A banda:
-Jimmie Strimmel (ének, ő a Nightrage-ből is ismerhető)
-Pontus Hjelm (gitár, ének)
-Johan Olsson (gitár)
-Marcus Wesslén (basszus gityó)
-Alexander Svenningson (dob)
3 kislemezt és egy demót adtak ki. Ezután nekiültek elkészíteni a debüt albumot. Az Universal kiadóval a hátuk mögött. 2009-ben aztán napvilágot látott a zenekart nevéről elnevezett CD. Mint már mondtam/írtam ezt a bandát főleg olyanoknak ajánlanám, akik nyitottak más zenékre. Mert valljuk be, egy kő trú blekk metálos túl langyosnak találná, míg egy műanyag, szőke plázapicsa sikítva rohanna el. Itt húznék egy párhuzamot a finn HIM-el, mert velük is ugyanez a helyzet. És még annyit személyeskednék, hogy nemrégiben amikor hallgattam és megjelent a szobámban a tesóm, még neki is tetszett. Pedig ő aztán tényleg a tuctuc zenéket szereti.Mondjuk az üvöltözős részek nem jöttek be neki.:D Még lenne egy párhuzam, a szintén svéd Sonic Syndicate zenekarral. Elég sok áthallható témájuk van, főleg zeneileg. De mindezek ellenére sem mondanám/róla, hogy szar!
Az első album számlistája:
1. "Trapped"
2. "Angels of Clarity"
3. "Losing You"
4. "What Can I Say"
5. "Erased"
6. "Promise Me"
7. "Falling Behind"
8. "Sorry For Everything"
9. "In My Arms"
10. "Stronger"
11. "Carry Me"
12. "A Promise"
13. "I Made It"
Bónusz dalok:
14. "Leaves Falling (Limited Edition & UK bonus track)"
15. "My Saviour (UK bonus track)"
16. "Losing You (Alternate version) (UK bonus track)"
Bónusz DVD:
"Video Blog"
"The Making Of"
"Losing You" (Music Video)
"Losing You" (Karaoke version)
"Photo Slide" (Live photography)
"Interview"
Hivatalos oldal: http://www.deadbyapril.com/
Myspace oldal: http://www.myspace.com/dbaswe

Egyik kedvenc bandám! :D Majdnem minden számukat imádom :)
VálaszTörlésImádom őket :D [Főleg a what can i say-t énekelgetni a tesiöltözőbe pop-picsa osztálytársaim 'boldogítására' xD]
VálaszTörlés...nem rossz :)
VálaszTörlésNem ismertem őket, de szerintem le fogom tölteni! ^^
VálaszTörlés