neo.Crysis: Néma léptek

Kissé hosszú lett ez a novellám, de remélem elnyeri tetszéseteket,

melyet újra csak egy csöndes hajnalom szült.

I.

Meggyújtotta az utolsó teamécsest is a fürdőben. Gyönge fényük épp elég volt ahhoz, hogy finom árnyakat táncoltathasson meg a tompán meg-megcsillanó csempén. Egy ideig csak állt meztelenül a tükör előtt és nézte magát elmélyülve. Lassú pillantásokkal mérte végig csontos, sápadt arcát majd saját fájdalomtól égő tekintetébe révedt. Lenézett az ujjai között égő cigarettacsonkra, majd még egy utolsó mélyet szívott belőle, mielőtt elnyomta volna a kézmosó szélén, miközben hosszan fújta ki tüdejéből a füstöt. Már nem nézett többé önmagára.

Nem volt rá szüksége.

A kád mellé lépett. Levette gyűrűsujjáról az ezüst gyűrűt- épp olyan, mint Frannyé- futott át rajta a gondolat, miközben az arca elé emelte azt. Épp olyan, hiszen együtt választották. Nem merte egyedül megvenni, mert nem tudta a lány méretét. Még egy rövid pillanatig bámulta a karikán lüktető fényeket, majd halk, fémes koppanással letette a kád szélére néhány mécses és a zsilett mellé.

Elzárta a csapból sugárban ömlő langyos vizet, majd belépett a kádba, és óvatosan beleült a vízbe, mely a melléig ért. Egy ideig csak feküdt így, hallgatta a halkan lecsöppenő vízcseppek ritmikus hangját és nézte az általuk keltett gyönge hullámok hogyan fodrozzák megfáradt, hófehér testét a vízfelszínen.

Nem tudta meddig ült így. Már nem számított mennyi az idő.

Arra eszmélt, hogy elnémult a csap. Nem volt több vízcsepp. Néma csönd lepte be a fürdőszobát. Egy ideig bámulta a kád szélén felsorakoztatott gyertyák izzó lángnyelveit, majd kiemelte kiázott bőrű kezét a vízből és elvette a pengét. Nem gondolkozott különösebben, nem játszotta végig magában az elkövetkezendőket, egyszerűen csak a víz alatt lassan végighúzta hosszában a bal alkarján az éles fémet. Összezárta szemeit az égető fájdalomtól, majd összeszorított fogakkal, vicsorra nyíló szájjal végighúzott a másik alkarján is. Eltorzult arccal figyelte, ahogy a homályban feketének tűnő vére milyen hihetetlenül gyorsan hagyja el a testét-először sűrű gomolygó felhőként, majd lassan miután a másik karján is átvágta az ütőeret, akkor pedig hogyan teríti be a kád teljes felületét. "A kurva életbe-senki nem mondta, hogy ez ennyire kibaszottul fáj!"-gondolta magában, miközben az égő karjain át elfolyt a vére.

Az arcába ugró görcs enyhülni kezdett, majd helyébe lassú, mély szédülés lépett. Émelyegni kezdett vérének vasas fémszagától, mely belepte a párás, fülledt fürdőt. "Legyen már vége! Uramisten, ez kibaszottul fáj!"-hallotta fejében az utolsó erőlködő gondolatát, miközben a fekete léből hegyként kiemelkedő hófehér térdeit figyelte. "Legyen már vége.."

Lassan hátrahajtotta őrjítően szédülő fejét, majd behunyta a szemeit, hogy ne lássa a sebesen pörgő szobát. Érezte, ahogyan testének utolsó elfolyó vércseppjeivel az ereje is elhagyja.

Azt hitte megnyugvást talál, de csak kongó ürességet érzett. Még utolsó gondolatra sem volt ereje. Csak elmerült a rátelepedett homályban...

II.

Arra ébredt, hogy rázza a hideg.

"A francba!"-gondolta, miközben elgémberedett, sajgó lábszárába beállt görcsöt kezdte markolni.

"Már megint elaludtam a kibaszott kádban.."-futott át rajta, miközben markolászta a vádliját a jéghidegre hűlt vízben.

Odakint már pirkadt. Szürke fény járta át a fürdőt, mely megcsillant a kád szélén felsorakoztatott tövig égett mécsesek aluminium oldalán.

"A kurva életbe!"-mondta hangosan, miközben zsibbadt testével felült a kádban. Gyűlölte, ha elaludt egy-egy fáradt nap után a vízben. Kiemelte szétázott kezeit a vízből és elmélyülve nézte a gusztustalanra ázott redőket és hullámokat az ujjbegyein. Jéghideg vizet mert arcába markával, hogy a nyomasztó rémálmot kidörzsölje lüktető fejéből, majd fölhúzta ujjára a kád szélére rakott gyűrűt. Mindig levette fürdésnél, nem szerette volna, ha az olcsó ezüstkarika befeketedne még idő előtt.

"Franny.."-állt bele a fejébe a szó és a gondolat. A legédesebb szó és a legfájdalmasabb. Ma mindenképpen beszélnie kell a tegnap történtekről. Nem szerette volna elveszíteni a lányt. Mindenki megérdemel egy újabb lehetőséget a változásra. Mélyet sóhajtott, majd kiszállt a kádból. Megbotlott a csempén oldalára borult üres whiskeys üvegben, amit fürdés előtt vedelt be. Biztosan attól aludt el.

Megpillantotta magát a tükörben-hófehér ázott bőrét és a sötét karikás szemeket. Fáradt fintorral elfordult, a törölközőért nyúlt és lassú léptekkel, miközben felitatta testéről a hideg vizet, elindult a szobájába, hogy felöltözzön. Vizes, cuppogó léptekkel haladt át az üres nappalin a szobájáig. Leült az ágyára még félvizesen és érezte az éhségtől és az alkoholtól égő gyomrát. Mélyet sóhajtott, hiszen kimerült volt. Nemcsak amiatt, hogy megint a kádban kellett elaludnia. Egyszerűen csak végig kellett néznie a szobáján, ahol mindenhol Frannyt látta. A pólója a széken, egy szájfény az asztal sarkán elborulva, a hanyagul ledobott papucsok, a plüssállatok sora, amit kapott tőle és megannyi apró dolog, ami mind Frannyra emlékeztette. Lenézett a gyűrűre, finoman megforgatta ujján, majd mélyet sóhajtott. "Mindegy. Ma beszélnem kell Frannyval."-gondolta, majd felállt és a szekrényéhez lépett óvatosan, nehogy belelépjen a padlót borító törött üvegcserepekbe, ami tegnap még csillárként funkcionált. Fölkapott magára egy alsót a szekrény felső fiókjából, belebújt szűk farmerébe melyet tegnap hanyagul ledobott a földre, majd egy pólót kapott föl és kiment a szobából. Belebújt cipőjébe gyorsan a szűk folyosón, fölkapta pulcsiját majd kilépett a lakásból.

III.

Friss volt a levegő, hiszen csak nemrég kelt föl a nap. A város is csöndes volt, alig volt néhány autó és járókelő az utcán. Mélyen beszívta a hűs város koszos levegőjét. Csak állt a kapuban, és nézte álmos szemekkel a korai fényeket. Ásított egyet, majd fölhúzta kapucniját a fejére és zsebre dugott kézzel elindult lassan. Lehajtott fejjel baktatott. Nem akarta megvárni az első buszokat-gondolta sétál egyet. Ráfér a gondolkozás.Ő nem akarta ezt az egészet. Ő mindig hű volt Frannyhoz, soha nem tett volna neki keresztebe. Mindenképpen beszélnie kell vele.

Lomhán lépkedett a lassan felkelő nap fényében. A csöndes ébredő városban csak a kutyák éles vicsorgása és ugatása hallatszott, ahogyan elhaladt egy-egy kapualj alatt. Lüktető fájdalom szúródott minden csaholással kialvatlan fejébe.

Közel háromnegyed órás séta után elérte a metró bejáratát. Halk zúgás közepette ereszkedett le a mélységbe a lassú mozgólépcsőn.A peronon elszórtan vártak már páran, néhány munkába igyekvő és néhol másnaposságtól fáradt tinik csoportja álldogált a tompa csöndben. Csak állt és nézett maga elé. Mire odaér a kávézóba, ahol Franny dolgozik, már biztosan bent lesz ő is. Beszélnie kell vele.

Megcsapta a poros hűvös légáram, amit a közelgő metró tolt feléje. Arcába lógó haját fodrozta, miközben a várakozó tinik csoportja is felsorakozott a felszállásra.Éles csikorgással megállt a metró, kicsapódó ajtaján belépett és leült a szinte üres szerelvényben. Néhány megálló és végre ott lesz..A száguldó szerelvény zajában halkan hallotta a tinik csacsogását. Rájuk pillantott. Tizenéves lányok és fiúk összekapaszkodva. Milyen jó is lenne, ha Franny is így kapaszkodna a nyakába..A másik irányba tekintett. A szemben lévő ülés végéből egy nő bámulta őt. Mereven bámulta őt, és találkozó tekintetüktől sem kapta el szemeit.Nem értette miért, nem is foglalkozott vele különösebben, de a nő csak bámulta folyamatosan, amitől feszélyezve érezte magát.

A következő megállóban újabb tinik csoportja szállt föl, ügyet sem vetve sem rá, sem pedig a rá bámuló asszonyra.

Már alig várta, hogy szabaduljon tekintetétől. Idegesen várta a következő megállót, tördelte izzadó kezeit, majd amikor megállt a kocsi, szinte kirobbant az ajtón. A felszínre tartó mozgólépcsőn eszméletlenül üdítőnek találta az áporodott levegőt, ami az arcába csapott. Mikor kilépett az utcára, arcába tűzött a vakító napfény.

IV.

Benyitott a kávézóba és azonnal meglátta.

Meglátta, de nem csak őt.

Ott volt ő is.

Az a szemét rohadék!

Ott ült mellette és átkarolta a zokogó lányt.

Te szemét rohadék.

Mereven figyelte őket a bejáratból. Az egyik boxban ültek. Előttük kávé.

Te rohadék!

A srác csak szorította Frannyt, aki annak vállába fúrta magát és rázta a zokogás.

Te utolsó szemét.

Nem vették őt észre, ő meg csak állt és nézte őket.

Te nagyvadt rohadt szemétláda.

A lány feldagadt szemekkel nézett föl a srácra-"Én nem akartam ezt..Én nem tudtam..én..én..én vagyok mindennek az oka!"- dadogta Franny, miközben levegő után kapkodott.

A srác magához szorította- "Te nem tehetsz semmiről. Ő ilyen. Semmiről sem tehetsz. Ne vádold magad."-mondta neki halkan, miközben még jobban szorította.

Te rohadék.

"-De..de oda kell me-mennem.."-zokogta Franny, miközben szorította a srácot.

"-Tudod, hogy nem jó ötlet. Will is mondta a telefonban, hogy eszedbe se jusson odamenni. Nem engedi, hogy lásd.."- mondta halkan neki a srác, majd lehajolt csókot nyomott a lány verejtéktől gyöngyöző homlokára, majd egyet kortyolt a kávéjából. Miközben a csésze felé fordult, látni lehetett a sebhelyet az arcán, és a lilára dagadt szemét.

Te rohadék. Remélem kurvára kivertem a szemedet!

A srác Franny mellett Peter. Peter volt az egyik legjobb barátja egész eddigi életében. A legjobb barátja volt tegnapig és a lakótársa. Egészen tegnapig, míg hamarabb nem ért haza az éjszakai műszakból és a szobájába lépve azt kellett látnia, hogy Frannyval dugnak az ágyán. Franny sikítozott és zokogott, miközben ő a magyarázkodó Petert mocskosul megverte.

Most meg itt ülnek és Franny zokog és Peter nyugodtan kávézik.

Te utolsó mocskos rohadék.

Franny Peter nyakába csimpaszkodott és megcsillant az ujján a gyűrű.

Odasétált a boxhoz és leült velük szemben.

De ügyet sem vetettek rá.

"-Franny."-mondta halkan. De a lány rá se nézett..

"-Franny, úgy vélem beszélnünk kellene."- dühös volt a lányra, de még a történtek után is mélyen szerette.

Mindenki megérdemel egy újabb lehetőséget a változásra. Peter újabbat kortyolt a kávéjába. Szörnyen ronda volt a szeme. De megérdemelted te rohadék. Bár égett benne a szégyen, hogy tegnap Franny így látta őt, ilyen állat módjára viselkedni-de az a rohadék megérdemelte.

"-Franny, bassza meg! Idefigyelnél végre?"-tört belőle ki a kétségbeesett kiáltás, de azok rá sem néztek. Egyszerre elöntötte a düh és lesöpörte az asztalról a csészéket, amik éles csörömpöléssel robbantak szét hófehér szilánkokká a csempén. Franny felsikoltott, Peter pedig megdöbbenve nézte a lassan szétfolyó kávéját a földön. A lány őrjítő zokogás közepette beszaladt a kávézó szolgálati ajtaján, miközben a pult mögül megdöbbenve nézett a tulaj a boxban maradt lesápadt, összevert fiúra.

A másik már régen az utcán szaladt, fájdalmasan maga mögött hagyva a helyet, ahol megismerte szerelmét egy esős novemberi napon.

V.

Izzadtan és megtörten állt Tom ajtajában, kapkodott a levegő után.

"-Vedd már fel!"-lihegte.

Csöngetett a kaputelefonon. Negyed kilenc múlt. Már igazán ébren lehetne.

Vedd már fel a kurva életbe!

Már negyedjére csöngetett, mire végre beleszólt egy álmos hang: "-Mit akarsz..?"-mondta rekedten.

"-Szia. Én vagyok. Kérlek, beszélnünk kell. Beszélnem kell valakivel."-mondta idegesen az ujjait tördelve.

Néma csönd volt a válasz.

"-Basszameg Tom, engedj már be!"-mondta a telefonba idegesen.

"-Halló, ki az?"-kérdezte a meglepődött hang, várt egy keveset, majd letette.

A kurva életbe.

Megint csöngetett.

"Iggen?"-kérdezte a türelmetlen hang.

"-Tom most ne szórakozz. Nem vagyok jól, engedj be."

Újabb néma hallgatás volt a válasz.

"-Bazdmeg, ha még egyszer telefonálsz, lemegyek és kiverem a szart is belőled te gyökér!"-mondta a dühös hang, majd letette. Csak állt ott meglepetten. Tomra mindig számíthatott, ha valami baj volt. Soha nem viselkedett még így vele. Döbbent arccal távolabb lépett a kaputelefontól, majd hátrálva elindult, de nem vette le a szemét róla. Biztos nehéz éjszakája volt. Mindegy, nem zavarja az idióta gondjaival, neki is van épp elég. Majd délután átugrik hozzá.

Megfordult és újra rohanni kezdett.

VI.

A villamoson már nem érdekelte semmi. Arcába húzta a kapucniját és kitört belőle a zokogás. Hogyan lesz ezután? A legjobb barátját és a szerelmét vesztette el egyetlen éjszaka alatt. Franny volt az, aki örömet csalt a nyomorult napjaiba.Közel fél óra múlva William lakásánál állt türelmetlenül, de hiába kopogott, senki nem nyitott ajtót.

Will nem volt otthon.

Ahogy leült a földön az ajtó tövében, feltörtek az emlékei, ahogyan gyermekként ő, Will és Peter sétáltak a parton. Mindig mindenhová együtt mentek.

"Ígérjétek meg, hogy örökre barátok maradunk!"-mondta akkor Peter, ahogyan a vizet bámulták azon a naplementén.

Örökre barátok. Minden széthullott már.

VII.

Remegett a fáradtságtól és a sok sírás okozta kimerültségtől, amikor befordult az utcába, ahol lakott. Megtorpant a meglepődöttségtől. A lakás előtt megannyi rendőrautó és egy mentő állt éles villogással, ami bántotta fáradt és földagadt szemeit. Mi történhetett? Biztosan valamelyik idős lakóhoz hívták ki a mentőt.

Átfurakodtam a bámészkodók között, és bementem a kapuban álló rendőr mellett. A lépcsőházban pizsamás asszonyok és alsónadrágos álmos szemű lakók susmogtak. Fölmentem közöttük, nem akartam megkérdezni mi történhetett. Nem akartam beszélni senkivel sem. Most nem.

A kulcsomat keresgettem a zsebemben, ahogyan befordultam a folyosóra, de már nem kellett..

Az ajtóm tárva nyitva volt, és Will ott állt a falnak dőlve, kezeibe temette az arcát. Mellette rendőrök álltak és halkan beszélgettek. Odasiettem Willhez, hogy megkérdezzem, mi történt, de amint odaértem nem volt már szükség a magyarázatára..

A lakás tele volt emberekkel.

Lassan beléptem, és megcsapott a szag.

Az alvadt vér rozsdás fémszaga.

A lakásba támolyogtam megszédülten.

Ez nem lehet. Ez nem lehetséges.

A falba kapaszkodva lépdeltem, de mintha ólomból lennének a lábaim és a testem.

"Idegenek vannak a lakásomon"-szaladt át rajtam az ijesztő gondolat.

Bebotorkáltam a fürdőbe, ahonnan a hangokat hallottam és óriási nyomasztó fájdalom szakadt rám. Csak bámultam önmagam. Két mentős épp a halottszürke testemet emelte ki a vérvörös kádból. Egyik a hónom alatt karolt át, a másik pedig a térdeim alatt. Kiázott víztől csöpögő halott kezem lesodorta a kád szélén leégett mécseseket, amik fémes koppanással gurultak szét a csempén, egyik nekikoccat az üres whiskeys üvegnek, ami még mindig a padlón hevert.A jeggyűrűm elém gurult.

Meghaltam.

Részeg kábulatomban megöltem magam tegnap hajnalban.Mindenki megérdemel egy lehetőséget a változásra.

Csak álltam és néztem, ahogy a testem belehelyezik a fekete zsákba és arcomig húzzák a zippzárt.

Mintha aludnék.

Mintha csak aludnék.

Mintha ez is csak egy rossz álom lenne..

Lecsúsztam a fal tövébe, és két tenyeremnek támasztottam a homlokomat és néztem ahogy körülöttem némán végezték a dolgukat az emberek.Csupán Will zokogását halottam a folyosóról.

Hoztam nektek egy hangulatban ide illő számot,

melyet nagyon szeretek.