2010. október 6., szerda

Káin: Sorozatgyilkosok

http://www.webvidek.ro/img/telepulesek/BEJ_negyfalu_KissBela.jpg

Sziasztok!

Ma egy rövidebb cikkről írok ugyanis nem sokat találni az úriemberről. Ma is egy magyar sorozatgyilkosról lesz szó, nevezetesen:

KISS BÉLA

http://archiv.magyarszo.com/arhiva/2007/03/01/images/110_tv05kiss_bela___kep1.jpg

A következő "áldozatunk,,. Érdekes hogy külföldön szerzett hírnevet magának. 1877-ben született de többet nem nagyon lehet tudni róla! :O

Bádogos volt a foglalkozása, a magyar rendőrség feltételezései szerint aktív működése során legalább 24 áldozatával végzett.

Kiss Béla 1900-tól Cinkotán élt feleségével, Máriával; a szomszédai kedvelték, kellemes embernek tartották (na igen csak a szokásos történet : Đ) . 1912-ben azonban az életük furcsa fordulatot vett. Kiss a szomszédoknak azt mondta, hogy felesége lelépett a szeretőjével, ezért a háztartás körüli ügyek intézéséhez felfogadott egy házvezetőnőt, bizonyos Jakubecnét (O__o") .

A környékbeliek azonban csakhamar figyelmesek lettek arra is, hogy Kiss számos csinos hölggyel keveredett viszonyba, akiket a házához, Cinkotára is meghívott. (Kiss Hoffmann néven házassági hirdetéseket adott fel. Az "özvegyember tartós kapcsolatot keres" jeligével.) Ezeken a hölgyeken kívül néhányuknak feltűnt az is, hogy Kiss a háza körül összegyűjtött néhány óriási fémtartályt. A tartályok tartalma iránt érdeklő rendőrségnek azt mondta, hogy gázolajjal töltötte fel őket. Miután az I. világháború kitört, Kisst behívták katonának, aki a lakását – végül soha be nemkövetkező – visszatéréséig rábízta a házvezetőnőjére.

http://archiv.magyarszo.com/arhiva/2007/03/01/images/110_tv05kiss_bela___kep2.jpg

1916-ban a budapesti rendőrséget arról értesítette egy cinkotai háziúr, hogy hét nagy fém tartályt talált, és arról érdeklődött, hogy mit kellene ezekkel csinálnia. Egy rendőr, aki emlékezett arra, hogy mit mondott Kiss az állítólagos „olajkészleteiről”, katonákat küldetett oda, hogy hasznosítsák ezeket. Ám mikor a honvédek megpróbálták felnyitni Kiss tartályait, a művelet közben hullaszagra lettek figyelmesek. Az ügy ennek következtében visszakerült a rendőrökhöz, akik – a nyomozást vezető Nagy Károly utasítására – a házvezetőnő élénk tiltakozása ellenére is felnyitották a rejtélyes tartályokat. Ezekben végül megtalálták a felesége, a felesége szeretője, valamint huszonkét további hölgy alkoholban tartósított földi maradványait, akikkel a rendőrségi vizsgálatok tanúsága szerint fojtogatás, vagy mérgezés végzett.

Kiss Bélát a rendőrség nem tudta elfogni, eltűnt a háborúban. 1919-ben látni vélték Pesten. 1924-ben a francia idegenlégióban tűnt fel Hoffman néven, de dezertált, mielőtt letartóztatták volna. 1932-ben New Yorkban egy gyilkossági nyomozó, akit rendkívüli memóriája miatt csak "Kameraszemnek" hívtak, felismerte Kisst, amint a Times Square-en sétál. Kriminálpszichológusok szerint Kiss Béla valószínűleg mérhetetlenül gyűlölte a nőket. Ennek egyik oka az erős anyakép és feltehetően az anyjával folytatott szexuális viszony (ijnye) . Rendkívül bizonytalan és törékeny személyiség lehetett. A szerelmi csalódás miatt felszínre törő indulatok tették az egyik legkegyetlenebb és legrejtélyesebb sorozatgyilkossá.

Kiss Béla cinkotai bádogos és házasságszédelgő nevét képregény, zeneszámok, rockegyüttes, színdarab is megörökítette, de készül már a regény és a film is, amelyek lerántják róla a leplet.

Még a világháborús híreket is kiszorította egy időre a sajtóból, amikor Cinkotán Kiss Béla fészerében hét bádoghordóban alkoholban tartósított női holttestekre bukkantak.

"Az emberi vadon legújabb meglepetése, a borzalmak tanyája, a cinkotai öreg háznak véres titka"- röppentette fel a bűnügyet 1916. május 14-én a Pesti Hírlap. Minden napilapunk foglalkozott a borzalmas esettel, cinkotai rémtől asszonyirtó vámpírig minden bélyeget rásütöttek.Állítólag amúgy szerb hadifogságba esett, s 1915 februárjában a valjevói táborban hunyt el tífuszban. Holtteste azonban sosem került elő.

Különös, de a híres másik magyar tömeggyilkos, Matuska Szilveszter (róla már írtam) is a világháború után tűnt el, miután a váci fegyházat is "felszabadították" a szovjetek 1944-ben. Később őt is sokan felismerni vélték. A biatorbágyi viadukt felrobbantója és a cinkotai rém a magyar bűnügyi panoptikum rémisztő alakjai, hátborzongatóbbá teszi őket, hogy egyszerűen nyomuk veszett. Remélem tetszett a mai cikk is, sajnos nem találta képeket a hordó tartalmáról :-/...

[Egykori+lap+címlapja.jpg]

15 megjegyzés:

  1. Eltűntek... vagy eltüntették őket [:
    Az akkori kormányból mindent kinézek, az pedig hogy itt ott látni vélték őket pedig nem annyira reális én inkább betudnám a szokásos népbutításnak ill már akkor is keményen dolgozhatott a média gépezete, még ha nem is akkora globális szinten mint manapság.

    VálaszTörlés
  2. -Laura:

    Hm nem tudom. Szerintem senkit sem bánt, ha egy gyilkos meghal. Miért sumákolták volna?

    VálaszTörlés
  3. Azért azt csak nem tehetik közzé, hogy x és y ön bíráskodott [:

    VálaszTörlés
  4. -Laura:

    Hmmmm nem tudom. Szerintem ebben az esetben a közjót szolgálja.

    VálaszTörlés
  5. Ez tény s való és igazad is van, de mint a törvényszolgáinak nem lenne szabad ön bíráskodniuk, soha semmilyen körülmények közt.
    Hát milyen világ lenne, ha mindenki kénye kedve szerint csinálhatná azt amit akar?
    És most ne menjünk abba bele, hogy vannak emberek akik most is ezt csinálják, mert egyszer annak is lesz következménye, ha máshogy nem is, de minimum a karma megbosszulja tettüket (:

    VálaszTörlés
  6. -Laura:

    Nem tudom mit gondolsz de manapság ez van a felsőbb és politikai körökben, tehát valószínűleg olyan világ lenne mint most.

    hopsz nem olvastam lejjebb amit írtál, látom számítottál a válaszomra :) Karma ide vagy oda mi nekünk kuss van és a hátunkon táncolnak, ez a világ van.

    VálaszTörlés
  7. Hát nem semmi egy ürge volt ez is!!!
    Szerencséje volt mert pont kapóra jött neki a háború és ki tudta játszani a börtönt vagy az akasztást:D
    Lehet nem élte túl a csatát,de ha mégis el tudom képzelni miket művelhetett külföldön -.-

    VálaszTörlés
  8. Na, ez már sorozat gyilkos volt. 24 áldozat, legalábbis akikről tudomást szereztek. Csak azt tudnám miért pont nőket mindig. Rendben, h belőlük több van, de szerintem eléggé megalázó, h egy férfi egy nála gyengébbet bántson.

    VálaszTörlés
  9. Kiss Béláról a sorozatgyilkosok.hu-n olvastam még évekkel ezelőtt. Ez a hordós dolog elég egyedi, meg durva, hogy nem bukott le. Milyen szar lehetett olaj helyett hullákat találni.
    Tökre ideglelés, hogy nem fogták el. :D

    "kamupók"

    Van abban valami, amit írsz. Viszont, ha már annyira elborult az elméje, hogy megöljön hidegvérrel 24 embert, nem hiszem, hogy azon gondolkodik, mi megalázó és mi nem az.
    Meg hát, mivel a felesége félrekefélt, gondolom elég szépen be volt pöccenve a női nemre stb-stb.

    VálaszTörlés
  10. - "kamupók" -

    Ha kisebbségi komplexussal is küzdött a nőgyűlölet mellett, akkor oly mindegy hogy kit öl meg. A lényeg ugyanaz marad: a dominancia érzékeltetése

    VálaszTörlés
  11. -Skinny:

    És ki tudja mivel nem bukott le :D lehet van pár érdekes hordó még.... XD

    -Kamupók:

    Á-á! Eddig azért pampogtatok hogy miért csak buzi sorozatgyilkosok vannak! szóval most keresgéltem hogy nőgyilkost találjak XD

    -Nightmare:

    Biztos volt ott pár csodálkozó face :Đ

    VálaszTörlés
  12. Halló Káin:)

    Ugy látom minden hétre jut egy sorozatgyilokpornós....de Kiss Béla utániakat nem találtam,a régieket elolvastam...ki lesz a következő? :)

    Ajánlhatom Carl Panzram-ot esetleg,akiből szintén készült egy kiváló film James Woods főszereplésével...

    VálaszTörlés
  13. ...vagy találtam egy "aranyosabbat"! :D
    John Wayne Gacy---a gyikos bohóc....eszem megáll,én azt hittem ezt csak kitalálták egy film kedvéért,de télleg létezett! :O

    VálaszTörlés
  14. ...a bohóc megvan,arról már írtál...baszki nem olvastam el mindent itt csak bénán kerestem :(((

    VálaszTörlés
  15. -Janezz:

    Nagyon sokat írtam ám, nézzél vissza!

    (Káin)

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: