Princess Aurora: Tool

Elég sokat gondolkodtam azon, mi is lehetne a legmegfelelőbb első post - a döntés végül egy igazi zenei ínyencségre esett, ami nem mellesleg a kedvenc zenekarom. Azt hiszem leginkább a teljesen egyedi hangzásvilágukkal, művészi klipjeikkel, képeikkel, sajátos gondolkodásukkal és a szövegek mondanivalójával fogtak meg. Rengeteg zenekarra hatással voltak, mondhatni megváltoztatták a világot! A bejegyzésben találtok majd jó néhány képet és Klippet is, amikre külön felhívnám a figyelmet: nem csak a zene, a kép is nagyon érdekes. Csemegézzetek hát nyugodtan, most pedig jöjjenek a fiúk.

A Tool egy 1990-ben Los Angeles-ben alakult amerikai rock- (alternatív metál, art rock, progresszív metál, progresszív rock) zenekar. Tagok: Danny Carey (dob), Adam Jones (gitár), Justin Chancellor (basszus), Maynard James Keenan (vokál).

A csekély angoltudású olvasó joggal kérdezheti: "Egyáltalán mit jelent az, hogy Tool?", sőt az angol anyanyelvű emberek is kérdezhetik ugyanezt, mivel maga a szó nem túl bőbeszédű. Szó szerinti fordítása: szerszám, eszköz. Danny egy interjúban ugyanerre a kérdésre azt válaszolta, hogy a banda neve azt képviseli, hogy a zenéjük egy eszköz, mely segít megérteni és gyakorolni a lachrimológiát. Lám, lám. Kérdés kérdést szül - mi az a lachrimlógia, és mi köze a Tool-hoz? Nos, a lachrimológia szó szerint annyit tesz: a sírás tudománya. Egy bizonyos Ronald P. Vincent nevű gabonavegyszer-szállító alapította eme filozófikus vallást (vagy vallásos filozófiát), miután 1948-ban egy hókotró a feleségét feldarabolta. Ez a szörnyű baleset motiválta Vincentet, hogy megírja "örömteli útmutató a lachrimológiához" című könyvét. Ez a mű az együttes tagjai számára maga a szentírás, melynek alapelve, hogy a fejlődéshez csak érzelmi és fizikai fájdalmon keresztül lehet eljutni. Ez a kis történet olyan kerek egészet alkot, hogy már-már hihetőnek mondható, de az az igazság, hogy semmi jel nem mutat arra, hogy ez a könyv létezne. Sőt egyszer, amikor Maynard-nél rákérdeztek az ő saját példányára, ő azt az üres kifogást találta ki, hogy egy tűzvészben odalett, több személyes holmijával együtt. Na, persze... A továbbiakban látni fogjuk még: nem ez az egyetlen eset, amikor - nos, mondjuk ki nyugodtan - hazugságon kapjuk a fiúkat. Kétségtelen, hogy jókat röhögnek magukban, amikor ilyen ökörségeket mesélnek a velük készített interjúban, de ezzel azért van egy magasztosabb céljuk is. Így próbálják gondolkodásra késztetni az amúgy balgaságra igen hajlamos amerikai honfitársaikat. Tudniillik, hogy nem szabad minden nyilvánosság előtt elhangzó szót elhinni, minden készen kapott dolgot fenntartás nélkül elfogadni.

A majdani dobos, Danny Carey szomszédjával, az énekes Maynard James Keenannel kezdett zenélgetni, majd csatlakozott hozzájuk a gitáros Adam Jones és a basszgitáros Paul d'Amour is.

1992 – OPIATE

Ami az együttes munkásságát illeti, 1992-ben jelent meg első EP-jük, az Opiate, ami nagyon erős lemez lett. A címet Karl Marx egyik híres mondása ihlette, miszerint „a vallás a tömeg ópiuma”. Ez a fiatal banda a napfényes Los Angelesből ekkor még nemigen gondolta, hogy milyen sikere lesz, inkább csak álmodozott róla. Minden szükséges adottságuk megvolt egy áttörően új zene létrehozásához, és az elvárásokkal kicsit sem törődve meg is alkották saját stílusukat - saját világukat. Már ezzel az albummal olyan egyéniséget sugároznak magukból, amely sok, több albumot kiadott zenekarnak is példaértékű lehetne. Utólag persze könnyen belátható, hogy ez még nem a kiforrott Tool, az Opiate dühösebb, mint a későbbi albumok, és egyszerűbb is, de épp ez a nyilvánvaló düh kellett ahhoz, hogy felhívják magukra az államok bamba figyelmét.

A hangzás szintén nem az érett TOOL-t mutatja, az Opiate viszonylag nyersen szól, nincsenek eltúlozva rajta az effektek. A sorból a két koncertfelvétel sem lóg ki, ezeket egy kis utókeveréssel ugyanolyan szintre emelték, mint amilyen a többi dal. A hangzás tehát nem túl változatos, de mivel eleve jól el lett találva, nagyszerűen visszaadja a zene hangulatát. A The Gaping Lotus Experience című rejtett bónuszdal viszont alapvetően máshogy szólal meg, mint a többi. A hat dalos EP-n roppant erőteljes dalok találhatóak, példa erre a maxiként is kiadott Hush, melyhez Ken Andrews rendezett klipet. A klipben az együttes tagjai meztelenül szerepelnek, szájukon pedig ragasztószalag van, ami a cenzúrázás elleni tiltakozást szimbolizálja.

Tool - Hush

1993 – UNDERTOW

Egy évvel az Opiate megjelenése után, megjelent az Undertow, a TOOL első "igazi" nagylemeze. Csináltak hozzá két nagyon bivaly klipet is (Prison Sex, Sober), jöhetett a turnézás. Ez a lemez meg is hozta számukra a sikert tengerentúlon, de Európában elég szélsőségesen fogadták őket. Franciaországban még alig ismerték a Toolt, és volt olyan koncert, ahol csak pár ember lézengett. "Angliában viszont volt egy nő, aki mindegyik show-ra eljött" - emlékezett vissza Keenan. "Ötven év körüli lehetett és vak volt. Az első sorban állt mind a tíz koncerten." Bár a történet igazán megható, de közel sem biztos, hogy igaz. Az viszont igaz, hogy a Tool név a kontinensen ekkor még mindig csak a fanatikusok körében csengett ismerősen. Ezek száma viszont egyre nőtt, és egyre többen várták, hogy kedvenc zenekaruk újabb albumot jelentessen meg.

Ami még fontos az Undertow lemezzel kapcsolatban, az az, hogy tudatosan figyelemfelkeltő, és gyakran provokatív dolgokkal ismertették meg magukat a zenészek. Rendhagyó, sőt stílusteremtő a zenekar kapcsolata a vizuális eszközökkel, melyek később az Aenima-n teljesednek ki. Már az Undertow borítója is külön élmény, a hozzá készült két klip pedig egyedülálló alkotás, hála Adam Jones fantáziájának. Az Undertow-n végképp kiteljesedtek a Tool-ra jellemző zenei vonások is, a szokatlan ritmikai megoldások, a dinamikai váltások, a dallamos magas fekvésű ének, és a szintén dallamos, de súlyos basszus és gitáralap. Az album nagyon jól szól, tulajdonképpen az Opiate hangzását fejlesztették tovább.

Második lemezük hamarosan bearanyozódott, majd 2001. május 14-ére dupla-platina lett. Negatív kritikából is kijutott viszont a Tool-nak, mivel '94-es maxijuk, a Prison sex kiváltotta egyesek rosszallását. A számhoz Adam Jones készített videót, melyet azonban az MTV nem volt hajlandó játszani, mivel úgy találták, hogy egyes részek a gyermekmolesztálásra utalnak. Maynard Keenan, aki a szöveget írta, néhány interjúban próbálta tisztázni a helyzetet, ezért elmondta, hogy a szám nem kíván célozni semmi effélére, csupán saját múltjáról szól, valamint a közte és nevelőapja közötti rossz viszonyról.

Tool - Prison Sex

Tool - Sober

1996 – AENIMA

Az Undertow sikerei után már sokan feszülten várták a folytatást, amire 1996-ig kellett várni. De megérte. Az Aenima egy olyan gyöngyszem a Tool történetében, amely végre kellő visszhangra talált mind szakmai, mind laikus körökben. '97 végén a Volcano Records beperelte az együttest, azt állítva, hogy a szerződésüknek nem tettek eleget. Mármint a Tool. Ők erre fogták magukat, és visszaperelték a kiadót, hogy azok pedig figyelmen kívül hagytak egy szerződésbeli módosítást. Így ment a huzavona egy éven keresztül. Aztán mindkét fél rájött, hogy ez senkinek sem jó, és végül közös megegyezéssel lekezelték egymást, és azóta minden szép és jó és vidám. Persze ez a kimaradt egy év nem tett jót a zenekarnak, ez idő alatt állítólag egy árva hangot - még falsot sem - írtak meg, nehogy a kiadóval való pereskedés folytán illetéktelen kezekbe kerüljön. Így telt-múlt az idő, egészen 2001-ig.

Visszatérve még egy kicsit az Aenima lemezre, fontos megemlítenünk, hogy ezen a lemezen Paul D'Amour basszusgitárost leváltotta Justin Chancellor, akinek igazi tehetsége ezen az albumon még nem derült ki igazán, mivel a számok írásában még nem vett részt. Hangszeres tudása mindenesetre meggyőző. Az együttes vizualitása tovább fokozódott. A borító és a klipek ezennel is nagyon hatásosak és egyedülállóak lettek. Továbbra is Adam Jones szárnyai alá tartoznak ezek a dolgok, aki filmtrükkök készítésével is foglalkozik. De ezen a lemezen minden tagot nagy dicséret illet, Danny dobjátéka, Keenan énekstílusa is rengeteget fejlődött. Az Aenima hangzása pedig megint külön figyelmet érdemel. Mindegyik dalnak külön-külön "egyéniséget" varázsoltak a keveréssel, ettől (is) ilyen erős ez az album.

Kiadóval való pereskedés ide vagy oda, az Aenima kiadása után eltelt öt év azért nem henyéléssel telt. Mindenki tudhatja, hogy Maynard-nak ott volt az A Perfect Circle (a következő zenei postomban remélhetőleg majd ők kerülnek terítékre), úgyhogy ő a Tool-on kívül is jól elbazsevált... Egyébként is sokat kalandoznak ők más zenekarokba vendégszerepelni, vagy önálló projectet létrehozni. A teljesség igénye nélkül: Maynard közreműködött az említett zenekaron kívül még a Nine Inch Nails-szel, szerepelt a Deftones White Pony című albumán a Passenger-ben, olvasható volt a neve Kiss feldolgozás-albumon, énekelt duettet Tori Amos-szal, szerepelt valaha a Rage Against The Machine Know Your Enemy-jében, a Green Jelly Three Little Pigs című slágerében malackodott és egyáltalán több szál fűzi Mike Bordin-hoz (Faith No More), Tim 'Herb' Alexander-höz (Primus) és Tom Morello-hoz (RATM). Danny igazi session-zenész: mindenhol jól érzi magát, hol itt tűnik fel, hol ott, csak hogy párat említsünk: Green Jelly, Pigmy Love Circus, Lusk, Zaum, Carol King. Adam nagy filmes, speckó effektekkel és ilyesmivel foglalkozik, de azért jut idő egy kis örömzenére is: játszott Buzz-zal (Melvins) egy Noiseland Arcade nevű zajbrigádban, sőt Tom Morello-val még a suliban együtt zenéltek. Justin előző csapata, a Peach pedig nem sokkal azelőtt, hogy a basszista a Tool-hoz csatlakozott, feloszlatta magát, és egyetlen lemezük, a Giving Birth To A Stone megújult - Adam által készített - borítóval 2000-ben újrakiadását élte. Mindezek mellett volt olyan is, hogy Replicants, amely régi dalokat dolgozott fel, tagjai között volt Paul (ex-Tool basszus), két ember a Failure-ből, ami Paul egyik bandája volt, és még valaki a már említett Zaum-ból. Egyszer Maynard is szerepelt náluk egy McCartney-dallal, a Silly Little Love Song-gal. A Tool és a Rage Against The Machine készített egy közös felvételt is, ami még a réges-régi Judgement Night albumra került volna fel, de aztán mégsem adták ki. A Melvins-szel is összefogtak egy tizennégy perces dalocska erejéig (Divorced), amely a Melvins The Crybaby lemezén hallható, és Adam játszik a Colossus Of Destiny című lemezükön is, ami egy 50 perces, élőben rögzített egytrackes zajongás.

Visszatérve az albumhoz; ismét problémák merültek fel a maxival kapcsolatban. Az MTV csak Track#1-ként volt hajlandó játszani az egyébként Stinkfist című számot, valamint egyes rádióadók változtatásokat követeltek a szövegben.

Az albumot egyébként az akkor már két és fél éve elhunyt szatíraírónak, Bill Hicks-nek ajánlotta az együttes. Mindezeken felül az Aenima volt az az album, mely meghozta a Tool számára az első Grammy-díjat.

Tool - Stinkfist

Tool - Aenema

Az 1997-es évben az együttesnek kisebb nézeteltérése támadt kiadójával, a Volcano Records-al, melyet végül csak bírósági úton tudtak tisztázni. Ez időtájt alakította meg Keenan második együttesét, az A Perfect Circle-t, Billy Howerdel-lel (személyes megjegyzésként várhatóan a következő zenei post-om majd az APC-ről szól ;)). Emiatt természetesen rögtön elindultak a találgatások a Tool feloszlásáról, de a 2000-ben megjelenő Salival című box-set véget vetett a hamis híreszteléseknek. A Salival tartalmazott addig kiadatlan felvételeket, valamint egy Led Zeppelin szám, a No Quarter feldolgozását is. A DVD-n a videoklipeket lehetett megnézni. Igaz, hogy a Salival-on nem volt új szám, de tartalmazott egy rejtett számot, a Maynard's dick-et.

2001 – LATERALUS

Azt tehát láthatjuk, hogy egyik Tool tag sem lustálkodik, megvalósítják saját elképzeléseiket külön-külön is, de mégiscsak együtt a legerősebbek. Ezt be is bizonyították az ötéves pihenő után, amikor 2001-ben napvilágot látott a Lateralus. Ez a lemez méltó folytatása volt az Aenima-nak, és tovább erősítette bennünk és bátran mondhatjuk az egész könnyű(?)zenei világban, hogy erre a négy zenészre érdemes várni. Ritkán tesznek le az asztalra új anyagot, de ha leteszik, azt oda is teszik. Lateralus lemezüket a világ sok pontján bemutatták élőben, 2002 novemberéig olyan zenekarok társaságában járták a világot, mint a Meshuggah, Tomahawk, Melvins, Fantômas és Tricky. Sőt az USA-ban még King Crimsonnal is felléptek néhány alkalommal. A lemez tokkal, vonóval méltó folytatása volt az 1996-os Aenima-nak, és Adam Jones is újra kitett magáért, ami a látványelemeket illeti. Az album még a kiadás hetén első lett a Billboard Top 200-as listán, valamint a Tool megnyerte második Grammy-jét legjobb metál-előadás kategóriában, Schism számukkal. A díj átvételekor a dobos így szólt a mikrofonba: „Szeretnék köszönetet mondani a szüleimnek, valamint a Sátánnak…” majd a basszgitáros Chancellor így folytatta: „Én pedig szeretném megköszönni az apámnak, hogy felcsinálta az anyámat”.

A Tool napjainkban olyasmi jelentőségű dolgot művel, mint annak idején mondjuk a Pink Floyd, vagy a Black Sabbath, vagy - tudom is én - a... akármi. Gondolj ide valami legendás nagy rocktörténelmi nevet. Mert a Tool ma még tán nem legenda, de egyszer biztosan az lesz.

Azt veszed észre, hogy ráálltál erre a zenére. Hallgatod, hallgatod, mert hallgattatja magát, mert nem enged pihenni, csak úgy pihenhetsz, ha hallgatod. Ha figyeled. Egyszerre kikapcsol és felébreszt. Feléleszt, ha eddig hullának is érezted magad. Azt veszed észre, hogy kívánod ezt a világot. Ha vége, tulajdonképpen jól esik a csönd. Egy kicsit átgondolni a dolgokat. A hallottakat. Vagy amit mástól hallottál. Vagy amit nem is hallottál, csak sejted, hogy tudod. Elhiszed, hogy erre nem minden zene képes? Hidd csak el! Úgyhogy örülj csak, hogy tanúja lehetsz annak, amit ez a zenekar alkot. Ne csak kívülről figyeld - légy a részese. Tényleg. Elég egyszer kipróbálni.

Tool - Schism

Tool - Parabola

A legutóbbi, azaz 2006-os lemez a 10,000 Days nevet viseli. Az album több nemzetközi listán is az elsők között startolt, valamint a megjelenés hetében 564,000 példány kelt el belőle csak az USA-ban.

Három éve, mikor a kvartett befejezte az előző turnéját, minden tag elmerült egyéb dolgokban, kicsit kikapcsolták agyukból a Toolt. Maynard James Keenan énekes A Perfect Circle nevű másik zenekarával adott ki egy sorlemezt (Thirteenth Step – 2003) és egy politikus feldolgozásalbumot (eMOTIVe – 2004), és lenyomott velük egy jó hosszú turnét. Danny Carey dobos is a másik együttesével, a Pigmy Love Circusszel foglalatoskodott (nemegyszer az A Perfect Circle előtt is felléptek), valamint sokat gyakorolt a tabláján, melyet az új Tool-lemezen is hallhatunk. Justin Chancellor basszista egy kis lemezboltot nyitott, teli hatvanas évekbeli előadók és punkzenekarok bakelitjeivel. Adam Jones gitárosról nem keringett sok infó, de dicséretére legyen mondva, hogy a saját myspace oldalán folyamatosan tudósított a rajongóknak az új Tool-album munkálatairól.

Az album nyitódala, az első kislemeznek választott Vicarius egyből azonosítható „toolos” gitár-bőgő hangokkal indul, de idővel kiderül, hogy ezúttal a zenekar nem annyira büntető, vagy brutális agyonkomplikált dolgokat akar letuszkolni az ember hallójáratán, hanem érettebb, szellősebb, nyugodtabb, kissé fura szerkezetű dalokat, amilyeneket MJK másik csapatától, az APC-től is megszokhattunk. És ez igaz Maynard énekstílusára is, ugyanis sokkal bátrabban használja a magasabb hangfekvést (az a capella énekkel nyitó The Pot című dalban például tőle sosem hallott magasakat énekel ki), tehát kevesebb nála az „erőének”, teret nyert a feminin oldal, amit az A Perfect Circle-ben teljesített ki korábban. De a sámánszerű hablatyolás sem marad el: a Lost Keys (Blame Hofmann) kórházi horrorba illő dialógusával bevezetett 11 perces Rosetta Stonedban például olyan dolgokat hord össze amiben kevés értelmet, összefüggést lehet találni. A szintén 11 perces címadó tétel az énekes édesanyjának arra a 27 évére (10000 napjára) utal, melyet egy stroke által okozott részleges bénulásban élt le, mielőtt elhunyt. A lemez többi – zömében hat-hétperces – dalának szövege a szokásos témaköröket feszegeti (érzelmi traumák, kábítószeres utalások, harc az életért, személyes vélemény a társadalomról).

A visszafogottabb daloknak köszönhetően a dobos Danny Carey produkciója is más, mint korábban. Sokkal kevesebb bűvészmutatvánnyal kápráztat el minket, rengeteg dalban meghúzódik a háttérben, néha teljesen el is tűnik, és csak színez a tomokkal, cinekkel és egyéb kütyüivel. Nincsenek rövid dobszólók, sem olyan zúzás, mint az előző lemez Tick And Leeches dalában volt, helyette viszont megjelenik például újdonságként egy finom kis elektrós groove az Intension című dal végén. Ami pedig Adam Jonest illeti, ő ezúttal sem szólózik sokat, hanem inkább lágy, halvány, finom hangokat varázsol (például a Lost Keysben), vagy szinte már thrash metalba hajló módon zúz (a Jambi című számban a vájt fülűek esetleg kifogásolhatják a túl hangosra kevert talkboxos gitárkiállást). Ezúttal is kerültek olyan számok a lemezre, amelyekről nehéz eldönteni, hogy pontosan mik is igazából: a Lipan Conjuring című egyperces indián sámándal minden bizonnyal a Tool-albumokon kötelező jelleggel szereplő újabb poén lehet, de a záró Viginti Tres (jelentése: 23) sem olyan zajkísérlet, ami a zseniális Right In Two után a legfrappánsabb befejezése egy lemeznek. Hiába, Maynardék humorérzéke már csak ilyen.

Mindent összevetve a 10,000 Days elképesztően precíz és mély produkció, ahol még a borító is meghatározó részét képezi az új anyag egészének, ugyanis ismét valami szokatlan dolgot tarthatunk a kezünkben. A keménypapírtok egyik kihajtható része egy szemüveg két lencsével, amelyeken átnézve a szemközti sztereoszkópikus képeken három dimenzióban láthatjuk a zenekar tagjait és mindenféle bizarr ábrákat, így kis szobánkba varázsolhatunk valamit abból az audiovizuális élményből, ami egy Tool-koncerten vár ránk.

Ezen az albumon lelhető fel továbbá a The Pot és a Vicarious, amiket szintén Grammy-ra jelöltek, bár nem nyertek.

Tool - Vicarious

TOOL – VICARIOUS LYRICS

Eye on the TV
'cause tragedy thrills me
Whatever flavor it happens to be

Like:
"Killed by the husband" ...
"Drowned by the ocean" ...
"Shot by his own son" ...
"She used a poison in his tea,
Then (she) kissed him goodbye"
That's my kind of story
It's no fun til someone dies.

Don't look me at like I am a monster
Frown out your one face, but with the other (you)
Stare like a junkie into the TV
Stare like a zombie while the mother holds her child,
Watches him die,
Hands to the sky cryin "why, oh why?"

Cause I need to watch things die from a distance
Vicariously, I live while the whole world dies
You all need it too - don't lie.

Why can't we just admit it?
Why can't we just admit it?
We won't give pause until the blood is flowin'
Neither the brave nor bold
Nor brightest of stories told
We won't give pause until the blood is flowin'

I need to watch things die from a good safe distance
Vicariously, I live while the whole world dies
You all feel the same so why can't we just admit it?

Blood like rain fallin' down
Drum on grave and ground

Part vampire, part warrior,
Carnivore and voyeur
Stare at the transmittal.
Sing to the death rattle.

La, la, la, la, la, la, la-lie…

Credulous at best
Your desire to believe in
Angels in the hearts of men.
But pull your head on out (of) your hippie haze
And give a listen
Shouldn't have to say it all again

The universe is hostile
So impersonal
Devour to survive
So it is, so it's always been ...

We all feed on tragedy.
It's like blood to a vampire.

Vicariously, I live while the whole world dies
Much better you than I.

Tool - The Pot

Ez a Tool videó nem hivatalos, mert a The Pot-nak nincs klippje; YouTube-on találtam, de szerintem a videót akár ők is csinálhatták volna. Szerintem beleillik az ő stílusukba :)