"kamupók": "Társadalmi élet és lelkigyakorlat"

"Mi köze van a szociológiának vagy a társadalomtudományoknak a lélek tudományához, az emberi lélek vizsgálatához? Ez a kérdés gyakran felmerül. Azt is sokan megkérdezik: mi dolga van a spirituális tanulmányokat folytatónak és a lelki útkeresőnek (sadhaka) a társadalommal és problémáival? Azt kell mondanom, hogy mindkét hozzáállás helytelen. Egyetlen társadalom sem érheti el a célját, egy társadalmi eszme sem lehet gyümölcsöző az emberi lélek virágzása nélkül. Az emberiség nem értheti meg az Isteniséget - amelyből ered - anélkül, hogy gondos és állandó figyelmet fordítana a lelki fejlődésre. Hogyan másként fejezhetné ki magát az Isteniség, mint egyénben és rajta keresztül?


Csak a mulandó világot (jagat), ezt a mozgó, változékony fantáziát tudjuk felfogni, de nem vagyunk képesek látni, hallani, szagolni, ízlelni, vagy megérinteni e fantáziavilág irányítóját - Istent. Hasonlóképpen, megérthetjük az egyént, de nem érthetjük meg a társadalmat. Mert a társadalom nem egy elkülönült, könnyen behatárolható alkotóelemekből formálódott entitás. A társadalom Isteni megnyilatkozás; a Felsőbb Akarat eredménye.

Az ember halandó; porból vétetett és a porba tér vissza, de benne ragyog a Lélek (Atma), az örökkévaló láng szikrája. Ez nem csupán hízelgő kijelentés, amit a Védák tudósai találtak ki. A Lélek a forrás; minden lény és minden szervezeti egység fenntartója. Ez az egyetlen forrás, lényeg és életben tartó elem. A Lélek Isten; a rész azonos az egyetemessel, nem kevesebb. Ezért ismerd fel minden lényben, minden emberben a testvért, Isten gyermekét és hagyj figyelmen kívül minden társadalmi helyzetre, bőrszínre, osztályra, eredetre és kasztra épülő korlátolt gondolatot és előítéletet. Sai örökké arra emlékeztet és arra hívja fel figyelmed, hogy Szeretettel gondolkozz, beszélj és cselekedj.

A társadalom nem rázhatja le magáról a felelősséget azzal, hogy akár egyenlő vagy egyenlőtlen mértékben elosztja, amit a természettől zsákmányolt. A társadalmat azon célnak kell inspirálnia, hogy minden törekvése, tevékenysége és létesítménye az Egyetemes Lélek (Atma) Ismeretét és az ebből fakadó Boldogság megtapasztalását célozza és alapozza.

Sai nem mondja: "A Lélek úgysem hal meg, ezért megölheted a fizikai testet." Nem. Sai nem buzdít háborúra. Sai arra ösztönöz, hogy legközelebbi hozzátartozódként ismerd fel a Lelket (Atma), mely családod tagjainál, vér szerinti rokonaidnál vagy legkedvesebb gyermekednél is közelebb áll hozzád. Ha ez megvalósul, soha többé nem térsz le a helyes útról; egyedül ez tarthatja fenn e kapcsolatot.

A családi kötődés az embert még törvény szabta kötelességeinek teljesítésétől is eltántoríthatja. Ám az Istenhez való ragaszkodás ezt a kötelességet olyan odaadással tölti fel, mely egyszerre biztosít örömet és sikert. Úgy aktivizálja az embert, ahogy semmi más nem képes: kötelessége végzése közben a legmagasabb rendű bölcsességgel ruházza fel. Halld hát tanácsomat: Ne fordulj az anyagi világ (prakriti) felé a Lélek (Atma) felismerésének reményében. Akkor lépj a fizikai világba, amikor tudatára ébredtél a Léleknek, mert így új fényben látod majd a természetet, s életed a szeretet végtelen ünnepévé válik.

Sokan iskolázottságukat és értelmüket - még Védikus tudásukat is - sivár vitákra és magamutogató vetélkedésre használják. Szerelmesek saját jelentéktelen győzelmeikbe. Kijelentik, hogy a társdalom e megmérettetések arénája. De Sai arra buzdít, hogy egy másfajta társadalom kiépítését célozd meg ahol, nincs helye az ilyen triviális vágyaknak.

A vitatkozó Véda tudósok erőfeszítéseik gyümölcsére áhítozva végzik a szertartásokat. A természet nem sóvárog ilyesmire; a felhők Isten iránti hódolatból hoznak esőt. A szertartások végzői azonban ezt rítusaik eredményének tulajdonítják és arra használják, hogy felfújják egójukat. A vágyak fájának messze nyúló ágaiba gabalyodnak. Belevesznek a fára csavarodó tompa (tamas), szenvedélyes (rajas) és tiszta (sathwa) tulajdonságok indáinak szövevényébe.

Meg kell szabadulnod az indák kötelékeitől. Mindig a változatlan, örök Igazságnál kell maradnod. Meg kell állapodnod az Egyetlenben, melyben nyoma sincs kettősségnek.

Ne törődj a nyerseséggel, haszonnal; ne hagyd, hogy magukkal ragadjanak a kifelé irányuló tevékenységek (yaga) és a birtoklási vágy (kshema) - mert te Teljes vagy és nincs szükséged semmire.

Az ember a magas szintű életvitel helyett, magas életszínvonalra törekszik, mely pusztulásba taszítja a társadalmat. A magas szintű életvitel megköveteli az erkölcsös, alázatos, ragaszkodás nélküli és együtt érző hozzáállást, így a versengő. luxusra szomjazó kapzsiság, a mértéktelen fogyasztás nem talál bátorításra és elpusztul. Manapság az ember saját vágyainak rabja; képtelen legyőzni az élvezetek és luxus iránti sóvárgását; túl gyenge ahhoz, hogy természetét ellenőrzés alatt tartsa; nem tudja, hogyan ébressze fel benne rejlő Isteni Tudatosságot.

Csupán az erkölcsösség és az erkölcsi előírások gyakorlása nem elég ennek elnyeréséhez. Csakis lelkigyakorlatokkal (sadhana) érhető el a Tudatosság, mert ez hoz alapvető átalakulást. Szükség van az elme lerombolására, ami az előrehaladás legfőbb akadályozója. Ha kéred és elnyered Isten Kegyét, Ő erőt ad. Isten kegye rendelkezésre áll benned, csak a hívásra vár. Az embernek fel kell hagynia azzal, hogy az elme hóbortjaira támaszkodjon. Állandóan belső Istensége tudatában kell cselekednie. Ha így tesz, természete - amit a három alaptulajdonság (guna) alkot - automatikusan csakis szentséges módon nyilvánul meg. Ez a valódi megnyilatkozás.

Megkérdezhetnéd: - ;Ha az embernek fel kell adnia a kényelemre, luxusra, élvezetre irányuló vágyát, mi értelme akkor részt vennie a társadalomban?,, Ez arra a hitre utal, hogy a társadalom feladata csupán a világi örömökről való gondoskodás. milyen társadalom építhető ilyen gyenge alapokra? Ha ezen alapul, csupán névleges társadalom, melyet nem fűz össze a szeretet és együttműködés köteléke. Az erős akarat elnyomja a gyengét. A társadalmi kapcsolatokat az elégedetlenség jellemzi. Még ha történnek is kísérletek a természeti erőforrások egyenlő elosztására, az effajta gondoskodás felületes, nem természetes. Uralhatjuk ugyan a természeti erőforrásokat, de nem tudjuk megfékezni a mohóságot, vágyat és sóvárgást.

A vágyak a lehetőségek határain túl is megnyilvánulnak. Ezért a vágyakat gyökerestől ki kell tépni. Az embernek fel kell adnia a világi élvezetek iránti vágyait, melyek a világ sokszínűségének, sokrétűségének illúzióján alapulnak, nem pedig azon az igazságon, hogy a világ, a természet és minden teremtmény Egy. Mi másra vágyna az ember, ha tudatában van ennek az Egységnek? Mit nyerhetne el, mit élvezhetne, ami önmagán kívül található? A Lélekismeret megszünteti a világi örömök iránti vágyat, mivel az alany és tárgy nem különül el egymástól.

A társadalom igazi feladata, hogy minden tagja számára lehetővé tegye a Lélek felismerését. A férfi és a nőt nem csupán a kölcsönös családi, kasztbeli, osztálybeli és rokonságbeli érdekek kötik össze; mindannyian az Egyetlen Lélek (Atma) megnyilvánulásai. Nem csupán társadalmi hovatartozásuk, hanem a legerősebb családi kötelék fűzi őket össze; az emberiséget összetartó Egység. Ahogy a Sastrák mondják : >Az egész világ egyetlen család - Vasudhaika kutumbakam.< Ezt az egységet mindenkinek meg kell tapasztalnia.

Manapság az emberek a természeti erőforrásokat és a vagyont az ego növelésére pazarolják, de ha felismerik a Lélek egységét, új és szeretetteljes életet fognak élni. A jelenlegi könyöradomány vagy törvény által előírt, kötelező segély az Isteni Szeretet megnyilatkozásává válik, mely hatékonyan megtisztítja az adományozót és a megajándékozásává válik, által előírt, kötelező segély az Isteni Szeretet megnyilatkozásává válik, mely hatékonyan megtisztítja az adományozót és a megajándékozottat egyaránt. Ennek beteljesülése túllép az általános politika, etika vagy gazdaság határain, melyek nem képesek átformálni az elfogadót és lelkesíteni az adományozót, bármennyire törekszenek is az egyensúly létrehozására. nincs vonzerejük, nem képesek életben tartani. Ezt a fajta egyenlőséget az ego árnya kíséri, mely csak Egység felismerésével és megtapasztalásával oszlik el.

Mondhatnánk, hogy nem minden vágy rossz; a szenvedélyéből fakadó (rajas), másoknak kárt okozó vágyak elítélendők; de miért mondatnának le a jótékony (sathwa) vágyakról? Ám a vágy, az vágy, még ha tárgya jótékony és tiszta is. Az erőfeszítés gyümölcsét, melynek elérésére az elme törekszik; a gondolatokat aktivizáló életerőt; egész életünket, az Egység meglátásából fakadó odaadással kell az Úr felé irányítani. Nagyot tévednek, akik úgy gondolják, hogy a spirituális út csupán az egyénnek szól és nem kell a társadalmi életbe beépíteni. Olyan ez, mintha azt mondanánk, legyen a házban világosság, de nem számít, ha kinn sötétség honol. Az Isten iránti odaadás így a másik ember iránti gyűlölet betegségébe fordul.

Embertársaidat és a világot mindig a Lét-Tudatosság-Boldogság (Sath-Chith-Ananda) legmagasabb rendű állapotának tükrén keresztül kell szemlélned. Egyedül az a rokonság lesz tartós, ami ezen a felismerésen alapszik. Ez a Sai rokonság. Ha elmélyíted e rokonságot, Sathya Sai igazi és állandó jelenlétét élvezheted. Ne hagyd, hogy képzeleted magával ragadjon a szavak és érzések dzsungelébe! Légy határozott és hű legbensőbb természetedhez!

A jó és a rossz az emberek reakcióin alapulnak; nem a dolgoktól és eseményektől függenek. A Vendantát vagy az ateizmust az emberek elfogadják, vagy elutasítják, attól függően, hogy tetszenek-e nekik, vagy sem ezek az ideák. A döntésük nem logikus meggondoláson alapul. Csak a megtapasztalás által nyerhet érvényt. Ki mondhatja meg, hogy Isten ilyen vagy olyan? Aki megpróbálja leírni, csupán sekélyes eredményre juthat. Nincs felhatalmazva az állásfoglalásra. Ha mégis így tesz, nem más, mint öntelt ember, aki csupán korlátozott értelmére támaszkodik.

Az Istenség mindenkiben teljes mértékben benne lakozik; ez egészen nyilvánvaló azok számára, akik képesek tisztán és mélyrehatóan látni. Aki ezt tagadja, csupán saját magát fosztja meg a valóságtól. Tagadással az Istenséget sem önmagából, sem másokból nem távolíthatja el. Ezért vitathatatlan a végkövetkeztetés: az ember kötelessége, hogy a társadalomban Isten kifejeződését lássa és hogy minden képességét és erőfeszítését a társadalom jólétére, felemelkedésére hasznosítsa. Az embernek ezt a bensőséges érzést, ezt a mindent magába foglaló gondolkodásmódot, ezt az intuitív látásmódot kell gyakorolnia. E három nélkül csupán élettelen lény. Ha e három dolgot kigúnyolja, elveszíti a jogot, hogy emberi lénynek nevezzék.

A lemondás, az erényekhez való ragaszkodás, az együttműködésre való törekvés és a rokonság érzete az ember jellemző jegyei. Nem nevezhető életnek, ami ezt terhesnek érzi. Az éleben az emberek közti testvériség csak spirituális látásmóddal nyilvánítható ki. Minden ember békére, szépségre és boldogságra szomjazik. Ez az értékes örökség, amire az embernek joga van. Ezeket az isteni kincseket csak úgy lehet elnyerni, ha az ember felismeri azt a köteléket, amely az embereket egymáshoz fűzi. Minden ember ugyanonnan származik, mindenki Isten családfájához tartozik.

Minden ember egy-egy sejt Isten szervezetében, Isten testében. Legyen ez a meggyőződésed, szerencséd, erőd és teljességed! Csak ennek tudatában formálhatsz jogot arra, hogy embernek nevezhesd magad. Tanulj meg emberként élni! Ez a lelkigyakorlat; ez Sai üzenete."

- forrás: A Szent és a pszichiáter (Samuel H. Sandweiss, 1975)