2010. május 1., szombat

Káin: EVP avagy a Fehérzaj I.

Egyik este jutott eszembe egy nagyon gagyi horror a Fehér zaj. Nagyon ígéretesen kezdődött, de sajnos a végét elrontották így szóra sem érdemes, ajánlót sem írok róla (bár 1x írtam fika ajánlót de erre ne fogok betűt pazarolni). Viszont ami gondolkodóba ejtett az maga a film témája, azaz az elektronikus hangjelenség : EVP. Lényegében itt arról van szó, hogy a holtak szellemei fel tudják venni a kommunikációt az élőkkel, erre manapság már jóféle filmipar is épült, pl a Kopogó szellemek alapja is a fehér zajon keresztül kommunikáló szellemek voltak(ultragagyi befejezések kategória nyerteseként). Na de a fő téma itten az, hogy mégis hogyan működik éz á rák! (Bocsánat hétfőnként úgy marad az RTL klub).

Tehát tudjuk kb. hogy a magnón videón rögzített szellemhangokról beszélünk most. De ezt valaki fel is fedezte. Nos nagyon kevesen ismerjük ennek a történetét így alapos kutakodás során (ezért voltam offon a héten) találtam pár kielégítő információt. Csapjunk bele a lecsóba:

A témával, ha hiszitek ha nem Edison is foglalkozott a fonográf feltalálásakor, csak neki sehogy sem jött össze a dolog. A lényeg valamiért az elektronika volt, az első elektromos magnetofon és erősítők idején egyre többen vették észre hogy halott emberek hangját hallották vissza a felvételekről, sőt a kérdésekre is válaszoltak. Szerintem az elektromos áramnak nagy az energiája és ők talán ebből is tudnak táplálkozni, vagyis én erre gondoltam hogy valamiért az energia átvitel miatt tudnak így kommunikálni. Mint tudjuk ezek az entitások addig élnek, amíg kellő energiával tudnak táplálkozni. Németeknél már több mint 1000 órás hanganyag gyűlt össze, így a tudósok is szívják a fogukat ha feljön a téma, mert bizonyított jelenség. Erről bővebben a Szellemi Búvárok Egyesülete által kiadott folyóiratokban olvashatunk. Most szeretnék egy webes oldalon talált idézetet ide tenni:

Dr. Makk Antal: Hangok a másik dimenzióból

" 1986-ban elektromérnök fiam szerencsétlenségben meghalt, és akkor elhatároztam hogy megpróbálok vele kapcsolatba kerülni valamelyik elektromos hangkutató egyesület segítségével. (Kevés medialitással rendelkezők az elhunyt "hívása" esetén a feltett kérdésre egy mikrofon nélküli magnón (erősítők szükségesek) rögzíthetik a válaszokat (rövid közlések)) (megjegyzésem: egy jó elektronikai szakember a megfelelő eszközök birtokában pusztán ennyi információ alapján meg tudja építeni a szóban forgó magnót! Az égvilágon semmi akadálya annak, hogy a hazai kutatások is elkezdődjenek. Hát akkor miért nem?! )

Rövid telefonálgatás után megtaláltam az egyik német egyesület vezetőjét, és jelentkeztem az egyik gyűlésre, ahol kb. 400-450 tag jött össze Fuldában, kb. 7-8 európai országból. A Hangokat Kutató egyesületnek kb. 2500 tagja van, de van egy másik német egyesület is. Ezeket az egyesületeket rádiómérnökök, hangmérnökök, elektronikus szakemberek, fizikusok alapították és szervezték. Van egy bécsi egyesület is, 1300 taggal. Még 6 másik európai országban is tudok egyesületrõl. Amerikában is vannak csoportok.Becslésem szerint kb. tízezer ember van egyesületben és egyesületen kívül, akik foglalkoznak a túlvilági hangok kutatásával. ,,

A kutatás 27 éve kezdődött el Fridrich Jürgensonnal. Svéd operaénekes, festő, régész volt aki egy kiránduláskor a nyaralójánál magnetofonnal madárhangokat vett fel. Mikor visszajátszotta egy halk beszélgetést hallott a szalagon a madarak énekéről. Azt hitte egy rádióműsort vett fel, de többszöri visszajátszás után rájött nem rádióról van szó. Idővel hozzá is szóltak a felvételeken , majd a saját meghalt rokonai hagytak üzeneteket. Anyukája a becenevén szólította és a nővére is jelentkezett kis idő múlva. A kísérlet folytatódott, éveken át. 2-3 év után kiadott egy könyvet és több ezer kazettája lett. A legtöbb személyes és családi üzenet volt, de idővel politikai személyek és irodalmi emberek is jelentkeztek. A férfi feláldozta művészi pályafutását és minden figyelmét a kutatásnak szentelte. Lassan nyilvános lett és többen csatlakoztak hozzá. Akkoriban a svéd rádió ezektől zengett, a tv-kben is ez ment. Valamiért Magyarországon mind a mai napig el van sumákolva a téma. :D (Na talán miért? :D). Rengeteg nemzetközi gyűlésük volt és úgy vélték , figyeljetek jól (erről ugatok már az oldal kezdete óta): hidat tud pár erre elhivatott ember verni a 2 sík közt. A két sík közt pedig nem földrajzi határ van hanem: észlelési. Ez a kutatás azért is mert a hangmérnök és fizikusok közt is elterjedt "hobbi,, így lassan a materialisták is meggyőződnek a "valótlan,, létezéséről. Egy oldalon olvastam még, hogy ez valamilyen szinten az évezredek óta félt és tiltott: TILTOTT HÍVÁS. Vagyis a lelkeket megzavarhatja a zargatás és itt maradnak emiatt a földön. Viszont mostanában kialakuló InterLON miatt ez már egyre elhanyagolhatóbb. Az INTERLON: Szintek közti kapcsolatok felerősödését jelenti és szerintem ez vagy 2012-re forr ki vagy akkor lódul meg jobban, meg kell hogy mondjam alig várom. ~kezeket dörzsöl~ Úgy írták még, hogy ez valóban kárt okoz az egyénnek de jót tesz az egy nagy egésznek. Nem kizárt hogy sokan fognak megőrülni vagy lesznek öngyilkosok, szerencse hogy én már így születtem ahogy. Sokan ezt az érzékenységet nevezik skizofréniának, megszállottságnak stb.

Ezeket a hangokat rádiókészülékekkel , magnetofonnal mikrofonnal lehet felvenni. Pl: van egy magnetofon. Este alvás előtt közvetlenül kis meditálással és hívással (nos nem tudom hogy ti tudjátok, de én magam köré tudok hívni entitásokat) kezdünk, majd amikor recsegnek a bútorok össze vissza (azt jelenti itt van) felteszünk pár kérdést. Elindítjuk a magnetofont és lefekszünk aludni. Reggel végighallgatjuk a szalagot. Nem valószínű, hogy végig fog beszélni a kazettán. Suttogás, pár mondatos foszlányokra kell számítani sajnos. Aztán ha beindult az ipar nincs megállás, de ne piszkáljuk a szart mert büdös lesz alapon jobba békesség, ugyanis ha érzik hogy hívod őket mind érezni fogja, ha jó ha nem. Ha démonikus ha angyali. És esetlegesen egy nagyon geci entitással veszed fel a kapcsolatot valóban félre is vezethet a "tanácsaival,, esetlegesen belehörög és a frászt hozza rád. Én pl ezért nem is mertem ezzel kísérletezni, mert ha szégyen ha nem félek attól amit majd hallani fogok. És tudom hogy nekem nem éppen a Jó arcok fognak jelentkezni.

Érdekes még, hogy egy Dr.Konstantin nevű filozófus és irodalomtörténész 1965 óta kísérletezik és két könyvét szentelte a témának. Ki akarták adni angolul a könyvet és figyeljetek: mikor ezt megtudta az angol miniszterelnök: NEM ENGEDTE MEG! :D Azt mondta amíg angol kutatók nem végzik el a kísérleteket addig ilyen nincs. A BBC katonai lehallgatóval megtett kísérleten , neves szakemberek segítségével a 18 percnyi kísérletezés után több mint 200 hang futott be angolul. :D ~borzong bazdmeg borzong~. Név szerint szólították a jelenlévőket és be is mutatkoztak nekik. Hogy hogy Magyarországon ez eddig nem hallottunk ilyenekről??? Pedig ezek kísérletek tudósokkal akik a materializmus mellett tették le a voksot. Naná hogy a büdös cionista zsidók miatt nem tudunk semmiről! :) Az egyik ember pl a nemrég meghalt elnök jó barátja volt. Ez után a szovjetek is kutatni kezdtek. Egy elektromérnök és kelet-német fizikus fogott össze és tartottak konferenciákat arról, hogy ki mit hallott :D. Most kezd felmenni bennem a pumpa: MI MIÉRT NEM TUDUNK ERRŐL???? (bár most már tudunk, de akkor is :-s). Tudjátok mi a legfélelmetesebb? Már űrkutatási eszközöket is bevetettek, olyan parabola antennával ellátott kis műbolygókat lőttek fel ami behálózza a bolygónkat és megkeresték a legtisztább frekvenciát amin társaloghatnak a lényekkel. A sajtóban iszonyat kevés információt közöltek erről, de a lényeg az hogy ezek a kutatók velük beszélgetnek a jövő dolgairól és több 10 éve és mi ezt: NEM TUDTUK. Tehát a kutatók szerint már bizonyított a másvilág létezése, csak kurvára elhallgatják előlünk. Ez van gyerekek. Remélem mindenki jól beszart. Egy idézet Edisontól:

"Ha van túlvilági élet, akkor az egész logikus és tudományosan feltételezhető, hogy a halott lelke megtartja emlékezőképességét, intelligenciáját, és a tudást, amit itt a Földön megszerzett. Ezek szerint ha egy személyiség létezik azután, amit mi halálnak nevezünk, egész logikus, hogy szeretnének érintkezni azokkal, akiket hátrahagytak. Én azt gondolom, hogy a mi személyiségünk képes lesz a másvilágról is befolyásolni az életet. És ha ez így van, akkor tulajdonképpen elkészíthetünk egy műszert, ami annyira finom lehet, hogy lehet rögzíteni vagy felfogni valamit."

Érdekes még, hogy Tesla is gondolkozott ezen és kísérletezett is,sőt külön figyelmet szentelt az állatvilágnak. az angol német kutatók ezt figyelembe véve állatkísérletekbe kezdtek. Mikor a diktafon hangot vett fel pont akkor reagált az állat is. (Sok példát mondhatnéka macskámról). Van pár érdekesség még, pl az olyan családokban ahol volt törpepapagáj ami tudott beszélni,a halottak szavait vagy gondolatit tudták közvetíteni. Ebből már jön a pszichopomp legendakör, de ez egy másik téma. 1970-ben nemzetközi gyűlés volt Ausztriában, ahol Theodor Rudolf, a Telefunken egyik mérnöke, Dr. Alex Schneider, fizikus Svájcból, Franz Seidl elektromérnök, Ausztriából, és Dr. Konstantin Raudive, a litván pszichológus Németországból és sokan mások tartottak beszámolót. Victor Bettig svájci kutató, 1985-ben megjelent könyvéből szeretnék néhány érdekes összegezést és tapasztalatot ismertetni. A könyv címe: A halottak beszélnek.
A hangkutató Victor Bettiget a személyek a kazettáról többnyire név szerint szólítják. Ugyancsak olyan halott személyek is jelentkeznek, akiket a kísérletező nem hívott és olyanok, akiket életében nem ismert egyáltalán. A feltett kérdésekre pontos válaszokat adnak, és visszakérdeznek. Ugyancsak megjegyzéseket tesznek a tárgyakra és a személyekre, akik a hangkutató körül vannak. Sokszor még viták is kialakultak közöttük :D. Volt aki vicces, volt aki idegbeteg. Olyan is megesett a kísérlet alatt, hogy aki ült és gondolkodott annak a gondolatban feltett kérdésére jöttek vissza a hangok válaszként . :) hanglények az eseményeket előre látják és tudják. Néhány példa Bettig kazettájáról. Pl. egy férfihang azt mondja: autó. És 5 másodperc múlva hallatszik, hogy egy autó elhalad a közelünkben. A Másik érdekes jelenség volt például, hogy egy női hang azt mondja: mi ma várunk valakire. És egy másik női hang kiegészíti, hogy a pápa már itt van fönt! Ami teljes képtelenségnek hat abban a pillanatban. Aztán 12 óra múlva a világsajtó közölte világszerte, hogy a pápa meghalt. Nagyon sok esetben azt magyarázzák a másvilágiak, hogy ők nem halottak, csak másmilyenek, mint mi vagyunk. És az ottani életükben tulajdonképpen egy örökös ifjúság és egészség állapotában élnek, nem öregszenek. És próbálnak bennünket meggyőzni arról, hogy majdnem hogy jobban élnek, mint mi, mert az olyan világ, ahol nincsenek anyagi gondok, nincs pénz, nincsenek energia-problémák és karriergondok sem. Békésebb és nyugodtabb a világ. Nekem ez mondjuk kicsit sántít. Persze Raudive-t és Bettiget is megkérdezték, hogy hol vannak ők tulajdonképpen és milyen világ az? Azt válaszolták: az ellenanyag létezik, és ez egy ellenanyag-Univerzumot jelent tulajdonképpen. Szóval, abban a világban tartózkodnak, és oda megyünk át mindannyian. A legdurvább az egészben, hogy nem kell semmilyen különleges képesség hozzá így ez jelenti a veszélyt. Elég csak egy diktafonos készülék és bárkinek megy. Érdekes ég a skizofréniásokon tett kísérletek is. A hangokat halló betegeket körbe rakták műszerekkel és az általuk vélt hangok valóban szóltak a magnetofon :D. (kezdem lassan normálisnak érzeni magamat :D).Tehát ez mit jelent? Ennyit csupán:

Egy taskenti édesanya, akinek 3 gyermeke közül a legkisebb autóbalesetben meghalt, két hónapon keresztül állandóan hallotta a gyermek hangját. És amikor a taskenti orvosok és fizikusok a legjobb lehallgató készülékekkel körülvették, kiderült, hogy igenis az elhunyt gyerek hangját hallja állandóan. Ez azért durva mert akkor ezek szerint az elmebetegségek fele nem is létezik és ami van az egy túlérzékenység.Anno a legutolsó orvosom is azzal magyarázta legvégül kínjában a dolgokat, hogy: Túlérzékeny vagy! Mindezt több mint 100 rongy után :D... ~röhög~
Beteggé az teszi az embert, hogy más a környezetében nem hallja és emiatt őrül bele, vagy képzeli, hogy ő nem normális. Érdekes, hogy ezt a technikát rendőrségi ügyeknél is bevetették már!!!! Példa rá:

Megkérdeztek egy meggyilkolt hölgyet: ismered a gyilkosodat? És a hang azt válaszolta a másvilágról: Igen, Pepi volt az! Aki tulajdonképpen a gyanúsított volt! A második esetben egy férfit gyilkoltak meg, s az megmondta, hogy a felesége volt a tettes. Harmadik eset: egy taxis gyilkosság után az áldozatot megkérdezték: ismered-e a gyilkosodat? A válasz a másvilágról: Igen, Butschek volt a tettes. Szintén bécsi tapasztalat, hogy megpróbáltak 50 km-re levő fiatalemberrel érintkezni, miközben aludt az illető. Megkérdezték a nevét, és az illető válaszolt, hogy Albert. Megkérdezték: mit csinálsz? Válasz: alszom. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a válaszoló az a részünk, ami halálunk után tovább létezik! Nagyon érdekes jelenség, hogy nem minden kérdésre adnak választ odaátról. Van, amivel kapcsolatban meg is mondják, hogy erre most nem válaszolnak, vagy nem válaszolhatnak. Ma már több, mint 32 eszközzel dolgoznak és a halottak megjelennek a TV és a komputer képernyőjén is. A német hatóságok ajánlanak bizonyos frekvenciákat a kutatóknak, hogy ne zavarják a rádióadókat.

Nos remélem mindenki kellőképpen sokkot kapott, egy cikksorozat elébe nézünk, szerintem 2, max 3 részes lesz. Ezek valós tények, ennyit arról hogy a tudomány nem bizonyította a másvilág létezését. Ez a tézis anno a felvilágosodás korában létezett , hogy erőltették a materializmust. Most viszont tovább lépünk. Mindenki tovább lép. Muszáj továbblépni vagy beledöglünk!

35 megjegyzés:

  1. Szia!
    Erdekes volt meg egy oltan szkeptikusnak is, mint amilyen en vagyok...:)
    Ez ez egy olyan vilag, mibe en bele sosem merultem, de tisztaba vagyok azzal, hogy ez nem foltetlenul azt jelenti, hogy nem letezik....:)

    VálaszTörlés
  2. Hát érdekes. Bár én akkor hiszem el ha látom és hallom. Ami vicces , mert én halálra rémülnék ha látnék meg hallanék ilyen dolgokat.( úgy értem ha egyszer csak... ez előfordulna )
    Az a baj ezekkel ,hogy a tv-be ment sorozatok amik ezzel foglalkoznak elég gagyik. Főleg a 4 csaj aki attól megijednek ha rájuk néznek... Minek mennek akkor ilyen helyre?
    Elég bosszantó az is ,hogy nem mondanak semmit erről nálunk. Pedig a híradóba minden hülyeséget bemondanak.(értem itt azt ,hogy Madonna elvált ez kajak hír értékkel bír?)

    Szóval én még mindig nem tudom mit higgyek. De minél többet olvasok róla és ti is mondjátok a tapasztalataitokat annál hihetőbb :).

    Jó cikk volt ^^

    (remélem nem bántottam meg senkit)

    VálaszTörlés
  3. Úú enyhe sokkot kaptam>.>.
    Még nem gondoltam bele soha komolyan,hogy egy másvilág létezik,és beszélni lehet a holtakkal(még jó,ha egyszer semmit se lehet ezekről hallani).
    Akkor ezek szerint az elmebetegségek kb fele nem létezik??o.o Juj..

    VálaszTörlés
  4. -Melinda:

    Örülök ha tetszett a cikk!

    -Black Butterfly:

    Nem bántottál meg :)

    Azért nincs a tv-ben mert Magyarországon a médiát zsidók uralják és szeretik a tömegbutítást, de párszor ezt már leírtam.

    Az a műsor meg no comment. Én is láttam :D

    -Galaxya:

    Jaja,a hangok valóban vannak :)

    VálaszTörlés
  5. Érdekes cikk,a filmet magát nem láttam és a jelenségről sem hallottam még.
    Látni szerencsére nem látok,maximum éjszaka furcsa árnyékokat,na ilyenkor takaró fej fölé és a probléma megoldva.
    Napközben meg néha rámjön az a furcsa érzés,hogy van valami és figyel..vagy csak beképzelem..és itt a valódi probléma,nem tudom eldönteni,hogy ez most valóság-e vagy sem..mert képtelenség és mégsem..

    VálaszTörlés
  6. Káin:

    Nagyon jó kis cikk lett!

    De mint ahogyan elmondtam neked is már, nem mind szellemhangok..mert ha egy valamilyen rádióadás kikerül egyszer a Föld valamely pontjáról, az hullámok formájában örökre megmaradnak...nemcsak a Földünk körül, hanem az univerzumban is hallhatóak..ezért van sokszor, hogy akár az 30-as évekből is lehet fogni egy egy rádióadást vagy beszélgetést vagy csak egy mondatfoszlányokat..


    De ezzel nem téged akarlak cáfolni, ezt csak érdekességképpen.. Mert minden így van, amit leírtál..közöttünk vannak mindannyian, figyelnek minket vagy csak követik a mindennapjainkat..azt hiszem a jobbak talán jeleket is hagynak bennünk, hogy megóvjanak bennünket. A rosszak általában azok, akik bosszúból cselekednek, vagy nem értik, hogy meghaltak, vagy értik és nem akarják elfogadni és állatias gyűlölet süt belőlük..és van talán a leggyakoribb, amikor nem is tudnak arról hogy halottak és a megszokott környezetükben maradva "élnek" mellettünk..és nekik mi vagyunk a furcsák.

    Káin-remélem írsz majd a másodtestekről is.....:S

    Félem ezeket a dolgokat..mert sikerült leküzdenem valahogyan őket, és rettegek attól, hogy megint kinyílik az a bizonyos ajtó. De akármennyire is rettegem őket, Káin muszáj tudnom hogy miért! Biztos vagyok benne, hogy erre soha sem kapok majd választ..de tudnom kell miért volt a kapcsolat és vajon létezik e még, attól hogy lezártam, és ha létezik miért?! És tudom, amint feltépem ezeket, teljesen megváltoznak újra a mindennapjaim-ás nem tudom hogy azzal képes lennék e együtt élni. De akkor miért "hív"???? És én miért érzem hogy meg kell tennem, pedig minden zsigerem ellenkezik tőle??? Miért tudja a lelkem, hogy "kell" hogy "muszáj" hogy "meg kell tenned" miközben a józan eszem a lehető legtávolabb áll ettől és elzárkózik mindennemű felfogástól???
    Káin miért van ez? Nem akarom, de tudom hogy meg fogom tenni, mert meg kell tennem????????
    >.<!!

    VálaszTörlés
  7. huu ez érdekes cikk. :) én maximálisan hiszek ezekben a dolgokban, bár még nem volt személyes tapasztalatom. na jó, egyszer volt egy élményem, de nem tudom mennyire volt valódi. ilyen idézés szerű cucc volt, hozzáértő egyén végezte az egészet, tehát abszolút bíztam benne. aztán tökre fura volt minden, és még a kutya is el kezdett ugatni meg nyüszíteni, és kifutott a szobából. meg hideg is lett, én meg majd beszartam a félelemtől. nem tudom, hogy hogyan tudtak anno ilyenre rávenni. talán kiváncsi voltam, meg poénnak tartottam. visszagondolva egyáltalán nem volt az, az emlék örökre megmarad. azóta nem foglalkoztam, illetve találkoztam ilyen dolgokkal. nem is akarok. kiráz tőlük a hideg. de beszélni meg olvasni róla szeretek. várom az ilyen cikkeket. :)

    VálaszTörlés
  8. Uhuhh...Káin asszem sikerült újfent lenyűgöznöd.
    Ezzel a témával kapcsolatban én is egy kicsit szkeptikus vagyok, de ha ez mind igaz és ha a kutatók nem tévednek, akkor 1.nagyon jó, mert ha "helyesen" tudnánk ezt csinálni,akkor netán kapcsolatot tudnánk tartani az elhunyt szeretteinkkel 2.nagyon brutál, mert halottakkal beszélünk és tuti, hogy az emberek igen nagy (és hozzánemértő)százaléka beleőrül vagy vmi hasonló.
    Valszeg azért se nagyon terjed, mert pl. ha igaz, hogy a túlvilág "jó és szép", akkor megint ledől a menny-pokol elmélet...stb.stb.stb....
    Várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  9. Fogalmam sem volt eddig arról, hogy ezt a jelenséget már tudományosan is bizonyították O_o
    Pedig nagyon érdekel a téma... kísérleteznék én vele szívesen, de nem hiányzik, hogy esetlegesen bekattanjak vagy olyan keressen fel, aki nagyon nem hiányzik az életemből. Talán egyszer, ha nem leszek ennyire labilis lelkületű/idegállapotú. Egyenlőre bőven elég az, amit műszerek nélkül tapasztalok :S

    Nagyon jó cikk lett, és köszi a sok információt :) Grat

    VálaszTörlés
  10. -Eszter :

    A film szóra sem érdemes amúgy :).

    Melyik válasz tetszik jobban? Az, hogy semmi sincs ott? :D

    -neo.Crysis :

    Köszönöm szépen!

    Igen, ezt tudom de itt nevükön szólították a kutató csapatot és aktuális dolgokról beszéltek stb. De bizonyára eltévedhetnek ilyen "adások,, is.

    Ígérem írni fogok!

    Hát tudod én fel tudom nyitni újra, ha akarod, már érezted az energiámat is egyszer.

    Szerintem képes lennél vele élni, hiszen alapból olyan voltál mint Én.

    Meg kell tenned, ezért vagyunk itt. Híd-Interlon-2012 :DDDD

    - sunnygirl :

    Az valódi volt, ha a kutya így reagált!

    -Charlotte :


    Jaj, nagyon szépen köszönöm! ^_^

    Igen ez mind igaz, még a tök földhözragadt apámmal is jól elbeszélgettünk erről, sőt még Ő világosított fel. Csak ezeket sosem fogják nagy dobra verni.

    Hát igen ha jól tudom az egyház ki is akadt ezen a kutatáson mert addig kizárólag az egyház privilégiuma volt kapcsolatot tartani holtakkal meg szellemi lényekkel. :D

    -Nightmare:

    Pedig igen! És még rengeteg minden mást! De akkor majd sorban kielemzem az összeset. Voltak Telekinézis, gondolatolvasásos és testkilépéses kísérletek is és mind bizonyíthatóvá vált.

    Labilisan nem ajánlott mert azonnal betalálnak a szar arcok!!!!!

    Örülök, ha tetszett!

    VálaszTörlés
  11. Káin:

    Várom a többi cikket :) jó tudni az ilyesmikről, meg heti párszor leszakadhat a pofám, hogy mennyi mindent nem tudunk (csak sejtünk) még a hülye vezetés és egyház miatt...

    Remélem nem haragszol meg, de megint zaklatni foglak egy e-mail idejéig :$ Leírnék egy-két esetet, ami velem megtörtént. Hátha tudsz nekem valami értelmes magyarázattal szolgálni. Ide nem szeretném őket megírni, így is kicsit flúgosnak tűnhetek a többi olvasó számára xD

    VálaszTörlés
  12. Nekem az lenne a kérdésem, hogy akkor elvileg minden ember halála után örökre itt marad, vagy nem minden ember? Vagy csak egy időintervallumra?
    Én új olvasó vagyok még, de eddig nagyon tetszenek az írások, és kedves Káin, megkérdezhetném, hogy milyen "természet feletti" képességet tulajdonítasz magadnak?
    Vagy erre értem: "Hát tudod én fel tudom nyitni újra, ha akarod, már érezted az energiámat is egyszer.

    Szerintem képes lennél vele élni, hiszen alapból olyan voltál mint Én." Köszönöm

    VálaszTörlés
  13. Káin: Na mit csinált a macskád? :D
    Am 1 pillanatra megdőlt a reinkarnációba vetett hitem, de amint írtad, a lelküknek csk 1 része marad itt v kerül a túloldalra. Viszont mért van szükség arra a másik síkra, ha a lélek újra születik? Az is kérdéses, h mennyi az igazság tartalmuk ezeknek a dolgoknak...írták esetleg, h történt bármiféle sérülés? Kíváncsi vagyok -nagyon-, de nem tudom, h megkockáztassam e -diktafon birtokosa, talán ezzel is működik-. Ahogy régebben írtad, ha elkezdek foglalkozni valamivel az szintén fog velem.
    Felmerült bennem még valami -nem pontosan a szellemekkel, de bármiféle entitással kapcsolatban-.
    Kicsikkel, hogy van? Mire gondolok...amiket a sötétben látnak. Fiatal korban erősebb ez az érzékenység?

    VálaszTörlés
  14. -Nightmare :

    jaja, durva dolgok ezek! DE majd minden kiderül itt! :D

    Semmi baj, csak retkesen másnapos vagyok így lehet nem ma fogok válaszolni! Nem hinném, hogy annak tűnnél amúgy! :)

    -Névtelen :

    Üdv az oldalon!

    Nem. A megoldás annyi, hogy van egy felettes éned ami minden személyiséged összessége. Ebből leszakadnak ágak a földre és születik meg az emberi oldalad, ez az ág törleszti a felettes Én számláját. Tehát ezért van az hogy a felettes énedtől pl tudsz kérdezgetni és segítséget kapni. Olyan mintha egy lavórból mernél egy pohár vizet.A pohár víz a testben leszületett "személyiség,, forma. Tehát van reinkarnáció de ezek a kis poharak bármikor lehívhatóak. Szerintem ez is csak egy bizonyos ideig tehető meg.

    Köszönöm, hogy tetszenek az írások. Úgy vélem a régebbi cikkekben megtalálod a válaszokat, kint oldalt van két cikk linkelve: Káin szava-it ajánlom neked erősen!

    Egyébként én látok, szaglok (lélek esszenciájának hívom, pontosan nem tudom mi is ez), energiákat érzékelek, a specialitásom az álombefolyásolás és a szexuálmágia. Vannak megérzések és sugallatok a jövővel kapcsolatban, álmok, tudok testkilépni de nem gyakorlom :-s... Mindezt nem tartom különleges képességnek, szerintem mindenkinél természetes. Mivel nagy a gondolati erőm és az energiám az ilyen dolgokra hajlamos embereket felerősítem, a képességeik kiélesednek és pl elkezdenek újra látni stb.Neo kiskorában látott de lezárta, csak mondtam neki szóljon ha akarja és én felnyitom újra a "szemét,,.

    -Madame Curieuse :

    Macskám sokszor mély álomból tök hirtelen felül és néz valahová a levegőbe és követi a fejével vagy a tekintetével a "semmit,,. De pl minden hajnalban hisztérikus rohamot kap és ki kell engedni mert ordít és fejel addig csapkodja magát az ajtóhoz amíg ki nem engeded.

    Írtam fentebb, hogy ez hogy működik szerintem! (Névtelennek címzett válaszomban).

    Igen, fiatal korban még nem gondolkozol úgy mint most. Nem kapaszkodsz 10 körömmel a realitáshoz hogy megnyugodjon a lelkiismereted. Kiskorodban ösztönösen van benned, hogy valóban létezik, de az átlag szülök a gyerekekből ezt kinevelik.

    Hm elég nehéz dolog amit kérdeztél. Szerintem a másik sík és mostani világot nem választ a szét semmi, kizárólag az észleléstől függ az egész. Én pl visszafogom és nagyjából elzárom hogy ne őrüljek meg attól amit látok, de ez egyre erősebb már X ideje. Egyre jobban látni meg hallani és érezni őket.

    Szerintem ez olyan mint a rádióhullámok. Ott van, alapból nm érzed nem látod, nem hallod. De ha megvan a kellő műszer hozzá vagy antenna, képes leszel fogni az adást.

    VálaszTörlés
  15. Káin:

    Köszi-köszi. :) Pihend ki a másnaposságod :D

    Jó éjt és Rém Álmokat!

    Off: Ma mentem volna a cicámért, erre mikor felhívtam őket közölték, hogy a kiscicákat elhordta a mamacica és nem találják őket -.-" szólhattak volna, már úgy beleéltem magam :'(

    VálaszTörlés
  16. -Nightmare:

    Áh ez min 2 nap fetrengés :'D

    jaj biztos találsz majd cicát magadnak :-s

    VálaszTörlés
  17. basszus.. ez az a téma amitől a legjobban rettegek! :S ahogy a cikket olvastam kis híján pánikrohamot kaptam, mint mindig ha szóba kerülnek ilyesmik.. és a legijesztőbb ez a kisállatos sztori, meg a bútor-recsegős. ha ez így van akkor az én házam kb egy szellemtanya lehet:S úgyhogy most rendesen összefostam magam ettől a cikktől:S

    VálaszTörlés
  18. -Misu:

    Ne félj, ezek az ősidők óta természetesen élnek együtt az emberekkel. Anno Egyiptomban is hatalmas kultusza volt a szellemeknek és tisztelték ,félték őket. A kurva egyház baszta szét az egészet :(

    VálaszTörlés
  19. Remek!
    Részemről no para. Mióta sokat vagyok fenn éjszaka észrevettem, hogy hajnali 3-kor mindig recseg-ropog az asztal és a monitor. Akkor már sejtem miért kezdek egyre idegesebb lenni a sötétben és a szoba ajtó irányába sem akarok fordulni.
    Köszönjük Káin.

    VálaszTörlés
  20. Ezt muszáj kipróbálni.
    Ha valami sikerül, azt megosztom veletek.

    VálaszTörlés
  21. Nekem meg minden áldott este recseg az íróasztalom meg a tévém is fura,kattanó hangokat ad ki..

    EVP-t csak magnetofonnal lehet felvenni?

    VálaszTörlés
  22. Galaxya

    xD

    azt mindenkinek csinálja a TV-je..:D ha nézed ugyebár felmelegszik a TV háza, a műanyag és ugye tudjuk hogy kitágul a hőtől...amikor kikapcsolod szép lassan lehűl és hatalmasakat reccsen még órák múltán is..mert visszanyeri az eredeti halmazállapotát. ha nem nézed, attól még ugyanúgy reagál a szoba hőmérsékletére is...:D
    Ez csak fizika, nem szellemek..:D:D

    n_n

    VálaszTörlés
  23. Neo:
    -És az íróasztal? Szekrény? Az mitől recseg?

    Na szellemek. Amikor kicsi voltam hányszor ijesztgettek ezekkel. Hány álmatlan éjszakám volt miattuk. Ráadásul amikor a legjobban féltem, akkor mindig reccsent egyet a tv, vagy valamelyik bútor.XD kellemes volt.:D
    Ilyenkor mindig összekuporodtam egész picire, a takarót jól magamra húztam, a macimat szorosan öleltem, elszámoltam 100ig, elmondtam magamban egy mesét (mindig ugyanazt, az volt a kedvencem, de már sajnos nem emlékszek rá.).XD Így mindig sikerült elaludnom.

    VálaszTörlés
  24. Neo:

    Hát néha lehet fel kellett volna kelni fizika órán xD.
    Meg hagyjál már évek óta szarok a szellemekkel kapcsolatos dolgoktól,most pont ez nem fog megnyugtatni:D.
    De akkor az íróasztalom mitől recseg :)?

    VálaszTörlés
  25. -Kamupók:

    Hajnali 3 az egy bűvös szám. A macskám akkor menekül ki tőlem mindig.

    -Névtelen :

    Azóta én is próbálkoztam, de attól tartok a telefonom erre nem elég. :D

    -Galaxya:

    Elbasztam. Diktafon bakker. Átírom a cikket. X'D

    Nekem pl minden fabútor recseg így egymás után sokáig az szerintem para, nekem anno kopogtak is.

    VálaszTörlés
  26. Darkness

    a szekrény meg az asztal azért, mert basznak benne a szúk!! xDDD

    Nekem a három nyuszi a kedvencem..:D:D

    ^^

    VálaszTörlés
  27. Neo:
    basznak a szúk? XDDDDDDDDDD megszentségtelenítik a szobámat :( XDDD
    és a kisállatok furcsa viselkedését mivel magyarázod? :)

    VálaszTörlés
  28. Misu-chan

    attól függ, nappal vagy éjjel.

    éjjel hallják a szúk ténykedéseit, az zaklatja fel őket.

    Nappal meg böszméskednek.

    XDDD

    VálaszTörlés
  29. -Neo:

    Akkor Gyurcsány ezek szerint kisállat... X'D

    VálaszTörlés
  30. Bazdmeg Káin>.<
    most miattad parázni fogok egész éjjel...>.<
    najóvan bemagyarázom magamnak h csak más emberektől halljuk ezeket akik rádión keresztül adóvevővel dumálnak velünk mer kül bekattanok>.<
    Az blokkolt mégjobban amikor Tv-n és gépen is láthatók képek...bazdmeg>.<
    najóóóóóóóóóóvan Offolok megint. kezdek sokkolni.>.< xD

    amúgy lehet hogy talán egyszer kipróbálom.
    De CSak Nappal és CSAK Társaságban!!!:D

    VálaszTörlés
  31. akkor nem csak én reagáltam így hogy húbazzegnemmerekelaludni... wáááh... én nagyon félek az ilyen szarságoktól...:(
    valaki védje meg szegény kicsi lettit :(
    amúgy jó a cikk, elgondolkodtató. most hajnalig ezen fogok gondolkodni :D

    VálaszTörlés
  32. Egyszer,de csak télleg egyszer réges-régen éjjel szomorúan gondoltam a nemrég elhúnyt macskámra elalvás elött az ágyban...és a csendes szobában egy pillanatra mintha egy szenvedő cica hangját hallottam volna,azóta is sokszor eszembe jut és gondolok rá jószívvel,remélem békében nyugszik...

    VálaszTörlés
  33. Káin:

    Igen én is meg a cica is....:(
    A múlt héten pedig a barátnőm cicáját ütötték el a házuk elött...szóval érdemes-e valakihez ennyire ragaszkodni...nem nagyon,hiszen meghalunk.Ezért is tűnik úgy,mintha érzéketlen paraszt lennék...de csak azért mert tisztában vagyok az élet jelentéktelenségével...:)

    VálaszTörlés
  34. -Janezz:

    Még jó hogy mi bent lakunk. A macskáinkat nem fenyegeti ilyen veszély.

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: