2010. november 17., szerda

Káin: Freakshow és a sipoly

http://t0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQN3H5tLahBbdXoHiYqWzlD0rrBLoaotqm9ZJdL5L7m_fi6cGeJ

Sziasztok!

Ezen a héten még nem folyt vér meg genny, szóval iparkodom tartani a heti színvonalat és ismételten egy jó kis gusztustalan betegségről fogok írni. A videókat nem ajánlom azoknak akik esznek vagy az anális dolgok érzékenyen érintik :D. Na de nem sietek ennyire előre, szépen lassan tárom fel a sipoly lényegét! ^__^

A SIPOLY

http://t0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQE0bQw2cRPDV8z4-qzlhS7njWz9-olkHqpveZ44X3K3XT8pliU5g

Nos már a nevéből lehet gondolni hogy valami gennyes bőrelváltozás, sokszor a furunkulussal lehet együtt olvasni/azzal szokták együtt emlegetni :Đ. Az official neve: fistula és több szaftos helyen is kialakulhat, a kedvencem a végbélsipoly lesz, de erről majd később :Đ.

Ez a sebészetben az a rendellenes járat, mely két természetes testüreget vagy űrös szervet egymással összeköttetésbe hozott, vagy a természetes üregek egyikét, vagy egy űrös szervek a külszínnel összeköttetésbe juttat. :-s

A S.-ok eredetükre nézve lehetnek sérülések után visszamaradtak, p. a húgycső sérülésénél, vagy pedig gyulladásos folyamatokból és tályogok áttöréséből eredők. Ez utóbbi módon keletkeznek p. a végbélbe vezető S.-ok a gáton. A S.-okat elnevezik: 1. azon üreg után, melybe nyílik (. mell-S., hólyag-S., húgycső-S., bél-S. stb.); 2. azon folyadék szerint, mely rajta kiürül (p. nyál-S., vizelet-S., bélsár-S., tej-S. stb.) :-s.

http://t1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRLl_NhiTfFJr1MQTD8Hpw-Z6GT6IbtDzoYyUuUnU7uOybHgS1TiQ

Akár külső sérülés után, akár gyulladás után keletkeztek, kezdetben mindig sarjadzással vannak kibélelve, s később ezek behámosodása miatt heggel bélelődnek ki. E szerint megkülönböztetünk: 1. sarjadzó vagy gennyedő, vagy lobos S.-t és 2. heges S.-t.

A S. igen gyakori betegség s minden üregben, minden űrös szervben keletkezhet. Leggyakoribb mégis: 1. a végbél-S., 2. húgycső-S., 3. a nőknél nehéz szülések után visszamaradó húgyhólyag-hüvely-S. v. húgyhólyag-méh-S., valamint 4. a végbélhüvely-S. A végbél-S. legtöbbször a végbél vivőeres csomói (aranyeres baj) körül keletkező gyulladásnak vagy a végbél közötti kötőszövet tuberkulózus gyulladásának következménye (periproctitis), s mint ilyen a helybeli gümős betegségek közé sorakozik.

http://t0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQBKYf3GnF5Prc-SzkhSnL19UayV7gt2g17d_Q5gmKvSiFD8n0r

A S. igen nehezen gyógyul, mert az érdekelt üregből folytonosan váladék nyomul bele s ez a begyógyulást meg nem engedi; sokszor ezenfelül azért nem gyógyulhat, mert az űrös szerv falában levő izomzat a S. falait folyton mozgatja s így a gyógyuláshoz szükséges nyugalom hiányzik (p. végbél-S.-nál). A S. gyógyítása ott, hol még be nem hegedt, sokszor az által sikerül, hogy a váladék bejutását meggátoljuk (p. húgycsőbe betett katéterrel a vizelet-S.-nál stb.). Legtöbbször azonban behatóbb sebészeti eljárásokra (heges S.-nál tüzes vassal való égetés, ismételve edző szerek alkalmazása stb.) vagy operációkra van szükség, melyek nem is igen ritkán két-három ízben ismétlendők, míg sikerhez vezetnek. Ahol a S. falai a szomszédos izomzat által mozognak , ott ezen izomzatot át kell metszeni, p. végbél-S.-nál a végbél záróizmát.

Nos ez jó gusztustalan , az én fantáziámat leginkább a végbélsipoly ragadta meg :D. Erről fogok most kicsit írni nektek! ^_^

Végbélsipoly

http://t1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTt55wk_R0XenAtxdDQvYPHdVmr6U4solxhUvwo1pqpCzxzr_5xJA

A sipolynyílások nedvesednek, a végbél körül viszkető ekcéma alakul ki. Maga a tályog, vagy egyszerűen a fisztulanyílás körüli gyulladásos beszűrődés okozza a panaszokat, amelyek egyébként megegyeznek a szervezet bármely részében előforduló tályogok tüneteivel.

Természetesen minden, elhalást okozó szövetsérülés is vezethet ebben a régióban tályoghoz, de ha a végbél körül gyógyulni nem akaró fisztulákat látunk, gondolnunk kell mindig Crohn-betegségre!A bajmegállapításhoz általában elegendő a panaszok jellege, a fisztulanyílás megtekintése és szondázása, szükség esetén röntgenkontrasztanyaggal való feltöltése, amely ábrázolja a fisztulajáratot. Kizárólag csak műteni lehet, más gyógymód nincs!

Tünetek

http://t2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSRAG27ztnwKE7w33JeWmlf2PUyV8VV3spv6IOtUp7f647t37f7

A végbélnyílás körüli bőrterület viszketése (pruritus ani) állandó. Néha spontán jelentkező gennyes székletürítés (ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ O__O") szennyezi össze a fehérneműt. A sipoly fájdalmat okozhat, de a beteg valójában nem fájdalomra, inkább a végbél érzékenységére panaszkodik.

A sipoly egy rendellenes járat két szerv vagy egy szerv és a bőr között. A végbél esetében a sipoly egy mellékjárat, amelyen keresztül a széklet egy része távozik. Valószínű, hogy ez a rendellenesség a végbél vagy a végbélnyílás körül létrejött tályog kíséretében alakul ki. Egyes betegségek azonban, például a vékonybélgyulladás, amely később a vastagbél egyes részeinél is megjelenik, vagy az idült vastagbélgyulladás, esetleg daganat hajlamosíthatnak a végbélsipoly kialakulására. Nagyszámú sipoly jelenléte többnyire Crohn-betegségre utal. Újszülöttek esetében a sipoly rendszerint fejlődési rendellenesség.

http://t1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQw9AHgwMYGl_MnTknpVHeW_rhnlH3lxqJQ4ppM4Z1NxxpTC2T6OQ

Meg kell akadályozni a végbélnyílás nyálkahártyájának tartós elváltozását, ami szövődményekhez vezethet, és súlyos fertőzést okozhat. A sipoly létének megállapítását célzó kivizsgálás módszerei közé tartozik a végbélnyílás redőinek vizsgálata és a végbéltükrözés. A sipoly gyakorlatilag sohasem gyógyul meg természetes módon, kizárólag a sebészeti megoldás célravezető. A műtét során a záróizmot részlegesen átvágják. Ha a betegnek hasmenése, Crohn-betegsége vagy aktív kifekélyesedő vastagbélgyulladása van, a műtétet általában nem végzik el, mert e betegségek hátráltatnák a sebgyógyulást.

Sajna nem tudtam beilleszteni nektek itt egy magyar doktornő beszél a sipolyról (3 videón keresztül) , semmi gusztustalan nincs benne, akit érdekel ide:

KLIKK

ÁÁÁÁÁ pattanás a végbél mellett igazából végbél sipoly!

ITT


Hogyan lehet kezelni?

ITT

No most hogy a soft porn-on túl vagyunk jöhet az igazi Mortemes HC. XD Aki eszik ne tegye, aki nem bírja ne nézze, én végignéztem őket, tegyétek meg ti is! ;D

Ez nekem is durva volt....



Iszonyat gusztustalan és brutálisan nagy sipoly! Nagyon durva! Jó sok genny!



Kevésbé barbár megoldás és annyira nem brutál mint a két fenti videó



Nos ez volt az első cikk aminek írása közben rosszul lettem. Túlszárnyalom magamat minden héten XD. Akinek ez nem volt elég, itt van pár nagyon brutális kép, természetesen linkelve mert már írtak rám páran személyesen hogy durva volt és rosszul lettek a múltkori cikkeknél is. Remélem nekem sosem lesz ilyen betegségem!

1.) ÁÁÁÁÁ

2.) Béééééé XD

3.)T_T

4.) :-s

5.) :Đ


Nos Ennyi lenne a mai felhozatal, én eszek egy jó kis palacsintát vagy valami lekváros túrós cuccot :Đ

http://t2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSwi8nthjOno4_dSBeXxH9bSLTB7hL-LTuarTRO2hIBbm4NePXT

12 megjegyzés:

  1. Fene a gusztustalan formádat! :DD

    VálaszTörlés
  2. -Janezz:

    Ha tudnád még mennyi minden göthös, rühös, gennyes betegségről tudok amiről ti nem XD

    VálaszTörlés
  3. Voltam olyan hülye,hogy kaja közben néztem meg a videókatT_TAzt hiszem,hogy nem kellett volna>.<
    Hihetetlenül gusztustalan egy betegség:S

    VálaszTörlés
  4. -Wonderland:

    AZ IGEN! Pedig szóltam O___O"....ÍÍÍÍÍ!

    VálaszTörlés
  5. Én nem ettem, és szerintem csak annak köszönhetem, hogy nem dobtam ki a rókát tőle, mert előtte toltam le egy boss fight-ot, amiben a szörny teljesen így nézett ki...

    Borzalmas. Erre nem is lehet mást mondani.

    VálaszTörlés
  6. -Shinigami:

    Mindent elkövetek hogy tartsam az undorító színvonalat XD

    VálaszTörlés
  7. érdekes, várom a következőt:)

    VálaszTörlés
  8. Hát ez nagyon nagyon FÚÚÚÚJ. Azt hiszem mindjárt visszajön a finom sárga krémes süti, amit az előbb ettem. xD Legközelebb úgy fogok feljönni ide, hogy előtte 3 órával nem eszek semmit.
    A képek is nagyon fúúúúúj-ok voltak.
    Jó étvágyat a lekváros túrós palacsintához! xD

    MSE

    VálaszTörlés
  9. -MSE:

    FÚÚÚÚJ krémes süti és ez a cikk :DDDDDDDDDDDDDDDDDD

    VálaszTörlés
  10. ÁÁÁááá...mindjárt hányok....*nem gondol az ebédjére, nem gondol az ebédjére....*

    Képzelem mik lehetnek még a tarsolyodban....ki képes erről cikket írni?? *áááá*

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: