2010. május 15., szombat

Princess Aurora: A Controverses kiállításról, a sajtószabadságról és a határokról

A mai világban, ahol mint szokás mondani “már nincs új a nap alatt”, a művészetek, a média, a sajtó és minden, amit csak el tudtok képzelni, határokat feszeget. Vajon meddig mehetünk el? Meddig terjed a sajtószabadság és mikortól lép át valaki egy morális határvonalat?

Itt van például egy nagyon durva történet. A kolumbiai vulkánkitörés után a tizenhárom éves Omayra Sanchez beszorult a törmelék közé a vízben. Ebből készült el Frank Fournier 1985-ös fotósorozata, amely a hatvan órás haldoklást örökítette meg. A mentők minden emberit megpróbáltak, de nem tudták kiszabadítani. A 13 éves kislány az első napokban még énekelgetett, aztán hallucinációk kezdték gyötörni. Lába elkezdett üszkösödni, kis teste lassan kihűlt. Csak ültek ott és együtt imádkoztak a haldokló kislány mellett, miközben Fournier kattogtatott. A történtek ismeretében csak azon lehet eltűnődni: hogyan lehet ezt ép ésszel kibírni? Omayra Sanchez borzasztó tragédiája mellékszálaként feltűnik egy pillanatra a mentőcsapat tagjainak és magának a fotósnak a tragédiája. A képet, aki egyszer is látta, soha nem felejti el. Azok, akik ott voltak, akik részt vettek a dologban, sokkélményként hordozzák magukban, amíg csak élnek. Miként dolgozza fel ezt az az ember, aki közben bőgve készíti a fotókat egy utolsó óráit élő kisgyermekről?

Mennyire személyes ügy egy kislány haldoklása? És jó-e az nekünk, ha mi is látjuk?

A Musée de lElysée-ben volt egy kiállítás, ahol a 80 legnagyobb botrányt kavaró képet állították ki. Többek között Omayra Sanchez-ét is.

"Nem szándékunk provokálni. A kiállítás határokat feszeget - a véleményszabadság határait, a saját képhez való jog és a magánszféra jogának határait. A kiállítás megérteni próbálja, hogy mi elfogadható társadalmunkban és mi nem. Anélkül mutatjuk be a képeket, hogy állást foglalnánk mellettük vagy ellenük" - mondja a múzeum kurátora, Daniel Girardin az Ellentmodások (Controverses) kiállítás kapcsán. Óvatos, finom beharangozója egy páratlan mutatványnak.

A nyolcvan fénykép nem mindegyike témájában botrányos. Van közöttük olyan is, ám a zöme a kép kapcsán kialakult feszültségek miatt maradt emlékezetes. A kiállítás anyaga mély tűnődésre késztető és agresszíven sokkoló. Támadják is rendesen. Olyan képekről van szó, amelyek ilyen vagy olyan formában, de magukra rántották bizonyos társadalmi csoportok dühét és vádjait.

Napi Élet Kultluk

A legnagyobb hisztit minden bizonnyal André Serrano „Piss Christ" című fotója okozza majd. A cím fordítása számtalan variációban létezik, ki-ki ültesse át magának, ahogy tetszik. A művész 1987-ben maga vizelt tele egy tégelyszerűséget, amibe aztán egy feszületet helyezett. A műről készült kép akkora botrányt kavart, hogy a mai napig hallatszik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a múzeumban csak egy vitrinben elhelyezve merik a képet kiállítani. Ha netán valamelyik buzgó katolikusnak kedve lenne szétszaggatni dühének kiváltóját. Serrano annyiban különbözik a kiállítók nagy többségétől, hogy ő tudatosan sokkol. Általában szeret szórakozni a tabukkal, példa erre a „Hullaházban" című sorozata (csak erős idegzetűek kattintsanak), amely pontosan olyannak ábrázolja az embereket haláluk után, mint amilyenek életükben voltak: romlandónak, tehetetlennek, gyámoltalannak, kiszolgáltatottnak. Mennyiben művészet ez? Ha a provokációt motiváló szándékként tételezzük fel, akkor minden tekintetben az. Nem véletlen eseménysort örökített meg, nem „éppen arra járt", hanem tudatosan választotta a biztosíték kiverésére szolgáló témát.

Napi Élet Kultluk

1993. május 26-án jelent meg minden idők talán legsokkolóbb sajtófotója a New York Times-ban. Egy Kevin Carter nevű pasas készítette Szudánban. A képen egy éhségtől haldokló kislány látható, tehetetlenül fekszik, miközben egy keselyű néhány méterre tőle várakozik. Érzi a halál szagát. A fotó tartalma fel sem fogható. Aki látja, nem akarja többet látni. Másfelől, egyetlen ilyen kép többet ér ezer cikknél, amikor a világ közvéleményét fel kell hívni valami súlyosra. Sikerült. Carter a kép miatt annyira durva támadásokat kapott, amilyet előtte újságíró még nemigen. Pedig neki még azt a keresztet is viselnie kellett, hogy ott volt. Látta. Azt is, amikor a keselyű elindult. A képért Pulitzert kapott, de semmiféle díj nem képes feledtetni az efféle iszonyatot, semmi nem törölheti ki az emlékezetből egy halott gyerek látványát. Carter nem tudta tovább cipelni a terhet, 1994. július 27-én öngyilkos lett. Képe és annak híre túlélte.

Napi Élet Kultluk

Ehhez képest a tárlat plakátján és marketingcuccain látható Olivero Toscani fotó, a smároló pappal és apácával valóságos felüdülést nyújt. Pedig annak idején, a Benetton-kollekció részeként az is nagy felzúdulást keltett, mint a művész által vezetett project majd minden darabja. A fehér kancát hágó fekete csődör, a fehér csecsemőt szoptató fekete nő, a meztelen fenék, rajta a HIV felirattal, mind megütötte a bigott kultúrakisajátítók agyát.

Magam részéről azt gondolom, a kiállítás mindenképpen hasznos lehetett, már ha van valakiben elég bátorság ahhoz, hogy szembesüljön egy ekkora pofán vágással. Mindenki tegye fel magának a kérdést: ezek a fotók nem mennek túl egy bizonyos egészséges erkölcsi határon? Szerintem gyakran túlzásba esnek a fotósok, mindezek ellenére azonban van bennük valami, ami gondolkodásra készteti az embert egy olyan világban, ahol ezt az üdítő tevékenységet igen kevesen teszik. Ugyanakkor szerintem a rosszallások ellenére a kiállításra minden ember kíváncsi lenne. Érdekes lehet valami olyan, ami nem megszokott. Izgalmas nekünk is “tilosban” járni.

10 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett a cikk! Nagyon durva, kár hogy nem raktál ki több képet! Máskor bátran tölts fel hullákat, stb :D

    Durva ez a kislányos történtet, főleg a keselyűs, azt nem értem miért nem mentette meg a kislányt...

    VálaszTörlés
  2. Van sajnos, amikor már annyira le van gyengülve a szervezet, hogy ha szeretnéd sem mentheted meg a másikat. Inkább azt csodálom, hogy képes volt ezt végignézni. Valószínűleg az adott pillanatban ki tudta zárni a tudatából, hogy mi is történik pontosan, mint azok, akik hullákkal kénytelenek dolgozni. Más kérdés, hogy ez nála ezek szerint ideig-óráig volt tartható állapot.

    VálaszTörlés
  3. jaja remek fotósok ezek..

    sőt! Toscani fotózta azt az anorexiás modellt, aki kiállt és megmutatta magát és ő lett az anorexiaellenes mozgalmak arca..


    http://vistase.files.wordpress.com/2007/09/anorexia01.jpg

    VálaszTörlés
  4. -Zearlot:

    Hát szerintem logikus hogy megölte magát.

    -Neo:

    zsír! Nagyon rá vagyok állva az ilyen képekre!

    VálaszTörlés
  5. Azt nem értem hogy nem tudták kiszabaditani a kislányt a vulkán-törmellékek alól? SEMMI technika sem segitett?
    Durva....hullák,az más, ők már "jobb"helyen vannak.,max NEKÜNK megrázó a látványuk.
    De azért ÉLŐ emberek...mondjuk,ellenségeimet nem sajnálnám ,de ártatlan gyerekek meg minden...

    VálaszTörlés
  6. Áhh..én sem értem, hogy miért nem tudták kiszabadítani a kislányt...bár most találtam egy videót, azon látszik, hogy próbáltak vmit csinálni, csak nem sikerült.De a legszörnyűbb:nézzétek meg a szemét!Nem tudom, hogy éppen sírt-e vagy alapból ilyen neki.:(
    Én tuti, hogy elkergettem volna valahogy azt a rohadt keselyűt...
    Szerintem ezek a képek olyan szempontból jók, hogy felhívják néhány problémára a figyelmet.De azt már nem tartom etikusnak, hogy valakinek a haldoklását végigfényképezi...gondoljatok bele, mi lenne ha (istenments) ti lennétek ott beszorulva és vki nagyban kattogtatna.;-(

    VálaszTörlés
  7. Üdvözletem!
    Ezek a fotók csupán a hétköznapokat elevenítik meg amik mellett máskor elmennek az emberek. Hétköznapi életképek. Csak van, hogy nem szembesülünk velük, de máshol ez a mindennapok valósága. A keselyűs képhez csak annyi hozzáfűzni valóm, hogy valószínűleg menthetetlen állapotban volt lévén a nagy "semmi" közepén készülhetett a kép. Távol a "megfelelő" orvosi ellátástól (legalább infúzió kellett volna neki, az élelemről nem is szólva). Ez egy figyelem felhívás volt a 3. Világbeli állapotokra.
    Néha az olyan állapotban lévő embereket pofon kell vágni akik nem reagálnak a külvilágra.

    VálaszTörlés
  8. A levizelt feszületet nem értem. Ocsmány provokáció (mellesleg nem vagyok hithű katolikus, nem azért mondom). Értelmetlennek tartom egy szent jelképet ilyen módon kiállítani, ugyanezt nem érteném egy Buddha-szoborral vagy Korán-verssel sem.

    VálaszTörlés
  9. A gyermekeket ábrázoló képek nagyon megrázóak. A keselyűset láttam már és olvastam is róla. Egy filmben is felhasználták jelenetként, a címe Határok nélkül (nagyrészt a 3. világról szól). Érdemes megnézni.

    A kislány haldoklását épp elmével végignézni... kész csoda. :S

    Nem tartom túlzásnak és etikátlannak sem, inkább bátornak, mert volt, aki az emberségét, az épp elméjét kockáztatta/adta oda, azért hogy felnyissa az emberiség szemét. Nem díjakért készültek azok a képek, legalább is az az érzésem. :S
    Persze a pusztán provokatív képekről más a véleményem, de azok meg hogy milyen vizeket zavarnak, nem igazán a szívem ügye.

    Nagyon jó cikk lett! grat (Y)

    VálaszTörlés
  10. Én valószínűleg beleőrülnék ha végig kellene néznem egy ártatlan kislány haldoklását... T_T a fotózás eszembe sem jutna..
    de az a keresztes hülye egy ötlet volt már nemazért, de sztem semmi értelme :S

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: