2011. május 23., hétfő

Ahowe : A legfurcsább fóbiák

Sziasztok!

Hirtelen ötlettől vezérelve megpróbáltam összegyűjteni a számomra legérdekesebb fóbiákat. Előttem már többen írtak ebben a témakörben ( példának Káin és „kamupók” ), úgyhogy én sem maradhatok ki. Elsősorban nem a fóbia fogalmán, fajtáin lesz a hangsúly a cikkben, hanem inkább konkrét betegségeket írnék körül. Gondolom senkinek nem kell bemutatni mik is azok a fóbiák, a legtöbb ember hallott már tériszonyról, klausztro-, pók- és homofóbiáról. A hosszú listát követik az egyre bizarrabbak is, mint a péntek 13-tól való félelem. ( Ami a volt irodalomtanárom szerint azért alakul ki, mert az emberek bármit elhisznek, amit hallanak. Nos, talán igaz, talán nem ... )



1. A virágoktól való félelem

Az „anthophobia” állandó félelmet jelent a virágoktól ( főként rózsákra értelmezik ). A betegek általában megértik, hogy a virágok nem jelentenek konkrét veszélyt, mégis a látványuk, vagy akár a puszta gondolat is szorongást kelt. Ezt egyébként bárki elkaphatja. A megállapításának is elég érdekes módjai vannak: ha kiborultál, mikor valakitől ( legyen az barát, család, ismerős ) virágot kaptál utalhat erre. Másik mód, miszerint ha még sosem kaptál virágot, el kell menned az üzletbe venni, hogy megbizonyosodhass :D



2. A 666-os számtól való félelem

Már a neve is igen kecsegtető: „Hexakosioihexekontahexaphobia”. Egy görög szóból ered, szó szerinti jelentése : „félelem a 666-tól”. Természetesen bibliai utalás a Fenevad számára, kapcsolódik a Sátánhoz. A keresztény írások mellett a számot népszerűsítette rengeteg horror film is, mint például az Ómen ( amit nem mellesleg 2006.06.06-án mutattak be, azaz 06.6.6.). A hexakosioihexekontahexafóbiások próbálnak mindent elkerülni, ami ehhez kapcsolódhat. Egyes nők például aggódtak a 2006.06.06-án történő szüléstől. Egy amerikai házaspár pedig képes volt csak azért egy házzal arrébb költözni, hogy ne 666 legyen a házszám. 2006-ban a BBC „ 100 dolog, amit nem tudtunk tavaly ilyenkor” listáján szerepelt a Hexakosioihexekontahexafóbia és a definíciója, mint tény.



3. Fóbia a fóbiáktól

Akármilyen hihetetlen, van, aki attól fél, hogy lesz valamilyen fóbiája. :D Ez idegen szóval a Phobophobia (magyarosan fobofóbia ). Azok a szerencsétlenek, akik ebben a fóbiában szenvednek, állandó készenlétérzést és aggódást élnek meg, és ezek az érzések rosszabb esetben vissza-visszatérő pánikrohamokba csaphatnak át. Ebben nincs környezeti inger, csak egy belső nyomasztó érzés.


4. Félelem a térdektől

Más néven genufóbia. Amikor az elszenvedő meglát egy térdet – akár sajátját- megijed és émelyegni kezd. Velejárója az is, hogy amennyire szeretné elkerülni a térdek látványát, azok odavonzzák a tekintetét. Aki ebben a fóbiában szenved, térd nélküli emberek világában szeretne élni. Most képzeljetek el térd nélküli embereket…


5. Az anyóstól való félelem

Külföldiesen Pentherafóbia. Akár hiszitek, akár nem, ez az egyik leggyakoribb fóbia. Annyira gyakori a nyugati társadalomban, hogy sokszor megjelenik a filmekben és a szórakoztatás más formáiban. Az elme ezen betegségére a sok rendelkezésre álló terápia közül a válás tűnik a legnépszerűbbnek. Egy, a pentherofóbiával összefüggő szorongásféle a novercafóbia, ami a mostohaanyától történő félelem - aminek leghíresebb elszenvedője Hamupipőke (vagy az író? kicsit az Alice in Wonderland-re emlékeztet )



6. Félelem a leüléstől.

Avagy Cathisofóbia. Ezek az emberek az ülő testhelyzettől félnek. Ez azzal jár, hogy minden olyan tevékenység, amit ülve szokás/kéne végezni, sok esetben lehetetlenné, de minimum kényelmetlenné válik a beteg számára. Példának vegyük az autóvezetés, irodai melót, vagy akár a wc-zést. Sok kiváltó oka lehet, például súlyos aranyér, fájdalmat okozó tárgyakon történt ülés, vagy fizikai bántalmazás, esetleg befolyásos emberek előtti üléstől való szorongás.



7. A hasbeszélő bábjától való félelem

Automatonofóbia: maga a hasbeszélés cselekménye kellemetlen érzéseket vált ki. Én nem nevezném fóbiának, inkább csak gusztustalannak, mikor valaki felnyomja a koszos kezét egy játékbaba seggén keresztül az agyáig és még el is játssza, hogy a baba életre kelt. Nézze, akinek tetszik. Egyébként erre nem létezik kezelés.



8. Félelem a tükröktől, tükörképtől

Eisoptrofóbia és Catoptrofóbia. A történelemben a tükörnek minden korban misztikus jelentőséget tulajdonítottak. A nők különösképpen szeretik magukat a tükörben megcsodálni,hosszasan nézegetni, vagy épp hibáik miatt bámulni. A Catoptrophobiában szenvedő személyekben azonban saját tükörképük viszontlátása félelmet, aggodalmat és szorongást kelt. Ezt a betegségek sokan összetévesztik az Eisoptrophobiával, ami tulajdonképen a tükörbe nézéstől való félelmet jelent. Tükörbe nézni mindig veszélyes dolog, hiszen az elfojtott kudarcok, a bűntudat a tekinteten keresztül mind visszavetülnek, így sokan leginkább saját „butaságaik" miatt nem mernek tükörbe nézni. A két betegség megnyilvánulási formái számos film és regény által feldolgozásra kerültek. A néphiedelem is úgy tartja, hogy a tükör eltörése hét éven át tartó balszerencsét hoz, míg a tükör hosszas nézése más dimenziókba való kaput nyit meg. Ebben a fóbiában szenvedők hirtelen pánikrohamot kaphatnak, erőteljesen izzadni kezdenek, elsápadnak és légzési nehézségeik támadnak.


9. Félelem a hosszú szavaktól.

Másnéven Hippopotomonstrosesquippedaliofóbia. A szó a hippopotamus (víziló) + a monster (szörny) + a sesquipedalian (másfél láb hosszú) összetételéből született. Nem valódi fóbiát rejt, hanem ironikusan értendő, éppen a fóbiákat jelölő - gyakran bonyolult, hosszú - szavakat figurázza ki.



10. A főzéstől való félelem

Igen, létezik ilyen Mageirocofóbia néven. A szó a görög „mageirokos”szóból származik, jelentése főzésben jártas személy. Ez a zavar gyengítő hatású lehet, és étkezési rendellenességekhez vezethet, amennyiben valaki egyedül él. A mageirokosban szenvedőket rendkívül megfélemlíthetik azok, akik a főzésben szakavatottak.



11. Félelem a fürdéstől

Az Ablutophobia a tartós, rendkívüli és indokolatlan félelmet jelenti a fürdéstől, mosástól. Általában nőknél és gyermekeknél gyakoribb, illetve a nagyon érzelmes embereknél. Gyerekkorban gyakran azt hiszik a picik, hogy a vízzel együtt „lefolynak” a lefolyón, ez a félelem kiváltó oka. Ezenfelül kiválthatja vízzel kapcsolatos lelki vagy testi trauma, filmek, tv is. Nem egyezik a víziszonnyal. Van aki a víztől nem, de a takarítástól fél. Ennek gyakori tünetei a szédülés, légszomj, túlzott izzadás és szívdobogás, hányinger, szájszárazság, émelygés, remegés, ájulás.



12. Félelem a tánctól

Chorophobia : A tánc gyakran életünk szerves részét képezi. Kifejezi a hangulatot, az örömöt és az energiát. Valakivel bálban,discoban vagy akár együtt táncolni egy esküvőn pompás út, hogy megtaláljuk a társunkat.. De mi van, ha valaki fél a tánctól? Chorophobia egy állandó félelem. Lehet bármilyen formában a tánc, párban vagy akár egyedül. Többnyire a külső szemlélők úgy gondolják, hogy nincs kedvük táncolni a betegeknek, vagy épp nem tudnak, de nem veszik észre, hogy félnek tőle. Tünetei lehetnek a szorongás és hányinger.



13. Félelem a jobb oldaladon lévő tárgyaktól, avagy dextrofóbia

Mindegy milyen ártalmatlan az adott tárgy, bőven elég, ha a jobb oldaladon van. A betegség egy Rudolph Dexterfield nevű páciensről kapta a nevét, nála diagnosztizálták először, mely azt követően alakult ki nála, hogy kemoterápiás kezelést kapott. Ma már működik az Amerikai Dextrofóbiások Tanácsa is. (Ez is olyan, hogy honnan nézzük … ) Létezik az ún. levofóbia, azaz a bal oldalon lévő tárgyaktól való félelem.



14.Félelem a naptól ( vámpír effektus :D )

Heliofóbia: bántó érzés, melyet a napfény okoz. Kisebb mértékben akkor érzi az ember, ha sötét szobából verőfényes helyre lép, nagyobb mértékben azokon mutatkozik, akik hosszabb ideig tartózkodtak sötét helyen. A szó görög eredetű, jelentése napfényiszony. Sokan azért válnak beteggé, mert a magas UV sugárzás miatt félnek napra menni, nehogy bőrrákot kapjanak.



15. Félelem a telefonálástól

Telefon fóbia a vonakodás vagy félelem a telefonálástól. A szenvedők általában attól félnek, hogy nem adnak megfelelő választ egy telefonbeszélgetés során,ezért meg sem szólalnak, ami végül kínos csendhez vezet, dadogáshoz. Egyik lehetséges kezelés, ha csak üzenetrögzítőt használ a személy :D .t. 1993-ban azt jelentették, hogy körülbelül 2,5 millió ember Nagy-Britanniában telefon fóbiás.



Ezen kívül érdekes fóbiák még:

- Olfactofóbia: félelem a szagoktól.
- Didaskaleinofóbia: félelem az iskolába menéstől ( azta :D )

- Aulofóbia: félelem a fuvoláktól.
- Paedofóbia: félelem a gyerekektől
.
- Arithmofóbia: félelem a számoktól.
- Odontofóbia jelentése: félelem a fogaktól
.
- Alektorophobia: csirkéktől való félelem.

- Hoplofóbia: rettegés a fegyverektől.
- Lachanofóbia: félelem a zöldségektől.

- Amathofóbia: félelem a portól
.
- Genofóbia: félelem a szextől.
- Androfóbia: félelem a férfiaktól.


Gondolataim zárásaként megjegyezném a: én a házon belül történő tűzgyújtástól félek, ugyanis kb. 11-2 évesen véletlenül magamra gyújtottam a fürdőszobát xD...

5 megjegyzés:

  1. Félelem a félelemtől...félelem a tojásos nokedlitől,félelem az illatos gyertyától...némelyik túl van reagálva...

    VálaszTörlés
  2. Pont azt eszem. :D Egyébként tényleg, nagyon unatkozhat, aki ilyeneket talál ki.

    VálaszTörlés
  3. Szerintem nagyon szomorú, hogy annyi ember szenved fóbiáktól, félelemtől és szorongástól, mert rettenetes lehet félelemben élni, főleg annak akinek több fóbiája is van...

    VálaszTörlés
  4. Örülök, hogy utána néztél, hogy írtunk-e már erről! Hasznos amúgy az összes szerkesztőnek mert itt elég sok cikk íródott már. :)

    Én kiskorom óta félek tükröződő felületekre nézni és a tükröktől is félek, de csak este. A napfény iszony is adott, bár én napallergiás vagyok és fényérzékeny is. O__X

    VálaszTörlés
  5. Ennyi elmebajt. Minden a fejben dől el. A térd fóbiásoknak üzenem, hogy tanuljanak alázatot, mivel ez lehet az egyik kiváltó oka a bajuknak.
    Annak idején én is féltem a lefolyótól, de fürödtem, szerintem főleg a lefolyó hangja és látványa miatt érezhetik a gyerekek, hogy őket is magába szippantja. Gondolom úgy oldottam meg, hogy oda tettem a kezemet és csodák csodájára nem szippantott magába, ügy lezárva ;]

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: