2010. augusztus 13., péntek

Nyarlathotep: Különös látogatók 2.

Bár korántsem írok e téren olyan tárgyilagosan mint Káin, mivel jórészt személyes tapasztalataimról számolok be, de gondoltam ilyen témában se legyen hiány ma, így újabb "élmény" beszámolóm következik.Az elmúlt időben sokszor nyúltam bele olyasmibe, amibe valószínűleg nem kellett volna. Meg is lett az eredménye, évek óta először éltem ismét át SUNDS jelenséget.

Az első incidens alkalmával, még azt sem várta meg látogatóm, hogy álomba merüljek. A bal oldalamon feküdtem, tehát a jobb karom szabad volt, nem arra nehezedtem. Ennek ellenére egyik pillanatról a másikra zsibbadt le, ezzel egy időben irtózatos sípoló hangot hallottam, a külvilág zajai pedig eltávolodtak tőlem. Hosszas erőlködés után sikerült megmozdulnom, kis időre szabadon tudtam mozogni. Aztán... Valami mintha a derekam simogatta volna s erre kisvártatva a gerincem merevedett le. A sípolás egyre elviselhetetlenebb lett. Látni is véltem vendégem, egy sok szemű miazmás árny massza telepedett rám, talán kicsit pókra emlékeztetett. Egészen biztosan ébren voltam mindeközben, mivel hallottam ahogy a másik szobában szól a tv. Végül a hajnalhasadás és a madárszó mentett meg, a rém eltakarodott.

A második esetet egy rövid álom előzte meg. Egy idős rokonom otthonában találtam magam, teljes sötét uralkodott, masszívnak és sűrűnek tűnt, mintha eleven lenne. Az előtérben álltam néhány ismerősömmel, és tudtam, hogy van valami a szobában, ami még ennél a sötétségnél is sötétebb. Behívott magához a teremtmény a szobába, hát elindultam arra. Ekkor riadtam fel a már ismert állapotra, bár ebből aránylag hamar sikerült kitörnöm.

Okuljatok az én hibámból, mértékkel és konkrét szándékkal piszkáljátok a másik oldalt...

29 megjegyzés:

  1. Ezek mostanában voltak ???? Mit csináltál???? O__O'"

    VálaszTörlés
  2. Nem hiába nem feszegetem én azt a bizonyos határt! Bár nagyon érdekel sőt kíváncsi egy teremtés vagyok mint a legtöbb ember,de úgy érzem van egy pont ahol muszáj leállni...
    Ha ilyen történne velem hát el sem tudom képzelni hogy élném meg:-O
    Eleve nyugtalan vagyok a sötétben és parázok is egy kicsit meg még akkor jönne ez is XD
    Szeretem olvasni ezeket az élménybeszámolókat,de ha valamivel próbálkozni fogok akkor az nem ez lesz az ziher!!!

    VálaszTörlés
  3. Nyugodtan lehet piszkálni a másik oldalt, csak tudni kell előtte megvédeni magad, mert sok a dög odaát.

    VálaszTörlés
  4. -Skinny:

    Szerintem amint próbálkozol rád szegeződik a figyelem. Szerencse velem nem baszakodnak, mert már kinőttem azokat akik SUNDS-ot okoznak. :Đ

    -Névtelen:

    Na ja, meg kell hozzá idegrendszer is.

    VálaszTörlés
  5. Tudod, hogy szól a történet a négy bölcsről akik elkezdték keresni a Paradicsomot (mágikus fejlődés)... Az egyik bölcs meghalt, a másik megőrült, a harmadik Istentelenné vált, a negyedik azonban sértetlenül ment be és jött ki a paradicsomból.

    VálaszTörlés
  6. -Névtelen:

    Én személy szerint amikor már kezd meleg lenni a talaj elmegyek a természetgyógyászhoz és pár hétig offolom a témát. Utána ha már nem érzem azt hogy kezdek megőrülni folytatom tovább. :Đ

    VálaszTörlés
  7. Mindenki: A baj az, hogy a védelem megvan és nem is gyenge(Káin te tudod, miről beszélek). Szóval a valódi nyűg nem más, minthogy ezzel a védelemmel van gond, mintha gyengülne. :/ Mint írtam hosszú évek óta nem volt ilyesmire példa.

    Amibe pedig belemásztam, nem részletezném, a lényeg hogy merő kíváncsiságból létesítettem kapcsolatot. Végiggondolva én sem szeretem, ha ok nélkül háborgatják a nyugalmam, tehát az, hgy az arcomba léptek teljesen jogos volt. xD Azóta meghúztam magam, és nincs is már ilyen jellegű problémám. :)

    Nyarlat

    VálaszTörlés
  8. Mikor kezdett el gyengülni és milyen módszert használsz? Talán tudok segíteni

    VálaszTörlés
  9. -Nyarlat:

    Tudom, de elég fura tőled olvasni. O__O Egyébként mostanában mindenkinél vannak zavarok.

    VálaszTörlés
  10. Azok vannak, de ekkorák ?:O

    VálaszTörlés
  11. -Névtelen:

    Mindenkinél más és más. Nekem pl majdnem negyed évre elment minden erőm és csak a látásom maradt meg.

    VálaszTörlés
  12. Káin:

    Na ja biztos feltűnik nekik hogy valaki háborgatja a szentélyüket!

    Nyarlat:

    Zavar az erőben? elég bonyolult dolgok ezek hát még javítani rajtuk milyen nagy meló lehet:D

    VálaszTörlés
  13. -Skinny:

    Ez az Interlon miatt van. A falak kezdenek halványulni a síkok közt.

    VálaszTörlés
  14. de a zavarok, csak kezdeti visszalépések, a falak lebomlása erősödést hoz végül.

    VálaszTörlés
  15. -Névtelen:

    Igen, ezt én is tudom, de szerintem lesz akiknek semmit sem hoz hanem elkallódnak. Ezért kell nagyon vigyázni és figyelni.

    VálaszTörlés
  16. és erős, stabil emberré válni mielőtt mágiára adod a fejed

    VálaszTörlés
  17. -Névtelen:

    Na igen, bár most az erős stabil emberek is meginognak. :-/

    VálaszTörlés
  18. meginogni és összeomlani azért nagy különbség

    VálaszTörlés
  19. -Névtelen:

    Én is tudom, de nem értem ez most hogy jött ide :Đ. Na mindegy engem nem fenyeget az összeomlás veszélye szerencsére. Csak nem tudom ki vagy mi okozza ezt az egészet.

    VálaszTörlés
  20. Talán csak a Forrás és az apokalipszis közeledte :D am neked is stabilabbá kéne válnod, és sokkal hatalmasabb lennél mint most

    VálaszTörlés
  21. -Névtelen:

    Hidd el azon vagyok. :D

    Én nem nagyon hiszek a keresztény apokalipszisben.

    VálaszTörlés
  22. Nevezhetjük világ végének, dzsihádnak, új kezdetnek, ragnaroknak, hatalmas tűznek vagy felőlem jancsi és juliska busszújának is :D Azt meg tudom, hogy azon vagy.

    VálaszTörlés
  23. -Névtelen:

    ~Jancsi és Juliska mellett voksol~ X'D

    VálaszTörlés
  24. Névtlen: Nos, esetemben egy másik lényről van szó(tőle függetlenül is meg tudom védeni magam, mielőtt... :D), ő sérült meg illetve nincs minden rendben vele(bár, ő nem is az az alkat akinél minden a helyén van xD). Lassan és bizonytalanul, de "gyógyul". :)

    Skinny: Zavar az erőben... x'D Az ilyen poénokat szeretem, mert tényleg van igazságtartalma :D

    Káin: Most elképzeltem, ahogy egy gigantikus méretű Jancsi és Juliska ugrál a Földön x'D

    Nyarlat

    VálaszTörlés
  25. Mesélsz róla? *naaaaaaaaagyon bölcsen néz és hallgat :D*

    VálaszTörlés
  26. Kedves idegen: Akkor kérnék egy mélt, vagy msn címet. :)

    Káin: És a boszorkány, meg mézecskalács házikó? Oo

    Nyarlat

    VálaszTörlés
  27. Kérd már el Káintól pls amikor lesz msnen, Bolianthos voltam :D

    VálaszTörlés
  28. -Névtelen:

    Írj inkább mailt mert vasárnapig nem leszek!

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: