2010. május 14., péntek

Nyarlathotep: Árnyékemberek

Úgy döntöttem, ma kis kedvenceimről fogok cikket írni. Jöjjenek hát az árnyékemberek.

Eme cikkem részben saját tapasztalataimon, részben pedig azon kevés információn alapszik, amit róluk találtam. NEM összekeverendőek a szellemekkel, merőben más jelenségről van szó! Lényeges különbségeket figyeltem meg, az első amit kiemelnék, hogy ők tulajdonképpen csak vannak. Értem ezalatt, hogy nem csapnak zajt(nagyon ritkán fordul elő és akkor sem túl hangosan), semmiféle emberi vagy állati hangot nem adnak ki, nem törekednek a jelenlétüket a tudtunkra hozni. Eleve negatív töltésű lények, ám nem ártó szándékuk végett, hanem mert ez a természetük. Végeredményképp nem a holtak kóborló lelkéről van szó ez esetben. Egyes elméletek szerint, melyekkel hellyel- közzel jómagam is egyet értek, ők valójában az emberek sötét gondolataiknak és érzéseiknek manifesztációi(megtestesülései). Saját energiájuk, vagy kisugárzásuk szerintem nincs, egy nagyon enyhe kellemetlen érzéssel jár észrevenni őket.

Fényes nappal ők nem fordulnak elő, eleve a sötét, félhomályos helyeket "kedvelik"(metrók, sikátorok, sötét folyosók, szekrények stb., sarkok). Ennek okán nyilván rájuk hatványozottan mondhatnánk azt, hogy csupán a képzeletünk szüleményei. Na igen ám de...

Ezt a megjelenését, mint egy korábbi cikkemben említettem, "személyesen" ismerem. Gyakorta ébredek arra éjjel, hogy ez a kalapos figura vagy valamelyik sarokban gomolyog és onnan figyel, vagy pedig fölém hajol és néz. Időnként velem is szokott tartani, de általában csak másodpercekre látom, és utána már köddé is válik. A lentebbi képen lévő alakot is ismerem, bár ő nem hozzám "köthető", egy ismerősöm lakásában láttam szinte pontosan ugyan ezt.

Ha valaki pedig megkérdezné, melyik létezőhöz hasonlítanám magam, azt hiszem én őket mondanám.

30 megjegyzés:

  1. velem kb. totálisan ugyan ez van. hetente kb. egyszer megjelenik valamelyik jómadár a hátam mögött ( többen is vannak ) és szinte mindig összetör valamit. anyukám azt hiszi, hogy én vagyok a béna :D de nem... legutóbb vele is megtörtént, azóta hisz nekem. legutóbb a kedvenc bögrémet törte össze, és csak úgy spontán elordítottam magam, hogy bazd meg miki, az volt a kedvencem, ezáltal miki lett a bögretörős ( anyukám kávésbögréje is az ő karmaiban végezte be ) és józsi lett a leverős. múltkor a kakaót/kapucsínót borította ki. és van egy harmadik alak, aki ritkán tűnik fel a színen. őt szurkának neveztem el, mert mindig megböki a vállam. nálunk elég sok ilyen van, néha még beszélni is szoktam hozzájuk :D najó, ez egy személyes élmény volt, de a cikk is tökjó lett :D grat :D

    VálaszTörlés
  2. letti: köszönöm :)

    hm, véleményem szerint a te látogatóid inkább szellemek vagy ilyesmik lehetnek.

    VálaszTörlés
  3. Nekem is egy csuklyás volt nagyon sokáig de őt úgy láttam mintha tényleg ott lenne, de csak tizedmásodpercekre tűnt fel és egy fekete indigókék anyagból volt.

    Ő volt az egyetlen ami fizikai térben fizikai testben megjelent előttem.

    VálaszTörlés
  4. Nyarlathotep :

    valahogy én is így gondoltam, de nem voltam benne biztos. :)

    VálaszTörlés
  5. Nyarlat:

    Tetszett a cikk! (Y)
    Nem lehet kellemes ere ébredni, bár valószínűleg te már hozzászoktál.
    Ha a sötét gondolataink megtestesülései, akkor hamarosan én is számíthatok hasonló látogatókra.

    Káin:

    Tisztára, mint a kaszás...

    VálaszTörlés
  6. -Nightmare:

    Hát nem tudom, hogy az valóban létezik ...vagy hogy kékes fekete. Fura anyagból volt.

    VálaszTörlés
  7. Ezzel a cikkel is az a bajom, hogy túl rövid, és legszívesebben órákig olvasnék róla.

    Kiskorom óta nem stimmel valami ebben a lakásban. Megjártam pszichiátert is, aki közölte: kutya bajom mentálisan, sőt...
    Viszont egy biztos. A lakásban kiskorom óta rosszul érzem magam, valami idegesít, és sokszor látok ilyen alakokat (nem egyet). Eddig mellettem volt a macskám, és tompultak ezek a jelenések, de most, hogy a cicám "távozott" újra előjött minden nyomasztó feeling. Akármik is legyenek, máshol nagyon ritkán látom őket, de itt annál többet.

    VálaszTörlés
  8. -Zearlot:

    A macskák távol tartják ezeket a negatív entitásokat ez tény. Sajnálom a cicádat :(

    Üdv: Káin

    VálaszTörlés
  9. :*

    Akkor fájt. Nagyon. Most már belátom, hogy jobb neki, hogy nem szenved. Önző meg nem lehetek. De azóta tény, hogy olyan paranoiássá váltam a "furcsaságok" miatt, hogy felüdülés lesz elköltöznöm. Amúgy vannak még ilyen furcsaságok, hogy a lakás összes része elég hideg. Az én szobám valamiért sokkal melegebb a többinél.

    VálaszTörlés
  10. -Zearlot:

    az jó! Ahol hideg van általában az a rossz!

    VálaszTörlés
  11. Hmm, az én szobám hidegebb, mint a ház többi része. Már hívtunk mindenféle szerelő izéket, akik bütyköltek valamit, de max. 2napig volt jó. Utánna ugyanúgy hideg volt. Vagyis nem hideg, hanem hidegebb. Nem látom a lehelletem vagy ilysmi.:D És furcsaságokról meg annyi, hogy nem tudom, hogy álmomban történt-e, vagy ébren voltam. Mint már írtam korábban, engem mindig is a fura álmaim rémítettek meg, meg kiskoromban a kedves unokatesóm aki meg jól összebeszélt minden hülyeséget, hogy mindentől mégjobban féljek. De az álmaim ma sem múltak el.

    VálaszTörlés
  12. Káin:
    -Mindenféle rémtörténetet. Árnyékemberekről akik nem csinálnak semmit, csak figyelnek minket. A sötétségben laknak. Meg mindenféle rémtörténettel, amiktől 4-5 évesen paráztam. De még mindig neheztelek rá emiatt.:D

    VálaszTörlés
  13. Érdekes. Én kiskoromban emlékszem nagyon rettegtem. Sok dolgot láttam, de emlékszem a rengeteg rémség között szerepelt négy ilyen árnyalak is, akik szinte heti gyakorisággal bukkantak fel. Egy stólás női alakra és egy kalapos úrra tisztán emlékszem. Volt egy harmadik, akinek talán sztetoszkóp lógott a nyakában. Onnan tudom, hogy biztosan nem hallucináltam, mert sokszor a macskám követte őket a tekintetével. Mai napig beleborzongok erre gondolni. Aztán a gyerekkor elmúltával tompult a képesség, bár be kell valljam, most hogy írom ezt... Remélem, csak az elmém viccelt meg azzal, amit most is a szemem sarkában láttam. Nem szeretek velük szórakozni, még akkor se, ha alapjáraton nem zavarnak semmiben. Elég nyomasztó. Ha egyedül vagyok - mint most is - már csak villanynál vagyok képes aludni. És persze a dokik még mindig nem hajlandóak tömni semmivel, mondván csak "élénk a gyerek fantáziája". Aha, persze...

    A szobámról amúgy: sokáig a jobb oldalon aludtam. Oda rakták az ágyam. Majdnem minden éjjel zaklatott voltam, rémálmoktól szenvedtem és bennem volt (négy évesen!!!) a késztetés, hogy áttoljam az ágyam a másik falhoz. Sokat álmodtam is róla, mégpedig azt, hogy van ott egy ajtó, amit valamiféle energia őriz. Az energia pedig megvéd. Na ez egy külön sztori, mert azóta csak és kizárólag annál a falnál vagyok képes aludni, mi több, a macskám az "ajtó" helyét rengetegszer szemelte ki bámészkodásának tárgyául. Valaki nem tudja, ez mi lehet például?

    VálaszTörlés
  14. -Darkness:

    Durva hogy a sztorija még hiteles is XDDD

    -Zearlot:

    Egy kapu ami a szobádba nyílt. És nem a fantáziád játszott veled...

    VálaszTörlés
  15. Káin:
    Remek :D De szerinted miért pont ehhez húzódtam oda? Tényleg nem értem.

    Darkness:
    a sztori akkor a legdurvább, ha kiderülne, az egészet onnan vette, hogy ő is látta ezeket.

    VálaszTörlés
  16. -Zearlot:

    Én pl a hideg energiát szeretem és állítólag az a szar. Na akkor ennek miértjét mondja el valaki :D

    VálaszTörlés
  17. Érdekes ez a macskás történet. Ezért kedvelem a macskákat. Olyan misztikusak. Pl. az egyiptomiak azt tartották a macskákról, hogy ők őrzik az átjárót az élet és halál közt.

    Tegnap este gondolkoztam ezekről az ijesztgetésekről, amin az uncsitesóm jót nevetett.:D Én valahogy akkor nem.:D És beugrott, hogy azt az árnyalakot, úgy írta le, hogy tiszta fekete, piros világító szeme van. Rögtön beugrott ennek a cikknek az utolsó képe.

    VálaszTörlés
  18. nemár kalapos alak???régen nálam is megjelent egy ilyen éjjel.hosszú kabát volt rajt és az ajtóm előtt bámult.azt hittem eddig,hogy csak hallucináltam O_O

    VálaszTörlés
  19. -Bunny és Darkness:

    Nagyon nagyon sok ember látta őket és senki sem tudja, hogy kik vagy mi a céljuk...

    VálaszTörlés
  20. Mindenki :

    három kérdés.
    1. az miért van, hogy tömegben látok dolgokat, amiket nem kéne? pl. mindig észreveszem, ha egy kisgyerek elveszetten kóborol, elcsattant valahol egy pofon, vagy hasonlók? a többiek nem is törődnek vele, de nekem vonzzák a tekintetem ezek a dolgok. néha nagyon zavaró tud lenni.
    2. miért van az, hogy tömegben látok olyan ismerősöket, akikről tudom, hogy nincsenek ott, de mégis látom őket...? (akár holt, akár elő - mindkettőre volt már példa) meglátom őket, nézek, pár pillanat múlva, már nincs ott senki. néha ez a valami is észrevesz, integet, vagy felém kezd jönni, elmosolyodik esetleg, aztán eltűnik. hogy történhetnek meg ezek a dolgok???
    3. ha valakit régen nem láttam, van, hogy vele kapcsolatban álmodok valamit. pl. a nagynéném 2008as temetése előtt három évvel láttam utoljára a keresztanyámat. mikor találkoztunk, egyszerre mondtunk mindent, és bevallottuk egymásnak, hogy a legutóbbi álmunkban szerepelt a másik (nem tudhattam hogy jön, ugyanis úgy volt, hogy közbejött nekik valami...) valamiféle módon összekapcsolódtunk, és mindkettőnk olyan furán jól érezte magát, tudtuk mire gondol a másik, befejeztük a mondatokat, és tudtuk, hogy mi kell a másiknak. félelmetes volt.
    komolyan kezdek félni magamtól...
    (ha valaki tud valami magyarázatot, kérem írja le. bocs, hogy hosszú voltam :)
    jóccakát' :)

    VálaszTörlés
  21. 1.) Az azért mert talán mások érzelmeire érzékenyebb vagy.

    2.) na ezt nem tudom...a halott még logikus lenne, de az élő nem

    3.) Sok ilyen van, kb. mint a 100. majom esete olyan vonalon mozoghat egy telepatikus , jövőbelátó téma...

    VálaszTörlés
  22. fuhh, köszi.
    2. halottal tényleg sűrűbben "találkozom", az élőre eddig csak kétszer volt példa. de a legutóbbi eléggé félelmetes volt. három ismerősömmel nagyban majálisoztunk, mikor megláttam az egyik barátnőmet (este volt, utcabál, és nem találkoztam vele szilveszter óta) integettem neki, ő mosolygott, és visszaintegetett, aztán eltűnt. két nap múlva véletlenül összefutottunk, és azt mondta velem álmodott. kérdeztem mit, és a barátnőm szépen részletesen ezt mesélte el : lefektettem Lillát aludni (Lilla a húga) és aztán bealudtam énis, és annyira élethű volt az egész... a pink tornacsukád volt rajtad, egy fekete csőfarmer, és egy vörös "No boyfriend, no problem" feliratú top, és a vékony kék pulcsi, amit anyutól kaptál karácsonyra. három csajszival álltál a dodzsem előtt, és vattacukrot zabáltál, aztán integettél, és visszaintegettem, aztán Lilla felkeltett. - szó szerint így néztem ki, és éppen a dodzsemre vártunk. ez hogy lehet? belecsöppentem az álmába, vagy mi? nagyon nem vágom... ez megint hosszú lett :S
    (köszi Káin(L) :D )

    VálaszTörlés
  23. -Letti:

    Kilépett a testéből és kivetült az anyagi világba. Sok ilyen leírt eset létezik.

    VálaszTörlés
  24. Káin :

    most kicsit parasztnak fogok látszani : dedurvaaaaaaa... na ezt inkább nem mesélem el neki, mert még én sem nagyon hiszem el... pont velem, WOW...

    VálaszTörlés
  25. -Letti:

    Ha nem hiszed akkor akkor itt a neked megfelelő válasz:

    1.)Bolond vagy és menj orvoshoz! :D

    2.) Ne hazudozzál!

    _____________________________________

    viccet félretéve szerintem ez nem annyira hihetetlen ha vesszük a fizikát az agyhullámokat meg a több egymásra épülő síkot.

    Sajnos nem vagyok annyira okos hogy elmagyarázzam ezek mennyire közel állnak a fizikához és nem kuruzslás. A Metafizika és a parapszichológia pl pont erre szakosodott...

    VálaszTörlés
  26. 1. tudom hogy bolond vagyok, fejre ejtettek kis koromban
    2. kinézed belőlem? kösziii... :S

    ____________________________________

    nekem ne használj ilyen szakszavakat, tavaly majdnem meghúztak fizikából... :S

    VálaszTörlés
  27. -Letti:

    Komolyan én többet nem poénkodok veled. Mindent félreértesz ami cinikus vagy abszurd humor.

    A két felsorolt ágazatnak nincs köze a fizikához.

    VálaszTörlés
  28. Csak nyomokban, vagyis inkább a fizika magas foka,a másik pedig a pszichológiai olyan ága ami nem veti el az okkultizmus rejlő lehetőségeket.

    VálaszTörlés
  29. Káin...
    -.-" ok. akkor ne viccelj.
    úgy sem bírod ki.

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: