Nyarlathotep: Lepkék

Világ életemben ambivalens érzésekkel viszonyultam ezekhez a teremtményekhez. Egyszerre taszítanak és vonzanak, bár végül is ez utóbbi kerekedett felül.

Lepkék

Tudom, nem éppen férfias, hogy ezt az állatot választottam kedvencemnek, de magam sem tudom megmagyarázni miért, mégis vonzódom hozzájuk. Ezen állatok szimbolikája is igazán figyelemre méltó. Számos népnél a hernyó bebábozódása, majd az abból kiröppenő pillangó az emberi testből távozó lelket szimbolizálja. Negatív értelemben a hiú mulandóság és önpusztítás jelképe(fényhez és tűzhöz való vonzódása miatt). A görög mitológiában gyakran Thanatost, a halál fátyolos tekintetű istenét is lepke szárnyakkal ábrázolták. Az éjjeli lepkék pedig a holtak lelkei, legalábbis némelyek így tartják. Kínában a hallhatatlansággal hozzák összefüggésbe szárnyai miatt, mely az örökkévalóságot jelképezi.

Számomra is hasonló jelentéssel bír, valami örök és állandó, valami amit igazán sosem tudok megérinteni, vagy megérteni. Néztetek már bele egy éjjeli lepke szemébe? Nekem volt szerencsém egyszer... Félelmetes az az üresség, vagy is inkább az az űr, ami egy ilyen állat szemében tátong. Kimondhatatlanul hosszú idő magányát láttam azokban a kifejezéstelen szemekben. Ez pedig emlékeztetett saját múlandóságomra. Belém hasított a gondolat, a lepkék már évmilliókkal ezelőtt itt éltek a földön s fognak még talán jóval azután is, hogy mi eltűntünk a planétáról, velem együtt, hiszen előbb utóbb rám sem vár más, és nem lesz senki, aki emlékezne rám...

Mi ehhez képest az én létezésem? Jelentéktelen semmi...