2010. október 21., csütörtök

Bleeding Moonlight: Saját(ságos) művészet

Sziasztok!!

Kis szünet után ma úgy döntöttem, hogy írok Nektek egy verset, szóval még ki sem hűlt :)Remélem, elnyeri a tetszéseteket, de ha nem, az sem baj, jelezzétek nekem a kommentekben, légyszi!!


Séta

Lehulló levelek bíbor bársonyán,

Hűvös október aranyló alkonyán,

Időtlen idők óta fiatal testbe zárva

Sétálok az avarban a változásra várva.


Réges-rég, mikor errefelé jártam,

Az út mellett csodás világot láttam.

Vidámság, ünnep és tánc kísért végig utamon,

Azon a végtelennek tűnő, kristály-tavaszon.


Nőtt a jókedv, és tombolt a hőség vele,

Tiszta tóba mámor-mérget öntött bele....

Örömtől őrjöngők téboly-táncba kezdtek,

S úgy való, ezek után boldogtalanok lesznek.


Remélték, hogy elfuthatnak a távolba,

S lelkük nem lesz a keserűség otthona.

Komor tájak, nyomasztó idők felé tartottak,

És nem adták fel, lassan, de továbbjutottak.


Kísértem őket végig ezen a hosszú úton,

Át a hűvös jelenen és át a csodás múlton,

S megsejtették, ki rejtőzik csuklyám alatt,

Mikor a hamvas bőröm alól ezüst vér fakadt.


Kérdezték, miért váltja a fényt a sötét,

Válaszoltam: ha majd Ti jöttök rá, miért,

Talán az én utam is véget ér ama napon,

Addig ajándékul a zord, szürke ködöt hagyom.


Amerre most elmegyek, a madár már nem dalol,

S léptem nyomán a legszikárabb tölgy is meghajol.

Várva várom a változást, mely lelkembe fagyott,

S ha alászáll a köd, elrejt majd minden bánatot.

5 megjegyzés:

  1. Gyermek koromra emlékeztet, amikor ugye a suliban vers olvasás-tanulás volt. Önszorgalomból olvasgattam néhányat ami nem volt kötelező. Jó volt egy picit vissza menni a múltba. Nekem tetszett :)

    VálaszTörlés
  2. Ha szabad megjegyeznem nekem tetszett.Először egy régebbi versem jutott eszembe,de miután elolvastam végig,már nem:P Örülök,hogy olvashattam.:)

    VálaszTörlés
  3. Nekem is tetszett. =) Olyan jó dallamos volt.

    VálaszTörlés
  4. Nekem tetszett!

    Szépek a tájleírások, ügyes vagy!

    Remélem most beindul a cikkírásod! Tudod, amelyik napra be vagy osztva akkor kéne írnod!

    VálaszTörlés
  5. Javasolhatnék irodalmi tartalmú irományt ha már a Skandinávokat kedveled? Esetleg egy finn, svéd vagy norvég rövid mű fordítását? ;)

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: