2010. augusztus 2., hétfő

Misantrophe Mandy: Zeneajánló

Ezúttal egy nem éppen mai együttesről lesz szó, ami viszont annál fontosabb mérföldkőnek számít a magyar zene történetében. A nyolcvanas évek elejére kalauzollak titeket egy, a punk első képviselői közé tartozó együttest ismertetve, ami nem más, mint a

Neurotic



A Neurotic története rendkívül izgalmasan alakul. 1981-ben alakult az együttes, mely kezdetben igazi "háromakkordos" , az angolszász gyökerekhez hasonló punkzenét játszott. Tipikusan azok közé az együttesek közé tartozott, akik zenélni kevésbé tudtak, de annál lelkesebben - nyilván sejtitek, hogy rendszerellenes indíttatásból.

"A Neurotic a legelső budapesti punkzenekarok egyike volt, úgy néztek ki, ahogy kell (borzolt haj, lánc, a londoni Damned-től kölcsönzött vámpír-arcfestés), úgy zenéltek, ahogy tudtak (hibákkal és önbizalommal), tagadták, amit kellett (az intézményesült, öregedő rocksztárokat, a rohadt rendszert), és igenelték, ami változást ígért (a szabadságot jelentő rock and roll életformát, a haldokló zenébe új életet injekciózó punkot és új hullámot, s a részének tekintették önmagukat)."

Pajor Tamás ikonikus alakja köré szerveződött a formáció, melynek további tagjai kezdetben Solymár Árpád, Czeller Péter és Lányi Tamás voltak. A nyolcvanas évek közepére a Neurotic kiforrott, zeneileg és felépítésében is megváltozott. A nyugati újhullámmal sodródva a punktól eljutottak egészen a funkys hangzásig és mire Xantus János 1987-ben elkezdte forgatni róluk a Rock-térítő c. filmjét, már néhány tagcserén is túl voltak. Az ekkori tagok: Pajor Tamás, Solymár Árpád, Ruff Tibor, Szlazsánszky Ferenc és Szerb Zsófia.

Ám nem csak ez volt az egyetlen változás a zenekar történetében... Egy sokkal nagyobb és megdöbbentőbb is történt: Pajor Tamás, aki a magyar rocktörténelem első legendája lehetett volna, nem halt bele az önpusztító életmódjába, hanem néhány napra eltűnt a forgatás alatt, majd előkerülve csak annyit mondott, hogy megtért és belépett a Hit Gyülekezetébe. Az ő szavaival: "a drog helyébe beült a Szentlélek"...

Ebben egyébként nem találnék sok kritizálni valót, mert valahol nagyon szép dolog, hogy ilyen könnyen leszokott, de mivel azóta kategorikusan elzárkózik korábbi énjétől, sajnos nevetségessé tette magát az idők során. Több vallásos albumot is készített Amen nevű zenekarával, majd hosszú hallgatás után 2005-ben újra jelentkezett az Önök érték (sic!) című lemezzel. 2007-ben adott ki egy könyvet Kötetlen kötet címmel, mely többnyire a dalszövegeit tartalmazza. Az olyan híres számokét azonban, mint pl. a Brék, nem találjuk meg a könyvben, mivel ezek Pajor Tamás szerint egy „ma már halott ember szárnypróbálgatásai, és ugyan megcsillan bennük a tehetség, de többet ártanak, mint használnak.”

Ennyit a Neurotic történetéről... Ezek után pedig arról olvashattok, miért is lett kitörölhetetlen hatású a zenekar a magyar rockzene történetében.

Sok mai együtteshez hasonlóan pl. a Tankcsapda is nagy példaképének tekinti a Neuroticot (könnyen felfedezhetünk átfedéseket a két együttes szövegei között), a magyar rap kezdetei pedig szintén Pajor nevéhez fűződnek. Zenéjük ugyanis pont azért olyan elsöprő erejű, mert a rap puskaropogás-szerű szövegelése vegyül benne a rockos dallamokkal. Nem törekszik arra, hogy fülbemászó legyen, nem törekszik az összhangra, egyszerűen csak az igazság kimondásán van benne a lényeg. Pajor Tamás szövegíróként valami elképesztő dolgot művel a magyar nyelvvel. A Neurotic egyetlen albuma (Rocktérítő) olyan számokkal van tele, melyek a stíluskavalkádjuk (és Pajor Tamás magával ragadó, hisztérikus énekhangja) miatt izgalmasak és a szövegeik alapján máig visszakövethetőek más együttesek számaiban.

Hallgassunk meg közülük párat! (Szinte biztos vagyok benne, megosztó lesz a zene és abban is majdnem teljesen biztos vagyok, hogy több lesz az olyan, aki nem fogja szeretni ezeket a számokat... De minden véleményre kíváncsi vagyok, szóval elő a kritikusi vénátokkal! :))

Brék



A mozi, a mozi, a mozi, a mozi, a mozi, a mozi,
a moziműsor után kutatsz
vasárnap délután
A feleséged és te túl vagy már a vacsorán
Így válik háztartási eszközzé az eszméd
Sétáló párok egyike lettél
Az afrikai éhezőknek küldöd el a hasad
De nem vigyázol és elméd kétfelé hasad
Ez már dupla pszeudó, ez már tripla csavar
Bunkó nyár, legyőzted a tavaszt
Azóta csak fekszel és legyezgeted magad
Szép zsír, szép hús, de ha élni támad kedve
Hasonlítani kezd rád, az asztal fölé emelkedve
Rock and roll boy, West Balkán
Egyedül van és röhög a falkán
Írd tele az utcákat és fogalmazd át a térképet
A mérhetetlen túlzásokban ne tarts semmi mértéket
Az 2 és fél szoba ha-ha-ha-ha-halhatatlanná úgysem tesz
De ha hiszel a feltámadásban
Legalább nem leszel sírköves
Neked törvény, nekem töltény kell
Neked törvény, nekem töltény!
Amit eddig tudtál, az csak ellenpélda volt
De nem baj, mert fő az illúzió
Elveszni vagy megtalálni
A lényeg, hogy minél később legyen jó
Minél később legyen jó vagy minél később legyen rossz!

Tegnap még szűzen mentem el veled
Ma teát dobsz fel, mert engem nem lehet
Arcodon a reggeli kelés, ez Woody ellenes effekt
A legrondább szenteknél szebb lehetsz
De a legszebbeknél is szebbnek kell lenned
Életem, életem, dobd ki a régi életed!
A hited építed és zuhansz az állványról
Mert nem mondtál le még minden bálványról
De az erők csapja azért kezedben
Kérem, nyisd ki a forrót, kicsi szívem!
A papádé a bánya, de az enyém a lánya
A férjed a hajnal még itt találhat
Hogy honnan ember és meddig állat
Azt a jó ég tudja nálad
Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy
Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy?
A legnagyobb szentek életén, te hülye
Nincs semmi nevetni való
De te csak egyél a fridzsiderből
Te faló, te faló, te trójai csaló
Rendszert csinálsz az idegeimből
Rendszert csinálsz az idegeimből!
Te szép hús, te gyönyörű kolbász
A háziasszonyok perverz ege
Még a száraz adatokra is rárántanál
És a Tepsifüles Magazin is veled van tele
Szóval te sem vagy mindig szimpatikus
Főleg, mikor rád jön a színpadi kuss
Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy
Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy?

Ki adtam három lemezt, leöntötted szörppel
Az, csak Beethoven, a többit meg törd el
Közben bekapcsolom a hődet és lekapcsolom a nődet
Ez a menet a Rák-rák-rák-téridőben
A Rák-rák-rák-téridőben
A Rák-rák-rák-téridőben
Sőt rák-rák-rákontrázok:
Te bizony lerobbansz, mikor én felrobbanok
Pedig előtted voltam, mégis utánad vagyok
Értem hagytad ott a szüleidet
Úgyhogy ha velem beszélsz nyisd ki a füleidet
Mielőtt megszülettem, már megalakultam
Úgy hogy feloszlatni többé nem lehet
Még hogy szárnyakra tépve ne repüljek
Jézus zsarukkal állt szóba, én meg meneküljek?
Csak az ő nevéért leülni azt a kis 24 évet
Nem! Az az, amit nem tettem még, nem tettem még meg!
Tudod a küldetés, egy ültetés
Nem mindenki nő
De hogy ezek a mások leültessenek
Nem akarhatja ő
Leírva láttál és képen is
De most megismersz majd más oldalamról
Töménytelen fényben itt ülök a napon
Lenn a taxisofőr szájában egy fekete mappa
Épp a fizetését teszi el, mert eljön a napja
Hogy mindenért fizetni kell
A Rock-rock-rock-téritőt
Te sem térítheted el!

A rock'n'roll nem egy tánc



Mikor a nap lemegy, én felkelek
Felcsörgetem a partnerem
És kinyújtom a kezem a lány után
És azt üvöltöm az utcán
Hogy a rock'n'roll az nem egy tánc
A rock'n'roll az nem egy tánc

Budapesten, szombat este
Valaki meghív egy fél felesre
Be van állva és ki van élve és nagyon merész
Óóó, elegáns, mint egy cigányzenész
De éjszaka van
Vetítenek a moziban
Nevet a sok gyerek
Ott a lányom is és már bánom is
Hogy elengedtem tegnap este
Még beszélni sem tud
Most már mindegy
Lenn a téren sikerült utolérnem
De pont ez volt, amitől megfagyott a vérem
A kis ügyes, a kis ügyes, a szívügyes
Most a megállóban szedi a csikkeket
Igen, igen, mégis csak egy rock and roll lány
Hiába mondtam neki, hogy jól vigyázz
A rock'n'roll az nem egy tánc
A rock'n'roll az nem egy tánc

Western-hős és meztelen nő
És munkásosztálykirándulás
Ütvefúróval ébresztenek
De az eszme csak, ami lebeg előtted
Mindenedet belőtted és kijön a rendőrség
És a mentő még meg sem érkezett
A te jobb kezed és az én bal kezem
Kár hogy ez nincs meg ez egy emberben
A te bal kezed és az én jobb kezem
Kár hogy nincs meg ez csak bennem
A zongoristánk ujján átment az úthenger

Mikor a nap lemegy, én felkelek
Felcsörgetem az emberem
És kinyújtom a kezem a srác után
És azt üvöltöm az utcán
Hogy a rock'n'roll az nem egy tánc!

A kis ügyes, a kis ügyes, a szívügyes
Most a megállóban szedi a csikkeket
Igen, igen, mégis csak egy rock and roll lány
Hiába mondtam neki, jól vigyázz
Nem, a rock'n'roll az nem egy tánc!
A rock'n'roll az nem egy tánc

Gyakorolja az első mondatot
De nem áll jól neki
Jézus mondta, hogy ne gondolkozz
A lélek majd akkor megsegít
Mégis egész nap ezen gondolkozik
És már fél órával hamarabb ott van
És a virágcsokrot tördeli
Az előbb vette a boltban
Fekete harisnya az arcán
Ujjlenyomat nélküli kesztyű a kezén
A High Times Magazin hátlapjáról
A kishúgomnak vágtam ki én
Ez Harlem, ez Manhatttan
Menthetetlenül elvesztem
Ez Frisco, nem ez diszkó
Ne mond rám, hogy kegyetlen fickó

Mikor a nap lemegy, én felkelek
Felcsörgetem a partnerem
És csak kinyújtom a kezem a lány után
És azt üvöltöm az utcán
Hogy a rock'n'roll az nem egy tánc
A rock'n'roll az nem egy tánc

A rock'n'roll az nem egy tánc
A rock'n'roll az nem egy tánc
Utcaseprőkabátban megy a vasárnapi ebédre
Aki nem imádja, az gyűlöli
Hiszen ő a budapesti látnok
Éppenhogy van, majdnemhogy nincs
És sohasem pont az, amire vártok

Egy kicsit a gettó
Egy kicsit a metró
Mondjátok meg, ha nektek ez nem jó
Kicsit Harlem, kicsit Manhattan
Menthetetlenül elvesztem
Százasod van és előtted az éjszaka
Ellőtted mindened, egyedül mész haza

Mikor a nap lemegy, én felkelek
Felcsörgetem a partnerem
És csak kinyújtom a kezem a lány után
És azt üvöltöm az utcán
Hogy a rock'n'roll az nem egy tánc!

Ó a járdán, ó a járdán
Ismered ezt a járványt
A sarkon összefutsz valakivel
Legfeljebb több van benned egy féldecivel
Azt mondták, dobd fel, meg hogy bomba
De nem hitted el, hogy igazán robban
Pedig onnan van ugyanez, ahonnan az előbb is szerezted
Felpattant szemmel fekszem a sötétben
Engedj be a takaród alá
Nem kényeztetsz halálra
Kegyetlen vagy, pofikám
Ez az éjszaka sosem múlik
Ez a nap sosem kel fel Budapesten

Adj gázt



A főhőst tízszer eltalálják
De szerencsére csak egy horzsolás
Fütyülj a csőbe, forgasd a tárt
Csináljunk egy kis Amerikát
Ez az éjszaka, ez az éjszaka,
Mikor az ingem hátul elszakadt
Micsoda éjszaka, egyedül mész haza
Ma este mindenkinek van egy kis vérszaga

Jön a tömeg, fiatal, öreg
Harap a szomszéd utas zsebében az öleb
A részeg a népdalt dünnyögi
De ha kijózanodik, a hideget nyögi
Nyugi-nyugi, ez a világ más
Plusz a másvilágon van a folytatás
Szerencsétlen éppen keresztet ácsol
És egy melegítős senki rászól

Betöröm én a szíved jegét
De valakinek másnak kaptam meg a jegyét
Lemondok a lemondásról, nem vagyok én elnök
Én egy becsületes srác vagyok
Aki most begyorsult és fellök

Adj gázt, hogy hátra dőljek
És vért az éhezőknek
Adj gázt, hogy hátra dőljek
És vért az éhezőknek

Ez a lift most felmegy a tizedikig
Aztán a repülőgép elvisz Lisszabonig
Ott a tengerparton vár nyolc Oldsmobil
Engedd el hát a babakocsit

Adj gázt, hogy hátra dőljek
És vért az éhezőknek
Adj gázt, hogy hátra dőljek
És vért az éhezőknek
Adj gázt!

5 megjegyzés:

  1. Fúúúúúú ismerem őket! Hallottam a csávó történetét, csomó hitgyülis felvételin rajta van hogy az első sorban ül. Egyébként kurva jó szövegeket írt, csak a zene nem tetszik de a szöveg miatt el tudok tekinteni tőle. És az első számban a rap tényleg kijön, kicsit Geszti Péteres is :D

    VálaszTörlés
  2. Dettó így vagyok vele, mmint, hogy a szövegek tetszenek, a zene kevésbé. (Főleg a Brék esetében, ott a zene egyenesen idegesít. :D)

    Az egyik csoporttársam hasonlította Pajort Gesztihez. :D Pontosabban azt mondta, hogy a korai Geszti gyenge utánzata. Hát nem tom. Az biztos, hogy mindkettejük szövegei nagyon ott vannak. :)

    VálaszTörlés
  3. -Mandy:

    Igen, bár ilyen régi zenénél ne várjuk hogy a dallamok majd földhöz vágnak minket! :DDDD


    Igen szerintem is! :D

    VálaszTörlés
  4. Jelentem alássan Geszti nekem is eszembe jutott a Bréknél. A szöveg és a zene is kezdetleges, de legalább elkezdte valaki és kitaposta az utat kedvenceimnek a Barackca-nak és a Hatóságilag Tilosnak, persze a számaik kiforrottabbak. Előttük még a 88-as csoport is jelentkezett pár szám erejéig (gondolom, mivel csak egy számot hallottam tőlük is)... szóval nálam az anarcho-punk volt a nyerő mindig is...

    VálaszTörlés
  5. -Kamupók:

    Nem is gondoltam volna, hogy szereted az ilyen zenét! O__O

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: