2010. augusztus 8., vasárnap

Darkness: Könyvajánló

Egy könyvajánlóval készültem most. Sajnos ezt a (remek)művet nem sikerült elolvasnom, pedig már régóta keresem. De hiába...

John Milton: Elveszett Paradicsom

Bevezető

1608. december 9.-én született Londonban. Édesanyja erősen vallásos Sarah Jeffrey, apja, aki szintén John, törvényszéki irnokként dolgozott, valamint a szabadidejében zenét is komponált. A kis John első tanítómestere az apja volt, akitől örökölte a művészetek iránti vonzalmat. 12 éves korában bekerült a Szent Pál iskolába, majd a Cambridge-i Egyetemen
tanult. Ekkor kezdett el latinul, olaszul és angolul verseket írni. A legelső angol műve akkor született amikor nővére elvetélt (1626-Egy szőke gyermek halála). Költői képzeletére erősen hatott Dante és Petrarca.

1632-ben a Cambridge-i Egyetemen megszerezte a mesteri fokozatot, de végül elhagyta az egyetemet, ezzel végleg szakított azzal a tervével, hogy pap legyen. Az 1630-as évek végén Franciaországba és Olaszországba utazott. Itt meglátogatta az inkvizíció fogságában sínylődő öreg és vak Galileit, akinek a teleszkópjáról megemlékezett az Elveszett Paradicsom-ban. A beszélgetésüket pedig később feljegyezte az Areopaitica (1644) című híres előterjesztésében, ami a szólásszabadság érdekében született.

Az angol polgári forradalom 20 évre letérítette az írói pályáról. Oliver Cromwell vezette puritánok mellett állt. Így több pamfletet írt a püspökségek intézménye ellen, a válással, és a sajtószabadsággal kapcsolatban. 1649-ben támogatta I. Károly lefejezését. Cromwell mellett az idegen nyelvek titkára lett. 1651-52 telén teljesen megvakult. Vakon is folytatta a parlamenti tevékenységét. 1660-ban letartóztatták, mint a protektorátus védelmezőjét, de hamar szabadon engedik. Azonban a műveit nyilvánosan elégetik, és elszegényedik. A halálos büntetéstől csak a vaksága mentette meg.

Családja

Először 1642-ben nősült meg. Egy 17 éves királypárti, műveletlen lány volt (Mary Powell). Alig egy hónap együttélés után különköltöztek. Az író ekkor írta meg a híres pamfletjét a válásról, ami miatt több kritika is érte az egyház részéről. A következő évben Mary visszatért Milton-hoz és a haláláig (1652) 3 gyermeket szült neki. 1656-ban megnősült másodszorra is. Katherine Woodcock egy lánygyermeket szült, azonban 1658 folyamán mindketten meghaltak. A költő ekkor kezdi el írni monumentális eposzát az Elveszett Paradicsomot, amit csak 1667-ben adtak ki a pestisjárvány és az 1666-os londoni tűzvész miatt.

Az öregkorát egy tőle fiatalabb nővel, Elizabeth Minshull-al töltötte. A házasság boldognak bizonyult. Kései verseit a rokonainak és tanítványainak címezte. 1671-ben megjelent a leghíresebb művének a folytatása: a Megtalált Paradicsom.

Ugyanekkor írta meg a legszebb művét a Küzdő Sámsont, ami a megalázott győzelmét mutatja be a megalázók fölött. Ez a győzelem pedig Milton halálával teljesedik be. 1674 november 8.-án hunyt el. Édesapja mellé temették Chalfonba a Saint Giles templomba.
Több forrás állítja, hogy a templom felújítása közben a sírt meggyalázták. Fogait és haját ellopták.

Elveszett Paradicsom

És most jöjjön a lényeg: ez az a mű amit már nagyon-nagyon régen keresek. De eddig kevés sikerrel. Sem a neten sem egy könyves boltban sehol. Végül is rendelni is lehet. Ez a lehetőség még áll.:D

Az Elveszett Paradicsom, John Milton legjelentősebb és legismertebb műve. Az epikus művet blank verse formában írta meg. Eredetileg 1667-ben adták ki, 10 könyvben. 1674-ben egy második kötetet is kiadtak, ami már 12 könyvből állt. Az eposz a zsidó és a keresztény kultúrkör bűnbeesés történetét írja le, valamint az Édenből való elűzetést. Milton célja az volt, hogy igazolja isten akaratát az ember előtt valamint a szabad akarat konfliktusát.

A cselekmény

A történet főhőse a bukott angyal, a Sátán, aki ambíciókkal teli és büszke. Akár úgy is tűnhet, hogy Milton kedvező színben akarta feltüntetni Lucifert, aki szembeszállt az Úrral, a teremtőjével és háborút kezdeményezett a mennyek ellen. William Blake a mű illusztrátora mondta: "Igaz költő volt és az ördög követője saját tudta nélkül." A műben Milton megénekelhette az elbukott lázadást és a monarchia visszaállítását is. Valamint felhasználja a pogány, a klasszikus görög és keresztény kultúrát. Sok kényelmetlen vallási dolgot is boncolgat. Például a hit, a szentháromság stb.

Mint már mondtam/írtam, a mű 12 könyvből áll. A könyvek hossza változó. A leghosszabb a 9., ami 1189 sorból áll, míg a legrövidebb a 7., mindössze 640 soros. Mindegyik egy Érvelés című bevezetővel kezdődik. A történet háttere csak a 6. és a 7. könyvben derül ki. Két történetet is elmesél. Az egyik Luciferé a másik pedig Ádámé és Éváé. Lucifer és a többi lázadó angyal a pokolba kerültek és a Pandemonium nevű helyen arra készülnek, hogy visszavágnak istennek. Legfőbb segítői Mammon és Belzebub. Itt Milton a háborús könyvek előtt tisztelgett. A másik történet teljesen eltérő. A keresztény irodalomban ezelőtt sosem szerepelt Ádám és Éva úgy, hogy már a bűnbeesés előtt viszonyuk volt. Vannak érzelmeik, személyiségük, nemiségük. A Sátán kihasználva Éva hiúságát könnyen elcsábítja. Ádám ezt látva, szintén eszik a fáról. Aztán szerelmeskedés után észreveszik, hogy teljesen más vágy bújkál bennük, mint azelőtt. Veszekednek, de Éva lecsillapítja Ádámot aki egy angyallal tart egy képzeletbeli utazásra, ahol a látomások hatására megbánja, hogy hagyták magukat elcsábítani. Azonban remény is támad, miután meglátja Jézus Krisztus vízióját. Ezután kiűzetnek a Paradicsomból. Egy angyal közli velük, hogy belül megtalálhatják a Paradicsomot. Istennel távolabbi kapcsolatba lesznek, de jelen lesz mindenhol és mindenkor, láthatatlanul.
Kiváló illusztrációk színesítik Milton művét, amit William Blake, majd később Gustve Doré készített. Az utókorra nagy hatással volt e mű. Elég olyan neveket megemlíteni, mint Haydn Teremtés-oratóriuma, George Byron, John Keats, Alexander Pope, a romantikus William Blake és Percy Bysshe Shelley valamint Philip Pullman, aki Milton Elveszett Paradicsom hatására írta meg az Úr Sötét Anyagai című művét, amit már sikerült elolvasnom.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett hogy írtál irodalmi cikket, főleg mert Mandy nyaral éppen és ő szokott ! ^_^

    Nekem van tőle egy könyvem 1800-as évekből :D Az a baj hogy nagyon óvatosan lehet csak olvasni mert kb szétesik :-/ A nyelvezete elég nehéz :(

    VálaszTörlés
  2. Érdekesnek tűnik. Tehát az emberiség történetében mindig voltak olyan emberek akik megkérdőjelezték ennek az "életjátéknak" a helyességét, az értelmét és miben létét. Egyáltalán mire jó ez az egész, nem lehetett volna valami értelmesebbet kitalálni?

    VálaszTörlés
  3. -Kamupók:

    A filozófusok mind ezt csinálták!

    VálaszTörlés
  4. Angolul nekem megvan e-bookba... Küldjem?

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: