2010. november 3., szerda

Vicious Creature: Musilicous I


Kerli

Hello


Ma egy kis zene ismertetőt hoztam nektek. Nevezetesen Kerli Kőívet! Illetve ezzel megkezdeném második sorozatomat a Musilicous-ot. Tekintve hogy nagyon sok -féle és még ismeretlen előadót vagy stílust szeretek!

Bio:


Kerli Kõiv, művésznevén Kerli észt pop-rock énekesnő.

Kerli először a 2003-as Melodifestivalen-on mutatkozott be, ahol a 7. helyig jutott el. Később a 2004-es Eurolaul versenyen tűnt fel, ami az Eurovíziós Dalfesztivál észt "házi" döntője. A megmérettetésen összesen 3638 pontot szerzett, ami csak a második helyre lett volna elég, de a Neiokõsõ nevű együttessel mégis megnyerte az eseményt.

Kerli 2006-ban szerződést kötött az Island Def Jam kiadóval, és debütáló nagylemeze, a Love is Dead 2008. július 8-án jelent meg. Kerli korábban publikált egy név nélküli (illetve saját nevével jelzett) középlemezt az Amazon.com és az iTunes online zeneboltokban, amiről a Walking On Air és a Love is Dead felkerült a nagylemezre, míg a "She's in Parties" nem. Ez utóbbi száma hivatalosan már nem elérhető.

/forrás: Wikipedia/

Magyarul ennyit találtam erről az énekesnőről ezért most jöjjön az én fordításom! Elnézést kérek majd az összevisszaságért de a Wikipedia elég random és néhol érdektelen.

Nem rendelkezett túl sok zenei háttérrel szülei normál 'munkás emberek' voltak, nővére pedig a zenei pályán tevékenykedik szóval lehet nincsenek véletlenek. 16 évesen kidobták az iskolából, ezután teljesen a zenei munkásságára koncentrált.

2002-ben két eseményen is részt vett, az egyik megfelelő szintű az American Idol-nak, nevezetesen a Fizz Superstar, a vicc az, hogy hazudott a koráról mert a minimum az 15 év volt ő pedig 1-2 évvel fiatalabb, végül pedig megnyerte a versenyt és szerződést is írattak vele. Később kirúgták.

(kis érdekesség hogy Estonia(lakhelye) elnevezett róla egy 'betegséget' Kerli Syndrómát, ami annyit takar hogy nem érdekli hogy ez volt a hazája és mindenkit ott hagyott mert nem vágyik haza, egyébként megértem mert ott semmire nem vitte volna, 5000 fős lakosság és etc...)

16 évesen (!) Stockholmba költözött, és két évig egy elhagyatott házban élt, Rizsen, mivel megszámlálhatatlan sok producernél dolgozott akik miatt gyakorlatilag kidobott az ablakon egy csomó pénzt.A 18 éves, költözött az Egyesült Államokba, ahol folytatta a a munkásságát és végül lehetőséget kapott egy meghallgatásra LA Reid-ben , aki leszerződtette őt az Island Def Jam Music Group-hoz 2006-ban.

Innentől kezdve felfelé ívelt a karrierje számtalan felkérés kislemez és album kiadása következett, no meg számtalan munka lehetőség.

-Érdekességek:


Kerlinek 5 tetoválása van, az első egy kínai jel, ami a zenét szimbolizálja, ehhez meg kellett kérnie az anyját, aki azt mondta hogy ha minden könyvet ami kínáról szól kiolvas a városban és jelentést készít róla akkor megengedi, nos a küldetés teljesült és kerli megkapta a tetoválást, van még egy pillangó, azt szimbolizálja hogy 'éld úgy minden napodat mintha az utolsó lenne, és hogy 'sosem hagynálak el anélkül hogy tudd mennyire szerettelek. Két latin szöveg az egyik: Agnus Dei, a másik Amicus Humani Generis, és van még egy 'E' betű ami egy illetőhöz köthető aki összetörte a szívét. Ezenkívül egyéb piercing miegymás.

Véleményem: Nos én elragadónak találtam ezt a hölgyeményt, számaival és stílusával együtt, nem igazán tudnám besorolni, bár azt mondják pop-rock, én meg azt mondom electro, és a jobbik fajtából, ezen felül Gothic Lolita álomruhájival különleges ízlésvilágával, és dalszövegeinek jelentésével bárki szívébe betudná lopni magát. Remélem! :]

Egyébként furcsa de nem sok személyes infót lehet megtalálni róla az interneten, de még a saját honlapján is kb 5 mondat szerepel róla!


Kárpótlásul itt egy pár klipp no meg dalszöveg ^_^!



"Walking On Air"

Theres a little creepy house
In a little creepy place
Little creepy town
In a little creepy world

Little creepy girl
With her little creepy face
Saying funny things that you have never heared

Do you know what it's all about
Are you brave enough to figure out
Know that you could set your world on fire
If you are strong enough to leave your doubts

Feel it...
Breath it...
Belive it...
And you'll be walking on air
Go try...
Go fly...
So high..
And you'll be walking on air
Feel this...
Unless you kill thiss...
Go on...
And your forgiven...
I knew that...
I could feel that...
I feel like...
I am walking on air...

She has a little creepy cat
And a little creepy bat
Little rocking chair
And an old blue hat

That little creepy girl
oh..she loves to sing
She has a little gift
An amazing thing

With her little funny eyes of hazel
With her little funny old blue hat
She will go and set the world on fire
No one ever thought she could do that

Feel it...
Breath it...
Belive it...
And you'll be walking on air
Go try...
Go fly...
So high..
And you'll be walking on air
Feel this...
Unless you kill this...
Go on...
And your forgiven...
I knew that...
I could feel that...
I feel like...
I am walking on air...

Flitter up...
And hover down...
Be all around [x2]

You know that I love you
Go on...

Feel it...
Breath it...
Belive it...
And you'll be walking on air
Go try...
Go fly...
So high..
And you'll be walking on air
Feel this...
Unless you kill this...
Go on...
And your forgiven...
I knew that...
I could feel that...
I feel like...
I am walking on air...

I am walking on air...



"Tea Party"

Welcome to the Tea Party
Want to be my VIP?
You didn't RSVP
That's ok, that's ok
Welcome to the Tea Party (oh oh, oh oh)
Want to be my VIP?
When I all steamed up, hear me shout
Tip me over and pour me out

Your appetite is flex
I got the table set
Don't get your dribble on my
T-t-table yet

I got the goodies baked
Got more than you can take
Just try and nibble on my biscuits and my rainbow cake

Let's be traditional
And non commissional
Got my elbows down, pinkies up
That's the way you sip my cup

Welcome to the Tea Party (oh oh, oh oh)
Want to be my VIP? (oh oh, oh oh)
You didn't RSVP (oh oh, oh oh)
That's ok, that's ok (oh oh, oh oh)
Welcome to the Tea Party (oh oh, oh oh)
Want to be my VIP?
When I all steamed up, hear me shout
Tip me over and pour me out

Try not to move so fast
You know the sir comes last
I'm the lady fatha mucka try to show some class

Don't drink the last cup
We keep it boiling hot
We keep the party moving till we drink the last drop

Let's be traditional
And non commissional
Got my elbows down, pinkies up
That's the way you sip my cup

Welcome to the Tea Party (oh oh, oh oh)
Want to be my VIP? (oh oh, oh oh)
You didn't RSVP (oh oh, oh oh)
That's ok, that's ok (oh oh, oh oh)
Welcome to the Tea Party (oh oh, oh oh)
Want to be my VIP?
When I all steamed up, hear me shout
Tip me over and pour me out

I know this night is like no other
You're not just another

I know it's only getting better
As long as we're together

I know this night is like no other
You're not just another

Welcome to the Tea Party (oh oh, oh oh)
Want to be my VIP? (oh oh, oh oh)
You didn't RSVP (oh oh, oh oh)
That's ok, that's ok (oh oh, oh oh)
Welcome to the Tea Party (oh oh, oh oh)
Want to be my VIP?
When I all steamed up, hear me shout
Tip me over and pour me out



"Love Is Dead"

This is the hardest part
When you feel like you're fading
All that you have has become unreal
Collapsing, and aching

All I want, All I want is right here
But love don't live here anymore
(Love is dead, love is gone, love don't live here anymore)
Love don't live here anymore
(love is dead, love is gone, love don't live here anymore)

I know that you think of me when your
Beside her, inside her
It must be so hard for you to
Deny it and hide it

Oh, all I want
All I want is right here, but love don't live here anymore
(Love is dead, love is gone, love don't live here anymore)
And love don't live here anymore
(Love is dead, love is gone, love don't live here anymore)
[x2]

Love don't live here anymore
(Love is dead, love is gone, love don't live here anymore)
Love don't live here anymore
(Love is dead, love is gone, love don't live here anymore) [x4]
Oooh, love don't live here anymore

5 megjegyzés:

  1. Jajj ez nagyon jó cikk!:D Ő az egyik nagy kedvencem. Imádom a zenéjét, stílusát, mindent. köszi :)

    VálaszTörlés
  2. Jaj örülök a cikksorozatnak mert én már nem tudok zeneajánlókat írni egy jó ideje és más sem írt!

    Amúgy ne mentegetőzz, mer jó sok érdekes dolgot gyűjtöttél róla! ^^

    VálaszTörlés
  3. @Nikolaos: Köszönöm! ^_^
    @Kígyófi Káin: Hát, akkor lesz mit írnom, kb 3000 elóadóról ami még nem volt és érdekes meg jó is ^_^ és köszönöm neked is!<3

    VálaszTörlés
  4. Ezek a klippek is tele vannak szabadkőműves szimbólumokkal...

    VálaszTörlés
  5. -Névtelen:

    Mind tele van ;)

    -Vicious:

    Na zsír! alig várom!

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: