2010. október 30., szombat

"kamupók": Savas és lúgos ételeink

Mai napra egy érdekes témát hoztam nektek a boncasztalra. Ez nem volna más mint az, hogy ételeink amiket nap, mint nap fogyasztunk milyen hatással vannak ránk. A témát miért is hozom fel nektek? Nem azért, mert manapság most kezd divattá válni nálunk (elég lassan jutott el hozzánk), hanem azért mert már az ókorban felfedezték a növények fogyasztásának jótékony hatását. Nem hiába a filozófusok is vegetáriánusok voltak, meg a jogik Indiában és egyéb helyeken, mivel a növényekből több energiát képes meríteni a test és csak később "rongyolódik el". Nem mellékesen a római kor gladiátorait is zöldség-gyümölcs kúrára fogták, a megtalált tetemek csontjai erősebbek voltak, mint az akkori kor többi emberéhez képest. Azt se felejtsük el, hogy spirituális fejlődésünkben is többet segítenek a növények fogyasztása, leginkább nyers vagy szárított formában, mert jobban növelik az "élő" szervezetek az energia szintünket, mint a "holt" ételek (állati eredetű). Szóval mivel van spirituális vonatkozása is a bevitt ételeknek csupán ezért boncolgatom majd nektek a témát.

Természetesen több oldal is foglalkozik a témával, de nálunk még újdonságnak számít. A téma vezető kutatói szerint a betegségek nem a kórokozók meglétéből adódik, hanem a szervezet elsavasodása miatt. Ugyanis a kórokozók jelen vannak a szervezetben vagy a túlsavasodás hatására keletkeznek. Az elpusztult élőlényekre jellemző, hogy sejtjeik savasodni kezdenek, a betegségek kórokozói pedig csupán erre a jelre várnak és működésük következményeként elkezdik lebontani a szervezetet, ahogyan a természetben illik. Szóval itt lép be a képbe a táplálkozási szokásunk. Ha savas állapotban lévő anyagot veszünk magunkhoz a benne található baktériumok amik a bomlásért felelősek átkerülnek belénk, így találnak maguknak új "táptalajt" . Spirituális megközelítése a dolognak: ha alacsonyabb rezgés szintű táplálékot veszünk magunkhoz az csökkenti a rezgés szintünket [legalábbis így olvastam ;)], a magas rezgés szintű táplálék pedig növeli azt.

Vérünk pH-értéke egy igen szűk tartományban mozog, lúgos értékben 7,3-7,4 között és testünk mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt a szintet megtartsa. Elsavasodás három okból kifolyólag léphet fel:

1. A túl sok savas étel fogyasztása
2. Ha mérgek halmozódnak fel vagy mikroorganizmusok szaporodnak el szervezetünkben
3. Ha testünk helytelenül bontja le, illetve semmisíti meg a savakat.

Túl nagy mértékben fogyasztunk savasító állati eredetű ételeket, mint a hús, sajt vagy tojás; túl sok savasító italt fogyasztunk mint a kávé, alkoholos italok, illetve nagy mennyiségű cukor bevitele a szervezetbe. Ezzel szemben kevés zöldséget eszünk, melyek segítenének ellensúlyozni a savakat. A stressz és a többi negatív érzelem is savakat termelnek.

Az elsavasodott testben a környezet hatására a sejtek elkezdenek felbomlani és különféle baktériumok alakulnak ki belőlük, melyek élesztő- és egyéb gombákká válnak, végül penészgombává - melyek aztán újabb savakat termelnek. Miért veszélyesek a gombák?

Azt írják a természet lebontó szerepét töltik be, így oxigén helyett széndioxidot termelnek, ezért ne is fogyasszunk semmiféle gombát (tanácsolják). Valamint a magas gomba tartalmú ételeket is ide sorolják, mint a kukorica- és földimogyoró-termékeket.

A savasság a következő problémákat okozhatja csak hogy néhányat említsenek:
  • száraz bőr
  • izomláz
  • emésztési zavarok
  • depresszió
  • csontritkulás
  • magas vérnyomás
  • cukorbetegség
  • rák
A test zsírsejteket termel, hogy elszállítsák a savakat a létfontosságú szervektől; melyek különben komoly károsodást szenvednének. A zsír valójában nem más, mint a test reakciója egy veszélyes túlsavasodott állapotra. A test elsavasodása nagyon gyakran okoz alacsony energiaszintet. Egy savas közegben termelődő méreganyagok lecsökkentik a fehérje és az ásványi anyagok felszívódását, így meggyengül a test hormon- és enzimtermelő képessége és a sejtek nehezebben újulnak meg, a test kevesebb energiát termel. Ennek eredményeképpen fáradtságot és csökkent állóképességet tapasztalunk.

Jelenlegi étrendünk (érdekes módon nálunk is) túlnyomó részt savasító ételeket tartalmaz, közel 90%-ban. Ezzel szemben az ideális arány 20% savasító és 80% lúgosító étel lenne.

A gyümölcsök kiváló ásványi anyag- és rost-, illetve vitaminforrások, azonban a legtöbbjüknek magas a cukortartalma, így savasító hatást gyakorolnak a testre. Néhány enyhén savasító gyümölcs például az alma, narancs, szőlő, barack, szilva, ananász vagy körte, míg a banán (éretlen), citrom, meggy vagy a mazsola lúgosítanak.

A tejtermékek nagy mennyiségű ásványi anyagot tartalmaznak, melyek lúgosítják a testet, de a laktóz (tejcukor) tartalmuk elősegítik a gombák jelenlétét, melyek tejsavvá alakítják azt. Minél tovább tart a tejtermékek előállítási folyamata vagy minél tovább tárolják, annál inkább savasító hatásúvá válnak, ellenben a friss tejtermékek lúgosítanak (a friss tej is).

A gabonafélék, mint a búza, rizs, zab vagy árpa, kisebb-nagyobb mértékben savasítanak az összetett szénhidráttartalmuk miatt, de fogyaszthatóak mérsékelt mennyiségben és zöldségek mellé különösen hasznosak. A hajdina önmagában is lúgosít.

A pékáruk többsége nem tesz jót a testnek a finomított liszt- és a magas élesztőtartalmuk miatt. Az ezekben a termékekben található élesztő elősegíti a szervezet gombásodását. (érdekességként említeném meg, hogy a középkorban és utána lévő korokban a felsőbb osztályok kiváltsága volt a fehér kenyér, mert társadalmilag ők voltak a tisztábbak, a pór nép meg ehette a sok rostot tartalmazó magvas kenyereket, a közép osztály pedig a barna kenyeret - vicces, hogy megfordult a "trend")

Az olajok és zsírok önmagukban nem okozói a túlsúlynak, ellenkezőleg. A szervezetnek szüksége van rájuk önmaga védelmére, hogy tárolhassa a savakat. Lehetőleg telítetlen zsírokat fogyasszunk (legjobbak az olívaolaj, halolaj, kankalinolaj, borágóolaj vagy a lenmagolaj) és kerüljük a telített zsírokat melyek szobahőmérsékleten szilárdak (margarin és a vaj).

Az összes hús és hal savasító étel. A húsok sok fehérjét tartalmaznak, de ezek mellett telített zsírokat és koleszterint is.

A gombákat már említettem fentebb.

Javasolják, hogy fogyasszunk csírákat, mivel ezek rendkívül gazdagok tápanyagokban és ahogy növekszenek, egyre lúgosabbá válnak. Búzacsíra és szójacsíra otthon is termeszthető.

Javasolják, hogy naponta fogyasszunk 3-5 (?) liter vizet, mivel naponta 2-2,5 litert veszítünk. A víz szállítja a tápanyagokat az emésztőrendszertől a sejtekig és a bomlástermékeket a sejtektől a kiválasztó szervekig, hogy aztán kiürüljenek. Fontos szerepet játszik a légzésben, a hőszabályozásban és az elektrokémiai folyamatokban is, mint például az idegműködés.

Az étel utáni sóvárgás gyakran a test víz iránti könyörgése. A vizet egyéb folyadékokkal nem érdemes pótolni mivel dehidratáló hatást fejtenek ki (vízelvonás), melyek testük víztartalékaiból is elvonnak.

Úgynevezett strukturált vizet tartalmaznak sejtjeink ami eltérően a hagyományos víztől mágnesességének köszönhetően molekulái ötös vagy hatos csoportokba szerveződnek és öt- vagy hatoldalú, csillagszerű képződményeket hoznak létre.

Tudományos kutatások szerint a mikrohullámú sütők, mobiltelefonok vagy vezeték nélküli telefonok erősen megváltoztatják testnedveink struktúráját és el is jutottunk a sejtek anyagcsere folyamatainak hibás működéséhez.

A csapvíz, desztillált víz és tisztított vizek nem rendelkeznek a strukturált víz szerkezetével így a testünknek sok energiájába kerül, hogy átalakítsa azokat a sejtek víz minőségének megfelelőre.

Az ionos ásványi anyagok a legfontosabb tápanyagok, melyek fenntartják a sav-bázis egyensúlyt. Különösen a kalcium-, nátrium-, kálium-, magnézium-, réz-, klorid- és hidrogénkarbonát-ion játszik fontos szerepet egészségünk megőrzésében. Ha túl magas a savszint, testünk eltárolja a savakat a szövetekben és a szervekben, illetve ásványokat használ fel a semlegesítésükre, kivonva őket a különféle szervekből, csontokból és fogakból! Valamint testünk az ionok segítségével állítja elő az elektromos energiát, mely számos életműködés alapjául szolgál. Elektromos impulzusokat használ az idegrendszer, hogy továbbítsa az ingereket, ami megnyilvánul az izomműködésben, a kiválasztásban, a mirigyek működésében, az agyműködésében és a hőszabályozásban is. Hiányuk zavarokat okozhatnak.

A zöld ételek a legjobban lúgosító ételek a Földön. A zöld füvek könnyen felszívódó vitaminokkal, ásványi anyagokkal, aminosavakkal, rosttal, klorofillal és enzimekkel töltik fel a szervezetünket, melyek segítenek semlegesíteni a vérben és a szövetekben lévő savakat.

Leginkább 2 linket ajánlanék a figyelmetekbe, ha mélyebben bele szeretnétek merülni a témába.
Az első egy könnyebben emészthető oldal. Az alkalive.

A másik pedig kimondottan egy oldal, amin leginkább szakszerű, orvosi értekezést olvashattok a témával kapcsolatosan. Ez Mocsányi Bertalan Bioenergetikus Természetgyógyász honlapja. Az oldal legalja felé található egy táblázat amin az ételeket sorolják fel kémiai hatásuk szerint. Valamint egy harmadik oldalt is ajánlanék az Egészséges Élet névre hallgatót, ami tartalmaz némi kiegészítést az első kettőhöz.

19 megjegyzés:

  1. A savas ételre tökéletes a jó kis lúgos szappan rágcsálása. xD xD
    A cikk jó volt^^ hümm hát én nem kifejezetten tartozok az egészségesen táplálkozók körébe. Túl sok pékárut és húst eszek a zöldséget meg nem szeretem (csak nyersen némelyiket) ez van max több gondom lesz idős koromra de boldogan fogom azt enni amit szeretek. Ez most megnyugtatott, ne szóljátok le :)

    MSE

    VálaszTörlés
  2. Na szóval ne együnk semmit, így lesz a legjobb :D

    MSE-hez csatlakozom ^^ boldog kisnyugdíjasok leszünk :D
    A cikk tetszett és nagyon hasznos volt :)

    VálaszTörlés
  3. hahóóóóóóóóóóóóóóóóó cikket!! nincs cikk!! mindenki elvan tünve!!!minek ennyi szerkesztő ha eggyiksem ír.:(káin te mindíg írsz.rád egyáltalán nem vonatkozik!!(L)

    VálaszTörlés
  4. ...és az nem számít,hogy dopamint termelek,ha egy jó kis cupákos husikát ehetek? :)...és hogy magyarázzuk meg az oroszlánnak,hogy ne egyen húst? :D
    Amúgy teljesen igaz,az utóbbi egy évben több ásványvizet,gyümölcsöt és zöldséget eszem a sok húshoz és valóban többet bírok fizikailag,szellemileg...elötte főként whisky-t ittam és kizsákmányoltam a testemet :D...de nagy boldogság,hogy annak vége :)

    VálaszTörlés
  5. én az év elején egy bizonyos betegség miatt rákényszerültem a Candida-diétára (igazából nem is diéta, hanem egy életmód), amiről köztudott, hogy semmi cukor, minimális szénhidrát, semmi élesztős termék. ebből adódóan csak zöldségeken éltem és olyan gabonákon, amik eleve lúgosítanak. az eleje nagyon rossz volt a diétának. a testem szinte sóvárgott az édes után, a "rendes" kaja után. (ugyebár nekem rendes volt, hiszen azt szoktam meg évekig) aztán egy idő után sokkal jobban éreztem magam. sokkal energikusabb lettem még úgy is, hogy alig vittem be szénhidrátot. (az ember az ellenkezőjét várná: ha nincs elég cukor, oda az energiaszint. nem így volt)
    azóta ismét visszatértem az egészségtelen életmódra. sajnos. de tapasztalatból tudom állítani a cikk kijelentéseit.
    mellesleg egyáltalán nem pénztárcakímélő az egészséges életmód. és ezt gáznak tartom. de hát mit van mit tenni...
    Egyébként Kamupók, jó volt! :)

    VálaszTörlés
  6. Ma is jön majd iromány tőlem csak megyek begyűjteni az anyagot hozzá és tényleg nem értem, hogy a többi szerkesztőnk miért nem ír, de ez van egyenlőre...
    "kamupók"

    VálaszTörlés
  7. -Névtelen És Kamupók:

    Kamupók köszi, hogy Te rád lehet számítani. Ma ha mindenki fent van msn-en pontot rakok ennek az ügynek a végére, ezt fixen ígérem!

    Szerintem nem vállalok olyat amit nem tudok betartani, legalábbis én nem. Én meg érted nyugodtan töltöttem a hétvégémet hogy jaj hát úgyis van ember aki ír. Nagy faszt.

    Most vagyok kurva ideges!

    Amúgy érdekes és jó cikk lett! Én azt láttam több műsorban is, hogy a túlzott vegaság is káros.

    VálaszTörlés
  8. Kedves Káin, az a ismeretlen vagyok aki irta h hahóó cikett... remélem nem bántottalak meg ezzel de ez az igazság, most mondhatja bárki h én mit irok, én még szerkesztő se lennék és h nem egyszerű dolog összehozni egy cikket ami igaz, DE én nem is jelentkezek meg igérketek mert nem tudnék összehozni egy cikket normálisan... szoval elhiszem h ideges vagy, de nyugi szerintem mindenki imádja a blogot is is ugy is, csak felkell rázni az embereket!!

    VálaszTörlés
  9. Én nem szeretek kritizálni, mert te a szíved lelked beleadod ebbe az egészbe.. de hihetetlen h a többi szerkesztő le se szarja azt az egészet.. akkor nem kell rá vállalkozni ennyi!! Sajnálom hogy én nem tudok elég jól fogalmazni.. mert simán jeletkeznék szerkesztőnek, és BETARTAnám az igéretemet..:)

    VálaszTörlés
  10. -Névtelen:

    Ugyan már, nem bántottál meg! Nem veled van bajom hanem a többiekkel én pl napokig abban a tudatban voltam hogy amíg nem vagyok vannak cikkek. Már eggyel beszéltem, többiek még nem jöttek fel. Addig várok rájuk egész nap, hajnalig.

    Most mindenkivel beszélek hogy minimum heti 2 napot elvállal fixen vagy elmegy. Sajnos már más eszközöm nincs.

    Kedves vagy! :)

    VálaszTörlés
  11. Hálás köszönetem a cikkért ez most pont kapóra jött nekem!!!
    Sajnos emésztési gondokkal küszködök és ha ez nem lenne elég kemény húsevő vagyok ráadásul másfajta ételt is csak nagyon kevés alkalommal eszek.
    Mondhatni ki van készülve a gyomrom úgyhogy én fogom és rászánom magam erre az egészséges életmódra! Igaz ez nem azt jelenti hogy innentől csak zöldet fogok enni mert néhanapján bűnözni is kell ;)
    De szeretnék leállni a savas ételekről mert azért tényleg nem mindegy hogy mit zabál az ember! Sőt a gyomrunk szoros kapcsolatban áll az immunrendszerünkkel így nem érdemes packázni vele ^^

    Még egyszer kösz a cikket ezzel életet mentettél kedves kamupók :)

    VálaszTörlés
  12. Hasznos vagy sem az irományom de ez a fajta vegetáriánus életmód életet menthet. Ugyanis vajon ki emlékszik még annak a Hív pozitív, homoszexuális, brit férfi esetére aki áttért a zöldség-gyümölcs étrendre és kigyógyult belőle? Ha tehetném akkor én is több nyers zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanék, de sajnos egyet kell értsek Sunnygilr-lel, hogy bizony Skinny nem egy pénztárca kímélő dolog ha egészségesen óhajtasz étkezni. Én sajnos kénytelen leszek meghagyni ezt a fajta életet idősebb koromra, majd elkapálgatok a kertecskémben valahol vidéken egy zsák faluban :D és tovább töprengek az élet nagy dolgain :D egészen addig amíg érzem a végemet, akkor meg hamvasztást és egy magas helyről szélnek eresztést fogok kérni ;), hogy ne szennyezzem a környezetet :D

    VálaszTörlés
  13. Fúúú, hát ebbe most nagyon-nagyon bele tudnék kötni, ha akarnék. Érdemes lenne felcsapni egy élettan könyvet az acidózis, alkalózis, pufferrendszerek fejezetnél, mielőtt nagy buzgón nekiállunk "lúgosítani"!

    VálaszTörlés
  14. -Luna:

    Nyugodtan beleköthetsz! Senki sem fog ezért utálni.

    VálaszTörlés
  15. Nah, érdekelne mit írnak? Ugyanis a teória már bő 10 évvel ezelőtt létezett. Szóval írjad nyugodtan Luna valamelyikünk E-mailjére. Érdekelne, mivel ennek az eredetét egy spirituális fejlődéssel foglalkozó könyvből merítettem és kíváncsi vagyok, hogy a szerző miből gondolta, hogy jót tesz azzal, ha beleszövi a '90-es évek végi kutatások eredményeit a történetébe. Ne feledd, csak az internet áll rendelkezésünkre nekünk és ellenpéldákat szakkönyvekből nem tudok meríteni, mert nem vagyok beiratkozva könyvtárba és nem járok egyetemre sem. Csak a jóhiszeműség vezetett akárcsak a könyv íróját.
    (Bár tényleg eltudnám dönteni mi igaz és mi nem)

    VálaszTörlés
  16. Káin, kamupók:

    Nahh, nem engedi elküldeni, mert túl hosszú. :D Még jó, hogy wordben írtam. Most akkor küldjem el valakinek e-mailben?

    VálaszTörlés
  17. Igen küldd el nekem Luna kérlek szépen. Meglátjuk mi sül ki belőle.
    Köszönet érte :)

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: