2010. augusztus 26., csütörtök

Káin: Ím igyen szóla Zarathustra

http://iranpoliticsclub.net/philosophy/zoroaster/images/Zarathustra%20realistic%20portrait.jpg

Nos eljött az utolsó elbeszélős rész. Ez után Zarathustra témához kötött tanmeséi jönnek. Már kérdeztétek többen miért nem másolok be netről PDF-et, akkor elmondom újra. Nincs ez a verzió fent, ez az első kiadás amit nem írtak át a komcsi cenzorok. Mivel nem tudom be szkennelni marad a kézzel bepötyögés, de legalább minden nap van amit lehet várni. Nos akkor lezárom ezt a részét a Zarathustrának, tessék olvasni, kérdezni stb:

http://www.danish-kurd.com/images/zarathustra.gif

9.

Soká aludt Zarathustra s nemcsak a pirkadás, hanem a délelőtt is elsuhant fölötte. De végre feltárult a szeme: álmélkodva nézett az erdőbe, a magányba, s álmélkodva önlelkébe. Ekkor hirtelen felugrott , mint a tengerjáró, ki egyszerre szárazat lát, ujjongott: mert egy új igazságot látott. És így szól enszívéhez:

"Ráeszméltem: tűrsak kellenek nekem, de levenek, nem halottak és tetemek, melyeket magammal hordok, ahova akarok.

Eleven társak kellenek, kik követnek, mert önmagukat akarják követni- s oda, hová én akarom.

Ráeszméltem: Ne a néphez beszéljen Zarathustra, hanem társakhoz! Ne legyen Zarathustra egy nyáj pásztora és kutyája!

A nyájtól sokakat elcsábítani-ezért jövék.Dühösek legyenek rám nép és nyáj: rabló legyen Zarathustra a pásztorok előtt.

És azt mondom pásztorok, holott ők magokat a jóknak és igazaknak nevezik. Pásztort mondok: de ők az igazhit híveinek mondják magokat.

Nézd csak a jókat és igazakat! Kit gyűlölnek leginkább? Azt, aki ő értéktábláikat összetöri, a rombolót:pedig ez az alkotó.

Nézd csak minden hit híveit! Kit gyűlölnek leginkább? azt aki az ő értéktábláikat összetöri, a törőt: de ez az alkotó!

Bajtársakat keres az alkotó és nem tetemeket, de nyájat sem , híveket sem. A vele alkotókat keresi az alkotó, azokat, kik új értékeket írnak új táblákra. Bajtársakat keres a teremtő és veletartókat: mert minden készen van nála aratásra. De híján van a száz sarlónak: így hát kitépi a kalászt és bosszankodik miatta.

Bajtársakat keres az alkotó, olyanokat kik tudják sarlójukat élesíteni. Rombolóknak fogják nevezni őket, s a jó és rossz megvetőinek. De ők az aratók és ünneplők.

Együtt lakókat keres Zarathustra, együtt lakókat és együtt ünneplőket. Mit vesződnék tetemekkel, pásztorokkal és nyájakkal!

És te, első bajtársam, pihenj jól! Jól eltemettelek odvas fába,jól megvéstelek a farkasok elől.

De válok tőled, az idő lejárt. Hajnalpirkadás és hajnalpirkadás között új igazságot leltem.

Ne legyek én se pásztor, se sírásó. A néphez még szólni sem akarok: halotthoz is utoljára beszéltem. Az alkotóknak, aratóknak, az ünneplőknek legyek társuk: a szivárványt akarom nékik megmutatni és az emberibb embernek minden lépcsőfokát. Az egyedülvalóknak énekelem dalom, és a kettesben levőknek: és akinek még van füle a hallatlanra, annak a szívét meg akarom terhelni boldogságommal. A magam célja felé török, a magam útját járom: a tétovázókon és késedelmeskedőken átugrom. Így legyen az én utam az Ő útvesztőjük.,,

10.

Így szólt enszívéhez Zarathustra, mikor delelőn volt a nap: kérdve tekintett ekkor a magasba-mert egy madár éles szavát hallotta feje fölött. És íme! Egy sas keringett széles ívben s rajta kígyó csüngött, nem zsákmány, hanem pajtás módjára: mert nyaka körül tekergőzött.

" az én állataim,, -szólt Zarathustra és szívből örült.

"a legbüszkébb állat a nap alatt és a legokosabb állat a nap alatt, kutató útra keltek.

Ki akarják kémlelni, él-e még Zarathustra. Valójában élek-e még?

Nagyobbnak tapasztaltam a veszedelmet az emberek közt, mint állatok közt, veszedelmes utakon járt Zarathustra. Had vezéreljenek állataim!,,

Mikor Zarathustra ezt mondá, eszébe jutott az erdei szent szava, sóhajtott s így fordult enszívéhez:

"bár okosabb volnék! Bár igazán okos volnék, mint a kígyóm!

de lehetetlenség amit óhajtok: hát csak azt kérem büszkeségemtől, hogy mindig lépést tartson az okosságommal!És ha egykor cserben hágy az okosságom, szeret elszállingózni, had szálljon büszkeségem még ostobaságommal is!,,

Így kezdődék Zarathustra alászállása.

FOLYT.KÖV

http://www.danish-kurd.com/images/zarathustra.gif

9 megjegyzés:

  1. "Mivel nem tudom be szkennelni marad a kézzel bepötyögés"

    Fényképezőgéped sincs? Körülményesebb megoldás, de ha lefényképezel egy oldalt, aztán ráeresztesz valami szövegfelismerőt, mindjárt könnyebb dolgod van vele, még ha javítgatni kell is.

    VálaszTörlés
  2. -Susmus:

    Van fényképezőgépen de apró dolgokról csak homályosat tud készíteni :(


    Mi ez a szövegfelismerős cucc? Neo is javasolta, de nem fejtette ki! :-s

    VálaszTörlés
  3. Arról szól, hogy a sima jpg képet, vagy pdf doksit megeteted a programmal, a jobbak (pl ABBYY finereader, ez tud talán a legtöbb nyelven, akár magyarulis) taníthatóak, és feldolgozzák neked szerkeszthető szöveg formába. Egyszerű, automatikus. És ha részletekben fényképezed?:)

    VálaszTörlés
  4. -Susmus:

    Úgy se jó :-s

    Hm torrentről le lehet szedni? Lehet kipróbálom!

    VálaszTörlés
  5. Hogyne, csak nem etikus!:D
    Mindenesetre nézd meg a postád!:D

    VálaszTörlés
  6. -Susmus:

    Csuhajja!!!! :Đ

    ~Káin nem etikusˇ~

    VálaszTörlés
  7. "Ráeszméltem: Ne a néphez beszéljen Zarathustra, hanem társakhoz! Ne legyen Zarathustra egy nyáj pásztora és kutyája!"

    Milyen igaz! Még mielőtt ez a rész következett volna sokat agyaltam rajta hogy minek akarja az összes embert beavatni a tervébe,de szerencsére csak azokhoz szól akikhez érdemes^^
    A folytatás úgy érzem ennél is jóval izgibb lesz:)

    VálaszTörlés
  8. -Skinny:

    naná! De nehezebben értelmezhetőbb is! XD

    VálaszTörlés
  9. vazze egy szövegfelismertető pár megabájt...ha szólsz adtam volna te segg..-.-"

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: