Darkness of tales

Egy kis bevezetővel indítanék. Egy hosszabb posztot próbálok összerakni, még legyen titok miről.:D Így most aktivizálom magam. Egy saját novellámat szeretném megosztani most Veletek.

Kritika két pille szemével

Mi két pici pille vagyunk. Csak lebegünk, oda, ahova a szél visz. Keresztül a civilizáltnak vélt világon, végtelen dzsungeleken és tengereken, morajló óceánokon, csendesen folydogáló patakokon. A szél a mi iránytűnk, a mi szállítóeszközünk. Annyi mindennel megismerkedtünk már, mióta együtt repülünk. Láttunk királyokat elbukni, birodalmakat lángba borulni, biztosnak vélt dolgokat megdőlni, dühöt, félelmet, gyűlöletet, butaságot és mindent ami az emberhez köthető.

Időről időre megállunk s megpihenünk nyugodt, békés helyeken, vagy züllött, forgalmas emberlakta helyeken. Olykor elgondolkodunk, hogy ezek az ostobák nem veszik észre mit tesznek? Bár emlékeink megfakultak, halványan felrémlik ilyenkor, hogy milyenek is voltak régen az emberek. Meztelen, makogó, rohangáló, barbár idióták. Azóta semmit sem változtak. Ugyanolyan együgyűek, mint egykoron, csak annyi különbséggel, hogy ma már nem meztelenek, hanem hülye rongyokba öltöztetik magukat, és hülye címekkel címkézik fel magukat. Ennek a "címke-vetélkedőnek" a győztese, aki a legtöbb, legfeleslegesebb kitűzőt teszi ki a homlokára. Aztán önelégülten vigyorog a semmibe.

Nem értjük ezeket a lényeket. Semmi sem érdekli őket, csak az uralkodás. Egymáson és mindenen ami elérhető és ami elérhetetlen. Mindegy, hogy a levegőben, a víz alatt, a világűr végtelenjében. A lényeg, hogy valakit, valamit mindig lehessen uralni, hibáztatni, ütni.

Az emberek világát még egy dolog teszi értelmetlenné számunkra. Az amit ők mindennél jobban akarnak: a pénz. Egymás vérét is kiontják néhány fémdarabért és gyűrött papírért. Közben valami felsőbb hatalom, valamiféle isten nevében teszik. Úgy hallottuk ennek az istennek vannak törvényei is. De az emberek ezt is egymás sanyargatására használják. Ne Ölj! -mégis ölnek az Ő nevében. Ne lopj! -mégis meglopják egymást. Hatalom és pénz... Bolondok.

Úgy döntöttünk megállunk és megpihenünk egy kis időre. Így leszálltunk egy város nyugodt és valamennyire zöld részére. Odafentről békésnek és csendesnek látszott. Néha elgurult egy furcsa négy keréken mozgó valami. Már erről is hallottunk korábban. Ez is hozzátartozik hatalmuk nagyságának kinyilatkoztatására. Akinek a legnagyobb, legcsillogóbb, legzajosabb ilyen valamije van, az lenézi a kicsi, kopottat. Az ő életükben minden összefügg. Akinek sok pénze van, annak van több ilyen valamije is. Ha van sok pénze, és van több guruló jármű, akkor nagy hatalma van. Ha sok pénze van, és csodálatosnak vélt jármű is van, akár több is, és ezek mellé a hatalom is beáll, akkor mindenből még többet akar. Irányítani akar, parancsolni, kioktatni, újabb és újabb bőrt lehúzni a könnyen kihasználhatóakon: a gyengéken.

Egy takaros kis ház második emeleti ablakpárkányára szálltunk rá. Szép kilátás nyílt innen a környékre. Valóban békés volt, és ahhoz képest, hogy emberek által készült (számukra a mesterséges a természetes). Szép virágos kiskert állt a ház előtt. Vörös és fehér rózsák ontották a pompás illatukat. Azonban ez is csak mesterséges. Ezzel is, mint megannyi dologgal, Csak a romlott belsőt akarják eltakarni. Mert minden ember romlott, csak próbálják egymás elől eltitkolni.

Bepillantottunk a ház ablakán is. Szépen berendezett szoba tárult elénk. Tisztaság és rend uralkodott. Az összképet csak egy földön fekvő, megkötözött, barna hajú fiatal fiú rontotta. Meztelen volt. testét alvadt vér, kosz és sebek borították. A száját egy rongydarabbal tömték be. Azonban a szájából így is összekeveredve folyt a nyál és a vér. Hajába foltokban nyírtak bele. Szomorú barna szemeiből patakzik a könny. Végig folyik az arcán, aztán a földre hull, hogy kis tócsákat hagyjon maga után.

Egy férfi lép be a szobába. Kezében egy hatalmas éles fémtárgy, melyen megcsillan a tavaszi napfény. Jobb lábával hatalmasat rúg a földön fekvőbe. Nem vagyunk tisztában a kor jelentőségével, így nem tudjuk hány évesek. Valamit üvölt neki, mire a fiú fájdalmas arccal megrázza a fejét. Hangok nem szűrődnek ki az ablakon. Egy újabb rúgás. Talán nagyobb, mint az előző. Majd a férfi letérdel a földön fekvő, tehetetlen fiú mellé. Végig simítja arcát, majd ököllel arcon csapja. A fiú orrából vércsík hull a padlóra. Levágja róla a kötelet, majd kését a combjába vágja. A férfi láthatólag örül a látványnak. Mosolyog, szürke szeme csillog a boldogságtól. Az eddig oldalán fekvő fiút hátára fordítja. A véres kést meglóbálja előtte és valamit mond neki. Közben mosolyog. Fogai villognak az ablakon át.

Az asztalról egy nagyobb tárgyat vesz le. Sokkal vészjóslóbb, mint az előbbi. Felemeli, majd lesújt. A fiú karja, a vállánál, leválik a testéről, csak egy véres csonkot hagyva. A fiú üvölt, amennyire tud a rongytól, ami még mindig a szájában van. Újabb könnyek jelennek meg, s ugyanúgy végigfolynak és lehullnak. A férfi két újabb ökölcsapást mér a fiú arcára. És újra felemelte azt a veszélyes fegyvert. Teljesen véres volt. Éléről csontszilánkok és nyers hús cafatok lógtak. Megint lesújt. A fülét vágta le. Nem várt sokat az újabb csapással. A másik fülét is levágta. Aztán az üvöltő fiút egy kis időre magára hagyta. Kilépett a szobából. Az ajtót bezárta maga után.

Közben az utcán nem állt meg az élet. Ugyanúgy járkáltak az emberek. Gurultak nevetséges járműveikben. Egyesek négylábú lényeket egy kötélen tartva sétáltatnak. Íme egy újabb bizonyíték az uralkodási vágyról.

Visszatért. A férfi belépett a szobába. Kezében egy újabb rémisztő fegyver. Elmondhatatlan, hogy mi az. Ilyet, hosszú utunkon sosem láttunk. Az elején igazított valami láncszerű dolgon. Aztán beindította. Az ablakon át nem túl halk, de nem is túl hangos berregő hang szűrődött ki. Majd hozzáérintette a fiú lábához. Hús cafatok szálltak összevissza a szobában. A láb elvált törzsétől. S maradt egy véres csonk test, vértócsában vergődve.

Abban a pillanatban egy szellő fújt végig a párkány előtt. És mi úgy döntöttünk, hogy ideje tovább állni. Már így is túl sokat láttunk. Sokat tanultunk az embertől. Hosszú út van mögöttünk és még hosszabb előttünk. Pihenni megállunk majd valami csendes helyen, távol az embertől.