G: Az erőszak természete

Sziasztok! G vagyok és ez lesz az első cikkem, itt a mortemen. Csincsilla szólt, hogy írjak egy rövid bemutatkozót, úgyhogy erről fog szólni az első bekezdés (bár jelen pillanatban már készen van a cikk nagy része). Na lássuk csak...kedvemet lelem az erőfeszítésben, a fizikai küszködésben, oda vagyok az amerikai fociért, a tejberizsért és a jó zenékért, mert ezek nagyon kikapcsolnak. És persze az elvont stuffok is érdekelnek, nem a semmiért követem figyelemmel ezt a blogot.


 A sporthoz fűződő kapcsolatom szerintem itt kevés embert érdekel, úgyhogy erről nem is beszélnék többet, inkább azokat a gondolataimat osztom meg veletek, amelyek amúgy is az oldal profiljába vágnak. Kevésbé lényeges továbbá, hogy nem csak ide írok, hanem a saját blogomat is építgetem, de nem azért toltam át ide a biciklit, mert nem érezném itt jól magam :) Annyit még, hogy gondolkodásmódomra már elég korán hatással volt Nietzsche, és ez később sem változott, erről írtam is nem keveset, viszont ami fontosabb, hogy a fizika és biológia azok a területek, ahol igazán otthon érzem magam, és amiből a saját kis világom tartópilléreit megformáltam. Ám nem lennék itt, ha nem lennék nyitott az alternatív megoldásokra, és alapvetően elég érdeklődő, alkalmazkodó személyiség vagyok, szóval ha valami nem tiszta vagy nem értetek egyet, akkor durr bele, ne tartsátok vissza! :)

Az alábbi írás alapötletét Ahowe villamosszékekről készült bejegyzése után éledt eszmecsere adta, így ajánlott az ottani hozzászólásokat is szemrevételezni, ha valaki jobban érdekel a téma. Mivel nagyjából letudtuk azt, hogy mi következik a bűn elkövetése után (ítélethozatal, büntetés, néhány esetben rehabilitálás) úgy gondoltam, érdemes belemenni, hogy mi is vezet pontosan a bűnhöz. Úgyhogy az első írásom is erről fog szólni. Így utólag átolvasva (mivel több napig írogattam) egy hangyányit talán hosszúra sikerült, de nincs mit tenni: nagy volt az ihletem, és mint tudjuk, a méret igenis számít :) Komolyra fordítva, szerintem elég erős tematikai szerkezetre sikerült felhúznom a mondandómat, és nem akartam szétdarabolni. Úgy vagyok ezzel, hogy ha sikerül valakinek a figyelmét megragadnom az első néhány bekezdéssel, az úgyis végigolvassa, aki meg csak a képeket és a címet nézegetni, az egy fele ekkora írást sem fog átfutni. Erre és a (remélhetőleg) további cikkeimre is jellemző, hogy a bennük elhelyezett képek, esetleg zenék elég informatívak arra nézve, hogy mi szerepel a körülöttük lévő szövegben, mert sokszor ezekkel fejezem ki magam. Nagy hatással voltak az írásra a következő könyvek: Bálint Andor: Az öröklés és származástan alapjai, Czeizel Endre: Genetika és társadalom, Csányi Vilmos: Magatartásgenetika, illetve Steve Jones: A vérünkben van. Kezdjük hát...

"A jog...a törvény gyermeke: valóságos törvényekből valóságos jogok származnak; ám a képzelet szülte törvényekből, a természet törvényeiből, melyeket a költők, szónokok meg az erkölcsi és szellemi mérgekkel kereskedők kedvelnek és találnak ki, képzelet szülte jogok fattyú szörny ivadékai származnak."

Régóta foglalkoztat, hogy mi sarkall minket a bestiális bűnök elkövetésére. Az emberek alapból gonoszak, vagy van, ami ilyen mértékben befolyásolja az ítélőképességünket? Agamemnon az Iliászban elrabolja Achilles feleségét. Amikor vetélytársától elnézést kér, tökéletes mentsége van: "...oka nem vagyok ennek, mert Zeusz tette, s a Moira, s Erínüsz, a ködbebolyongó: gyűlésen szívembe ezek dobták a vad Ártást... Mit tehetek mégis? Mindent maga végez az isten. " Achilles nagyvonalúan tudomásul veszi az érvelést, és megbocsát: "Zeusz atya, lám, iszonyú átokkal sújtod az embert..." Az agamemnoni védekezésnek, ahogy joggal nevezhetnénk, furcsán mai csengése van. A tárgyalótermekben nap mint nap alkalmazzák ezt a stratégiát. A vétkes nem felelős tettéért; nem büntethető, hisz egy nála hatalmasabb erő megfosztotta ítélőképességétől. Nem sújthat le rá teljes szigorával a törvény. Csakhogy ma már nem az istenek kerítik hatalmukba az embereket...

Az írásomban a bűnözési hajlam kialakulásának okaira szeretnék koncentrálni, nem pedig az ítélet végrehajtó rendszer hibáira, tehát alapvetően a dolog másik végét fogom meg, mint ahonnan az egész ötlet kiindult. Ezt hívom indirekt megközelítési módnak :) Tehát honnan ered a bűn? Először egy kísérletről szeretnék beszámolni. Egy négyszáz gyerekből álló csoport életét, melynek tagjait Camberwellből, Dél-London egyik szegénynegyedéből válogatták, 1960-tól, nyolc éves koruktól kezdve harminc éven át figyelemmel kísérték a kriminológusok. Ez idő alatt sokan követtek el különféle bűncselekményeket, a bolti lopástól a testi sértésig. A kutatási program viselkedésük hátterét akarta felfedni.

Kiderült, hogy nagy biztonsággal megjósolható, hogy a nyolcévesek közül kik fogják bűnözésre adni a fejüket, ha számba veszik, kinek az apját vagy anyját ítélték el valamilyen törvénysértésért. Természetesen nem csak ez kötötte össze azokat, akikből később bűnözők lettek. Sokan származtak felbomlott családokból. Hajlamosak voltak az iskolai osztály szétzüllesztésére, gyakran rosszul tanultak, ittak, dohányoztak és kábítószert szedtek. Ahogy felnőttek, a többieknél szabadosabban éltek, és könnyebben elváltak. A nyolcéves korukban "veszélyeztetettnek" minősített gyerekek háromnegyede később törvénysértő lett. mindez magyarázható -és magyarázzák is- a társadalmi háttér következményeként. Lehet, hogy az, de bármi legyen a viselkedésük oka, a kutatás egyértelműen kimutatja, hogy hajlamosabb a törvényszegésre az a gyerek, akinek apja vagy anyja bűnöző.

Most egy ismerős történetet szeretnék felhozni a gondolatmenetem alátámasztásaként (és egyben a tisztesség jegyében rávilágítok az egyik gyengéjére is)...szóval ez a történet ismerős lehet, sőt, talán kifejezetten banális a maga nemében. Mindenki tudja, hogy sok bűnöző származik szegény -sőt bűnöző- családokból. Bár a bűnözés öröklődik a családokban, nem kell feltétlenül a DNS-be kódolva lennie. A tetoválást például szívesen hozzák összefüggésbe az erőszakos cselekményekkel, és a tetovált fiataloknak gyakran tetovált szüleik vannak, de azért nincs tetoválási gén. A szegénység is öröklődik. Akik szegénynek születtek, nem akarnak azok maradni, és gyakran megpróbálnak kitörni a nyomorból. A szegénység mégis örökletes, akár a bűnözés. De azt, hogy valaki nyomorúságos otthonból került ki, a bíróságok nem tekintik mentőkörülménynek.

Jómagam azért elkülönítem magamban az erőszakos és a nem erőszakos bűncselekményeket egymástól, pusztán a természetük különbözősége miatt. A fentebb említett camberwelli és más vizsgálatokban biológiai alapon lehet a legbiztosabban megjósolni, vajon egy nyolcéves elkövet-e később erőszakos bűncselekményt. Az erőszakos hajlam túlnyomóan a férfiakra jellemző. Londonban (és mindenhol másutt) a férfiak harmincszor annyi gyilkosságot követnek el, mint a nők (a családon belüli gyilkosságokat leszámítva). Semmi kétség, ebbe a társadalom és a neveltetés is belejátszik, de ez nem változtat a tényen, hogy a férfiak, különösen a fiatal férfiak veszélyesek. Ők az áldozatok és az elkövetők egyaránt. Ez a viselkedésforma valószínűleg az idők folyamán alakult ki. Az állatoknál (legalábbis azoknál, amelyeknél az emberhez hasonlóan a hímek szexuális teljesítményében nagyobbak a különbségek, mint a nőstényekében *köhh-köhh*) akkor a legvadabbak a hímek, amikor fiatalok és párt keresnek. Ezt a tényt szerintem azoknak is érdemes elismerniük, akik egyébként cáfolják, hogy a biológia hatással van az emberi viselkedésre.

Tagadhatatlan, hogy mindez összefüggésben van a génekkel, melyek a magasság vagy a testalkat nemi különbségeiért felelősökhöz hasonlóan az agynak a hormontermelést szabályozó területein fejtik ki hatásukat. A férfi nemi hormon, a tesztoszteron agresszívabbá teszi a férfiakat is, az egereket is. Annak alapján, hogy valakinél milyen a szintje, megjósolható, vajon az illető hajlamos lesz-e az erőszakos cselekményekre...a testépítőknek (és a családjuknak), akik állandóan szedik, számolniuk kell a "szteroiddüh" rohamaival. És mondjuk ez csípi is a szememet, mert az ilyen balfaszok miatt néznek rám is sokszor úgy, mint egy állatra, pusztán azért, mert kemény sportot űzök, és azért, mert igyekszem odafigyelni az edzettségi állapotomra. Ennek érthetően nem örülök, mert egyrészt baszottul sértő, hogy azt feltételezik rólam, hogy bármiféle táplálékkiegészítőt szednék annak érdekében, hogy hozzam azt a teljesítményt, amit hozok (meg mondjuk nem úgy nézek ki, mint egy zsák szar), és alapból nem csípem az előítéletességet. Hmm...mondtam, hogy csapongok :) Tehát aki szúrja magát, az jó eséllyel agresszív is, úgyhogy csak óvatosan! Arról viszont semmit sem árul el a tesztoszteron mennyisége, miért több az erőszakos cselekmény egyes társadalmakban, mint másokban. A londoni férfiak huszonöt éves korukban a legveszélyesebbek, míg a detroitiak huszonhét évesen. A két társadalom, bár nagyon különböző, nagyjából egykorú gyilkosokat termel ki. A gyilkosságok száma azonban nagyon is eltérő a két városban. Detroitban negyvenszer (!) akkora az erőszakos cselekmények száma, mint Londonban...egy huszonöt éves detroiti nő sokkal veszélyesebb, mint egy ugyanilyen korú londoni férfi (!!). Még a bűn biológiai gyökereinek lelkes szószólói sem állíthatják, hogy ennek a magyarázata a génekben rejlik, és nem a két város társadalmi tényezőiben...

Ebből látható, hol vannak a biológiai magyarázat határai. Az Egyesült Államokban az erőszakos bűncselekmények száma 1985 óta megkétszereződött (ez az irányzat az utóbbi időben megfordult), de nem valamiféle robbanásszerű evolúciós változás következtében. Ha meg akarjuk jósolni a várható gyilkosságok számát, nem a géneket kell megvizsgálnunk, hanem a fegyvereket. A középkorban a bűncselekmények száma lezuhant, amikor, amikor betiltották a rövid kardokat, és kétségtelenül hasonló eredménnyel járna, ha az Egyesült Állalmokban megszigorítanák a lőfegyverek ellenőrzését. A legtöbb gyilkosság nem biológiai, hanem technikai kérdés, és mint tudjuk, a legtöbb erőszakos halál törvényes keretek közt történik, amikor egyik állam hadat üzen a másiknak.

Ha már szóba került a törvény: a törvény alapelve az önállóság. Mindenki felelős a tetteiért, és ha hibázik, fizetnie kell érte. az érvelés egyszerű és lenyűgöző. De már régóta ismeretes, hogy a helytelen viselkedést nem lehet ilyen szigorúan elbírálni azoknál, akik nem tudnak szabadon választani jó és rossz között.

És ha már idáig eljutottunk, akkor beszéljünk egy kicsit az elmebetegség kialakulásáról is. Mi, emberek, végül is állatok vagyunk. Egy adott viselkedési formánál nem az a kérdés, hogy van-e benne szerepe a biológiának, hanem az, hogy milyen ez a szerep. Tízmilliárd sejtjével az agy testünk legtevékenyebb szerve. A szívből kiáramló vér egynegyede folyik át rajta. Minden sejt teljes DNS-molekulakészletet kap elődjétől, a megtermékenyített petesejttől, de a legtöbb sejtben az utasítások nagy része leolvasatlan marad, csak néhány gén lép működésbe. Mivel minden működő gén üzenete eljut a sejt gépezetébe, könnyű felismerni a használatban lévőket. Ezeknek a száma a különböző testszövetekben igen eltérő. A vörösvérsejtekben (amelyek feladata egyszerű és igénytelen) hatvanhat gén végez valamiféle munkát, a fehérvérsejtek bonyolultabb világában viszont már huszonkétezer. A szívnek hatezer működő génje van, a herének ugyanennyi, ám az agyban, a test irányítóközpontjában harmincezer működő gén található...csaknem az egész testi állomány fele.

Ezek a gének éppúgy elromolhatnak, akár a többi. Az öröklött betegségek jelentős része kihat az agyra, és az elmegyógyintézetek legtöbb lakója DNS-ének valamilyen elváltozását tehetné felelőssé. Az idegsejtekre ható mutációk csak annyiban különböznek mondjuk a cisztás fibrózist okozóktól, hogy nem a testet, hanem a tudatot támadják meg. Mendel szabályát követik, és születéskor megmutatkozik a hatásuk. Ok és okozat nyilvánvalóan összefügg. Rendszerint könnyen megállapítható, ki hordoz sérült gént, és nem különösebben nehéz egyértelmű döntést hozni afelől, melyik vált hibássá. Ennek a megtalálása lehet az első lépés egy elmebetegség megértésében.

Az értelem új genetikája rávilágít arra a tényre, hogy az elmebetegség belülről származik, nem gonosz külső erők váltják ki, mint valaha gondolták. Az elmebaj génjeinek felfedezése megadja a kegyelemdöfést az ősi elképzelésnek, hogy a téboly az ördög munkája, akit kínzással vagy pszichoanalízissel kell kiűzni. Valaha ugyanis a bűnözést is a démoni megszállottság következményének tulajdonították. A gonosz önálló erő volt. Akiket hatalmába kerített, azoknak az volt a vétkük, hogy befogadták. Mint az őrültség esetében, a vita a bűnözésről, hajlamokról és neveltetésről mélyebb gyökerekre nyúlik vissza, mint a tudomány. Arisztotelész világosan látta a gondot. Úgy vélte, kétféle bűnöző van. Némelyik gyenge akaratú, saját kívánságai és szándékai ellenében cselekszik. Mások azonban elvetemültek, akik elégedetten és meggyőződéssel vétkeznek. Ők sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, mondta Arisztotelész, és keményebb elbánást érdemelnek. Természetesen itt azokról beszélt, akiket erkölcsileg fogyatékosnak, következésképp büntetést érdemlőnek tartott, de felfogása, legalábbis következményeit illetően nem nagyon különbözik Texas államétól, amely örömmel kivégezne mindenkit, akit született bűnözőnek tart, és gondosan úgy szövegezte meg a törvényeket, hogy egyaránt vonatkozzanak azokra, akiknek az erkölcsei, s azokra, akiknek a génjei hibásak.

De itt ne álljunk meg a következtetések levonásában. Pelagius, a negyedik századi brit teológus úgy érvelt, hogy az ember felelős minden tettéért, akár jó az, akár gonosz. Szabad akarata van. Ha nem lenne, mi sem akadályozná meg abban, hogy átadja magát bármely bűnnek tetszése szerint. A vele született gyarlóság nem mentség. Arisztotelész tévedett, amikor azt állította, hogy bizonyos emberek nem tehetnek a cselekedeteikről. Pelagius tételének veszélyességét azonban az uralkodó osztály azonnal felismerte. Ha elismerjük az ember döntési szabadságát, minimálisra csökkennek Istennek és földi helytartójának, az egyháznak a szerepe. Vagyis a tétel a korabeli társadalmi összetartó erő legfőbb intézményének a lényegét érinti. Pelagius De Libero Arbitrio (A szabad akaratról) című munkáját az egyházi hatóságok megbélyegezték, és szerzőjét kiközösítették. Ezután eltűnt szem elől.

Eredetileg nem terveztem, de azért csak nem bírom megállni, hogy ne keverjem bele az egyházat az okfejtésembe. Egy kicsit Szent Ágostonról szeretnék beszélni, mert fontos szerepe van a bejegyzés alapjául szolgáló kérdéskör megoldására való törekvés útján. Szent Ágoston azután lett keresztény, hogy elvetette a manicheusok tételeit, a szektáét, amely szerint a világ természetéből adódóan gonosz, és ezen semmi sem változtathat. Mint az észak-afrikai Hippo püspöke, Ágoston vitába szállt Pelagiusszal, és azt állította, hogy az emberiségnek nincs választása, nincs szabad akarata, hanem magában hordozza a vétket az eredendő bűn katasztrófája okán. Szerinte a bűn velünk született és egyetemes. Ádám és Éva gyarlóságából ered, és amíg ember létezik, üldözni fogja. A bűn itt azt jelenti, hogy senki sem képes saját elhatározásából választani jó és rossz között, és csak Isten adhat bocsánatot, ha az ember lehetővé teszi, és befogadja az Ő igéjét. Ágoston tanítása szigorú volt. Mivel a gyerekek bűnben születnek, kárhozatra jutnak, ha keresztség nélkül halnak meg. A pokol, mondotta, csecsemőkkel van kikövezve.

Szent Ágoston nem értette, miért választotta Isten a nemiséget és a belőle származó lehetőséget a bűnre az éden kertjében. Azt azonban "nagyon jól" tudta, honnan származik a gonoszság. A romlottság, akár egy gén, továbböröklődik egyik nemzedékről a másikra Ádám bűne, a nemi aktus által. A nemi vágyra (az ő szavával léhaságra) szükség volt az emberiség fennmaradásához, de benne rejlett a gonosz. "Ennélfogva az ivadék már fogantatásakor beszennyeztetik, bemocskoltatik és megfertőztetik, a beléje öntött lélek pedig örököse a bűn vétkének" - mondta III. Ince pápa. Ágoston szerint a gonoszság örökletes, és az embernek egyedül nem áll hatalmában bármit is tenni ellene.

Az emberi önállóság problémája megosztotta az egyházat, akárcsak jóval később a törvényhozást. Az ellentétek főképp akörül csaptak össze, vajon hatalmában áll-e bárkinek az ítélkezés. Az egyház megalapítása óta arra használta fel tekintélyét, hogy elítéljen vagy megbocsásson. Igaz, hogy az ember bűnösnek született, de megfelelő kezeléssel kigyógyítható. Ha nem volt hajlandó fejet hajtani a papi tekintély előtt, méltó büntetés várt rá (amelyet Ágoston "kegyes szigornak" nevezett: az eretnekek megégetése lelkük megmentése érdekében). Azt azért hozzátenném, hogy már ekkoriban is sok keresztény más véleményen volt. Európa-szerte támadtak csoportok, amelyek tagadták az egyház jogát a beavatkozásra. Szerintük ha a bűn vele születik az emberrel, pusztán emberi hatalom nem ítélkezhet fölötte.

Az eretnekségek különféle színezetűek voltak, de mindegyik azon a meggyőződésen alapult, hogy a papok olyan jogokat követelnek, melyeknek gyakorlása nem illeti meg őket. Az elképzelés, hogy az akkori egyház szarul csinálja a dolgokat, szilárdan meggyökerezett a dél-franciaországi Albi környékén. Hívei, a katharok nem ismerték el az egyház tekintélyét, egyszerű és bűnbánó életet éltek, és csak Istentől reméltek megváltást. A pápát ez megrémítette, hogy veszélyeztetik hatalmát, és keresztes háborút hirdetett ellenük. Katharok ezreit mészárolták le, és még sokkal többet vettek rá kínzásokkal, hogy vallják magukénak az igaz hitet. Törvényeket hoztak az albigens eretnekség elfojtására, és hogy érvényesítsék őket, létrehozták az első inkvizíciót, amely nagy buzgalommal látott munkához.

1244-ben a Pireneusokban fekvő Montségur várának elestével a katharokra döntő csapást mértek. Hogy győzelmüket megünnepeljék, a keresztesek gigantikus katedrálist építettek Albiban. Hatalmas falfestmény díszíti (a legnagyobb festmény Franciaországban), amely páratlan tökéllyel és részletességgel ábrázolja azoknak a kínjait, akik bűnösnek találtattak. aki látta, nem kételkedhet, hogy örökkévaló kínok várnak mindenkire, aki nem él a megváltás lehetőségével, melyet a kép megrendelője, az egyház kínál.

De az albi katedrálishoz hasonló győzelmi bizonyítékok csak ideig-óráig hatottak. Száz év sem kellett, és az emberrel vele született bűn kérdése szétszakította a katolikus egyházat. A reformáció levonta Szent Ágoston tanaiból a logikus következtetést: mindenki egyaránt bűnös, bármilyen hatalmas és erényes is, és csak Istennek van joga dönteni afelől, ki részesül megváltásban. Emberi intézmények (köztük az egyház) semmit sem tehetnek, ami változtatna az ember eleve elrendelt sorsán. Megváltást csak Isten kegyelme hozhat, nem a halandók erőfeszítései, hogy térítsenek vagy büntessenek. Ezt úgy is lefordíthatnám költői nyelvre, hogy "visszanyalt a fagyi" :)

A reformáció (az élén Luther Mártonnal, ugyebár, aki vagy kiszögezte kilencvenöt tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, vagy nem *köhh-köhh*) lobbantotta lángra Európában a következő száz évben dúló vallásháborúkat. Északon győzött a megreformált hit, és a protestanizmus azóta is megőrizte túlsúlyát. a lényeg, hogy a reformáció eszméi tükröződnek a modern jogrendszerben: a törvény előtti egyenlőség, öröklött vagy egyéb előjogokat nem ismerő pártatlanság.

A bűnre születettek felismerésének képességéből adódó következményeket nem a biológusok vagy jogászok ismerték fel elsőnek, hanem a genetikai determinizmus legkövetkezetesebb szószólójának, Kálvin Jánosnak a követői. Csak a születéskor elrendelt sors számít, állította. Egyedül Isten dönt a sorsunkról. Mindenki bűnösnek született és büntetést érdemel, de Isten az ő kegyelmességében néhány embernek, a kiválasztottaknak örök életet adott a predesztinációval: "ami által Isten némelyeknek megadja az élet reménységét, míg másokat örök halálra ítél. Nem tudhatjuk a hit bizonyosságával, ki a kiválasztott." Bár Kálvin eleinte úgy vélte, a halandóknak nincs módjuk felismerni a kiválasztottakat vagy kárhozatra ítélteket, hamarosan rabul ejtette a csalóka lehetőség, hogy hátha néhány kiválasztott felismerhető már a Földön. Fontos motívum, hogy bár a predesztináció nem szolgál mentségül a helytelen viselkedésre, azok, akik nincsenek a kiválasztottak közt, mindenképpen a pokol tüzére jutnak, legyenek bármilyen erényes életűek.

A bejegyzés elején inkább a tudomány és a genetika, míg a második felében a hiedelmek és a vallás oldaláról is igyekeztem bemutatni az erőszak és bűn kialakulásának természetét. Úgy gondolom, a tisztesség jegyében a kettő most összekapcsolom, és megpróbálok valami következtetés-szerűséget levonni az eddigiekből...

Albi katedrálisát azt hiszem, azért építették, hogy megünnepeljék a katolikus egyháznak a katharok fölött aratott győzelmét. Falain a hátborzongató ábrázolás azokról a kínzásokról, amelyeket a középkori ember kiagyalt a kárhozottak számára, a törvényhozásnak szóló üzenetet is hordoz. Az ítéletre várók kezében nyitott könyv, amelybe életüket, és bűneiket feljegyezték. Egy alak azonban hiányzik. A bosszú angyala helyén, aki a feltámadottak sorsáról dönt, a hatalmas freskó közepén egy elegáns boltív tátong. Ajtót vágtak a festménybe, hogy bejáratot nyissanak a kápolnához, melyet a tizenhetedik században építettek a templomhoz, amikor elfogadhatónak látszott, hogy egy háromszáz éves mesterművet megcsonkítsanak. Az építkezés során elpusztították a festmény központi figuráját, amely valamikor az igazság mérlegét tartotta. Albi diadalmas tanúságtétele az egyház hatalmáról ma: ítélethozatal bíró nélkül.

Az üres helyre szerintem nyugodtan odatehetjük a genetikát, hogy az olvassa ki az élet könyvét, de ne a halál után, hanem a születéskor. Csakhogy ezzel veszélyeztetnénk az igazságszolgáltatás működését, és mindenkitől megtagadnánk a szabad akaratot, akár jó, akár rossz az illető. A káros viselkedés nem lehet mindenkire érvényes mentség! Ha egyesek felmentést kapnak a génjeik miatt, akkor mások, akiknek nem ilyen az alkata, náluk büntethetőbbé válnak. A hajlam kétélű kard. Ha a legtöbb bűnöző a génjei miatt követ el törvénysértést, akkor az enyhítő körülmény érvényességi köre mindenkit magában foglal és érvényét veszti. Ahhoz, hogy a törvény fennmaradjon, figyelmen kívül kell hagynia az eredendő bűn, az öröklött gyarlóság igazolását, mint ahogy nem vesz tudomást a szegénységről, akár bele születik valaki, akár nem. a társadalom nem a gének, hanem az emberek műve, és amit tesznek, azt a törvény és nem a tudomány alapján kell megítélni. Köszönöm, hogy végigolvastatok :)