2010. augusztus 27., péntek

Nyarlathotep: Filmajánló

Rémes estét/éjjelt minden kedves olvasónak. Ma egy újabb gyöngyszemet hoztam nektek a retro horror arzenálból. Ez pedig nem más, mint...

A sötétség seregei(1992)

Mit is mondhatnék? Annyira véres és morbid a film, hogy a néző egy pillanatra sem tudja komolyan venni. Nem is kell, és emiatt szeretem nagyon ezt a filmet, mivel alapvetően ez egy horror komédia. :D Az alkotó valószínűleg ráébredt, ezzel nagyobb sikert érhet el, mintha halálosan komolyan venné magát, és egy újabb siralmas horrort rögzítene cellulózra. Szóval ez a film, voltaképp betudható a Gonosz halott 1-2 folytatásának, illetve inkább paródiájának.

A főhős Ash(Bruce Campbell), napokig az elátkozott erdőben rostokol(ahol nem mellesleg kénytelen levágni ellene fordult jobb kezét, majd egy láncfűrésszel pótolni azt), így érthető, hogy másra sem vágyik csak egy kis nyugalomra. Azonban őt és autóját a Necronomicon ereje egészen a középkorba repíti vissza. Ha ez nem lenne elég gond, Ash hamar a feldühödött keresztes lovagok fogságába esik, akik várukba hurcolják, s mivel az ellenség szövetségesének vélik, hamar halálra is ítélik. Ash a verembe esve, találkozik annak rút lakójával, a néző pedig megtudhatja, miért is hasznos a láncfűrész kéz... Kikerülve felülkerekedik a vár visszamaradt lakóin, és szeretne vissza kerülni saját idejébe, ezzel csak annyi a baj, nem tudja hogyan kell idő utazni. Merlinnel egyezséget köt, ő hazaküldi, ha megszerzi a Necronomicont, mielőtt a sötétség seregei tennék rá csontos kezüket.

Egyéb címek: Gonosz halott 3. - A sötétség serege, Army of Darkness, the Ultimate Experience in Medieval Horror, Army of Darkness: Evil Dead 3, Bruce Campbell vs. Army of Darkness, Captain Supermarket, Evil Dead 3, The Medieval Dead
Műfaj: fantasy, horror, vígjáték
Hossz: 80 perc
Trailer helyett.

4 megjegyzés:

  1. Ohh szegény én egyes részeit akkoriban milyen rémisztőnek találtam, pszichológiai sokk meg ilyenek nem a tizenéves gyerekeknek való. Az erdő szelleme meg... szintén ilyen formán hatott, tehát takart szemmel néztem, hol nem vagy egyszerűen kimenekültem a szobából. Minek találták ki a horror műfaját, meg a többit nem is értem...

    VálaszTörlés
  2. Hát szerény véleményem szerint, vannak olyanok akik, kifejezetten szeretnek félni. :)

    VálaszTörlés
  3. Eddig csak a film előzetesét láttam,de nekem annyi elég is volt mert már az rém gagyinak tűnik XD
    Amúgy a film főszereplője Ash nem csak a saját filmjében írtja a szörnyeket;)

    http://www.reviewbusters.net/book/review.aspx?id=168

    VálaszTörlés
  4. ez brutális! :D Szerintem megnézem! Imádom a szar horrort! XDDDD

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: