2010. augusztus 8., vasárnap

Káin: Különbség skizofrénia és a többszemélyűség közt

http://fc08.deviantart.net/fs37/f/2008/258/9/0/Schizophrenia_by_marchetooo.jpg

Mivel volt ebből egy kis vita a kommentelők közt és kaptam egy levelet is amiben kértétek írjak erről a témáról, ma sort kerítek rá! Sok ember hiszi azt hogy ha valaki skizofrén az azt jelenti, hogy több személyisége van . Ma ezt a kételyt szeretném eloszlatni. Még felnőtt emberek is bele esnek abba a hibába hogy egy ilyen butaságnak teret adjanak, most végre tisztázzuk a dolgokat!

DISSZOCIATÍV/MULTIPLEX SZEMÉLYISÉGZAVAR:

http://www.designzzz.com/wp-content/uploads/2010/03/Schizophrenia_by_red_riding.jpg

A disszociatív kórképek csoportjába tartozó pszichiátriai zavar, melynek meghatározó jellemzője, hogy az egyénnek két vagy (az esetek felében) több elkülönült személyisége van saját névvel, emlékezettel, melyek között kisebb-nagyobb mértékű átjárás lehetséges. Ez a betegség másik neve: multiplex személyiségzavar és még véletlenül sem skizofrénia és tudathasadás.

Voltaképpen bárki bele eshet ebbe a kis hibába, hiszen a multiplex személyiség is egyfajta tudathasadás, ha ezt szó szerint értjük. Ennek a zavarnak több elnevezést is adtak, a legegyszerűbb és legtalálóbb a többszemélyűség, de a multiplex személyiségzavar kissé szakszerűbb. A betegség velejárója, tünete a fejfájás, az emlékezetkiesés. Ez a zavar nagyon ritkán gyógyítható gyógyszerek segítségével, inkább csak elnyomják a nem kívánt személyiségeket. Általában az összes személyiséget pszichológiai kezelésekkel összeolvaszthatják, persze ezzel is egy teljesen új személyiséget hoznak létre. A kezelés hosszú és bonyolult, a személyiségek nem mindig egyesíthetők; ekkor harmonikus kapcsolatot igyekeznek elérni. Érdekes hogy a beteg közt több a nő és felreppentek olyan gondolatok is, hogy talán démoni megszállottság vagy szellemek megszállása okozza a zavart.

A többségnél átlagosan négy és öt éves korban alakul ki a multiplex zavar, hiszen ilyen korban még nem teljesen tiszták a személyiségjegyek, így ekkor még könnyen változhatnak. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy idősebbeknél nem fejlődhet ki. veszélyek: öngyilkosság, alkoholizmus és kábítószer-használat. Az okai ismeretlenek, gyakran egy súlyos trauma állhat mögötte. Ezt a zavart elvileg olyan hatalmas traumák idézik elő, amelyeket a személy, aki a szörnyűségeket átélte, nem tud feldolgozni, sem pedig elfogadni. Lehet ez családon belüli bántalmazás, nemi erőszak, erőszakkal való fenyítés. Ez akár megfelelhet egy bizonyos „idegösszeomlásnak” is. Egy ilyen nagyméretű lelki sokk után tudat alatt létrehoz egy olyan világot, amelyet elfogad, és nem is emlékezteti az előtte történtekre. Elmenekül, és ezzel létre hoz egy másik személyiséget, teljesen megváltozik. Emellett megmarad a régi énje is, de hol az egyik, hol a másik kerül a felszínre. A többszörös személyiségre állatában az ön hipnózis is hat. Egyesek úgy vélik akkor alakul ki ha valaki saját maga elől menekül.

http://fc07.deviantart.net/fs16/f/2007/173/a/c/Schizophrenia__by_FreakyDarlingx.jpg

Az általános eset az, hogy az egyik személyiség tisztában van a másik jelenlétével, ismeri, és ezzel együtt tud élni. A másik kialakult személyiség a legtöbb esetben teljesen mások a személyiségjegyei is. Sokszor „csak” két személyiség van jelen, de előfordulhat bármennyi, akár még százan is lehetnek. A betegek felénél tíz fölötti a számuk. Hogy valaki hány alszemélyiséget alkot magának, főként az elszenvedett trauma nagyságától és gyakoriságától, illetve a személy életkorától és sérülékenységétől függ.

Ezek lehetnek különböző neműek, bőrszínűek (lol) és életkorúak. Minél több az alszemélyiség annál nagyobb az esély hogy nem ismerik egymást. Van hogy művészi hajlamok és addig nem ismert nyelvtudás sőt szemszínváltozás is bekövetkezhet! Az is érdekes és eddig még megmagyarázhatatlan kísérője a betegségnek, hogy előfordulhat, hogy az egyik személyiség mindenre emlékszik, még arra is, amit egy másik személyiségként követett el, míg a másik viszont csak azokra, melyeket ebben az állapotában tett.Sőt, megtörténhet az is, hogy az egyik személy jobb kézzel ír, míg a másik ballal. Arra is volt példa, hogy az egyik személyiségnek kétszer annyi volt az intelligenciája mint a másik többinek! Lehet másfajta kézírás, vérnyomás, elektromos agyi tevékenység. A tipikus személyiségváltozatok, amelyek előfordulnak egy többszörös személyiségnél: a depressziós; az önsorsrontó, szuicid; az erős és agresszív védelmező; a segítő; a kimerült házigazda; a halálra rémült gyerek; és végül egy keserű, belső ügyész, aki egy vagy több alszemélyiséget vádol az elszenvedett abúzusokért. Két személyiség esetén a legáltalánosabb az egymástól teljesen eltérő tulajdonságokkal bíró tulajdonosok. A vizsgálatok során hipnózis segítségével lehetett a személyiségeket egymásba átváltani.

A SKIZOFRÉNIA

http://th05.deviantart.net/fs41/150/i/2009/006/7/e/Teletubbie_by_Light_Schizophrenia.jpg

A skizofrénia hasadásos elmezavart jelent. Kóros érzések és gondolatok esetleg a cselekedetek és gondolatok köti felbomlást jelenti. A szó a görög szkízis (hasadás) és phrén (lélek) szóból jött létre. A személyiségből nem több lesz, hanem egyszerűen széthullik. Heves zavarodottsággal és érzelmi nyugtalansággal kezdődik, serdülőkorban és később szokott kialakulni.

Gyakori az asszociációk felbomlása, az önmagukban értelmes, de összefüggésükben értelmetlen szavak használata. Sokszor jelentkeznek vo­natkoztatási és üldöztetési téveszmék, észlelési és koncentrációs zavarok, (elsősorban akusztikus) hallucinációk, bizarr motoros aktivitások. Az érzelmi eltompulás mögött belső nyugtalanság feszül, amely olykor dührohamok formájában tör a felszínre. (Hajjaj... nekem kb. ezek vannak O__O")

Jöjjenek a tünetek

http://th06.deviantart.net/fs50/150/i/2009/335/1/7/Wigglytuff_by_Light_Schizophrenia.jpg
  • Pszichózis: „Egy olyan mentális rendellenesség, ahol a gondolkodás, érzelmek, realitástesztelés és a kommunikációs készségek oly mértékben károsodottak, amely meggátolja a környezeti ingerekre való adekvát válaszreakciók kialakulását.”

A skizofrénia nem egységes kórkép, a betegség tünetei sokfélék, nem mind egyszerre fordul elő, hanem különböző kombinációkban, és altípusait ezek alapján határozzák meg. A klinikai gyakorlatban a következő szempontokat alkalmazzák:

  • Gondolkodás: betegségbelátás nincs. A logikus gondolkodás zavara: az ok-okozati összefüggések, a célképzetek megszűnése, inkoherens, laza képzettársítás. A gondolkodási folyamat elakadása, elsivárosodása, beszűkülése, az absztrakciós képesség csökkenése.
  • Doxazmák (téveszmék): olyan megingathatatlan téves gondolatok vagy hit, ami nem magyarázható a kulturális környezeti hatásokkal. Esetenként idővel egyre jobban kidolgozottá válhatnak, és téveszmerendszerek jöhetnek létre. Tipikus téveszmék: perzekutoros; vonatkoztatásos; grandiózus; bűnösségi; hipochondriás; nihilisztikus; religiózus; miszidentifikáció; féltékenységi; szexuális/amorózus; diszmorfofóbia; befolyásoltság-érzés (a szabad cselekvés érzésének elvesztése); gondolatelvonás, gondolatbeültetés, gondolatsugárzás, a saját gondolatok elidegenedése (a személy külsőnek érzi azokat). Attól függően, hogy a hangulat befolyásolja-e a doxazmák tartalmát, megkülönböztetünk holotím és heterotím doxazmákat. Utóbbinál a téveszmék és a hallucinációk nincsenek összefüggésben az aktuális érzelmi állapottal, és ebben az esetben a viselkedés is nagyon ellentmondásos lehet.
  • Érzékelés: általánosságban jellemző, hogy a realitásészlelés nem megfelelő. Gyakoriak a hallucinációk, leginkább akusztikus, ezen belül is főként beszédhangok észlelése, melyek gyakran irányító jellegűek. A vizuális hallucinációk (ezek leggyakrabban vallásos jellegűek) a normál észleléstől eltérőek lehetnek (például fekete-fehérek). Gyakori még a saját testtel kapcsolatos hallucináció is, furcsa, testen belüli folyamatok téves érzékelése. A szag-, íz- és tapintásos hallucinációk viszonylag ritkák. Egyéb rendellenes érzések: deperszonalizáció (saját személyiségét, testét vagy testrészét idegennek, megváltozottnak éli meg), derealizáció (elidegenülés a valóságtól).
  • Általános megjelenés: a személyes higiénia elhanyagolása, bizarr viselkedés.
  • Beszéd: bizarr intonáció, némaság, neologizmák (új szavak kitalálása és önkényes használta), a hallott szavak kényszeres, visszhangszerű ismétlése.
  • Viselkedés: nárcisztikus, repetitív jellegű viselkedés, melyek bizarr formát öltenek. (Repetitív mozgások: a betegre jellemző lehet egy-egy rá jellemző furcsa mozdulat, arckifejezés gyakori használata; echopraxia – a látott mozgás gépies utánzása). A viselkedést általában befolyásolja, hogy a pozitív vagy negatív tünetek dominálnak, hogy ha vannak téveszmék, azok milyen típusúak. Gyakori a mozgásos nyugtalanság vagy gátoltság, katatónia esetén katatóniás stupor (megmerevedettség). Gyakori a negativizmus, azaz hogy a beteg megszakítja, visszautasítja környezetével a kapcsolatot, nem beszél, mozog, táplálkozik, stb.
  • Affektus: az érzelmek elsivárosodása, eltompulása, vagy esetenkénti indokolatlan túlérzékenység, egymással ellentétes érzelmek egyidejű megjelenése (ambivalencia) ugyanazzal a személlyel, dologgal kapcsolatban.
  • Motiváció: a tervező- és kivitelező képesség csökkenése. Az ambivalencia áttevődhet az akarati életre is, ami az elhatározásokat, döntéseket ellehetetleníti, mindez társul a késztetések csökkenésével.
  • Szociális élet: bizalmatlanság, eltávolodás a külvilágtól, és a saját, belső világba való visszavonulás, ami egyrészt a többi tünet következménye, másrészt annak is köszönhető, hogy a környezet reakciói a tünetekre általában negatívak. A pszichotikus epizódokban azonban kialakulhat kontroll vesztett állapot, amely során a beteg gyakran túlfokozott kapcsolati igény jeleit mutatja.
  • Neurológiai jelek: gyors szemmozgások, finom motoros koordináció zavarai, rossz jobb-bal diszkrimináció, dysdiadochokinesis (nem képes egymással ellentétes mozgások sorozatos elvégzésére), astereognosia (tapintással nem ismer fel tárgyakat).
  • A kognitív funkciók romlása (figyelem, munkamemória, tervezés, problémamegoldás), a betegség előrehaladtával növekvő mértékben.
  • Dezorganizáció (a térbeli-, időbeli-, emlékezetbeli tájékozódás, a tudati működések, az ítéletalkotás zavara).

A tünetek osztályozásával kapcsolatban sokféle modell létezik, ezek közül a legelterjedtebb Timothy Crow és Nancy Andreasen (1991) felosztása

http://t3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcShVKslKHWCZJPXDVpv4erOaotoGbaHpdD6jwUHRVUPRjYO_E8&t=1&h=190&w=146&usg=__vbnslaO0Wpxwxt81-kbRuvCyME4=

  • Pozitív (pszichotikus) tünetek: téveszmék, bizarr viselkedés és beszéd,hallucinációk
  • Negatív tünetek (hiánytünetek): Primer negatív tünetek: az érzelmek és a kommunikáció elszegényesedése, gondolati elakadások, a motiváció hiánya, anergia, apátia, anhedónia, a szociális és szexuális aktivitás csökkenése, a figyelem zavara. Szekunder negatív tünetek: a betegség folyamatán kívüli faktorok (például szorongás és depresszió), amelyek kialakulásában a betegség csak közvetve játszik szerepet. Okai lehetnek például a gyógyszerek mellékhatásai, a pszichotikus epizódok következtében létrejött neurotoxicitás, a külső környezeti/szociális hatások csökkenése.

A tüneteknek legalább 6 hónapig fenn kell állniuk, kezeléssel minimum 1 hónapig ahhoz, hogy diagnosztizálható legyen, másképp schizoform vagy nem schizoform pszichotikus állapotokról beszélünk. (schizoform = skizofréniára hasonlító)

JÖJJENEK A TÍPUSOK

http://fc00.deviantart.net/fs11/i/2006/229/f/1/afraid_of_the_dark_by_BioMech86.jpg

  • Paranoid: vonatkoztatásos, üldöztetéses, nagyzásos téveszmék, gyakran hallucinációk (általában akusztikus) kísérik. Gyakori a düh, szorongás, zárkózottság. Általában 30 éves kor után kezdődik, így az érettebb személyiségstruktúra következtében a szociális és érzelmi válaszkészség jobban megmarad.
  • Dezorganizált/ hebefrén: inkoherens, szétesett gondolkodás, elszegényedett, oda nem illő emócionális válasz, bizarr viselkedés, általában a környezeti hatásokat figyelmen kívül hagyó viselkedés, a realitásérzékelés súlyos károsodása. Téveszméik, hallucinációik általában szétesettek. A skizofréniának ez a fajtája általában serdülőkorban kezdődik.
  • Kataton: alapvetően a pszichomotoriumot érinti. A mozgás intenzitásában megmutatkozó változás szélsőséges lehet, melyek hirtelen váltakozhatnak. Jellemző lehet motoros gátoltság, mutizmus, szélsőséges esetben stupor (megmerevedettség), katalepszia vagy a flexibilitas cerea, amikor egy-egy kényelmetlen helyzetet vesznek fel a betegek, és akár órákon keresztül megtartják azt. Más esetekben céltalan aktivitásfokozódás, nyugtalanság, izgalmi állapot tapasztalható, ez szélsőséges esetben mozgásviharrá fokozódhat. Elemei: jellegzetes pózok, sztereotip mozdulatok vagy grimaszok, modorosság, grimaszok, echolalia (a hallott szavak kényszeres, visszhangszerű ismétlése), echopraxia (a látott mozgás gépies utánzása), negativizmus (a beteg és a környezet közötti kapcsolat megszakadása).
  • Nem-differenciált: a pszichotikus tünetek megjelennek, de a paranoid, hebefrén vagy kataton kategóriákba nem sorolható be, vagy ezek közül többe is besorolható.
  • Reziduális: a kórlefolyás sajátosságaira vonatkozó kategória. Legalább egy pszichotikus epizód után pszichotikus tünetek nélkül, a negatív tünetek dominanciája, de lehetségesek szokatlan hiedelmek vagy elemi érzészavarok. Jellemző még az érzelmi elsivárosodás, a szociális visszahúzódás, az excentrikus viselkedés, a logikátlan gondolkodás és az asszociációk lazulása.
  • Szimplex: a szociális funkciók nagymértékű hanyatlása, visszahúzódás, az érzelmek elsivárosodása, és az érzelmi életben megjelenő ambivalencia (egyidejűleg egymással ellentétes érzések), a gondolkodás logikusságának felborulása.
  • Skizotipiás zavar: Távolságtartó, különc viselkedés, rossz kapcsolatteremtő készség, furcsa hiedelmek, paranoid túlértékelések, kényszeres rágódás. Szokatlan, főleg érzékszervi, testi élmények, illúziók. Homályos, körülményes vagy sztereotip gondolkodás, amely különc (bizarr) beszédben és viselkedésben nyilvánul meg. Időnként átmeneti pszichotikus állapotot mutathat.
  • Rövid pszichotikus zavar: egy hónapon belül állnak fenn csupán a pozitív tünetek. Gyakori személyiségzavarokban, postpartum (terhességet követően), kábítószerabúzus következtében, vagy egy pszichoszociális stresszorra adott válaszként.
  • Skizofreniform zavar: egy hónapnál hosszabb, de 6 hónapnál rövidebb (2/3-uknál ezt követően skizofrénia alakul ki).
  • Paranoid/Deluzív zavarok: nagyfokú bizalmatlanság, gyanakvás. Téveszméik közelebb állnak a valósághoz, jól kidolgozott, logikusan felépített téveszmerendszert alakíthatnak ki (például összeesküvés elméletek). Gyakoriak az erotomán, féltékenységi, grandiózus, üldöztetéses vagy szomatikus paranoiák. Megjelenésükben rendezettek, kifejezett hallucinációjuk nincsen. (
  • Pseudo skizofrénia: integrálatlan személyiség rész. Tünetei hasonlóak a skizofréniához, jellemzően hallucinációként jelenik meg, megszállottság érzettel, szellem általi üldözés érzettel, az integrálatlan részt érzi úgy a beteg, mint ha idegen lenne. Integrálással nehezen, disszociálással egyszerűen, és maradéktalanul gyógyítható.
http://th06.deviantart.net/fs10/300W/i/2006/159/0/4/The_Damned_by_BioMech86.jpg

Számomra az az érdekes, hogy a leírtakból legalább az összes típusból illik rám 4 tünet. Sokan mondják, hogy a skizofrénia csak egy kitalált betegség, ahogy a borderline is. Végül is minden különcebb emberre rá lehet nyomnia billogot, hogy skizofrén. A betegség a népesség 1%-át érinti. A rokonságban előforduló megbetegedés esetén ez a veszélyeztetettségi arány megnő, a rokonsági fokkal arányosan, egypetéjű ikreknél pedig a legnagyobb annak az esélye, hogy a testvérpár egyik tagjának megbetegedése esetén a másik is megbetegszik: 40-50%, kétpetéjű ikreknél ugyanerre 12-15%-os valószínűség van, míg más testvérek esetében 8-10% ennek az esélye. Annak valószínűsége, hogy skizofrén szülők (biológiai szülők) gyermeke szintén beteg lesz 10-18% (mindkét szülő betegsége esetén 25-46%). az idegrendszert ért hatások növelik a betegség esélyét, az alkohol és a THC erősen kihozhatja a tüneteket (Igen, a füvezés. :D).

http://th00.deviantart.net/fs25/300W/f/2008/124/2/a/unHooper_by_z_dark.jpg

A skizofrénia régen gyógyíthatatlan betegségnek minősült. De a tünetek gyógyszerekkel csökkenthetőek. A betegség kizárólag gyógyszerrel gyógyul. A súlyos depresszió kialakulása a betegséggel jár.

Nos remélem mindent sikerült tisztáznom, a Wikipédia a barátunk, ezt mindenki jegyezze meg! Kicsit befostam a cikkemtől, de szerencsére olvastam pár elméletet ezekkel kapcsolatban. Szerintem a fentebb említett skizofrén tünet kb minden problémás emberre kivetíthető... vagy nem?! O___O"

http://th01.deviantart.com/fs8/300W/i/2005/356/0/1/Dark_Girl_by_BloodyZone.jpg

36 megjegyzés:

  1. Engem egsz életemben "dözött" a skizofrénia.
    Anyum skizofrén, mikor 14 voltam tört ki rajta. Először azt hallucinálta, követik meg az ő fotóját tették ki egy fotóüzletben nagyban aztán bevették mikor ellenőrizni akartuk.Aztán jötterk durvábbak, hogy engem meg akarnak öplni,ezért totális rabságban tartott még 18 évesen se meherttem egyedül sehová,se bulizni se sehova,a végén suliba sem engedett el.Egyszer ki akart ugrani ablakon mert holtan jobban tud vigyázni rám + apumra-mondta neki a "hang".(...)
    ÖSSZES pasim skizó volt. Most hallottam hogy egy régebbi barátomat végleg bezárták zárt osztályra.Katalógust csinál neki a galériás aki istápolja, felkért hogy irjak ár sort róla....
    Lackóférjem /RIP/ paranoid skizofréniával volt lerokkantva s ez okozta elválásunkat meg halálát is végül.Az üldözésije!
    Mostani páromnak pszichopata papirja van, vonzza a halál /ölés. Pedig tök nyugis békés faszi de volt zsoldos és élvezte..../ezért játssza jól a szadó mazót és pszichopata gyilkost..../
    Apum szerint a skizók vonzódnak a képzőművészekhez mert azok irreális világban élnek., s a művészeket a skizók mert azok is irreálisan gondolkodnak!
    Nekem "csak" borderlineom van. Anyum apja mániás depressziv volt, öngyi lett. /nikotint ivott kint az erdőben/ Én nem ismertem.

    VálaszTörlés
  2. BOCS de a laptopom baszakodik újabban, kihagy betűket hiába ütöm be BASSZAMEG!

    VálaszTörlés
  3. Egyébként anyum + Lackó is: hol TUDTÁK hogy betegek hol tagadták.
    Ha tudták gyógyulni akartak + együttműködtek, másszor meg támadtak hogy bebeszélem mert a vesztüket akarom s ők nem betegek mert amit hallanak az MEGTÖRTÉNIK.Én meg naiv vagyok mert nem veszem észre hogí manipulálnak...HÚ de be tudtam ilyenkor DÜHÖDNI!Pedig nem tehetnek róla.
    Ez a betegség a lélek RÁKJA mert elváltozik tőle az egyéniség ,mint egy parazita ami miatt ÁTALAKULNAK:UGYANAZ az ember de MÉGSEM ugyanaz hanem egy IDEGENNÉ válik!
    Mégis ,MINDÉG a skizók vonzanak ,nem tudatosan hanem UTÓLAG derül ki hogy azok-mert AMÚGY fantasztikus érdekes és izgis arcok. Van gy saját kis világuk ami klassz és varázslatos -a negativ hallucinációktól eltekintve.

    VálaszTörlés
  4. -Zoe:

    Köszi, hogy megosztottad ezt velünk, sajnálom hogy ennyit kellett szenvedned.

    Én mostanában veszek észre magamon érdekes tüneteket de egy biztos: nem fogok sosem gyógyszereket szedni, inkább megbolondulok. Bár szerintem én elég szélsőséges vagyok... nem tudom eldönteni beteg vagyok-e vagy sem.

    VálaszTörlés
  5. már megint kedvemre tettél:D pont mostanában olvasgattam részletesebben ezekről a betegségekről erre tessék, itt is skizo cikk :D
    én is a wikin nézelődtem :)
    ..Káin tudjuk h skizofrén vagy :D de mi így szeretünk :P
    szóval elhanyagolod a személyes higéniád? xD

    Zoe:
    :( nagyon szomorú ami veled történt.
    de azzal én is egyet értek, hogy a különc emberek érdekesebbek, izgalmasabbak én is szívesebben barátkozom velük :)

    VálaszTörlés
  6. Azt már egy ideje tudom hogy mi a skizofrénia és mi a multiplex személyiség,de ilyen részletesen még sehol sem olvastam róla szóval köszi hogy vagytok nekünk:DDD
    Számomra a többszemélyűség tűnik érdekesnek mert az elég érdekes hogy egy embernek akár kettőnél több énje is lehet sőt az még inkább fantasztikus hogy van amelyiknek akár jóval több lehet az IQ szintje O_O

    Amúgy nálunk is megtalálható a családban a depresszió illetve hogy pontos legyek a mániákus depresszió enyhe skizo beütéssel apám részéről! Arra számítok hogy tuti örökölni fogom mert minden rossz tulajdonságukat örököltem szüleimtől tehát ez sem lesz kivétel gondolom én...
    Viszont arra leszek kíváncsi amikor ez aktiválódik bennem(már ha fog egyáltalán).

    VálaszTörlés
  7. -Ms.Rat:

    Na örülök, ha tetszett! ^_^ Egyébként nem. Napi 2-3x fürdök, szóval nem hinném XD... Ja meg szarás után mindig seggmosás van :D

    -Skinny Sixx :

    Örülök, ha tetszett! :3

    Szerintem az simán lehet megszállottság, erről több könyvem is van. Majd egyszer lehet írok arról is.

    Nálunk is: agysorvadás, skizofrénia ... elég para :-/

    Bennem a traumák mélyítik, annyit elárulhatok...


    Viszont arra leszek kíváncsi amikor ez aktiválódik bennem(már ha fog egyáltalán).

    VálaszTörlés
  8. Az uccsó sor nem az enyém :D csak kimásoltam a friss kommenteket XD ~lol~

    VálaszTörlés
  9. Káin:
    Ügyes kisfiú :Đ akkor még nem súlyos annyira :D

    VálaszTörlés
  10. Skinny:

    Sztem az a durva h mennyi személyiség fér el az emberi agyban, akár 100különböző :D meg a vérnyomásváltás is elég érdekes :S

    Bnőm apja mindkettőben szenvedett :S
    csak az a gond h eszébe sem juthat h ez nála is előfordulhat. Így is disztímiás szegény, de még a piát sem veti meg, sőt. Nem is beszélve a többiről:( Te legalább tisztában vagy az "esélyeiddel".

    VálaszTörlés
  11. -Ms.Rat:

    Ha fingok szappanbubi jön a valagamból! :Đ

    Szegény jány. :-/

    VálaszTörlés
  12. A dühkitörések nálunk is gyakoriak. Ezután odafigyelek majd a többi tünetre is. xd
    Mellettünk meg depis vénember lakik. Már párszor megpróbált végezni magával (akasztás, emeletről való kiugrás), de szerencsétlennek egyik se sikerült. XD Még az ugrás után se tört el semmije.
    Van itt móka és kacagás. xD

    VálaszTörlés
  13. -Ms.Rat:

    Aki kíváncsi hamar megöregszik ;D

    -Ketszi:

    jesszusom O__O

    Hanyadikról ugrott?

    VálaszTörlés
  14. Jaj de szeretem ezeket a betegséges cikkeket^^
    örülök hogy írtál erről mert pl. személy szerint én nem tudtam eddig hogy mi a különbség a két betegség között. Most felvilágosultam :D

    Am én szerencsére nem tudok olyanról a családból akinek ilyen problémái lennének.

    MSE

    VálaszTörlés
  15. Jaj az lemaradt hogy mennyire jó az első kettő és utolsó kettő kép. Gyorsan le is mentem :P Honnan szedted ezeket?

    MSE

    VálaszTörlés
  16. -MSE:

    Örülök hogy ilyen szerencsés vagy, na meg hogy tetszett a cikk! ^_^

    A képek deviantartról vannak, érdemes ott nézelődni amúgy!

    VálaszTörlés
  17. Jelentem alássan szerény véleményem szerint nincs olyan, hogy ép elméjű ember. Ugyanis minden ember különbözik a másiktól tulajdonság téren, vannak persze hasonlatosságok, átfedések egymás között, de a sejtjeinkben található DNS lánc hiper változója több milliárd lehetőséget tartalmaz... tehát egy embernek ez végtelennek tűnhet, de az emberiség számára tekintve már nagyobb a lefedettség. Úgy tűnhet a lélek-test kapcsolódás/fúzió nem mindig sikerül tökéletesre... egyik oldalról többet kap mint a másikról. Kíváncsi volnék mi történne akkor ha a skizofréneket és tudathasadásos személyeket elkezdenék okkult dolgokra tanítani, vajon milyen hatást gyakorolna rájuk... többek lennének? Megvilágosodnának? Vagy rosszabbra fordulna a állapotuk?

    VálaszTörlés
  18. -Kamupók:

    Igen, szerintem is mindenki defektes.

    Nos mivel valószínűleg nálam ez a helyzet( még 15 éves koromban mondta az orvos hogy ha nem szedek gyógyszereket akkor átcsapok a borderből skizofrénbe és nem szedtem) azt mondom, hogy szerintem jó de végeredményében káros hatása van. Sokszor érzem azt hogy már nem kell sok hogy megbolonduljak. Bár ez jó jel mert azt jelenti még nem bolondultam meg :D

    VálaszTörlés
  19. Multiplex személyiségzavar témakörben született egy jónak mondható regény: Daniel Keyes-től Az ötödik Sally. Pár éve olvastam, nekem tetszett.

    A cikk is érdekes volt és kimerítő, mint mindig. :) Egyébként szerintem is difis a legtöbb ember, legfeljebb nem tudnak róla...

    Én még jól jártam, apai ágon max. egy kis depresszió jöhet... :P

    VálaszTörlés
  20. -Mandy:

    na majd írhatnál róla akkor! :D

    Áh... nálunk: skizofrénia, alkoholizmus és agysorvadás : Đ

    VálaszTörlés
  21. Á, az alkoholizmus nálunk is játszik, majd elfelejtettem. xD

    Közben azt nézem, hogy van könyvtári példány Az ötödik Sally-ből, úgyhogy valamikor majd biztos sort kerítek egy cikkre. :)

    VálaszTörlés
  22. Remélem azért tisztában vagytok vele, hogy a gyerekek a nagyszülők defektjeit öröklik meg :P
    Nekem mindkét nagyfaterom alkesz volt, annak hatására vagy agresszív vagy öngyilkos hajlamok törtek rájuk. Nagyanyáim meg jótét lelkek szerencsére. Így talán kompenzálták egymást a génjeik. A testet nem külön kell kezelni a lélektől hanem azzal együtt... a testet a lélekkel kell összeolvasztani és a defektek akkor jönnek elő ha az "illeszkedés" a két "világ" között meghasonlott vagy nem alakult ki (szerintem).

    VálaszTörlés
  23. -Kamupók:

    nagyfater alkesz és agysorvadása van, nagymuter alkesz volt, rákban halt meg és skizofrén is volt X'D....

    VálaszTörlés
  24. Nos igen. Én pedig távol tartom magamat mind az alkoholtól, mind a dohányzástól és egyéb bódító szerektől. Az agresszív viselkedésemet próbálom visszafogni, eddig senkit nem ütöttem meg komolyan (a pogo persze kivételes esetnek számít).

    VálaszTörlés
  25. -Kamupók:

    Mondjuk én is ritkán iszom és nem cigizek. Én nem tudom visszafogni az agressziót, de nem is akarom.

    VálaszTörlés
  26. Húha remélem lesz még ilyen jellegű cikk, összeszedett és pontos ^^

    Szerintem sem létezik teljesen 'ép' nek mondott ember, eleve egy felállított szabályrendszerbe akarnak beletuszakolni holott minden eset egyedi, mások az okok a motivációk stb stb.

    Amúgy én szerintem többen vagyok :D szóval többszemélyű, csak piciben, és kívülről egyáltalán nem látszik, nincs emlékezetkiesés a fejfájás állandó, csak a döntéseimen szoktak néha csodálkozni.

    Van, hogy elkezdek gondolkodni valamin és jön egy másik gondolat aki elkezdi elemezni az elsőt :D meg van egy depressziós aki el akarja kerülni végleg az embereket, meg van egy bölcs aki olyan egyensúlyba tud kerülni magammal meg a világgal hogy csak pislogok, hogy ilyet is tudok.:D
    .. de ki lehet ebből nőni? úgy értem 20 évesen nyilván nem fogok kinőni belőle de ha mondjuk abból fakad, hogy menekülök magamtól akkor azon lehet változtatni? csöppet unom a hangulatingadozásaimat

    Viszont a mai sebészeti látogatásomnak köszönhetően itthon fogok csücsülni egy pár napig szóval van időm visszaolvasgatni ^^

    VálaszTörlés
  27. -Eszter:

    Szerintem ez nem többszemélyűség amúgy! :D Nekem is vannak ilyesmik.XD

    Örülök, ha tetszett a cikk, majd még elgondolkodom hátha van valami ami hasonló téma lenne! :3

    MI történt? O__O

    (Káin)

    VálaszTörlés
  28. Káin: másodikról. De ahhoz képest, h nyugdíjas, semmi baja nem lett. Erős Pista XDDDD

    -ketszi

    VálaszTörlés
  29. -Ketszi:

    Viszont akkor nyugdíjas évei alatt megszedhetné magát kaszkádőrködésből :D

    VálaszTörlés
  30. -Káin

    XDDD *naaaagyon röhög*

    VálaszTörlés
  31. Ühh, nem semmi cikk lett! Örülök, hogy írtál erről, mert engem nagyon érdekel ez a téma.Bár asszem még jó néhányszor el fogom olvasni ezt a cikket, hogy megmaradjon a fejemben.

    Az az egy kérdés volt a fejemben, hogy a "többszörösen hasadtak" ugyanazok-e a "multiplex személyiségzavarosokkal". De aztán láttam Mandy Ötödik Sally-s kommentjét és tisztázódott a dolog. :) Amúgy szerintem is érdemes elolvasni azt a könyvet, nagyon jól kijönnek benne a személyiségek közti különbségek.

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: