G: Zeneajánló II

The Crüxshadows:

A 90-es évek elején alakult Dark Electro banda védjegyének számít a zenéikben gyakran szereplő elektromos hegedű, ami elé egyedivé teszi őket. Amiért mégis közel állnak hozzám, azok a dalszövegeik: gót bandától szokatlanul pozitív hangvételűek a számaik, ami szerintem egy hatalmas plusz ebben a stílusban. 

Brian "Head" Welch:

Nagy kedvencemről, a Korn-ról már írt Csincsilla korábban itt, a mortemen, de mivel 2005 óta Head kivált a bandából (ami sajnos azóta is érződik rajtuk), és szólókarrierbe kezdett, így ő is megérdemel egy külön bejegyzés-szeletet. Saját elmondása szerint gyermeke születése volt a fordulópont az életében, aminek hatására elkezdett keresztény életet élni, lejött a drogokról és egyik napról a másikra otthagyta azt a bandát, aminek az alapító tagja volt (és aminek számait kb felesben írta Jonathan Davissel). Távozása fájó pont lehet nekünk rajongóknak, mert azóta sajnos nem hozzák a korábban megszokott színvonalat (ugyanezt láttuk a Limp Bizkitnél is, nem kicsi volt az öröm a részemről, amikor Wes mégis visszament). Tehát Head szóló karrierbe kezdett, nem is akármilyenbe! Véleményem szerint, a Save me from myself című albuma simán jobb, mint a 2005 utáni Korn albumok! A dalszövegek változtak számottevően, mivel erősen érezni rajtuk a keresztény jegyeket, de ez ne tántorítson el senkit! Head még mindig nagyon jól nyomja!

The Birthday Massacre:

Róluk nem tudok sokat mondani, talán annyi fontos, hogy egy igazi "poén"-együttest ismerhetünk meg a személyükben. Többségében nincs komoly mondanivalójuk, viszont nagyon jó "bulizós" zenéket csinálnak, és jó kedvem lesz a számaik hallgatása közben. Ja igen: számomra plusz érték, hogy úgy a lemezborítóikon, mint a klipjeikben elég hangsúlyos szerepet kap a lila szín, ami a személyes kedvencem (múltkor majd' kiugrottam a bőrömből, amikor az IKEA-ban keresgélve ráakadtam egy pontosan olyan színű, lila ágyneműre, mint amilyen a szobám függönye is :)

Nickelback:

Sokat mondó, mély számok. Ez az első dolog, ami eszembe jut Chad Kroeger bandájáról. Nincs szám, amit többet énekeltem volna kocsmában, zenegépre, karaoke buliban vagy akár házibulikban (ahol volt Guitar Hero vagy Lips), mint a How You Remind Me...még Rockmaratonon is eldaloltam :) Nagyon kellemes az egész dolog, amit játszanak, élmény őket hallgatni!

Placebo:

Őket akkor ismertem meg, amikor megnéztem a Kegyetlen játékok című filmet. A film, ahogy a Placebo...hatalmas volt! Azóta már oda-vissza meghallgattam az albumaikat és nem értettem, hogy addig hogy a f.szba nem figyeltem fel rájuk.

Johhny Cash: 

Őt szerintem mindenki ismeri. ami számomra érdekes, hogy sokkal jobb számai jelentek meg halála után, mint előtte (hasonlóan Tupac-hoz is). 

Tool:

Nem vagyok oda a progresszív rock-ért, de a Tool az kivétel. Igazából az énekesük, Maynard Keenan másik együttesén, a Perfect Circle-n keresztül ismertem meg a banda zenéjét, és nem kellett csalódnom. De mindjárt ők is sorra kerülnek :) Éppen csak megjegyezném, hogy eleddig két Grammy-t is kaptak, nem érdemtelenül.

A Perfect Circle:

Iszonyat komoly dalszövegek és bámulatos szólamok jellemzik őket. És nem kevés botrány, többek között a keresztény egyházzal is összerúgták a port, nem is egyszer.

Buckethead:

"Bár több hangszeren játszik, leginkább az elektromos gitár mesteri használatáról ismert. Az egyik legkarakteresebb újító gitáros, egyéni gondolkodásmódot tükröző dallamvilágát, fénysebességű riffjeit, 8 újjas szólóit és arpeggióit elmondása szerint a hullámvasút és egyéb vidámparki játékok, valamint szörnyeteges filmek inspirálják. Hihetetlen sebességel szántja fel a fogólapot, de nemcsak begyakorolt skálákat tud. Játéka gyakran mókás meglepetésekkel szolgál, de mindig van iránya." Én csak az egyedi dallamvilágát szeretem :)

Celldweller:

Ők  tipikusan az az együttes, akinek a műveit szinte mindenki ismeri, csak éppen azt nem tudjuk, honnan. Számos daluk szerepelt filmekben, videojátékokban, bemutatókban. Nagyon bulis számaik vannak egyébként.

Akira Yamaoka:


Kevés olyan művész van, akinek látásmódja akkora hatással lett volna rám, mint Akira Yamaoka. A japán úriember sok mindenbe belemártotta már a kezeit, de elsősorban mint videojáték-tervező, zeneszerző, designer és videojáték-producer ismert. Munkássága gamer-körökben megkerülhetetlen, hiszen az ő nevéhez fűződik többek között a Silent Hill-sorozat, amit én túlélőhorror-kategóriában a mai napig etalonnak tartok. Egyedi látásmódja nem csupán a játékokra korlátozódik, több kiállítása és hangversenye is volt már. 2009-ben elhagyta a Konami-t (ezért az új SH-k fejlesztésében már nem vesz részt), és áttolta a biciklit a Grasshopper-be. A Silent Hill mellett a Dance Dance Revolution játékokat tekintette a szívügyének, rengeteg számot írt hozzájuk, ám ezek stílusa merőben eltér az előzőektől. Rendszerint Mary Elizabeth McGlynn szegődik társául  az olyan darabokban, amelyekben énekhang is szerepel...tökéletes választás. Mindenkinek ajánlom hát, hogy keressen rá az úr munkásságára, hiszen szemkápráztatóan gyönyörű vizuális látomásait csupán a fülünket is kényeztető muzikális mestermunkái tudják felülmúlni.