2010. október 2., szombat

"kamupók": Kínai lélekrablók

A hagyományos kínai felfogás szerint az ember lelkét ellophatják, illetve maga is könnyen elveszítheti azt. Mindenkinek két lelke van - tartják -: a po, amely a testi funkciókat kormányozza, valamint a hun, ami az ész és a szív irányítója. A hun olykor - általában alvás során elhagyhatja a testet. Ha nem tus belé visszatérni, az illető megbetegedhet, megőrülhet vagy akár meg is halhat. A kóborló lelket ugyanis démonok és kísértetek ragadhatják magukhoz, akik kiszívják éltető energiáit. Gonosz emberek ugyancsak elrabolhatják a lelket, akár ármánykodással, varázslatokkal, akár papírból kivágott bábuk révén.

1768-ban egész "lélekrabló hadjárat" söpört végig Kína középső részének keleti vidékein. Koldusokat és szerzeteseket vádoltak meg azzal, hogy a férfiak varkocsba font hajából egy kis darabot levágtak, hogy a lelküket ily módon papírbábukba vigyék át. A hiedelem szerint a meglopott férfiakra betegség és halál várt, a bábuk pedig, mint hitték, életre kelnek, ha emberi vérrel fröcskölik be őket és segítségükkel mások tulajdona is megszerezhető. Csöcsiang tartományban egy nagybácsi még két unokatestvére lelkét is megpróbálta elrabolni. Nevüket egy-egy papírdarabra írta, aztán megkért egy munkást, hogy kalapálja a papír darabokat egy javítás alatt álló híd cölöpeire. Ám a munkás feljelentette az illetőt, akit lélekrablás kísérlete miatt 25 botütésre ítéltek.

A korabeli kínai feljegyzések tanúsága szerint hat évvel ez előtt az esemény előtt agy kolduló szerzetest boszorkányság vádjával ítéltek el, amiért Nanking közelében lelkeket rabolt, hatvan évvel korábban pedig állítólag 11 leánycsecsemő halt meg Csöcsiangban annak következtében, hogy éltető energiákat kiszívták. A hatóságok egy 70 éves öregembert vádoltak a rettenetes bűncselekménnyel, s lassú feldarabolás általi halálra ítélték.

Bár a "lélekrablás" vádja később elenyészett, az emberek szívében mélyen megülepedett ősrégi félelmet nemigen tudták eloszlatni.

3 megjegyzés:

  1. Bár rövid volt a cikk nekem tetszett! Még több ilyet:D
    Az ősi Kína amúgy is roppant mód érdekel^^

    VálaszTörlés
  2. érdekes téma. nem is gondoltam volna, hogy ilyen is létezett/létezik.

    VálaszTörlés
  3. Ez érdekes volt, kb. olyan ez mint az Egyiptomi Ba és Ka. :Đ

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: