2010. október 19., kedd

Darkness: Robin Cook

Ma Robin Cook-ról szeretnék írni, aki Clive Barker és Stephen King mellett a kedvenc íróim között van. (az Agymosás és a Mutáció valami zseniális.) Szóval, jöjjön akkor:

ROBIN COOK

Elég kevés dolgot lehet tudni a magánéletéről, de amit találtam azt leírom.

Dr. Robin Cook 1940.május 4.-én született New York-ban. Orvos és író. Diplomáját a Columbia Egyetemen és a Wesleyan Egyetem Orvostudományi karán szerezte. A tanulmányait a Harvardon fejezte be. Magát orvosnak vallja, nem pedig írónak, több, mint húsz megjelent regény és több millió eladott példány ellenére is. A Haditengerészetnél mélytengeri búvárnak képezik ki. Első regényének nagy részét egy tengeralattjárón írta, valamint a búvárkodással szerzett tapasztalatai visszaköszönnek műveiben (pl. Szöktetés).

Házas, egy fia van. Kedvenc kikapcsolódás számára a sport. Szeret kosárlabdázni és kerékpárral jár-kel New York-ban. Éppen emiatt valószínű, hogy egyik visszatérő regény alakját, Jack Stapleton-t, magáról is mintázta. Állítása szerint egy könyvet egy év alatt fejez be, amit több hónapos nyomozás előz meg, továbbképzésekre jár, vagy barátaitól kér segítséget. A történetek felét gépeli, felét kézzel írja.

Cook zseniálisan ötvözi az orvostudományt és a krimit. Az adott mű főhőse általában hosszas nyomozás után bukkan mindenféle összeesküvésekre, melyet általában orvosok vagy kórház közeli emberek vezérelnek. Egy interjúban, arra a kérdésre, hogy miért kezdett írni, azt felelte, hogy általános ismereteket közöljön, felhívja olvasóinak figyelmét az orvostudomány érdekességeire, illetve annak a sötét oldalára.

"Ha egy bestsellert szeretnél írni, nem szükséges elolvasnod több száz könyvet, mint ahogyan én tettem. Pusztán olvasd el a Kómát, abban minden szükséges trükk és fortély benne van!"

Első könyve 1972-ben jelent meg, A gyötrelem éve címen, nem túl nagy sikerrel. E önéletrajz ihletettségű mű az orvostanhallgatók első gyakornoki évét mutatja be. Rengeteget olvasott és tanult. Második könyvénél már nem akarta azokat a hibákat elkövetni, amiket az elsőnél elkövetett. Aztán megírta a "Kóma" című művét, ami azóta is a legsikeresebb könyve, és azonnal a listák élére került.

A Kómát végül meg is filmesítették és Michael Douglas főszereplésével mutatták be. Ezen kívűl két mozi, hat tv film és egy sorozat készült el Cook könyvei alapján. Én sajnálom, hogy a Mutációból még senki nem csinált filmet, nekem az a kedvenc Robin Cook könyvem. Remélem, hogy ami késik nem múlik.

-Eddig megjelent könyvei

A gyötrelem éve, 1972
Kóma, 1977
Szfinx, 1979
Agy, 1981
Láz, 1982
Akár az Isten, 1983
Agymosás, 1985
Járvány, 1987
Halálfélelem, 1988
Mutáció, 1989
Műhiba, 1990
Életjel, 1991
Vakság, 1992
Haláltusa, 1993
Végzetes megoldás, 1993
Ragály, 1995
Halálos kockázat, 1996
Kromoszóma, , 1997
Invázió, 1997
Méreg, 1998
Vektor, , 1999
Szöktetés, 2000
Sokk, , 2001
Szélütés, 2003
Fertőzés, 2005
Válság, 2006
Halálcsapda, 2007
Idegen test, 2008
Beavatkozás, 2009
Cure, 2010
eddig még csak az Egyesült Államokban

Egyedül a Szfinx az, ami eltér a megszokott Cook féle orvos-krimitől. Ott inkább az egyiptológia van előtérben. Azt a könyvet el sem olvastam, egyszerűen nagyon nem jött be. De az Agymosás, Mutáció, Kóma, Láz hatalmas kedvenceim. Elolvastam mindet többször is.


Visszatérő regényalakok

Néhány Cook könyvben három visszatérő főszereplő is felbukkan: Lou Soldano rendőrhadnagy, Dr. Laurie Montgomery igazságügyi orvosszakértő és a már említett Jack Stapleton igazságügyi orvosszakértő.

Remélem e posztban sikerült felkelteni néhány emberkének figyelmét Robin Cook iránt. Ki kell próbálni, a csalódás LEHETETLEN!!!

7 megjegyzés:

  1. Köszi az ajánlást még nem olvastam tőle pedig szeretem az orvosos krimiket^^ azt hiszem utána nézek :)

    MSE

    VálaszTörlés
  2. Én eddig csak a Mutációt meg aaaa *keresi* Járványt olvastam még el, de imádom :) van itthon pár könyv tőle :) el is akarom őket olvasni csak most rengeteg könyv van még ami erre vár XD

    de de de ezt a kettőt nagyon ajánlom mindenkinek :D

    VálaszTörlés
  3. Ó igen, a nagy 3-as! Örülök hogy írtál róla. anyám mindhármat szereti, nekem csak kettő lett szimpatikus: Koontz és King. Az orvosos dolgokat sajna nem annyikra szeretem :(

    VálaszTörlés
  4. Huhú, ez nagyon jó. A könyvesboltokban szoktam látni regényeit, de nem tudtam hogy tényleg orvos. De ez nagyon bejön, régóta kerestem már olyan személyt, aki az orvosi és művészi-alkotói létet össze tudja egyeztetni. Ez nagyon inspiráló, habár nekem még tanulási fázisát is nehéz összeegyeztetnem az élettel XD
    Éljenek az orvos-művészek, meg akik írnak róluk :D
    Kaedrin

    VálaszTörlés
  5. Anyám a nagy Krimi olvasó. Azt hiszem van is tőle néhány könyvünk, a könyveit megelevenítő filmeket is szereti, de gondolom csak azért mert krimi. Személy szerint nem rajongok érte, mert az összeesküvések valójában bonyolultabbak a fizikai síkon és nagyobb célokat szolgálnak, mint egy-egy ember önös érdeke :)
    Azért ajánlónak jó volt ;)

    VálaszTörlés
  6. Júúúúj!! Én az Agymosást olvastam (meg talán a Halálfélelem c. művét is, azt hiszem, megint nekiesek), ezeken kívül még a Járvány és a Mutáció sorakozik a szekrényben, de ISTENI JÓ KÖNYVEK!! Személy szerint végigizgultam, lenyűgöző, ahogy ír, örülök ennek a cikknek!(:
    Van egy nő is, aki orvosi krimiket ír, meg nem mondom most a nevét, ha fejreállok se./:
    De júj, most kedvet kaptam ismét a krimikhez, talán belefogok egy Nemere könyvbe is.(: Örök hálám a cikkért.(:

    Libertina/aki lusta volt bejelentkezni

    VálaszTörlés
  7. Libertina: nagyon szívesen.:D

    Káin: az orvosos részeket annyira én sem csípem, meg van pár olyan rész amit el kell olvasni 2-szer 3-szor, hogy megértsem.:D Na, nem vagyok nehézfelfogású, de orvos sem.:D

    Darkness/aki szintén egy lusta dög

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: