2010. november 7., vasárnap

Vicious Creature: Musilicous II

Hello!

A mai post egy kis gothic zenei irányzatot fog venni, nevezetesen a the 69 eyes-t. Bocsánat de most nem tudom magam annyira törni, mivel most jöttem haza etc. és annyit sem aludtam, hogy már hallucinálok. Illetve lehet hogy ez a post márcsak éjfél után, azaz vasárnap fog felkerülni. De jöjjön a most következő banda:

A The 69 Eyes finn rockegyüttes 1989. szeptemberében alakult Helsinkiben. Tagjai: Jyrki 69 (ének), Timo-Timo (gitár), Bazie (gitár), Jussi 69 (dob) és Archzie (basszusgitár).

Eredetileg a zenekar az ún. garage rock stílusban alkotott, magát pedig garage glam metál-együttesnek titulálták – a sajtó pedig eleinte még a "Helsinki sleaze" megjelöléssel is illette őket. Az 1990-es évek elején a csapatra egyre jobban hatottak a gothic rock, a horror punk* és a glam metal elnevezésű stílusirányzatok. Ezzel a zenei irányváltással az együttes népszerűsége nemzetközi szinten is megnőtt.

Történet

A zenekar 1990-ben adta ki első kislemezét Sugarman címmel. Ez a dal szerepelt az együttes 1992-ben kiadott első albumán is, ami csak Finnországban jelent meg, és a Bump 'n' Grind címet kapta. Ezt 1995-ben egy szintén csak Finnországban megjelent album, a Savage Garden, majd 1997-ben a Wrap Your Troubles in Dreams elnevezésű lemez követte.

1999-ben felvett albumuk, a Wasting the Dawn már nemzetközileg is megjelent a Roadrunner Records gondozásában. A lemez slágere, a Wasting the Dawn című The Doors-feldolgozás Jim Morrisonnak állít emléket.

2000 tavaszán a csapat kiadta Gothic Girl című kislemezét, amelynek címadó dala hónapokon keresztül a Finn Állami Rádió játszási listájának Top 10-ében szerepelt. Az együttes ezért a kislemezért kapott először aranylemezt. Miután felvették ötödik albumukat, a Blessed Be-t, a zenekar elindult első kisebb turnéjára a Wasting the Dawnnal, amely turné keretében felléptek a németországi M'era Luna Festivalon*. Előzenekarnak egy norvég elektro-goth csapatot, a Zeromancert választották.

A 2000 szeptemberében kiadott Blessed Be a finn albumlistán a negyedik helyig repítette az együttest, és több, mint egy hónapon keresztül a legjobb 10 lemez között maradt.

Az albumról később még három kislemezt másoltak ki, ezek címei: Brandon Lee, The Chair és Stolen Season.

2002-ban vették fel a Paris Kills címre keresztelt lemezt, ami eddigi legmeghatározóbb anyaguk lett. Heteken keresztül vezette a finn albumlistát és 2002 júniusában aranylemez-státust ért el. Németországban a megjelenés hetében 35. helyezett lett a legkelendőbb lemezek listáján. A csapat ezt követően egész Európát és Finnországot érintő turnéra indult; ennek lezárásaként teltházas koncertet adtak a Helsinki Tavastia-klubban, amit aztán 2002 novemberében DVD-n is kiadtak "Helsinki Vampires" címmel.

2003 végén a The 69 Eyes leszerződött az EMI Finland – kiadóhoz.

2004-ben látott napvilágot hetedik nagylemezük, a Devils, amellyel az Egyesült Királyságban is turnéztak a Wednesday 13 kíséretében. Finnországban ez az album is aranylemez lett egy hónapon belül.

Az említett lemez volt az első, a Virgin/EMI gigavállalat által gondozott kiadványuk. 2005 októberére ez az album immár az USA-ban is bearanyozódott.

2005-re a The 69 Eyes már majdnem száz koncertet adott a világ 15 országában, Mexikótól Japánig. A Devils című lemez Amerikában a 456 Entertainment kiadón keresztül jelent meg, a csapat pedig Hollywoodban és Philadelphiában vette fel eddigi legnagyobb slágerük, a The Lost Boys videoklipjét, amit a zenekar tagjainak barátja és az MTV zenecsatorna sztárja, Bam Margera rendezett.

2006 márciusában a The 69 Eyes először indult turnézni az Egyesült Államokba a The Dead & Damone névre keresztelt műsorral.

Új lemezüket, az Angelst, 2007 márciusában vették fel, nem sokkal a Cradle of Filth-szel és a Three Inches Of Blood-dal közös turné után. Az album 2007. június 25-én jelent meg az Egyesült Királyságban, amiről eddig két kislemezt másoltak ki: az első a Perfect Skin, a második a Never Say Die címet kapta.

2007 nyarán a csapat újra USA-turnéra indul a Wednesday 13, a Night Kills The Day és a Fair ZO Midland társaságában.

Érdekességek:

*M'era Luna:

A M'era Luna egy Gothic/Industrial/Cyber etc... Zenei fesztivál amit Hildesheim-ben rendeznek meg minden nyáron, Németországban.A Festiválon összegyülnek a goth, és a külön ágat nyújtó cyber stb.. vonal képviselői, és (azt hiszem) egy teljes hétig szórakoztatják a közönséget színvonalas produkcióikkal, a festiválon nem megkötés, hogy hogy nézel ki, a fetish latex cuccoktól a viktoriánus korhű dolgokig mindent felvehetsz. Többek között találkozhatsz kedvenc előadóiddal is akik (ha szerencséd van) beszélgetnek fényképezkednek vagy együtt buliznak veled!

*Horror Punk:

Mivel a műfajt elég kevesen ismerik gondoltam itt egy kis szösszenetben bemutatom. Horror Rock-ként szokták emlegetni, a stílusnak ha punk ha nem, nem mindig jellemző a taraj, inkább a rockabilly, psychobilly, pin-up style a jellemző, a dalszövegek ebben a műfajban általában visszanyúlnak a tipikus frankenstein, boszorkány, vámpír, vérfarkas klisékhez, és az old-school motívumokhoz, dalszövegeik és a zene igen egyszerű, nagyon megragadó, igazi helloween-i hangulatot tud kölcsönözni, és bármikor tud egy kis színt vinni az életbe. ^.^

Vélemény:

A bandával kb 10 évesen ismerkedhettem meg, mint akkori stílus követő, a zene és a dalszövegek már akkor is magukkal ragadtak és csak még méllyebre vonszoltak a stílusom bugyraiba, habár manapság kissé letisztultabb lettem, nosztalgiázni mindig szeretek, és olyankor többek közt ez az első banda amit előveszek, és órákig hallgatok, csak ajánlani tudom őket, mert hihetetlenek, és rendkívül jó zenét játszanak.

/Forrás:Wikipedia, Eredeti 69 eyes Honlap, Rajongói Oldalak/



bejegyzések nem maradhatnak videó nélkül, szóval ajánlom a kedvenc számom! :]

7 megjegyzés:

  1. Nekem még a 2000-es évek elején ajánlották a bandát, csak akkoriban nagyon rá voltam kattanva a Nightwishre (azt hiszem) meg a Magyar alternatív és punk előadókra. Nem rossz a hangzása ;)

    VálaszTörlés
  2. Jaj nagyon kicsi koromban ismertem meg őket én is! :Đ

    Szerettem nagyon XD

    VálaszTörlés
  3. 8 évesen lettem fan :D Amúgy irtó jó bulikat csapnak, és állati hülyék tudnak lenni ha beszélgetsz velük xD

    VálaszTörlés
  4. Áh egy új finn banda nyami xD
    Még nem ismerem őket, de a szám tetszett, majd este ha lesz időm többet is meghallgatok tőlük. :)

    MSE

    VálaszTörlés
  5. @Kamupók: ~Kezetfog~ Nightwish függő vagyok/voltam énis ^.^
    @Kígyófi Káin: Yippiii!
    @Morticia.Aeternus: Dejó valakinek h volt koncerten ^_^
    @MSE: Hát igen, finnek, kell ennél többet mondani? ^_^

    VálaszTörlés
  6. Jah én teljesen Finnország, finn nyelv és finn metál megszállott vagyok^^
    A Nightwisht én is nagyon szeretem^^ amúgy ha már ennyit volt szó róluk (mert minden finn metál zeneajánlónál szóba kerülnek xD ) vaaalaki igazán írhatna a Nighwishról is, bár sokan ismerik őket de akik meg nem azoknak itt lenne a lehetőség.

    MSE

    VálaszTörlés
  7. *____*
    De szeretem őket :D Bár nem ismerem az összes számuk, amit igen azok kedvencek. Jó, hogy írtál róluk! ^^

    Madame C.

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: