2010. augusztus 23., hétfő

Káin: Okkult tanok

http://blogol.hu/pikz/Aurum/szfinx5.jpg

Sziasztok! Na csak sikerült utolérni magamat és bepótolom a cikket amivel jártam még nektek. Sajnos vannak napok amikor nálam is kiverődik a biztosíték, ennek köszönhetjük a csúszást is. :-/ A cikksorozattal már szép eredményeket értem el baráti körömben, remélem titeket is meggyőz egyre inkább, hogy a spiritualitás lehúzása az nem éppen építő jelleggel bír ( a legtöbb világvallás pedig ezen van). Én azon munkálkodom, hogy felnyissam a szemeteket, tehát következzen Egyiptom Kurt Seligmann nézőpontjából!

EGYIPTOM

A Szfinx

"A tegnap gyermeke vagyok:

Az ikeroroszlán-istenek segítettek a világra engem."

Halottak könyve

http://api.ning.com/files/R4bkwIHOXFK9cpOOUUKRE90b7GVQUbl35PuDfdMAOXV5uI4jUz7xRWIxWApTzE0rVyKEf4WfyDEZQPc-4aY270M6mayYm-YU/ankh.jpg

Az egyik érdekessége Egyiptomnak a titokzatos Szfinx, minek karmai a halottak városa felé nyúlik. Egyesek szerint ez a műalkotás hallgatásra kényszeríti az embereket. Abd-al-Latif író szerint:

" A valódi ok, amiért kerülték a szobor említését, az általa keltett félelem volt. Abban a korban arca és alakja gyönyörű volt, magán viselte a báj és a szépség nyomát, mintha mosolyogna.,,

Az arabok Abu-'l-hulnak azaz a félelem atyjának is hívták.

Krisztus előtt 14 századdal, egy egyiptomi herceg a szfinx lábánál pihent meg. (IV.Thotmész) Virágmagokat ajánlott fel Hórusznak.

" Mert nagy varázslat nyugszik-e helyen az idők kezdetétől fogva."

Ekkor a napisten megjelent a herceg álmában és megígérte hogy sikerül trónra kerülnie, ha megtisztítja a szfinxet a homoktól (mert akkor már félig ellepte azt).

"Ígérd meg, hogy megteszed amit amit teljes szívemből kívánok: akkor tudni fogom, fiam s segítőm vagy-e.,,

Mikor a herceget királyi rangra emelték meg is parancsolta, hogy tisztítsák meg a szobrot, de sajnos pár száz évvel később a sivatagnak köszönhetően ismét ellepte a homok. Ízisz és Ozirisz könyvében Pluterkhosz azt írja, hogy a szfinx az okkult bölcsesség titkának a szimbóluma. Sőt mint különálló lényként is írnak róla, melynek szárnyai különböző válogatott színekben játszik. Sajnos senki sem tudta kideríteni a funkcióját így az Egyiptomi mágia őrzője maradt. Sok görög filozófus megtette a fáradságos utat Egyiptomba, de nem osztották meg a tudásukat velük az egyiptomi papok.

http://userserve-ak.last.fm/serve/_/45787609/Ancient+Egypt+eye20horuscq0.jpg

Az egyiptomi papok minden szavának és mozdulatának volt valami jelentése és hatása. Az erejük a manától függött, ami a mágikus feszültséget jelentette. Állítólag a fáraóban összpontosult a legtöbb mana. A király óvatlan mozdulatra is károkat okozhatott, ezért ábrázolták mindig merev tartással a képeken. Szerintük a képmás is tartalmazta a személynek a manáját akit ábrázoltak éppen. A képmások élőlények voltak. Egyiptom volt a hazája minden olyan okkult szobornak ami szétterjedt a földön. A szfinxek sokszor őrizték hát a piramisokat és beszéltek is, ezt keresztény egyházatyák is megerősítik. :'Đ

Sokszor ilyen időkben a királyok és írnokok is jelen voltak hogy rögzítsék a szobrok szavait. Sziva oázisában volt Ámon szobra ahova Nagy Sándor is elzarándokolt. A világ fölötti uralmat ígérte neki a szobor. sokszor úgy tartották, hogy a szobrok leléptek a talpazatukról és az emberek közé mentek. Harsepszut királynő uralkodása alatt Ámon szobra Karnakban elsétált egy fiúhoz, II. Thotmész mellett megállt, aki letérdelt, majd a szobor felsegítette és rápirított, hogy azonnal foglalja el a királyi trónt. Ezzel az isteni államcsínnyel lett Thotmész uralkodó. Valahányszor egy szobrász vésőt fogott és kivájt egy alakot azonnal mágia is került belé. Mágikus mozdulatokkal és szimbólumokkal zárták a szobrokba az erőt, működött is egészen az összetörésükig. A képírásos domborműveken a démonok mindig át vannak vágva, az ezért történt, hogy az emberekben ne tehessenek kárt!

Halotti mágia

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/c/cc/Standing_Osiris_edit1.svg/276px-Standing_Osiris_edit1.svg.png

Ehnaton letaszította trónjukról az egyiptomi isteneket és démonokat, erőltette az egy isten vallást és a halotti kultusznak is lőttek ezzel (erről már kicsit volt szó a régebbi sorozatban). A király nem hitt a síron túli életben, ezt nem értem hogy gondolta mert Egyiptom pont erre összpontosított a legjobban. Ők egy olyan nép voltak kik életükben is a halálukra készültek, mivel az életet csak átmeneti állapotnak gondolták. Egyiptomiak szerint Nyugaton terül el a halottak világa, a halottakat: Nyugatiaknak hívták. Kettőt lehet találni, miért pont nyugat...igen, igen azért mert a nap ott ment le. :P

Az alvilágban jár esténként a nap hajója, a fényre a halottak örvendeznek és segítenek áthúzni a hajót az alvilág vizein. Úgy is tartották, hogy a halottak madárként szálltak az égbe és Ré csillaggá változtatta őket, így utaztak végig együtt a mennybolton.

Másik elképzelés szerint Északkeleten van egy lencseföld, ahol a halottak békében és boldogságban élnek, de ezt víz zárja körül. Csakis a becsületes lelkek vehetik rá a révészt hogy átvigye őket a partra.

A halottak kultusza erősen összefonódik az Ozirisz mítosszal, nem tudom ismeritek-e de dióhéjban leírom:

Ízisz fivére és férje Ozirisz volt, az emberiség megmentésére érkezett a földre. Széth a gonoszság mintaképe erre egy dobozba zárta őt és a Nílus taniszi torkolatához vitte. Ízisz a testet elkezdte keresni és Büblosz város közelében megtalálta a koporsót egy tamariszkuszfában. Vissza is vitte Egyiptomba a testet, de Széth feldarabolta és széjjelszórta a világban. Neftisz Thot és Hórusz (fia) segítségével összerakta a darabokat és feltámasztották a testet. Így lett Ozirisz a halottak királya, 42 segítővel (bűnök megtestesítői voltak) uralta a holtak birodalmát. Bírói széke a kettős igazság csarnokában áll, ahol halottak a szívüket egy mérlegre tették, minek egyik oldalán egy tollpihe foglalt helyet. Ha a tollnál nehezebb volt a szív akkor a halottaknak büntetésből étlen szomjan kellett feküdniük egy sírban és sohsaem kapták meg a lehetőséget a feltámadásra. Vagy rosszabb esetben a krokodilok és vízilovak elé dobták őket kik ítélet végrehajtóként funkcionáltak és széttépték lelküket . A jó halottak a hit szerint vagy Réhez szállnak fel vagy Yaru földjén élnek tovább, de Oziriszhez is lemehettek az alvilágba Abüdoszba a halottak városába , ahol a fejedelmek az egykoron élő uralkodók.

http://www.yourdiscovery.com/egypt/dead/book_of_dead/asset/95d0ba914d8cda34b7343654ced5230462e2b598.jpg

A lélek két része (anno vámpíros cikksorozatban írtam erről sokat) a Ba és a Ka. Ba a túlvilágra megy de a Ka a múmiával marad. A Ka az életerő a lélek hasonmása . Az élethez való kellékek másolatai a halott számára a szertartásokkal valóságosnak hatnak, így lesz nyugodt élete a Ka-nak. A Ka sokszor felbukkanhat az élők világában. A papok az isteneket tudták ámítani és fenyegetni is, nagyon hittek a mágia és a kimondott szó erejében. A mágikus jelek néha annyira ellenállhatatlanok voltak hogy a bűnös lélek Ba-ját nem tépték szét a túlvilágon az ítélethozatalkor. Ha egy halotthoz nem voltak jók az istenek, a papok azzal fenyegetőztek, hogy SU (levegő isten) karjába villámokat vezetnek, így nem lesz támogatva az égi istennő és csillagokkal teleszórt teste megsemmisül. Sok halott mellé tettek teleírt papirusztekercseket amik arra voltak jók, hogy a halottak kicselezzék a bírákat. A halottak könyve egy olyan alkotás ami felkészít a másvilági utazásra, elmondja mikkel találhatjuk szembe magunkat és milyen cseleket kell alkalmazni majd. Tartalmazza az istenek valódi nevét is, és a valódi név tudása befolyást jelent az érintett személy felett. A vizsgáztatók kérdéseire való válaszokat is leírják.

" Mindig őrizkedtem a gonosztól, kenyeret adtam az éhezőknek, vizet a szomjúhozóknak, ruhát a mezítelennek, hajót a partra vetetettnek, az árvának az apja voltam, az özvegynek a férje, a hajléktalannak otthont adtam.,,

Ha ezt megfelelő hanglejtéssel és kifejezésmóddal adták elő a halottak akkor igaznak hatottak a szellemek számára. ~lol~ De nem ment minden ilyen könnyen: ellophatták a szerveit a gonosz szellemek, akár a száját sőt a nevét is amivel nem tudta igazolni a személyazonosságát! Erre voltak jó a talizmánok. A szarkofágra írt szöveg útmutató volt a halott számára. A szkarabeusz szívre helyezése arra volt hivatott hogy a szívet nyugtassa, tehát ne szarja össze magát a hulla amikor éppen hazudozik az isteneknek. :D

" Ó szívem, ne kelj tanúként ellenem,,

A halottak átvezetésének a túlvilágba első lépése volt a száj felnyitása. Ezt papok meg is tették egy szertartással. Ezzel segítették, hogy beszélni tudjon. Ezt egy szobron végezték el amúgy, amit a boltívnek támasztottak, ami mögött a múmia feküdt. Ekkor költözött a szoborba a fluidum, azaz az elhunyt Ka-ja. A tarkón keresztül behatolva keltette életre azt, felnyitották a száját. A másvilágon megkapható legnagyobb jutalom az volt, hogy eggyé váltál Ozirisszel. Ezt a kegyet azok kaphatták meg akik sosem kaptak a másvilágon büntetést. Érdekes momentum, hogy a halottak könyvében olvasható történet leírja hogyan haladt át egy ember a másvilágon és miket kellett tennie. Elvégzett egy szertartást melyekben saját magát különböző egyiptomi Istennek nevezte és ezzel az erejüket is magának tudhatta a próbatételeken. Ez azért fontos mert pl Crowley szexmágiája is ezen nyugodott. Szexmágia és rituálék sora által invokált magába (hívott magába) különböző istenségeket melyeknek hatalmát és tudását egy ideig birtokolhatta.

http://trcs.wikispaces.com/file/view/EGYPT.jpg/49796011/EGYPT.jpg

A szó hatalma

Bármi amit az ember magáénak nevez az a mágia szerint hozzá tartozik. A haja és körme is a lényéhez kötődik, a tárgyak is amelyeket megérintett (rajta hagyta az ód-ját) . A neve is és a személyes tárgyai is kb. olyanok az embernek mint a saját végtagjai. A legveszélyesebb tárgy az emberek képmásai. Ezért van az hogy a mai primitívebb népek nem szeretik ha fotózzák őket, mert úgy érzik, hogy magukat idegen kézre bízzák!

Ezen mágikus hiedelmek alapja két fajta:

A hasonló hasonlót hozhat létre= a következmény hasonlít az okára.

A másik: a dolgok amik kapcsolatba voltak egymással az a távolból is hathat a másikra. Tehát ha mágikus tevékenységet folytatunk akkor vagy a kívánt dolog mására próbálunk hatni/utánozni valamit. A második esetben a mágus a személy valamely tárgyára hat és a személyre kivetíti. Tehát ha a varázsló árt a képmásnak akkor szenvedést okoz az embernek is. Ha a hasonlóság és a mágikus átvitel elemeit vegyíti valaki: pl van egy képmás amihez egy személyes tárgyat is tud rakni akkor a gyakorlat még erősebb lesz. Ha a személy távol van és semmi sem áll rendelkezésre akkor a személy neve az egyetlen amivel tudunk bármit is kezdeni. Ezek most ilyen nagyon puttó mágia alapjai, ha valaki kipróbálja magára vessen. (Én ezen túladtam 17 éves koromig).

http://www.hauntedamericatours.com/DEMONS/crowley%20the%20mage.jpg

Az egyiptomiaknál ez a hiedelem elég erős volt ahhoz, hogy születéskor két nevet kapjanak. Kaptak egy nagyobb és kisebb nevet, a kisebb volt közismert, a nagyobb a Kához tartozott. Az Egyiptomi papok azon voltak hogy kiderítsék az Istenek nevét, hogy nagyobb mágikus hatalomra tegyenek szert.

"E nevet, ha folyóparton mondják ki, a folyó kiszárad. És ha, a mezőn ejtik ki, szikrák teremnek elő. Ha a varázslót, ki ismeri egy isten titkos nevét, krokodil támadja meg, e név ereje arra készteti a földet, hogy a vízbe csússzék: a délből észak lesz , s a föld felfordul.,,

Nem csak a névnek hanem a kimondott szónak is voltak természetfeletti hatásai. Semmi sem jött világra míg a nevét ki nem ejtették. Míg az értelem fogalmat nem alkotott egy dologról, az nem létezhetett a külső világban.

" A szó teremt meg minden dolgot, mindent amit szeretünk és gyűlölünk, a lét egészét. Semmi sem létezik, mielőtt világosan ki nem mondjuk. A szót, hogy teljes hatását elérje, helyesen kell kiejteni. A mágikus szövegek előírták a hanglejtést, a titkos ritmust, amelyet Thot, a mágia istene és a nyelv feltalálója tanított a bölcseknek. ,,

http://wysinger.homestead.com/tut88.jpg

A ritmust és a dallamokat az Élet házában, az-az az egyiptomi mágus suliban tanították. A tanulás előtt 9 napos tisztítórituálén kellett átesni, száját és testét marószódával kente be. A fehér új ruha kötelező volt, minden ruhát átfüstöltek . Nyelvükre zöld tintával strucctollat rajzoltak=igazság jele. A varázslatot az óra istenének megfelelő színével felrajzolt varázskörben végezték el.

Ha valaki az ellenségét akarta legyőzni a lábait be kellett kenni agyaggal, lába közé egy levágott szamár fejét fogta, kezeit és száját a vérével kente be. A nap felé fordult, egyik kezét hátra a másikat előre tartva szólt Széth-Tüphónhoz:

"Te borzasztó, láthatatlan, mindenható, istenek istene,támadó, pusztító ...,,

Sokszor értelmetlen szavakat és hangokat is raktaka szövegekbe. Ezek sémita eredetű és fantázia szülte szavak voltak. S szöveg sosem változhatott. Jöjjön egy fenyegető szöveg az alvilág bíráinak a szózagyvalékokból:

" Ó, Ualpaga. Ó Kemmara. Ó Kamolo. Ó Karkhenmu. Ó Asmagaaa, az Uana. A nap Uthunja (ellenségei). Azért, hogy parancsolni lehessen azoknak, akik közöttetek vannak, az ellenségeknek. Erőszakos halált halt ő, ki megölte fivérét. A krokodilusnak ígérte lelkét. senki sem siratja őt. De lelkét a kettős igazság ítélőszéke elé viszi,Mamuremukahabu (Ozirisz) elé, és azon hatalmas uralkodók elé, akik vele vannak, aki így válaszol ellenségének: Ó oroszlán, fekete arc, véres szemek (méreg), az Ő szájába, ki elpusztította saját nevét... atyjáé. Ezek még nem vesztették el azt az erőt, mellyel harapnak.,,

Ez az ellen-mágia arra volt való, hogy felfedje a mesterkedő bűnöző lelkét. Így nem tud hazudni az ítélethozóknak.

Sokszor előkerültek szellemek is Egyiptomban. A legveszélyesebbek azok a lelkek voltak akiket arra ítéltek, hogy addig vándoroljanak amíg teljesen meg nem semmisülnek. (Ugye a vámpíros cikksorozatban írtam hogy a lelkek éteri energiákból táplálkoztak stb). Ezen szellemek múmiájának orra be van lapítva. Csecsemőket loptak, így az anyáknak éjjel ébernek kellett lenniük. A másik baj az volt, hogy a halottak visszatérhettek otthonukba ezért emiatt is hosszú szövegeket kellett mondania a papoknak, sőt az ember még a mérgező elélőlények ellen is varázslatokat mormolt, hogy megvédje magát. Volt hogy csatákban az uralkodó istent invokált magába, de még olyan is előfordult, hogy ha valakire krokodil támadt azt kiáltotta:

-Ne légy ellenem: Ámon vagyok! XD

Azért volt Egyiptom veszélyes mert az isteneket a papok játékszerként használták így erősen fekete mágia gyanús volt az egész. Szerény vélemény szerint a legtöbb istent maga az ember teremtette meg (erről majd metafizikai témánál értelmesebben is beszélek) vagy csak egy erősebb szellemet neveztek istenként és befolyásolták azt. Sokan nem értették hogyan lehetséges isteneket emberként zsarolni. PL a mezopotámiaiak máshogy értelmezték az isteneket. Volt akik ismerték istenük igazi nevét de sosem használták, hacsak nem valami háborúban voltak nagy kakiban. Volt hogy még a papok sem tudhatták az istenük igazi nevét. Az egyiptomiak úgy viselkedtek mint a gyerekek, hazudtak és kierőszakolták a dolgokat belőlük.

Ízisz

http://www.triplemind.com/images/gods/isis-painting.jpeg

Nos ez az utolsó hab a tortán. Mikor minden leáldozott Egyiptomban egy kultusz mégis tovább élt, ez volt Ízisz kultusza. Az istennő szelídséget és anyaságot testesített meg, termékenységet és férj iránti odaadást. Lelke a szíriuszban lakozik és a könnyei Nílus vizét dagasztják. Íziszben sok helyi isten képessége megvolt, ezért sok nevet is kapott. A hívők támogatást kértek tőle és más kultúrák tagjai felismerték benne az ő anyaistennőjüket is. Ilyen volt: Minerva, Aphrodité, Ceres, Hekaté stb de Ízisz mindegyikük fölé magasodott. Anyai szeretete ellentétben állt a keleti istennők kegyetlenségével és bujaságával ( Asztarté, Antis,Kübelé) , nem áldozott fel és csonkíttatott meg ifjakat. Az istennők szerették az emberáldozatot, a háborút és a meddőséget míg Ízisz nem, ezért egyre népszerűbb lett külföldön is. Európában és Nyugat-Ázsiában is elterjedt majd a kereszténység szépen lenyúlta őt ahogy van. :Đ (Tudom most sokan felháborodtak az olvasók közül, de mondom is a példákat és igazolom a szavamat egy-kettő).

http://www.esotericarchives.com/kircher/isis_small.jpg

A szeplőtlen: mater domina és ez az elnevezés tovább élt Madonna formájában. Papjai borotváltak és tonzúrásak voltak, reggeli imái és vacsorái csilingelő zenéje keresztség és szentelvízzel való meghintés, ünnepélyes körmenet, Istenanya ékkövekkel kirakott szobra nagyon erősen hasonlított a katolicizmusban előforduló szertartásokhoz. Szaisz városában a talpazatra ezeket a szavakat vésték a lábához:

" Én vagyok minden, ami volt, ami van és ami lesz... Soha semmilyen halandó nem fedi fel , ami fátylam alatt rejlik,,

Íziszről készült fametszeten ízisznek hajfontata van, búza ékesíti a fejét és ez azt jelenti hogy ő fedezte fela gabonát és tanított meg vele kapcsolatban mindenre. Haját egy gömb fogja össze ami a világot képviseli, a gömb egy virágfüzéren nyugszik, ez a hatlamát jelenti a növényi világ felett. Ezt két kígyó fogja közre= Hold megtermékenyítő ereje és szinuszgörbét leíró pályáját jelképezi, leomló haja azt jelenti ő táplálja az egész világot. Egyik kezében a vödör Nílus áradását másikban a csörgőjét/hangszerét tartja. Ruhája a hold színeiben ragyog, köntösén csillagok vannak, méhe fölötti félhold mágikus sugarai megtermékenyítik a földet. Egyik lába vízben másika szárazföldön van= mindkét elem felett hatalmaskodik.

Plutarkhosz már a kereszténység előtt beszélt egy szentháromságról ami Ízisz , Ozirisz és fiuk Hórusz közt van. Szerinte ez a szentháromság eredményezi az anyagi/teremtett világot. Más néven a legtökéletesebb háromszögnek is nevezik. Ebből lehet megalkotnia mágikus háromszöget is, amit szimbólumként is szoktak használni. Így kezdődött el a mágikus pecsétek használata is, ami a számmisztikához és a Püthagoraszi iskolához kötődik. (Erről később) A háromszög paraméterei:

-alap: 4-el egyenlő, Ízisz a női megtermékenyülő elem
-Függőleges befogó: Ozirisz, a férfi teremtő princípiuma 3
-Átfogó: 5 Hórusz az utód

Ezen értékek aránya a tökéletes mágikus háromszög aránya. Ez most nektek aligha mond valamit (tisztelet a kivételnek) de a későbbiekhez majd igen hasznosan fog csapódni. (Salamon kulcsainál pl :P) . Akinek meg még nem esett le: ebből lett a keresztény szentháromság is kiokoskodva, csak mivel erősen nőgyűlölő volt a kereszténység a női alakot kivették.

http://logodaedalia.chez-alice.fr/isis_apianus.gif

Ízisz nem csak a kereszténységben hanem a mágusok okkult tanaiban is tovább él. Ő a világlélek, amely Isten parancsára táplálja a világot. Ha láttok egy nőt leomló hajjal, egyik lába szárazföldön, másik a vízben van és félhold van a méhe fölött, az egyenlő a világlélek szimbólumával. Még lesz szó az Ízisz és Mária kultusz közti kapcsolatról a kereszténységnél, nyugi! :3

A következő részben megismerhetitek rövid bemutatómat a filozófiai köntösbe burkolt mágiáról, azaz jön Görögország. Nagyon elfáradtam mert 5 órán át írtam ezt a rohadt cikket O__O

http://www.galerie-insecte.org/galerie/image/dos40/big/scarabaeus_sp._n.jpg

23 megjegyzés:

  1. Káin: Le a kalappal, nagyon frankó cikk lett és szépen összeszedett :) nagyon tettszik

    VálaszTörlés
  2. Egyiptom az egyik kedvenc témám szóval mondanom sem kell hogy nekem is tetszett a cikk!
    Néhány dolgot már korábban is tudtam mint pl a temetkezési szokások meg ilyenek,de te mindig tudsz újat mondani:D
    Képzelem mi lesz még ezek után^^

    Ja és ez a rész nagyon emlékeztet a keresztényekre:

    "Az egyiptomiak úgy viselkedtek mint a gyerekek, hazudtak és kierőszakolták a dolgokat belőlük."

    Azon pedig már meg sem lepődök hogy Íziszt is lenyúlta ez a mocskos tolvaj banda -.-

    VálaszTörlés
  3. Váúú a várva várt cikk :)
    Szerintem megérte 5 órát fordítanod rá mert nagyon jó lett!! Már alig várom a folytatást.

    MSE

    VálaszTörlés
  4. -Black regulator:

    Nagyon szépen köszi! :3

    -Skinny:

    Örülök, ha tudtam a témában újat is mutatni, én is imádom egyiptomit, legalábbis kiskorom óta (és az előtt voltam is ott XD)!

    Ízisz és Mária kapcsolatáróla gnoszticizmus alatt bőven lesz szó, az a rész a görögök után jön! A gnosztikusok voltak a legjobb arcok mert ők elismerték hogy minden hit egy ágról fakad, anno mikor beszélgettem kiskoromban egy pappal azonnal azt mondta gnosztikus vagyok XD.

    -MSE:

    Csütörtökön lesz is!!!!! :3 Köszi a dicséretet!

    VálaszTörlés
  5. "azt mondta gnosztikus vagyok XD"

    Roppant intelligens úriember lehetett xD

    VálaszTörlés
  6. Nagyon tetszett! =) Imádom Egyiptomot, mindig lenyűgöz, hogy mennyire összetett a hitviláguk.

    VálaszTörlés
  7. -Charlotte:

    Örülök, hogy tetszett! :3

    VálaszTörlés
  8. Húúú *eszterlevannyűgözve*

    Tényleg összeszedett :)
    A halottak könyvéből olvasgattam még jóóó régen (úgy általánosban XD ) de nem emlékszem túl sok mindenre..
    de engem ez a téma mondjuk úgy eléggé foglalkoztat de nem nagyon találok a neten használható könyveket, tudnál ajánlani egy párat? hermit kiadó féléket láttam de azzal a necronomicon óta szkeptikus vagyok.

    VálaszTörlés
  9. -Eszter:

    ^_^ ~ironk -pironk~

    Hát nem kell szkeptikusnak lenned mert nem maradt fent, ha fent is marad nem lesz reprint. :)

    Egyiptomról szeretnél, vagy a szellemvilágáról?

    VálaszTörlés
  10. Hát úgy az ókori kultúrákról és a szellemvilágról :)

    amúgy héé amíg hajnalig gépelsz addig megérdemled a lenyűgözött olvasóközönséget

    VálaszTörlés
  11. Átérződik az irományon, hogy szeretsz ezzel foglalkozni és örömet okozott (a fizikai fáradságon kívül) az elkészítése (az apró bosszankodásokat leszámítva az írása közben). Nem is tudom nekem mi okozna ehhez hasonló örömet (a tudásom bővítését leszámítva) miközben szerkesztgetnék és kutatnák a témában...

    VálaszTörlés
  12. -Eszter:

    Leginkább Egyiptom érdekelne? Mert van egy jó könyv a témában!

    -Kamupók:

    Köszönöm szépen, az jó ha átérződik! :3

    VálaszTörlés
  13. -Eszter:

    Van egy nagy képes album ami a halottak könyvével foglalkozik meg magával a temetkezési hellyel! Ez a : Királyok völgye című könyv! így néz ki:

    http://bookline.hu/product_images/565/1111001183933.JPG

    Nagyon szép képek is vannak benne!

    VálaszTörlés
  14. Köszii

    viszont bookline-on kalandozva találtam egy okkult filozófia című többkötetes valamit, ez egy olyan amit nyugodt szívvel ajánlasz vagy inkább ne is pislogjak rá?

    VálaszTörlés
  15. -Eszter:

    Muta a linket! :)Sok ilyen könyv van!

    VálaszTörlés
  16. http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=okkult-filozofia---de-occulta-philosophia---i&ID=2402

    a bookline-os linkel szarakodtam de ugyanaz :D
    amúgy találtam itthon egy hasonló királyok völgyéről szóló soksok színes képpel ellátott könyvet :D

    VálaszTörlés
  17. -Eszter:

    Ez nagyon jó kis oldal itt is fent vagyunk.

    Nekem ez megvan! Poén, hogy csak a második kötet XD.

    Jó könyv, de lehet néhol ködös lesz, ehhez még egy kis alap kell de rendeljed csak meg!

    VálaszTörlés
  18. *suhanrendelni* vagy még inkább alapozok, így is van vagy 10 könyv ami kiolvasásra vár :D

    VálaszTörlés
  19. -Eszter:

    Asszem ezekből nincs reprint, rendeljed csak meg!

    VálaszTörlés
  20. Tehát ha nem tévedek összefoglalva. A mozdulatok is mágikus töltéssel voltak ellátva (gondolom speciális testhelyzetek, tartások) az egyiptomi hitvilág szerint -> Az egyiptomiak hitvilága (így a mágikus rituáléik) beleolvadt a későbbi korok, kultúrák világába -> így a Kabbala-ba is -> a rituálék amiket ott előadtak részben szolgáltatták (más egyéb hitvilágok rituáléival együtt) a mágikus rituálék alapjait -> így beépültek szabadkőművesek és az illuminátus rituáléiba -> következtetés képpen az előadásokban szereplő tánc mozdulatok (amiket Jacko is előadott) lehettek ilyenfajta áldozat bemutatások / hódolatok / rituálék részei a "gonosz" erők háttérműködésének közreműködésével.

    VálaszTörlés
  21. -Kamupók:

    Crowley mágiája pont erre épül, ő képviselte ezt szerintem a legjobban. Megvan a könyve amiben benne vannak a gyakorlatok és mozdulatok...háááát érdekes X'D

    Szerintem Jacko sehol sincs ehhez. :D

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: