2010. augusztus 18., szerda

Misantrophe Mandy: Zeneajánló

Zeneajánló következik most, aminek keretein belül egy igencsak unikális magyar együttest fogok bemutatni nektek. Nem vagyok oda a populárisabb magyar zenékért, sőt. Amit a legtöbben hallgatnak ma itthon, az szerintem nem is zene, csak zaj... De ez az együttes valami olyat csinál, amihez hasonló alig akad itthon. Bemutatom a bölcsészek kedvenc metál zenekarát:

Isten Háta Mögött

Az együttes 1999 augusztusában alakult, Bokros Csaba, Győrfi István, Hortobágyi László és Pálinkás Tamás voltak az alapító tagjai. Még ugyanebben az évben kiadták cím nélküli első demójukat, ezt egy évvel később (Le a fejjel címmel), aztán 2002-ben (Letekert szemhéj alatt a világ címmel) további két demo követte. Teljes bemutatkozó albumot végül 2004 elején adtak ki. Ez volt a Rosenkreutz kémiai menyegzője. A lemez megjelentetése után sem ültek tétlenül a babérjaikon, hanem stúdióba vonultak, ennek eredményeként pedig 2005 végén A Szokásos Hátborzongató Kora Reggeli Ordítás címmel újabb albumot adtak ki.

2006-ban Győrfi István Írországba távozott hosszabb időre, az együttes pedig emiatt majdnem feloszlott. Szerencsére az ebből adódó problémák megoldódtak, mikor még ugyanebben az évben Győrfi István posztjára bevették Egyedi Pétert. (Ő régebben az Annabarbi együttes gitáros-énekese volt, most az Óriás zenekarban tölti be ugyanezt a szerepet.)

2008 augusztusában vették fel eddigi utolsó, a sorban harmadik nagylemezüket, ami az év őszén jelent meg A kényelmetlen lemez címmel.


Az együttes stílusa elég nehezen behatárolható. Ha nagyon egyszerűen akarunk fogalmazni, akkor a "bölcsészmetál" jelzővel illethetjük, ami alatt azt értem, hogy a néhol egészen posztmodern költőiségbe hajló szövegeiket meglehetősen zúzós gitártémákkal ötvözik. Ha ennél jobban belemegyünk a meghatározásba, akkor azt mondhatjuk, hogy a zenéjük ötvözi a metált (Tool), a grunge-t (Pearl Jam), a stoner rockot (Kyuss) és a magyar, valamint külföldi alternatív rockot (Kispál és a Borz, Vágtázó Halottkémek, Radiohead).

Nemcsak a zenealap ilyen összetett, de az ének is nagyon különleges. Szerintem jól illik rá a hisztérikus jelző: Pálinkás Tamás úgy ad elő a saját műfaján belül, mint ahogy Pajor Tamás "rappelt" a Neuroticban. Énektechnikája kísérletező, gyakran elnyújtja a hangokat és a klasszikus rock-hangnemek mellett egyaránt felhasználja a metál, a pop és alkalmanként a rap stíluselemeit. (Ezeket jól példázza négy teljesen eltérő énektémával rendelkező daluk: Közelítő távolító, Jósolni bélből, Eszem éjjel és baglyot és Élettér-elmélet.)

Az Isten Háta Mögött különlegessége szerintem nagyrészt a szövegeikben rejlik. Minden szövegük olyan, mint egy posztmodern, szürrealista vers: szokatlan írói eljárásokkal tűzdelt és nehezen felfejthető. Inkább érezni lehet őket, mint érteni. (Pontosan ezért nekem pl. kell ahhoz egy bizonyos elborult hangulat, hogy IHM-et hallgassak.)

A bő lére eresztett felvezetés után következzen tőlük néhány kedvenc számom. Kíváncsi vagyok, hányaknak nyeri majd el a tetszését. :)

Jósolni bélből



Ha körbeültetném a szemeim árkát, csaknem elfelejthetném, amit ő is csak sejt. De ez a szétszakadt szemhéj segít, hogy beláss, be a szemeim árkán túl, ahol én úr volnék, aki zaboláz. Mondj igent vagy fordítsd ide a haladást, hisz ugyanoda tartunk, ahol ez a tartás már nem elég. Hova tűnik el már, s mire lesz mentség ez a félig rágottság?

Fáj a jutalom, fáj, ha harapom, fáj, ha igazán rajtamaradok, fáj, ha feled és fáj, ha terel és fáj, ha mindenki ugyanazt mondja: "Szólj, ha neked is vájja szemeid és fáj, ha odakintről se szólnak." Pedig a feledés adta terelés tett vele ugyanolyanná.

Kinyit a hastájon át, hiszen ideje jósolni bélből, s ha az igazamat mondaná, akkor sem tennék mást meg igazán fejedelemmé.

Közelítő távolító



Szándék arra, hogy elvetéltesse saját magát
Szándék arra, hogy saját maga uralkodójává váljon
Leeső nyomással hal el a küzdés
A szellem máshová tart, nem a viharvert földbeásottsághoz

Megkoronáz lemenő nappal, megkoronáz mennyezettel
Szemhéj alatt marad a só, közelítő távolító

Szándék arra, hogy felgyújtsa magát a saját tavában
Szándék arra, hogy méreggel itattassa át s magát a vízzel
Lemenő világánál éltet ő tüzet, akárhogy elég
A tüdőből kifogyó szél folyik le a napkoronával

Vagyis én sem vagyok ép, ugyanúgy ahogy ők sem
Beletörtünk már rég, nem is értem hogy a lét hogyan áll még

Megkoronáz lemenő nappal, megkoronáz mennyezettel
Szemhéj alatt marad a só, közelítő távolító

Elkönyveltek már minket annak, akik valójában lennénk
Vállalt kétszínnel

Tavaszi nemződüh



A némán eltűnő,
félig rendhagyó makacsság
lesz majd támaszul,
s közeli rokoni viszonyulásban a józan ésszel.

A szívben fürdető,
féltő elmarás magamtól
tesz majd áruló igazságot végre
köztünk vagy inkább közénk.

S kérve kéri tőlem
az egész számmal osztható
férfias kinyilatkoztatást,
körülbelül így:
voltaképp innen is látszik a táj
hiába szállított arrébb
ez a vagonnal szétsúrolt sínpár

Kéjgáz



Aztán a jobbátétel lett a napi kibocsátás,
a maga furcsa módján vont el tőlünk kéjgázt, hogy
ne mérgezzünk tovább erre és magunkban sem inkább.
Ez a fajta állandóság kelt a védelmemre,
hiszen félelemből vont el tőlünk kéjgázt, hogy
ne mérgezzünk tovább erre és magunkban sem inkább.
Itt figyelni kell. Van e választottad.
A nu metálos riffelés is egy önkifejezési forma hogy: ---

A végére pedig két link: az együttes MySpace oldala és hivatalos honlapja (bár ez, mikor legutoljára néztem, nem működött)

5 megjegyzés:

  1. Búúúúú köszi hogy írtál zeneajánlót! egyik haverom nagyon szerette őket, de nem néztem utánuk, a szövegeik egész jók!

    VálaszTörlés
  2. *_*
    Qrvára tetszik!! :O
    Nem tudom miért van még bennem, h nincs is jó magyar banda, pedig vannak, csk nem ismerem az összeset :D mint pl ezt. Több hungaricumot kérnék^^

    VálaszTörlés
  3. Vannak azért jó kis magyar együttesek is. :) Bár az is igaz, hogy sokáig kell keresni őket. :D Örülök, hogy tetszett nektek az IHM, pár napja már kb. csak ezeket a számokat hallgatom. :S

    VálaszTörlés
  4. Mióta kitetted én is :) bár ez nem újdonság nálam. A frissen megismert zenével mindig így járok el, addig hallgatom amíg nem találok vmi mást^^ Te nem?

    Madame C.

    VálaszTörlés
  5. De, de. :D Rongyosra hallgattam már így egy-két számot vagy CD-t.

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: