neo.Crysis: Neo ébredése

Gyűlölöm a hajnalokat. Fájdalmas elmúlás és reménytelen kezdet. Ezt a novellát ma hajnalban írtam-csak úgy céltalan- elütve vele a múló időt.

Neo ébredése

I.

A hajnalok a legrosszabbak.

-Már megint egy újabb nap kezdődik.-mondtam magam elé fáradtan a hajnali szobában. Háton fekve nyúltam el az ágyon és figyeltem a halvány narancs izzást, ahogyan a nap lassan be-bepislogott a függönyön át és kósza csíkokat rajzolt a plafonra.Remegtem a hidegtől, de nem a csípős pirkadattól. Belőlem jött.

-Nem kezdődik semmi. Itt most minden véget ér. Legfőképpen te.-monda egy hang a sarokból. Ott kuporgott, de nem láthattam volna a gyönge fényben.Így csak néztem magam elé mereven tovább. Nem lepődtem meg. Tudtam, hogy nem leszek egyedül reggel.

-Miért mondod ezt nekem? Tudom jól. Tegnap még én is ezt mondtam. Holnap pedig te fogod ezt mondani. Elpusztulsz a következő hajnalon, mielőtt még ráébrednél bármire is.-mondtam neki.
-Talán történik valami. Valami más, ami átsegít, ami átemel.-mondta, majd fölegyenesedett és az ablakhoz lépett. Lágyan elhúzta a függönyt, csak hogy kilásson. A hideg fény kirajzolta sápadt közönyös arcát.

-És mégis mi? Mire gondolsz...-kérdeztem, de nem vártam választ.
-Az időre.-felelte, miközben rám ügyet sem vetve figyelt kifelé.
-Az idő számodra nem létezik. És különben sem számít már, olyanoknál mint te.
-Olyanoknál, mint mi.-javított ki enyhe megvetéssel a hangjában. Nem mozdult. Mereven szemlélte az ébredő várost. Egy autó húzott el, majd egy másik.
-Már nincs erőm.-mondtam neki.
-Tudom. Soha többé nem lesz.-Most már engem figyelt. Tekintete szinte szúrt. Magamra emlékeztetett, aki még tegnap reggel én voltam, aki ugyanott állt és ugyanúgy merészen várta a napot, aminek elmúltával elpusztul. Tudtam azon a reggel én is, mint ahogyan most ő is tudja.

-Olyanoknál, mint mi.-ismételtem meg a szavait. Az erőm lassan elhagyott, s ahogy figyeltem a nap plafonra rajzolt narancs sávjainak lassú nyúlását, ő egyre erősebb lett.

-Mik a terveid mára?-kérdeztem, csakhogy szóval tartsam, csak hogy érezzem önmagam utolsó morzsáit.
-Semmi különös.-mondta közönnyel, miközben a selyemfüggönnyel játszadozott unott arccal, majd hozzátette-Élni.
-Élni-ismételtem meg a szót.-Mit jelent élni?-kérdeztem, miközben egyre jobban elhalványodtam.
-Nem tudom.-felelte, majd mellém lépett, és az arcom fölé hajolt. Görcsös görnyedése kissé riasztott. Éreztem a forró leheletét a bőrömön. Nem bírtam mozdulni. Ráébredtem-már csak az ő nyugodt lélegzését hallani a szobában.
-Már nem látlak.-állapította meg ridegen.
-Még itt vagyok.-feleltem halk szomorúsággal a hangomban. Tudtam, hogy soha többé nem látom őt, bár nem is akartam. Míg fokozatosan eltűntem, ő olyannyira alakot öltött, hogy fájt látnom gyönge, csontos testét, azt a testet, amely még az enyém volt nem is olyan rég, mielőtt megjelent volna a szobámban.
-Már nem látlak-monda újra félrebillentett fejjel elfoszló ködös arcom fölött, de tekintete mégis az enyémbe fúródott.- Már nem tudsz mit tenni. Ha nem volt elég számodra a tegnapi nap, nem érdemelsz többet.- mondta mély, kegyetlen hanggal. Fogta a pulóveremet, ami még tegnap rajtam volt, fogta a táskámat, ami még tegnap az enyém volt és fáradt lassúsággal a testben, mely tegnap még éppúgy az enyém volt elindult kifelé a szobából. Már nem léteztem.
A hófehér plafon már szinte izzott a napfénytől. Láttam, de nem éreztem már semmit. Láttam amint elmegyek, de már nem léteztem. Itt már nem.

Így haltam meg azon a hajnalon és így haltam meg az előzőn és a következőn is így fogok. Ahogy látom magam elsétálni, ahogy látom magam minden egyes napon elmúlni.


II.

Fáradtan ébredtem-soha nem alszom jól. Olyan nyomasztóak a hajnalok. Mintha elvesztenék magamból egy darabot. Háton fekve figyeltem, ahogy betör a szobámba a fény a függöny egy elhúzott kis szakaszán át. Furcsa-én mindig gondosan behúzom éjjel. Csak bámultam az ablakot. Az első autók zaja ragadott ki a bámulásból-igen a város ébred, és nekem is ébrednem kell vele. Olyan fáradt vagyok.
Fölültem az ágyon. Kósza gondolat csap meg: talán a ma más lesz. Talán ma történik valami, valami más. Mindegy is. Indulnom kell. Belebújtam a pulcsimba, igazán hűvös van. Fölkaptam a táskámat és elindultam.
De megtorpantam az ajtóban és visszanéztem. Mintha lett volna ott valami. Mintha lett volna ott valaki.

A hajnalok a legrosszabbak...