G: Lélek a bőrünk alatt és a "tudományos fajelmélet"

Mostanában különösen jó érzéssel tölt el az írás, ami felfogható egyfajta terápiás eszköznek is, úgyhogy bízom benne, hogy elnézitek, hogy cikkeim nem kifejezetten...rövidek. Érzékeny témáról lévén szó, igyekeztem tárgyilagosságra szorítkozni a bejegyzés megírása során. Hogy miért is? Azért, mert a cikk olyan témákat feszeget, mint az emberi rasszok közötti különbségek, a szépség forrása és a legfontosabb: hogy mi tesz minket annyira...egyedivé. Egyetlen szó nem esik majd itt Nietzschéről vagy Hitlerről, mivel az írás végén mindenkinek nyilvánvaló lesz, hogy az ilyesfajta osztályozás jóval megelőzte mindkettőjüket, és ilyen szemszögből vizsgálva a dolgot igazából nincs is szükség rájuk.

Egy felboncolt holttest arra emlékeztet bennünket, hogy a szépség olyan vékony, akár a bőr, és a felszín alatt mindannyian egyformák vagyunk. "A szépséges fiatal lány, a cserzett bőrű öreg és a néger, sőt, mi több az egész emberiség egyforma, és egyaránt kevéssé tetszetős a szemnek, amint a bőr felső rétegét lehántják róla" - állapította meg William Hogarth 1750-ben a Szépség elemzése című munkájában. Csak el kell mennünk egy boncolásra vagy egy anatómiai múzeumba, hogy lássuk, milyen igaza volt.

A párizsi orvosi egyetem múzeumában látható a világ egyik legrégibb és legkitűnőbb gyűjteménye, amelynek számos kiállítási tárgya igazi műalkotás. Az egyik egy alkotórészeire robbanó viaszkoponya. Közelében egy máj, amelybe folyadékot fecskendeztek, hogy az erek kirajzolódjanak, és amely semmiféle felismerhető emberi részre nem hasonlít. Csak egy lenyúzott arcbőr őrzi emberi mivoltának némi lenyomatát valószínűtlenül zöld artériáival.

A kiállítás egy sor koponyával mutatja be a fekete, fehér, ausztráliai és keleti csoportokba sorolt emberfajtákat. A koponyákra halotti maszkok néznek le egy polcról: a guillotine kosarába hullott fejek másai. Mindegyiken ott egy címke a bűnös gaztettéről: apagyilkosság, gyilkosság vagy nemi erőszak. Legtöbbjüknek bosszús az arca (néhány esetben elcsúfította a hiányzó áll, mert az áldozat megpróbálta elhúzni a fejét a lehulló pallos alól). A koponyák rendszerint névtelenek, pusztán faji típusok. Néhányon azonban ott áll a hajdani tulajdonos neve...például a tizenkilencedik század legnagyobb anatómusaié.

Paul Broca, Joseph Arthur és Joseph de Gobineau agya is látható a múzeumban. Broca jelentős tudós volt: a neurológia megalapítója s annak a felfedezője, hogy az agy bizonyos részének károsodása meghatározott képességek elvesztéséhez vezet. Gobineau gróf történelmi jelentősége már bizonytalanabb, őt inkább az egzotikus tájakon játszódó színpompás regények írójaként ismerik. A fent említett urak ezeken kívül arról híresek, hogy lefektették az alapjait a tudományos fajelméletnek, vagyis annak az elgondolásnak, hogy az emberfajták osztályozhatók, és értékük biológiai alapon megítélhető.

Ám nem a párizsi anatómusok voltak az elsők, akik rendszerezték az értelmet és a fejlődést az alacsonyabbtól a magasabb rendűig...az afriakitól a franciáig, az apagyilkostól az akadémikusig. Linné, aki megalapozta az állatok és növények osztályozását, maga is azt vallotta, hogy a fajok nem lehetnek egyenlő mértékben tehetségesek. "A fehér ember -a Homo Europaens- élénk, találékony és szokásoktól vezérelt. A Homo Americanus kitartó, belenyugvó, lobbanékony és megszokásoktól irányított. A Homo Asiaticus hajlíthatatlan, gőgös, pénzsóvár és véleménytől vezetett. A Homo Afer pedig ravasz, lassú, közömbös, hanyag és szeszélyektől vezérelt."

A fajta (rassz) ma színt jelent. A Viktória-korban azonban tágabb jelentése volt. A távoli népek, például a hottentották már fajtának minősültek, és alacsonyabb rendűnek, de így jártak az alsóbb néposztályok is. Nem véletlenül kerültek egyazon gyűjteménybe a kivégzett bűnözők és az afrikaiak koponyája. "A társadalmi rend alapja a három ősi osztály, amely mind egy-egy faji változat megfelelője: a nemesség, mely többé-kevésbé pontos tükröződése a hódító fajnak, a kevert fajú polgárság, mely közel áll a vezető fajhoz, és a köznép, amely szolgaságban él, vagy legalábbis igen alacsony sorban. Az utóbbi alacsonyabb rendű faj, mely délen négerekkel, északon pedig a finnekkel való keveredés által jött létre." - állapította meg Gobineau Tanulmány a fajok egyenlőtlenségéről című munkájában. Amúgy senki sem tudja, miért volt ilyen rossz véleménnyel a finnekről.

Nagy múltú gondolat, hogy vannak természetüknél fogva alacsonyabb rendű osztályok, melyeken nem segít a jótékonyság, ösztönzés vagy szerencse. De a múlt század nagy részében úgy tűnt, hogy a társadalomnak már nem kell megvédenie senkit az ilyenektől. Az 1950-es években a régmúlt lidércnyomásának számított a törvényszegésre kész, zavargó tömeg gondolata. Napjainkban megint feltámadt a bűntől, kábítószerektől és elidegenedéstől való rémület. Nem lehet mást tenni, meg kell fékezni őket...egyesek szerint a társadalom kénytelen visszatérni ősi feladatához, hogy leigázza a beilleszkedni nem akarókat.

A vitában résztvevők többsége már rég felcserélte a természettudományt a szociológiával. Bár egész tömeg statisztikai adat áll rendelkezésre, ma már szinte lehetetlen tisztázni a rasszok képességeinek állítólagos különbségeivel összefüggő kérdéseket, vagy akár tárgyilagosan vitatkozni róluk. Az egyik tábor statisztikai adatait azonnal megcáfolja a másik. Kutatások már nem is nagyon folynak a feketék és fehérek közti állítólagos értelmi különbségekkel kapcsolatban, csak viták, amelyekben mindkét elmélet hívei összekeverik a politikai és biológiai szempontokat.

A Musée de l'Homme mai arculata szöges ellentéte a másfél évszázaddal ezelőttinek. Bár az emberi érték fokmérőjének tekintett rasszt elvetették, helyét új tipológia vette át. Megmaradt a késztetés az osztályozásra, és ezzel az ítélkezésre. A kiállítást most egy meztelen férfiak és nők csoportképe utalja. Ahány ember, annyi féle. Fekete vagy fehér, magas vagy alacsony, öreg vagy fiatal...mégis egyesíti őket, hogy egytől-egyig mosolygósak, értelmes arcúak és nagyon szépek. Bár a társadalmi helyzetet ruhátlan embereknél nehéz megítélni, kétségtelennek látszik, hogy mindegyikük tisztes polgári származék. Manapság azonban az utca emberét sokkal jobban érdekli a meztelen elegancia, mint az előbukkanó bőr színe. Jóllehet az egymásnak ellentmondó vélemények hatására néhányan elvetik a szépséget, mint valóságos tényt. Az, hogy kit találunk vonzónak csakis a szokás, divat, meggyőződés, ízlés és illúzió dolga.

Az viszont jó jel, hogy a történelem folyamán először lehet elfogulatlanul véleményt formálni arról, miben különböznek egymástól az emberi fajták. a válasz egyértelmű. A biológiai eltérések csekélyek, s a bizonyítékok egyiknek vagy másiknak a szellemi fölényéről olyan silányak, zavarosak és szellemi értelemben annyira tisztességtelenek, hogy nem is érdemes foglalkozni velük.

Akárhogy is, a jelek szerint mégsem akar véget érni a vita, hogy vajon a rasszokban és a társadalmi osztályokban biológiai érték tükröződik-e? Bár az embertan manapság nem a vélekedések talaján áll, sokan hajlamosak elvi szempontokat érvényesíteni alkalmazása során. Ez nagy hiba, amire mindannyiunkat emlékeztet a Musée de l'Homme gyűjteményének egy másik darabja: az 1650-ben elhunyt René Descartes koponyája. Descartes ismerte fel elsőnek, hogy mire képes a tudomány, és mire nem. Az ember -mondta- ugyanolyan gépezet, mint a többi, nem pedig csodálatos lény, amely az emberi megismerés számára hozzáférhetetlen. Kétségtelenül vannak dolgok, amelyek csak ránk jellemzőek (igazság, vallás, filozófia, művészet), ám ezeket nem lehet tudományos vizsgálatnak alávetni. "amikor az igazsághoz vezető egyenes utat keressük, nem szentelhetjük figyelmünket olyan tárgyaknak, amelyeknél nem juthatunk ugyanolyan bizonyossághoz, mint a számtani és mértani levezetések révén." A lélek a számtan körén kívül esik. A test azonban tanulmányozható, mint bármely más szerkezet.

Descartes filozófiájából nőtt ki a francia felvilágosodás és az utána következő racionalizmus kora. Broca és Goblineau munkássága is a karteziánus logika terméke volt...azaz kísérletet tettek az emberek közti különbségek tárgyilagos vizsgálatára. Azóta előbbre jutott a biológia, és sikerrel járt ott, ahol ők kudarcot vallottak. Egyértelműen rácáfolt arra az elképzelésükre, hogy a fajtákban az emberi nem alapvető különbségei mutatkoznak meg. Csakhogy az emberi test(ek) tárgyilagos vizsgálatán kívül a fajtákat és társadalmi osztályokat ma is a régi módon elemzik. Csak éppen a különbségek felmérése helyett értékítéleteket alkotnak. Melyik csoport értelmesebb, érdemdúsabb, emberibb? Melyik jobb, melyik rosszabb? Helyes, ha tudomásul vesszük a rasszok valóságát, vagy ez már annyi katasztrófával járt, hogy jobb, ha a létezésüket is eltagadjuk?

A tudományos fajelmélet, akármilyen színezetű, akár egy párizsi múzeumban, akár egy amerikai politikai programban jelenik meg, akár a bőrszínt, akár az osztályhelyzetet tartja szem előtt, hátat fordít a tudománynak, és visszatér az emberi értékek spirituális felkutatásához.

Márpedig Descartes óta tudjuk, hogy aki a lelket keresi, annak a tudomány nem segíthet...