2010. november 19., péntek

Shinigami: Sukiyaki Western Django

Káin már írt róla pár sort, én most kicsit bővebben foglak titeket traktálni eme remekművel.

Sukiyaki Western Django

1. videó - Sukiyaki Western Django Trailer


2007-es japán film, Miike Takashi-tól. A rendező 1960-ban született, 1991 óta készít filmeket. Ezek nemzetközileg vitatott alkotások, közülük többet be is tiltottak, sokkoló jelenetei, a töménytelen erőszak és a szexuális tartalom miatt. Ilyen például az 1999-ben készült „A válogatás” című mű, a szintén 1999-es „Élve vagy holtan”, illetve a 2001-es „Ichi a gyilkos”, amelynek bemutatóján a torontói filmfesztiválon hányós zacskókat kapott a közönség, annyira durva volt a film.

A cím

A film címe Sukiyaki Western Django már tele van utalásokkal. Magát a western kifejezést a régi, amerikai Isten háta mögötti kisvárosokban játszódó filmekre értjük. A spagetti western a western zsánerfilm műfajának európai (olasz) ága és mivel az olaszok nemzeti eledele a spagetti, a név innen származik. Az amerikaiak ezt eleinte gúnynévként használták, ezzel jelezve nemtetszésüket. Itt mivel japán filmről van szó a sukiyakit, mint jelzőt csatolták hozzá. A sukiyaki maga egy japán étel, raguszerű keveréke a gombának, sertéshúsnak, zöldségeknek és a tésztának. Ráadásul bitangul finom.



Maga a Django

1966-ban készült olasz westernfilm. Sergio Corbucci rendezte Franco Nero főszereplésével. Hírhedtté vált brutális, erőszakos jeleneteiről, többet ki is vágtak a filmből. Egy saras, borongós, elzárt western városba érkezik a főszereplő, Django, hogy bosszút álljon felesége gyilkosán.

2. videó - Django (Intro)


- a koporsó a sukiyaki western django-ban is megjelenik és Djangohoz hasonlóan egy gépfegyvert ránt elő belőle a Heike csoport vezetője.

3. videó - Tarantino a filmben


"The sound of the Gion Shoja temple bells echoes the impermanence of all things. The color of the sala flower reveals the truth that to flourish is to fall."
– Ezt azt jelenti, hogy a Gion templom harangjai a múlandóság dolgát visszhangozzák. Miszerint, ami virágzik az el is hervad. Maga a sala virág a buddhista hitvilágban is megjelenik, mégpedig úgy, hogy Buddha a sala virágfa árnyékában született.

Fehér és Vörös
Genji és Heike

Amit a videóban most láthattunk, hogy a fehér és a vörös klán – Genji és Heike egymással hadakoznak, amire a fehér és vörös rózsák háborúja allegóriáját alkalmazza a rendező. Az allegória hosszabb gondolatsoron keresztül, részletesen taglalt metafóra, ha esetleg valaki nem tudja így hajnalok hajnalán. Rózsák háborúja néven ismert a York ház és a Lanchaster ház 1455-től 1485-ig tartó, az angol trón megszerzéséért folytatott viszálya. Maga a háború VI. Henrik Lanchester lemondatásával tör ki. Az elnevezés onnan ered, hogy a Lanchester ház jelvényében vörös rózsa, a York ház jelvényében fehér rózsa volt. A filmben van egy rész, mikor a vörös Heike klán vezére pontosan ennek a történetnek a feldolgozását, Shakespeare VI. Henrik című könyvét tartja kezében és cseréli le vele mind az addig olvasott Heike meséit, mind pedig a saját nevét, amit Henrik-re változtat.
A film tele van ehhez hasonló utalásokkal, más filmekből, esetleg történetekből kiragadott elemekkel.
Rögtön a legszembetűnőbb hasonlóságot találhatjuk Sergio Leone Fistful of Dollars című trilógiájában, ami nálunk a „Név nélküli férfi” címen vált ismertté. Miszerint Clint Eastwood-nak, a főszereplőnek nem volt neve a filmben, akárcsak a Sukiyaki Western Djangoban feltűnő idegennek. Még egy párhuzam, hogy mindkét film főszereplőin fém páncél bújt meg a ruha alatt, ami úgy derül ki, hogy többször rájuk lőnek és úgysem halnak meg.

Szintén forrásként szolgált Akira Kurosawa történelmi drámája a Yojimbo, ami 1961-ben készült.


Egy rouninról – gazdátlan szamurájról – szól, már itt láthatjuk a párhuzamot a két film között. A magányos hős karaktere, egy gazdátlan, gyökértelen ember. A rounin egy kihalt városba érkezik, ahol a harcosok szerencsejátékon nyert pénzen hadakoznak. A SWD-ban is megjelenik a pénz motívum – mint a konfliktus kiváltó oka – de egy láda arany képében. Mindkét filmben a hős fegyverével és találékonyságával ügyesen manőverezve kijátssza egymás ellen a két hatalmi tömböt, míg azok szépen kiirtják egymást. A film végén a nézőknek leírják, hogy:
„Few years later, the kid Heihachi, made his way to Italy and was known as a man called Django…”
Ami elég egyértelmű utalás a későbbi Django filmre. Majd ekképp zárul a film:
„… nobody knows whether the roses have been in bloom or not.”
Vagyis nem tudni, hogy virágoztak-e ezek a rózsák valaha, avagy létezett-e valaha ez a két klán. Mindenki döntse el maga!

13 megjegyzés:

  1. Volt szerencsém látni. Hatalmas film :DDDD

    VálaszTörlés
  2. Én letöltöttem csak nem néztem meg, de most már tuti megfogom :D

    VálaszTörlés
  3. Vagyis mindig belenéztem de sosem végig -.-"

    VálaszTörlés
  4. Nem értem minek írtok ennyi japán dologról.
    Magyarságról persze semmi.

    Divat.

    VálaszTörlés
  5. -Névtelen:

    Hát persze ez az egész oldal szereti a sablonos divat dolgokat. Még véletlenül sem azért írunk ilyenekről mert szeretjük ezeket, csak meg akarunk felelni a sok fiatalnak! :Đ

    Szeretjük a Viva tv-t, Sp-t és reméljük egyszer olyan lesz a oldal mint a Napiszar! ^^

    Ha máskor ide kritizálsz akkor egy névvel illessed legalább meg. Vagy tán Te lennél Divat? :ĐĐĐĐĐ

    Magyarokról is írtam, kritikát, elolvashatod a gondolod pl: a koszos magyarok és a buta magyarok kapcsán! ^^ Ja igen a hazai előítélet miatt is szóba került ez a szép, értelmes balkáni nép! :Đ

    VálaszTörlés
  6. Beszarás ez a film. Ami engem megfogott benne a legjobban, az az, hogy van benne egy jó nagy adag önirónia, ergo szándékosan nem veszi magát túl komolyan ellentétben a műfaj más alkotásaival, megkockáztatom:néhol szinte parodisztikus utalásokat találhatunk, és pont emiatt (is) lesz az egész totál laza, rohadt jó poénokkal.Persze ettől függetlenül még egyértelműen tiszteleg a nagy remekek előtt. Ja, és am a nőci, Ruriko benne a legnagyobb arc.;)
    Egyszóval nézzétek meg, mert egy divatos japán filmről van szó!;)xD

    VálaszTörlés
  7. Le a japókkal,fúúúúj!Nem szeressük....a lányok is kismellűek arra.....negatív energiát érzek a japóktól....taszító

    VálaszTörlés
  8. Szerintem a filmben a skizofrén csávó a legnagyobb...főleg amikor veszekszik magával, hogy melyikük hal meg :DDDDD

    darkhero

    VálaszTörlés
  9. Kedves névtelen! Zavar talán, hogy érdemben cikkezek Japánról??? :'(
    Tudtommal csak én írok a szigetországról és pont azért, hogy ne csak a divatot lássátok benne. MEGKÉRDEZTEM! hogy mit olvasnátok szívesen, ott bezzeg nem kardoskodtál, se te, se mások. Sőt, ahogy néztem sokan szívesen és érdeklődően fogadták az irományokat. Írhattam volna a karaoke-ről másképp is, írhattam volna mangákról, írhattam volna animékről. Olyan cikkeket hoztam ehelyett, amik már elnézést, de egyetemi szinten megfelelnek a cikkezésnek mind stílusban mind tartalomban. Szóval csak annyit: ha nem tetszik a rendszer, akkor péntekenként ne olvass! ^_^ Meow!

    VálaszTörlés
  10. -Shinigami:

    Hallod hagyd mert úgysem fog reagálni :D Már az enyémre sem írt. XD

    Ebbe agyerekbe ennyi volt. :P

    VálaszTörlés
  11. Káin:
    Sejthető, csak rohadtul felbasz ez a hozzáállás. Eleve tőlem aztán nagyon nem lenne hiteles a magyarkodás, vagy ha már itt tartunk, takarodhatnék az oldalról :D Írjak a szalonnáról? :D

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: