Misantrophe Mandy: A stanfordi börtönkísérlet

A bemutatkozásomban említettem, hogy érdeklődöm a pszichológia iránt. Nem foglalkozom vele, legfeljebb csak hobbiszinten, mondhatni dilettáns vagyok, de azért van néhány érdekesség, amiről szeretnék írni így is. Ezeknek egyike

A stanfordi börtönkísérlet

Ha valaki látta esetleg A kísérlet (Das Experiment) című filmet, annak ismerősek lehetnek az alant írottak, mivel ez a pszichológiai kísérlet szolgált a film alapjául.

1971-ben a Stanford Egyetemen a Philip Zimbardo által vezetett tudóscsapat vizsgálta pszichológiai szempontból az emberek fogságban való viselkedését. Azt az elméletet próbálták meg bizonyítani, miszerint a börtönőrök és a foglyok meghatározott viselkedésformát vesznek fel. Néhány nap alatt végül kiderült, hogy az ember állat, bizonyos szituációba helyezve bármire képes, függetlenül attól, hogy előtte milyen erkölcsi értékrendet érzett magáénak...

Zimbardo az egyetem alagsorában berendezett egy makettbörtönt, majd egy újsághirdetésben embereket kezdett toborozni, akik 15 dolláros napidíjért vettek részt a kísérletben. 70 jelentkezőből 24 résztvevőt választottak ki, az alapján, hogy kit tartottak fizikálisan és mentálisan a legegészségesebbnek. (Többségük fehér, középosztálybeli, fiatal férfi volt.) Ezek után véletlenszerűen két csoportra osztották a résztvevőket: börtönőrökre és rabokra. (Érdekes módon a foglyok később azt nyilatkozták, hogy az erősebb testfelépítésűek közül kerültek ki az őrök, de ez nem igaz, pusztán a véletlenen múlt, hogy ki milyen szerepet játszott.)

Az őrök öltözéke a következőből állt: keki színű egyenruha, a rendőrségtől kölcsönvett gumibotok, nyakba akasztott síp és tükrös napszemüvegek (a szemkontaktus elkerülésére). A raboké gumipapucs és szándékosan nem rájuk méretezett muszlinköpeny volt. Nem hordhattak alsóneműt, fejükön szűk nylonharisnyát viseltek, ami a kopaszságot hivatott jelképezni. Ezen kívül folyamatosan egy nehéz lánc volt a bokájuk körül, hogy még álmukban is emlékezzenek a rabságukra. Mind kaptak egy számot, amit a ruhájukra varrtak és ezen szólították őket, nem a nevükön.

Az őrök mindössze annyi instrukciót kaptak, hogy nem alkalmazhatnak erőszakot, ezen kívül nem kaptak semmilyen hivatalos iránymutatást. A foglyokat már a kísérlet megkezdésekor bűnözőként kezelték - azt mondták neki, hogy maradjanak otthon az első nap, míg be nem hívják őket, de hívás helyett váratlanul mindegyiküket valódi rendőrök vitték be a kísérlet helyszínére. Nem egy foglyot szomszédai, családja szeme láttára bilincseltek meg és hurcoltak el. A rendőrségen ujjlenyomatot vettek tőlük, lefényképezték őket, ismertették a jogaikat, majd bekötött szemmel egy cellába zárták őket. Ezután egyenként szállították át a foglyokat az egyetemen kialakított börtönbe, ahol levetkőztették, megmotozták és tetvetlenítették őket.

A kísérletet eredetileg két hetesre tervezték, de jóval korábban meg kellett szakítaniuk a résztvevők testi és lelki épsége érdekében...

Az első nap eseménytelenül folyt, de a második nap a foglyok fellázadtak. Elbarikádozták magukat, cukkolni kezdték az őröket, akik benyomultak a cellába és erőszakot alkalmaztak a kikötések ellenére. (A kísérletet filmre vették, de a cella belseje nem látszik, csak a kiáltásokat hallani.) Az őrök a lelki terror eszközéhez folyamodtak. A cellákat "jó" és "rossz cellákra" osztották fel, hogy megosszák és egymás ellen fordítsák a rabokat, illetve hogy elhitessék velük, hogy "besúgók" vannak köztük. Egy idő után az étel, a fogmosás, a mosakodás és a WC-használat is a kiváltságok közé tartozott... Este 10 után egyáltalán nem volt szabad kimenniük a raboknak, és napközben is gyakran megtagadták a WC-használatot az őrök. Ilyenkor a cellában elhelyezett vödröt használták a foglyok, amit hosszú ideig nem üríthettek, a börtönben terjengett a bűz. Néhány rabnak puszta kézzel kellett a WC-ket takarítania.

A "rossz cellából" kidobálták a matracokat, a foglyoknak a padlón kellett aludniuk meztelenül. A legagresszívebb őr, a folyamatosan napszemüvegben parádézó egyetemista, becenevén John Wayne volt, aki szórakozásból homokos szerepjátékra kényszerítette a rabokat. A testi-lelki kegyetlenkedések hat nap alatt durvultak el annyira, hogy leállítsák a kísérletet.

Zimbardo a következőket írta a kísérletről: "Hat nap elteltével véget kellett vetnünk a játékbörtönnek, mert amit láttunk, iszonyatos volt. Többé már nem volt nyilvánvaló sem számunkra, sem a legtöbb kísérleti személy számára, hogy hol végződnek ők és hol kezdődnek szerepeik. A többség valóban 'rabbá' vagy 'börtönőrré' vált, és többé nem voltak képesek tisztán különbséget tenni a szerepjátszás és saját személyük között. Viselkedésüknek, gondolkodásuknak és érzéseiknek szinte minden aspektusában drámai változások következtek be. Nem egészen egy hét alatt a bebörtönzés élménye (időlegesen) elmosta az egész addigi életük során tanult dolgokat; felfüggesztette az emberi értékeket, kikezdte az énképüket, és az emberi természet legtorzabb, legközönségesebb, legpatologikusabb oldala került felszínre. El kellett borzadnunk, amint láttuk, hogy egyes fiúk ('őrök') úgy kezelnek másokat, mintha hitvány állatok lennének, örömüket lelik a kegyetlenségben, miközben mások ('foglyok') szolgálatkész, engedelmes, dehumanizált gépekké váltak, akiket csak a menekülés, a saját egyéni túlélésük, valamint az őrök ellen halmozódó gyűlöletük foglalkoztatott."

Néhányan - köztük Erich Fromm, a szociálpszichológia meghatározó alakja - úgy vélik, a Zimbardo által publikált megállapítások nem helytállóak, mert a szadizmus és a megaláztatássorozat nemcsak az őrök viselkedésének tudható be, hanem a Zimbardo által felállított börtönszabályzatnak is. A rabokat valódi rendőrök tartóztatták le, így soha nem lehettek igazán biztosak benne, valóban vádolják-e őket, vagy tényleg csak egy kísérlet alanyai.

Néhány esemény azonban megerősíteni látszik Zimbardo kísérleti eredményeit, így az Abu Ghraib-i fogolykínzásokról előkerült anyagok.

"Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
Nincsen remény! nincsen remény! "