2010. május 9., vasárnap

Káin: Sorozatgyilkosok X.

Nos ismét jelentkezek ezzel a kis aranyos sorozattal. Eléggé szomorú vagyok, hogy Neo nem lesz egy darabig, így szívom a fogamat kb. úgy írok. Dél Afrikában nem volt túl sok sorozatgyilkos, a lista is csak 3-at említ akikről ott per pillanat ennél több infó nincs fent:
  • Daisy de Melker – Méregkeverő, aki megölte két férjét és egy fiát. 1932-ben kivégezték.
  • Cedric Maake – Másképpen Wemmer Pan Killer ("A Wemmer Pan-i gyilkos"). 27 gyilkosságot követett el és sorozatban hajtott végre nemi erőszakot. 1340 évre ítélték.
  • Moses Sithole – 38 fiatal lányt ölt meg.
Sajnos bár igen érdekesnek tűnik, az első két hősünk, róluk nem találtam semmit. Viszont már több infó jutott a netre arról az emberről aki 2400 év börtönbüntetést kapott :D. Nem más , mint a vicces nevű:

MOSES SITHOLE

Khm... ilyen nevem lenne (Szaros lyukú Mózes) én is elveszteném a fejemet, na mindegy X'D. El is kezdem adagolni azt a kis infót ami jutott.

A férfi apját sosem ismerte meg, az anyja pedig magára hagyta még gyermekkorában. Egy szegény negyedben született, miután 5 éves korában magára maradt, a testvéreivel 3 évig éltek árvaházban, ahonnan elszökött, mert állítása szerint rosszul bántak vele. 20 évesen Johannesburgtól nem messze követte el első erőszakos tettét. Börtönbüntetése alatt rendszeresen elverték a rabok és megerőszakolták, igazi célpont lett belőle. Szabadulása után egy év alatt 39 embert ölt meg. Moses jól menő vállalkozónak adta ki magát, aki unkát ajánlott fel az idegeneknek. A munkahely telephelyére (ami logikusan nem volt létező) vitte áldozatait, akik a megérkezésükkor már meg is tapasztalhatták, hogy milyen kietlen is az a leendő telephely :-/. Az oda szállított áldozatait sorra megerőszakolta és megfojtotta. 1995-ben a rendőrség megkísérelte elfogni, de ügyesen meglépett, majd saját maga kereste fel a sajtót, hogy egy interjú keretein belül elmeséli a rémtetteit. Csapdába ejtették és elfogták, 2400 év börtönbüntetés letöltésére ítélték. Valószínűleg várja hogy leteljen... :D

Az áldozatokat mindig ugyan arra a helyre vitte, arra a mezőre s a kiérkező rendőrök mikor találták őket egy nagy halom, itt-ott elszórt kukacos női oszladozó tetemmel találta szembe magát. A felügyelő úgy nyilatkozott, hogy csak az segített neki feldolgozni az ügyet, hogy elvonatkoztatott a testek emberi mivoltától és arra gondolt, hogy ezek már csak tárgyak.

Érdekes, hogy ABC gyilkosnak nevezik, mert kb. ABC sorrendben haladt a városokban ölés szempontjából. Sokszor a családokat is felhívta akiknek megölte a lányát és kifiugrázta/ gúnyolta őket.


25 megjegyzés:

  1. Valószínűleg Afrikában azért volt/van kevés (ismert) sorozatgyilkos, mert az embereknek minden energiájuk elmegy az életben maradásra, gondolom én.
    Meg az egyéni vállalkozó szellemű gyilkos-jelöltek helyett elvégzik a munkát a gyémántkereskedők, fegyverkereskedők. Meg volt rá példa, hogy népcsoportok egymást mészárolták halomra. Ezek mellet nem hiszem, hogy túl sok embernek jut eszébe csak úgy gyilkolászni. :/

    Am tetszett a cikk. A srác elég zakkant. O.o bár azért nem irigylem a gyerekkorát.

    A kapott büntetési éveken jót röhögtem. Ez már kicsit talán túlzás, meg elég felesleges.

    Grat. (Y)

    VálaszTörlés
  2. Lol először Shithole-nak olvastam a nevét:D.
    Háát kemény egy gyerekkora volt,de azért beteg nagyon.
    2400 év börtönbüntetés..te jó ég xD.
    Jó cikk lett:).

    VálaszTörlés
  3. -Nighmtare:

    Köszi ^^

    Hát szerintem jobb mint a százhalombattai rém a 10-en x évével -.-

    VálaszTörlés
  4. -Galaxya:

    Dehát az is a neve :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

    VálaszTörlés
  5. Káin:

    Igen, annál lényegesen jobb.

    VálaszTörlés
  6. Káin:

    Nem,mert csak Sithole,s nem ugyanaz xD.

    VálaszTörlés
  7. -Galaxya:

    jaj tényleg XD máshol van az s

    VálaszTörlés
  8. anyámborogass....mi a tanulság:ha valakinek ilyesmi neve van, akkor ne nagyon állj vele szóba és főleg ne menj vele sehova! Amúgy valszeg karizmatikus és jó kiállású fickónak tűnhetett ha 39 nő csak így elment vele....
    2400 év...egyszerűbb lett volna ha azt mondják, hogy életfogytiglan.

    Káin úgy látom, ha szomorú vagy te is brutál dolgokkal foglalkozol pl.sorozatgyilkosok...most írnék ide ikszdét, de mivel nincs Neo én is szomorú vagyok.

    VálaszTörlés
  9. erről a jóbarátok jut eszembe. elizabeth lóvátesz xD
    vagy a brian élete. fikusz kukisz xD fortisszima fingusz :D najó, ne térjünk el a tárgytól, hát volt egy neve a csávónak XD engem is cikiztek régen a nevemmel, de azért nekem nem ilyen durva xD 2400 év, ómájgád.
    erről jut eszembe egy vicc, amit tuti mindenki ismer, de Metinek ajánlom :D

    Mi az abszolút szívás?
    Ha halhatatlan vagy, és életfogytiglant kapsz.

    hiányzik neoo :(

    VálaszTörlés
  10. letti.(:
    xD.De ha halhatatlan vagy akkor előbb meghalnak azok, akik börtönbe zártak.(kivéve ha ők is halhatatlanok...mert akkor szopacs)

    VálaszTörlés
  11. -Charlotte :

    Én mindig szomorú vagyok akkor :D

    -Letti. (:

    Jajj X'D

    VálaszTörlés
  12. Káin:
    Akkor inkább ne!Mármint ne légy mindig szomorú...azt nem akarom. :)

    VálaszTörlés
  13. Hehee sok mindennek nevezném ezt a sorozatot de kis aranyosnak nem éppen :D
    1340 év..2400 év hát hol élnek ezek..arrafelé van még halálbüntetés?

    VálaszTörlés
  14. -Eszter:

    Szerintem ez egy ilyen gyilkos esetében teljesen megállja a helyét!

    VálaszTörlés
  15. Hát de ha mázlija volt és nem ment angolul tudó emberek közé akkor legalább nem nevették ki a neve miatt..
    Viszont amikor először megláttam a képét rögtön a Halálsoron jutott eszembe,mert kb tegnap fejeztem be.:D

    VálaszTörlés
  16. Eszter:

    És milyen?Mostanában gondolkodom,hogy belekezdek:/.

    VálaszTörlés
  17. Nekem nagyon tetszett,főleg mert a kedvenc szereplőm csak az utolsó előtti oldalon halt meg.:D
    Csak ajánlani tudom,elgondolkodtató és jól megírt könyv.

    VálaszTörlés
  18. Charlotte :

    öhm öööö... én ezt csak egy sima nemfirtatom viccnek szántam, de ha már így belekezdtél... ha tegyük fel én lennék ez a halhatatlan, akkor tutibiztos, hogy az őreim is halhatatlanok lennének :D az én szerencsémmel... -.-" :D
    BIKICSUNÁJ xD

    VálaszTörlés
  19. letti.(:
    Hoppszi, akkor inkább nem firtatom,nehogy ilyen helyzetbe kerülj.xD
    Amúgy mi a franc ez a Bikicsunáj? Mert már állandóan mindenhonnan ezt hallom és kezdek hülyét kapni...

    VálaszTörlés
  20. Charlotte :

    felőlem firtassuk, de sajnos nem vagyok halhatatlan :D Megasztár 5-ben volt egy tökömtuggyahonnenjötté' falvai biztonsági őt, és valami hetvenes évek beli számot énekelt, és átmagyarosította :D keress rá jútyúbon, akkor megérted. :) ( de akkor már nézd végig a többi borzalmat is :D )

    VálaszTörlés
  21. letti.(:
    Köszi!:-) Jah, akkor ezért nem értettem...elvből nem nézek ilyen "tehetségkutatónak"-titulált műsorokat, mert csak ideges leszek tőlük.

    VálaszTörlés
  22. Charlotte :

    én éppen ezért nézem :D de legalább röhögök rajta egyet xD de azért van egy-két tehetséges emberke xD egy-két... XD

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: