2010. november 18., csütörtök

Averil: A viking mitológia I. rész

Sziasztok!

Első cikkem következne, ami a tervezettől eltérően nem a viking rúnamágiáról szól, hanem egy, esetleg több részből álló viking mitológiai áttekintés, némi pogány hagyományokkal kiegészítve. Ha a Kedves Olvasók szeretnék, és eme cikket érdekesnek találjátok, később írhatok a viking rúnamágiáról, de mivel hirtelenjében tudtam megfelelő forrást eme cikkhez, inkább ebbe kezdenék bele.

Szóval, csapjunk is bele a lecsóba. Mint tudjuk, a vikingek alapjába véve egy pogány nép volt, de természetesen a keresztények őket is elérték, némely államot előbb, másikat valamivel később. Magáról, a mitológiáról sajnos már a kereszténység felvétele után maradtak ránk leírások. Az első és talán leghitelesebb (már amennyire hiteles tud lenni nagyjából 200 évvel a kereszténység felvétele után:D) Snorri Sturluson könyve, amelyet a XII. században jegyeztek le, ez tartalmazta a az Edda-verseket. Eme mű talán a legfontosabb forrása a mitológiának, de sajnos, vagy nem sajnos érezhető ezen is a keresztény hatás.

Több más forrás is rendelkezésére állt természetesen a régészeknek: arab utazók leírásai, keresztények által készített leírások, egy-egy úr tiszteletére készített skaldversek, illetve a fönnmaradt rúnakövek is tartalmaznak információkat a pogány hitvilágról. A régészet fényt derített temetkezési szokásokra, pogány emlékekre, isteni jelképekre stb. Az ábrázolásokat nagyon ritkán lehet pontosan értelmezni, de némi információval szolgálhatnak némely szertartásokba és feltárnak néhány történetet az Istenekről. Ezeken felül Skandinávia helységneveiből lehet következtetni, hogy az adott területen melyik istent tisztelték legtöbben.

Nos, amint láthatjátok magáról az ősi hitről nagyon sok helyről, más korokból való információk alapján lehet elképzelni, természetesen ezeket az információkat teljesen más vallási érték rendel rendelkező egyének jegyezték le, amiben szerény véleményem szerint lehetnek túlzások, vagy a vallás ismeretéből adódóan némely rítus félreértelmezése, illetve maga az ábrázolás ezért is tűnhet rendkívül primitívnek. Természetesen a viking kor alatt is változtak ezek az elképzelések, természetesen ezek is a kereszténység hatására.

Maga a skandináv vallás ugye több isten hitű volt, de előfordulhatott, hogy új istent tiszteltek bizonyos területen, példának okáért megemlíteném az Ansgar életéről szóló mű megemlíti, hogy Birka népe szentként kezdte tisztelni Eriket. Ugyanakkor maga a vallás alapja mindenütt megegyezett.

És most eme bevezetőként tekinthető szösszenet után jöjjenek az Istenek bemutatása. Minden istent emberként ábrázoltak, viselkedésükben is a halandókra hasonlítottak. Minden isten az emberi létezés valamelyik aspektusáért volt felelős, illetve szigorú szerkezetű közösségekben, talán jobban fogalmazva családokban éltek, az egyik család volt az ászok, a másik pedig a vánok. Magára a teremtés történetre nem térnék ki e cikken belül, talán később, ha a Kedves Olvasók érdeklődnek esetleg az Edda-versek iránt, néhányat megoszthatok a későbbiekben.

http://tabernadosbardos.files.wordpress.com/2010/06/valhalla.jpg

A két család közül az ászoké volt a nagyobb család, amelynek feje Odin volt, aki mellesleg a főisten szerepét is betöltötte. A főistenség mellett ő volt a hatalom, bölcsesség, a költészet és a harc mindent tudó istensége (a harc istene alapvetően tudomásom szerint Tyr volt, de Fenrir idomítása közben odalett azt hiszem a jobb kézfeje, mellesleg így visszaköszön mint patrónus istenség az egyik legnépszerűbb szerepjáték világban, a Forgotten Realmsben, mint patrónus istenség).

A többi istenségtől eltérően Odin elég kiszámíthatatlan és vad volt (az ő áldásának tekintették a vikingek azt, ha valaki berserker volt, ami azt jelenti, hogy harcban nem páncélt, hanem medve, vagy farkas bőrt öltött és a seregek első soraiban harcolt, csata előtt tudósok szerint valamilyen hallucinogén anyag segítségével tört előlük föl az a bizonyos dühöngés.) rengeteg különleges képességgel rendelkezett. Először is fél szemű volt, mert föláldozta az egyik szemét azért, hogy ihasson a bölcsesség kútjából. Fegyvere a Gungnir volt, amelyet tudomásom szerint törpék kovácsoltak és követte célpontját, lova Sleipnir volt, aki nyolc lábbal rendelkezett, illetve volt két hollója, akit naponta kiküldött azért, hogy híreket hozzanak neki, a hollók neve Hugin és Munin (azaz gondolat és emlékezet), illetve állandó kísérői volt két farkas, Freki és Geri. A hiedelem szerint Odin állandó jelleggel vándorolt, legtöbbször utazó alakjában tűnt föl az emberek közt, ajándékokat osztogatva (innen jön a keresztény mikulás is). A Valhöllben székelt (Valhalla) amely egy hatalmas terem volt, más néven az „elesettek csarnoka”. Kiválasztott hőseit a csatamezőről válogatja ki, haláluk pillanatakor valkűrök (vagy valkírják) segítenek a lelkeknek átkelni a szivárvány hídon, hogy eljussanak a Valhallába. A harcosok a Valhallában várták, a Ragnarök eljövetelét, hogy összecsapjanak a gonosszal, addig is gyakorlatozással múlatják idejüket, este pedig ivással és lakomával. Mellesleg a valkűrök nem voltak szigorú értelemben véve istenek, harcos angyaloknak hívták őket.

http://www.uppsalaonline.com/uppsala/odin_files/odin.jpeg

Thor, aki Odin fia volt, de merőben más természetű, józan volt, és kiszámítható. Ő uralta a viharokat, a villámokat, a szelet, és a termést. Leginkább a köznép imádkozott hozzá a jó termés érdekében. Fegyvere a Mjölnír volt, amely egy nagy erejű mágikus kalapács, amelyet, ha Thor eldobott, villámokat szórt, és visszaszállt gazdája kezébe. Egy szekérrel közlekedett, amelyet két kecske húzott, ha éppen vándorúton volt, el is fogyaszthatta őket vacsorára, de másnapra újra éledtek. Mellesleg a hiedelem szerint az égdörgés Thor szekerének hangja volt, ahogyan elhalad az égbolton, a villámlást pedig a Mjölnír repülése közben szórt villámokra vezették vissza.

http://images.epilogue.net/users/abi/Thor.jpg

Odinnak sok más fia volt, mint például Baldr, illetve Heimdall, aki a szivárvány hidat őrizte, ő volt az Istenek őrszeme, oldalán egy harci kürt lógott, amit Gjallarhorn néven emlegettek. Ezt a kürtöt fújja meg, ha eljön a Ragnarök.

A vánok családjából néhány istent szeretnék még kiemelni, elsőnek Frey-t, aki a termékenység istene volt, illetve ő adta az embereknek a békét és örömöket. Esküvők alkalmával neki áldoztak, illetve egyes elbeszélések szerint tavasszal egy ünnepséget rendeztek tiszteletére amely egy felvonulást és termékenységi rítust tartalmazott. Nővére Freya volt, aki szintén a termékenység és a szerelem istennője volt.

Ebben a cikkben ennyit szerettem volna leírni, ha a visszajelzések megfelelőek lesznek, és engedélyt is kapok, akkor szívesen folytatom még, egy, vagy két részben.

16 megjegyzés:

  1. Engem érdekel a viking mitológia, remélem lesz folytatás! :)
    Flesheater

    VálaszTörlés
  2. Lesz majd folytatása, nem igérem, hogy jövőhéten, de folytatom még :)

    VálaszTörlés
  3. Hú én nagyon szeretek ilyenekről olvasni, szóval simán! Várom a következő részt!

    Mivel RPG-zek nagyon hasznos volt mert csomó mindent ebből a mondavilágból vettek ahogy látom O__O. PL a Berzerkerek!

    Ismered a Valkyrie profile című játékot? Nekem az az egyik kedvencem a Final fantasy után ^^. Az tuti tetszene neked! :)

    Gyönyörű zenéje van és grafikája Ps2-re jött ki! (Második rész)

    http://www.youtube.com/watch?v=nk3xzRMgMTY

    VálaszTörlés
  4. Ismertem a nevét eddig is bár a jrpg-ket sosem játszottam még. Tolkien is nagyon sokat merített többek közt a viking és a kelta mondavilágból, de erről majd később ;)

    Káin a videó meg jó :)

    VálaszTörlés
  5. -Averil:

    Várom nagyon!

    Köszi, nagyon szép játék! ^^

    (Én meg csak az olyan rpg-ket szeretem X'D)

    VálaszTörlés
  6. Nekem bejött ez a cikk mivel szeretem a skandináv mitológiát meg az északi metál zenét is többnyire:D
    Várom a folytatást mert úgy érzem sokkal hitelesebb ha te írsz róla mint mondjuk a szaros wikipédia...

    Nem akarok már az elején akadékoskodni,de Loki neve kimaradt a felsorolásból pedig ő is Odin fia azaz Thor testvére!
    Én ugyan nem az rpg-k világából ismerem ezeket az isteneket hanem a Marvel Comics által kiadott sztorikból amik annak ellenére hogy amerikai írók írtak egész hiteles már ami a mitológiát illeti :)

    Ja és jövő nyáron érkezik a mozikba az első Thor film !!!

    VálaszTörlés
  7. Na arra kíváncsi leszek általában mindegyik képregény feldolgozást elbasszák! :O

    VálaszTörlés
  8. Káin:

    Ez ígéretesnek tűnik főleg mert Kenneth Branagh fogja rendezni! Egyébként azért vannak jól sikerült filmadaptációk mint pl V for Vendetta vagy a Watchmen ;)

    VálaszTörlés
  9. Igaz a V zseniális bár erről írtam is! Na meg Batman! (L)

    VálaszTörlés
  10. Emlékszem a V-s írásodra igen:D
    Melyik Batman-re gondolsz amúgy? Remélem az új Nolan féle verzióra mert az tényleg hatalmas ^^

    VálaszTörlés
  11. Várom a folytatást! (főleg a teremtéstörténetre vagyok kíváncsi)Érdekesen hangzik...jéé már megint a keresztények , innen sem hiányozhatnak :D
    Ha még nem tettem, akkor ÜDv itt! :)

    VálaszTörlés
  12. már bocsánat de arra azért oda lehetne figyelni, hogy ha már írok, akkor olyat írjak ami hiteles :) Tyrnek esze ágában nem volt Fenrir farkast idomítani.. egyébiránt érdekes téma, lehetne hova továbboncolni, nem kötekedésnek szántam.

    VálaszTörlés
  13. Én várom a folytatást, kíváncsi voltam a vikingekre, de nem volt sok lehetőségem jobban utánuk nézni.

    VálaszTörlés
  14. -Skinny:

    Én a TIm Burtonosre gondoltam, meg a Kezdődikre.

    -Vain:

    na majd megkérdem, bár szerintem Ő eléggé utána nézett ahogy olvastam az írását! :O (Nem vettük annak).

    VálaszTörlés
  15. Elnézést a késői reakciókért, szóval először is:
    Skinny Sixx:
    Loki eszemben volt, de úgy voltam vele, hogy majd később írok róla, meg az is közbejátszott, hogy elfelejtettem x)

    Vain:
    Amit leírok nem kell szentírásnak tekinteni, meg van a hibám nem idomította, hanem etette íme az idézet:
    "Ő az egyetlen, aki elég bátor ahhoz, hogy megetesse a vad Fenrirt. Amikor az istenek elhatározták, hogy leláncolják a farkast a törpék által készített eltéphetetlen lánccal, Tyr Fenrir szájába dugta a karját, jelezve, hogy az állat megbízhat benne. De a farkas leharapta a karját, amikor rájött, hogy becsapták." Bocs ezért a hibáért, ha lehet szerkeszteni, kijavítom.

    VálaszTörlés
  16. Hozzáteszem a Nolan féle Batman adaptációk, a kedvenc filmjeim közé vannak sorolva :)

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: