2010. május 15., szombat

Princess Aurora: Játékajánló

Részemről nagyon is csípem a túlélő horror-játékokat, kb. 10 évesen kezdtem a House Of The Dead-del. Elég gyerekes játék, de az is elég volt nekem akkoriban. A félelem kiváltotta adrenalin viszont megfogott és azóta sem eresztett el.

Rengeteg túlélő horrort végigjátszottam már, néhány Silent Hill, Resident Evil, Doom (bár azt nem csipáztam…), Alone in the Dark, stb. A legutóbb (ahhoz képest elég rég…) egy EA gyöngyszem került a kezeim közé, ami nekem személy szerint olyannyira tetszett, hogy úgy döntöttem, megosztom a nagyérdeművel. Bár azt hittem, a Halo után (ami baromira nem tetszett) örökre elhatárolódom az űrhajós-űrlényes játékoktól, meg úgy anblokk mindentől, ami “űr”… már nem is tudom, milyen indíttatásból, de beszereztem ezt. Azóta a kedvenceim közé tartozik. Jöjjön hát a:

D E A D S P A C E

Az EA igencsak masszív dömpinggel árasztotta el a 2008-as őszi játékvilágot. Ugyan a felhozatalban akadnak silány próbálkozások, azonban mostani tesztünk alanya szerencsére azt a csoportot erősíti, melybe a minőségi szórakoztatást garantáló produkciók kerültek be. A Dead Space ugyan nem korszakalkotó, nem egyedi, és gyakorlatilag minden elemét lopták valahonnan, mégis annyira lebilincselő és székbe szögező, hogy a megannyi libabőrözős jelenet ellenére sem leszünk képesek felállni mellőle.

Klikk ide! Klikk ide!Klikk ide!Klikk ide!Klikk ide!Klikk ide!

Rendszerkövetelmények:

Minimum: 1 GB RAM (XP)/ 2 GB RAM (Vista), 2.8 GHz Intel Pentium 4 processzor, NVIDIA 6800 vagy ATI X1600 Pro videokártya vagy ennél jobb

Ajánlott: Intel Core 2 Duo processzor, 2 GB RAM, NVIDIA 8800-as sorozat vagy ATI 3800-as sorozat

Hasonló játékok: Silent Hill
Kategória: külső nézetes akciójáték

Az alaptörténet szerint mohó fajtánk, az emberiség képtelen volt visszafogottan bánni a Föld fontos nyersanyag- és energiakészletével, így azt felélve bolygónk vezető hatalmai kénytelenek voltak más planéták nyersanyagforrásainak kiaknázásába kezdeni. Bányászhajók százai járják a végtelen világűrt, hogy a különböző bolygók energiakészleteit felhalmozva további életet biztosítsanak a megmaradt emberiség számára.

Azonban egy váratlan pillanatban segélyhívás érkezik az USG Ishimurától. A vészjelzést a Concordance Extraction Corporatin (C.E.C.) főhadiszállása fogja. A fejesek egyszerű műszaki problémára gyanakodnak, így Isaac Clarke mérnököt és kétfős csapatát küldik ki, hogy hozza helyre a problémát. Egy biztonsági tiszt, Zach Hammond hadnagy és Kendra Daniels számítógép-specialista kíséretében az Ishimura fedélzetére lépve azonban rögtön ráeszmélünk, hogy bizony itt komolyabb a gond, mint ahogy azt korábban hittük. Adott egy magatehetetlenül sodródó űrhajó, használhatatlan kommunikációs eszközök, ráadásul a menekülést biztosító űrhajónk is megsérült, így nem maradt más választásunk, mint az Ishimurát helyrehozni. Azonban a szanaszét heverő testrészek, a vérrel "kitapétázott" folyósok arról tanúskodnak, hogy küldetésünk nem lesz éppen sétagalopp.

A rövid bevezetőt követően a játék azonnal belecsap a lecsóba. Társainkat az első percekben kivégzi egy hatalmas csápokkal és karmokkal rendelkező szörny, mi pedig egy üveggel díszített teremből nézzük végig útitársaink haláltusáját. Ahhoz, hogy életben maradjunk, jobb ha felvesszük a nyúlcipőt és az első utunkba kerülő liftet célozzuk meg, különben az egyik monszta vacsorájaként végezzük.

Pillanatok alatt egy új szinten találjuk magunkat, ahol rögtön magunkhoz vételezhetjük első csúzlinkat, mellyel talán már nyugodtabban nyithatjuk ki a következő ajtót. A fejlesztők ezen a téren nem nagyon engedték szabadjára kreatív énjüket. A játék stílusától eltérően ezúttal nem áll majd rendelkezésünkre karabélyok egész sora. Isaac Clarke mérnöki vénáját használva kreál majd magának megfelelő gyilkolóeszközt. Alapesetben egy plazmavágó áll majd rendelkezésére, amivel egy-egy jól irányzott mozdulat után egyből túlvilágra küldhetjük a necromorph-oknak nevezett idegeneket.

A játék egyik erőssége azonban pont ebben a fegyverben rejlik. Főhősünkkel orvosi pontosságú boncolásokat imitálhatunk, ugyanis a rendelkezésünkre álló fegyverekkel nem mindig az a fő cél, hogy a fejre célozzunk. Néha célszerű a végtagokat ripityára lőni, hogy aztán egy laza mozdulattal agyontapossuk a ránk támadó szörnyet. A célzás ugyan elsőre kicsit nehézkesnek tűnhet, főleg PC-n, kis gyakorlás után azonban megszokható a váll mögüli perspektíva, ami a Gears of Warból lett átemelve.

Kicsit zavaró volt, hogy az újszerű nézőpont miatt sok esetben nehézkessé válik a hirtelen mozdulatok kivitelezése, de valószínűleg gamepad esetében ez a probléma sem áll fenn. A fentebb említett barkácsolós módszer alkalmazásakor egy kinetikus karabéllyal bővíthetjük repertoárunkat. Ha elfogyna a muníció, akkor a fegyvert használva különböző tárgyakat tudunk megemelni és elhajítani a célszemély irányába - a megoldás ismerős lehet a Half-Life 2-ből.

A pályákon való előrehaladáskor az életerő-növelő segélycsomagok különböző rejtett helyeken vagy a szörnyek megölését követően válnak elérhetővé, viszont érdemes óvatosan bánni velük, mert az egyes szinteken nem sűrűn találhatók ilyenek. Az életerőnket amúgy Isaac speciális öltözékének gerincén végigfutó csík mutatja, ha pedig nagyon megcsappan ez az energiaérték, akkor hősünk akadozva veszi a levegőt, mozgása lelassul, reflexei is romlani kezdenek. Ezenkívül a sisakunk által kivetett képekből informálódhatunk egészségi állapotunkról. Ruházatunk saját oxigénellátó-rendszerrel, illetve mágneses csizmával rendelkezik, aminek egy-egy küldetés alkalmával hatalmas szerep juthat, hiszen gravitációmentes területekre is eljutunk, ráadásul egyes esetekben csakis a gravitáció manipulálásával haladhatunk tovább, így taktikai elemnek se lesz utolsó.

A Dead Space szerepjáték elemeket is felvonultat, igaz ezeket nem kell véresen komolyan venni. Van tárgylistánk, ahol az összegyűjtött javak között tudunk böngészni vagy azokat felhasználni, továbbá pénzt is gyűjthetünk az egyes pályákon, melyeket később fegyverek vagy más egyéb, nagyon hasznos eszközök megvételére használhatunk fel. Ezenkívül a "Munkapad" nevű funkció elindításával eszközeink tulajdonságait tudjuk felturbózni, tehát például a fegyverek jobb, pontosabb célzást és nagyobb pusztító erőt kaphatnak. Újító dolog, hogy holografikus formában kapjuk az információkat, illetve az egyes naplóbejegyzéseket is így tálalja a rendszer.

Alaposan kidolgozott környezetről nem beszélhetünk, hiszen egy űrhajóról van szó, azonban a lehetőségekhez képest az EA Redwood Shore emberei nagyon szépen elkészítették a szűk, rémisztő folyosókat és a nagyobb termeket. Azonban akad itt is egy elég nagy baki, ugyanis a játék teljesen lineáris, alig vannak elágazások, tehát nem jelent nagy kihívást kitalálni, hogy merre is kell mennünk. Hatalmas öngól ez, mely a játékidőre is rányomja a bélyegét. Ráadásul a kitalált GPS-rendszer is rengeteget könnyít a tájékozódásban, eltévedni igazi művészet.

A látványra nem lehet panaszunk. Fenomenálisra sikeredtek a fény-árnyék effektek, a karakterek kidolgozottsága, a szörnyek aprólékos ábrázolása, mind-mind profi munka benyomását keltik. Hasonlóan minőségi lett a játék hangja, melyet 5.1-es rendszeren hallgatva már-már a hollywoodi minőséget súrolja. Késő este, a sötétben ülve nem egyszer ugrottam föl a székből, miközben annak karfáját markoltam. Szintén frappáns megoldás, hogy a játék mellé egy animációs filmet és sorozatot is kreáltak a programozók. Ezek ismerete nélkül is érthető a sztori, de ha sikerül beszereznünk a Downfall címre keresztelt rajzfilmet, akkor rengeteg olyan részletre is fény derül, amit amúgy nem értenénk meg (bár szerintem az az animációs film elég gagyi :S).

A Dead Space egy nagyon hangulatos, jó játék lett, mely egyedi, korszakalkotó újdonságokat nem vonultat fel, amit viszont átemeltek az EA-sok más játékokból, azt nagyon szépen egybegyúrták.

Grafika: Egyesek szerint a játék egyik leggyengébb eleme, hiszen nem bővelkedik túl sok színárnyalatban a hajó, azonban a komor, horrorisztikus hangulatot csak a sötét, szürke tónusú színekkel lehet visszaadni. Ez pedig sikerült az EA-nak.

Kezelőfelület: A kezelőfelület első körben szokatlanul hathat, főleg azoknak, akik még nem ismerik a váll mögüli perspektívát. HUD nincs, az információk a szkafanderünkről olvashatók le, a menü és az inventory előcsalogatása közben pedig nem szünetel a játék, tehát érdemes fedezékben előhívni. A magyar feliratnak köszönhetően minden könnyedén megtalálható.

Játszhatóság: Nagyon gyorsan, alig 8 óra alatt végigjátszható a Dead Space, ami sajnos nem válik előnyére, de ez a rövid játékidő annyira masszív és annyira lebilincselő, hogy képtelenség abbahagyni. A váratlan helyzetek, az érdekes sztori ellensúlyozza ezt a negatívumot.

Intelligencia, nehézség: Az MI-ről azért nehéz beszélni, mert csakis agyatlan szörnyekkel van dolgunk, akik nem bújnak fedezékbe, csak egyszerűen nekünk esnek. Egyedül a meglepetés erejével képesek élni, ami néha elég ahhoz, hogy jól megijesszenek bennünket.

Hangok és zene: A hangok profin kivitelezettek, egy jobb otthoni hangrendszerrel pedig olyan hatás éri az embert, ami nem sok hollywoodi produkcióra jellemző.

Összegzés: A 2008-as esztendő nem bővelkedett horror játékokban, így talán kicsit nagyobb volt az elvárás a játékkal szemben, mint ami általában jellemző, azonban számomra abszolút hozta azt, amit egy ilyen produkciónak hozni kell. A történet teljes körű megértéséhez mindenképpen érdemes megnézni az animációs filmet is.

Ami engem személy szerint a legjobban megfogott, az a vérfagyasztó hangulat, és az elején a zene, ami a későbbiekre is erősen rányomta a bélyegét. Attól, hogy egy halott űrhajón vagy és közben egy nagyon kedvelt gyermek-altatódal megy a háttérben, sejtelmes búgással fűszerezve, tele lett a gatyám. A zene és egy kisebb videó-összeállítás (érdemes a hallgatáson kívül nézni is!):

Twinkle, twinkle, little star

2-3 óránál tényleg nem lehet tovább játszani :D. De mindenkinek ajánlom aki szereti a túlélő horror játékokat. Ráadásul már készül a második rész is, ami legalább ennyire vérfagyasztó lesz!

A Dead Space hivatalos trailerje:

Dead Space trailer

És még egy videó, ahol a játékot belülről láthatjátok. Még nézni is durva, de képzeld el, amikor te viszed végig a karaktert a pályán!

Dead Space gameplay

3 megjegyzés:

  1. Fú nagyon tetszett az ajánlód, már sokan mondták próbáljam ki de elriaszt az űrhajós feeling :(

    VálaszTörlés
  2. Jaaj...:D ezzel még a bátyám játszott anno és kért,h üljek oda mellé mer 1edül nem meri vinni a játékot XD nem rossz

    VálaszTörlés
  3. Jó is volt a Dead Space, de mint horror, közelébe sem ér a Silent Hill, Project Zero (Fatal Frame) vagy a Forbidden Siren sorozatoknak, bár ezt az utóbbi kettőt sajnos eléggé elhanyagolták ebben a generációban. Nagyon elmentek a fejlesztők a popkornhorrorok felé. Na majd a silent Hill Downpour...talán.

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: