2010. augusztus 26., csütörtök

Puppet: Aleister Crowley, VI. rész


A Thelema
utáni időszak /1924-1944/

1924 februárjában, Crowle ellátogatott Gurdijeff Harmonikus Emberi Fejlődés Intézetébe. (Megj.: Gurdijeff görög-örmény származású misztikus és spirituális tanító volt, a fent említett intézet pedig az általa alapított iskola volt.) Bár akkor nem találkozott az iskola alapítójával, ám naplójában egy ,,tip-top" embernek nevezte. Crowley titokban kritizálta az intézet tanítását,de kételkedett arról, amit az egyik tanítványtól hallott, aki ,,visszatükrözte" a mester valós pozícióját. Egyéb állítások szerint a későbbiekben Gurdijeff és Crowley találkoztak, ám Gurdijeff határozottan elutasította az okkultistát. Crowley életrajzírója, Sutin szkepticizmust fejez ki ezzel az üggyel kapcsolatban, ám C.S. Nott, az Intézet egyik tanítványa állítása szerint Crowley egy fekete, vagy legalább tudatlan mágus, akit tanára már érkezésekor is szemmel tartott, ám nyílt konfrontáció sose következett be.

1929 augusztus 16-án, lipcsei tartózkodása idején feleségül vette a nicaraguai származású Maria de Miramart, akitől 1930-ban különváltak, de a hivatalos válásuk sose következett be. 1931 júliusában Miramar kórházba került; a harminc évvel később bekövetkezett haláláig kórházban tartózkodott.

1930 szeptemberében Lisszabonba utazott, hogy találkozzon a portugál származású költővel, Fernando Pessoa-val, aki a Himnusz Pánhoz című művét portugálra fordította. Pessoa segítésével megszervezte a saját halálát is, Boca do Inferno (a Pokol szája) nevű szakadéknál. Miután elhagyta az országot, élvezettel olvasta az újságokat, melyek mind a haláláról írtak, majd három hét múlva megjelent egy berlini kiállításon.

1934-ben Crowley csődbe ment, mivel beperelte Nina Hamnettet (a nő az 1932-es Nevető Torzó című könyvében fekete mágusnak nevezte), majd a pert elvesztette. Az esküdtszékhez szólva Mr. Justice Swift ezt állította:

,,Több mint negyven éve szolgálok az igazság védelmében. Azt hittem tisztában vagyok az elképzelhető összes bűnnel. Úgy gondoltam, hogy minden, ami gonosz és rossz volt már megjelent előttem. Ám ebben az ügyben megtanultam, hogy mindig megtudhat valamit az ember ha elég ideig él. Még sose hallottam ilyen félelmetes, borzasztó, istenkáromló és förtelmes dologról, amit az az ember ad elő (Crowley), aki magát a világ legnagyobb élő poétájának állít be."

Az ítélethirdetés napján egy Patricia "Deirdre" MacAlpine nevű nő felajánlotta Crowley-nak, hogy kihord neki egy gyermeket, akit Aleister Atatürknek nevezett el. A nő nem játszott semmilyen szerepet Crowley misztikus és vallásos életében, fiát pedig ritkán látta, ,, egy tökéletes megegyezés volt mindkettőjük számára".

1939 márciusában Crowley és Dion Fortune (megj.: híres brit okkultista, eredeti nevén Violet Mary Firth Evans) először találkoztak a nyilvánosság előtt, ám Fortune már 1935-ben felhasználta Crowle alakját a Szárnyas Bika című regényében.

A második világháború idején Crowley Ian Fleminggel (, aki a James Bond karakterek megformálásáról lett híres) készített egy félrevezető tervet, mellyel Rudolf Hess, német tisztek akarták elkapni. Így valótlan információkat tudtak volna elterjeszteni állítólagos brit, németeket pártoló körökben. Ám a kormány támogatását nem nyerték meg, mivel Hess gépe később Eaglesham mellett lezuhant. Fleming később javasolta, hogy használják fel Crowley-t, hogy meg tudják állapítani a náci vezetők mennyire érdekeltek az okkultizmusban, ám felettesei ezt a javaslatát elutasították. Fleming azt is javasolta, hogy Britannia használja az énochi nyelvet egyfajta kódnyelvként. (Megj.: az énochi nyelv egy okkult, angyali nyelv, melyet állítólag az angyalok fedtek fel a 16. században.)

1944 márciusában,Crowley elhatározta, hogy véghezviszi betetőző elhatározását, mégpedig kiadja Thoth könyvét, melyet mindössze kétszáz számozott és aláírt példányban adtak ki, és mindegyiket marokkói bőrrel fedték, az írást pedig háború előtti papírra nyomtatták.

1944 áprilisában Crowley átköltözött a Jermyn Street 93 alól, az Aston Clintoni Bell Inn-be, ahol Daphne Harris volt a tulajdonos.

Az utolsó évek /1945-1947/


1945 januárjában Crowley egy hastingsi panzióba költözött, ahol Dion Fortune újra meglátogatta. A nő 1946 januárjában leukémiában halt meg. Diane még 1945-ben írt Crolwley-nak egy levelet, melyben ezt állította: ,, ... Az elismerés, melyet irányodba mutattam a Misztikus Quabalah művem bevezetésében eladósodva irányodba, ami nem tűnt többnek mint egyfajta közös irodalmi becsületesség, amit olyan emberek használtak fel, akik téged csak Antikrisztusként neveztek..."

Crowley 1947 december 1-én halt meg Netherwoodban, 72 évesen. Életrajzírója szerint légzőszervi fertőzés okozta halálát. Miután morfiumot írtak fel az asztmájára és légcsőhurutra, heroinfüggő lett még évekkel korábban. ő és orvosa 24 óra különbséggel haltak meg; az újságok állítása szerint Dr. Thomson visszautasította a további ópiumos kezelést, ezért Crowley megátkozta.

Lawrence Sutin sokféle történetet lejegyzett Crowley utolsó mondatával kapcsolatban. Frieda Harris azt állította, hogy hallotta Crowley-t amint azt mondja ,,Zavarodott vagyok." (,,I am perplexed."), habár a nő nem láttam őt élete utolsó pillanataiban. John Symonds állítása szerint végignézte Crowley halálát egy nővérrel, és hallottam, amint Crowley azt mondja ,,Néha utálom magam." (,,Sometimes I hate myself."). Gerard Suster életrajzíró azonban egy másik verziót fogadott el, melyet egy Crowley-nál dolgozó, Mr W.H. állított, miszerint Crowley a nappalijában járkálva halt meg. Mr W.H. állítása szerint az alsóbb szinten tisztította a bútorokat, mikor egy csattanást hallott és mikor felment a szobába, Crowley-t holtan találta.

Patricia "Deirdre" MacAlpine, aki meglátogatta közös fiukkal és még három gyerekével Crowley-t, mindezen állításokat tagadja és hirtelen szélrohamról, valamint mennydörgésről számol be, ami az okkultista halálának pillanatában következett be az amúgy csendes helyen. MacAlpine szerint az utolsó pár napját ágyhoz kötve töltötte, ám jó kedélyű és beszédes hangulatban volt. Temetésén a Himnusz Pánhoz című művét olvasták fel, melyet az újságok egyfajta sötét rituáléként írtak le.

5 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett! Kíváncsi vagyok mi lesz a következő sorozatod!

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük szépen. Érdekes volt. De ha jól sejtem a "világ leggonoszabb embere" státuszt/címet a műveivel érdemelte ki. Én viszont semmit nem olvastam még tőle, leszámítva egy oldalnyi előszót amit a Hermit kiadó oldalán találtam.
    "kamupók"

    VálaszTörlés
  3. -Kamupók:

    Majd ha Zarathustra be van fejezve és már előrébb léptünk az okkult tanokban akkor tuti fogsz! :)

    VálaszTörlés
  4. Rendben van. Majd akkor megismerkedem egy Mester műveivel is végre, idővel...

    VálaszTörlés
  5. Aham, tehát róla szól a Mr Crowley című Ozzy-szám. Hmm, de meg kell hagyni. hpgy sokkal jobb a Moonspell cover.

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: