2010. május 10., hétfő

Nyarlathotep: Om

Nos előre elnézést, meglehet ez a bejegyzés kicsit zavaros lesz, néhány napja tibeti om vibrációval erőszakolom az agyam, és egy kellemes féltransz szerű állapotban vagyok. Így volt lehetőségem egy egészen más perspektívából szemlélődni.

Végül is arra a következtetésre jutottam(mint már sokan előttem), hogy valójában nincsenek mágikus erők, sem pedig mágia. Van valami, amit így definiálnak, de erre az öntudatlan valamire, ami bár láthatatlanul, de mindenütt jelen van, személy szerint inkább a kollektív tudattalan megnevezést használnám(C. G. Jung is ír erről, de róla majd később). Tehát valójában akaraton és szándékon kívül más nem számít, hiszen ezzel befolyásolható ez az öntudatlan valami. A lényeg tehát nem az, hány előző életünk volt/lehetett stb., mik az úgy nevezett "képességeink"(elméletem szerint voltaképp ezt is mi magunk teremtjük meg), hanem milyen erős az a hatás, amit a külvilágra bírunk gyakorolni, milyen mértékben tudunk hatni másokra; ez az akarat, kapcsolatunk milyenségét a külvilággal pedig a szándékaink és vágyaink határozzák meg. Ami miatt ez ezen a síkon nem úgy működik, mint szeretnénk talán azért van, mert az emberek nincsenek összhangban. Elvégre gondoljunk bele, 6 milliárdan élünk ezen a bolygón, 6 milliárd más világ.

De mindennek ellenére, hiába mások akadályoznak, mégis elengedhetetlenül szükséges az ő létezésük is, hiszen ha nem lenne senki, aki meghallgasson és visszaigazoljon arról, hogy vagyok az olyan, mintha nem léteznék. Ez persze sokszor fáj, de nem érdekel, mert tudom hogy rendben van. Ilyen az emberi természet, a kapcsolat teremtés. És a másik, ami szerintem fontos, teljesen mindegy, hogy hogyan vagy miben, de az embernek meg kell találnia a saját belső békéjét, amiben az egyén jól érzi magát(azért nem sorolok ide semmit, mert a lehetőségek száma közel végtelen). Ha odabent rend van(bármilyen formában, tehát ha az egyén ezt az őrületben találja meg, akkor abban találta meg. ennyi), akkor kívülről sem érhet senkit olyan behatás, ami kibillenthetné.

Összességében, bár tudom, itt sokan nem fognak egyetérteni velem, minden a lehető legnagyobb rendben van, de legalábbis minden úgy történik, ahogy történnie kell. Legyen pozitív, vagy negatív, teljesen mindegy.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon nagyon tetszett!

    Szerintem a az úgynevezett "mágia,, nem más mint az akarat, az energia és az agyhullám tömör és tudatos irányítása!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Káin: kb. ezt próbáltam leírni én is. csak ehhez kell az a tudattalan "anyag", amit manipulálni lehet, ami ezt egészet létre hozza, illetve mások számára is leképezhetővé teszi.

    VálaszTörlés
  3. -Nyarlathotep:

    Tudom, rögtön értettem is!Milyen az om állapot? Arról nem írsz, hogy hogy lehet ezt elérni?

    VálaszTörlés
  4. Káin: Megpróbálhatom, de kb. meghallom és kész, végem. xD De szerintem amúgy nem nagy mutatvány, bizonyos hangok, illetve hangzások tágítják a tudatot, egyszerűen fogékonynak kell rá lenni. De ez olyan, hogy meséltem ismerősnek, Ő pedig azt mondta, meghallotta ugyanezt és ideges lett, ebből arra következtetek, hogy mindenkinek van valami saját frekvenciája vagyis inkább hangzása, amivel ezt el tudja érni, bármiféle rákészülés nélkül.

    VálaszTörlés
  5. om mani padme hum (ॐ मणि पद्मे हूँ)

    Van még egy gyakorlat, a Metta, ami szanszkrittül kb szeretetet és barátságosságot jelent. Ezzel ki lehet oltani az egyénben tomboló negatív érzelmeket, és ráhangolódni másokra, akik hasonló élményen mennek át.
    Még egy közvetett bizonyíték a kollektív tudatalatti javára.

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: