2010. május 4., kedd

neo.Crysis: Európa nevet rajtunk

Milliós, sőt milliárdos összegekkel támogat minket az Európai Unió. Több tíz milliós támogatások kerülnek ipari parkok, települések, közhasznú épületek felújítására, de biztosan hallottunk, láttunk olyan kiírásokat, amelyeknél mi is fogtuk már a fejünket..Hetekkel ezelőtt hallottam két régebbi esetről, amiket azóta is emésztek magamban, mégis megfeküdte a gyomromat és fel-feljön bennem az akkori felháborodásom. Rengeteg pénz került megfelelő helyre minden bizonnyal. De mi van akkor, amikor már az Unió röhög ki minket?

Kerékpáros pihenőhely 3,2 milliós uniós támogatásból

Ez egy viszonylag régi sztori, 2008-ban történt az eset. Én csupán nemrég hallottam róla mivel nem vagyok egy tévénézős/hírlesős figura és igazán felháborítónak találom, sőt az ott lakók is igen kíváncsi tekintetekkel fürkészik az ott található "ojjektum"-ot, mely valójában 10 darab véletlenszerűen lehelyezett fatuskóból áll! A dolog pikantériáját csak az adja csupán, hogy a megfáradt kerékpárosok, leülni még le tudnak a tuskókra, de kerékpártároló már nincs, így szépen ledobhatják kényelmesen a földre a bicikliket. Persze csakis akkor, ha eljut az illető a tuskókig, mivel ahhoz, hogy megközelíthessék a pihenőhelyet, egy árkon kell átmászniuk! És ha még ez sem lenne elég, akkor már csak az az egy probléma áll elénk, hogy sajnos a kerékpárút még nem került kiépítésre a pihenőhely mentén! A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal vizsgálatai minden papírt és iratot rendben talált és jogosnak ítélte az összeget, amit a várgesztesi "kerékpáros pihenőhely"-re fordítottak! A polgármester szerint az összeget tereprendezésre, növénytelepítésre, a földmunkálatokra és a füvesítésre fordították. Azaz a tuskókért hálásak is lehetünk, mivel azok csak olyan bónuszként kerültek lehelyezésre! Egyébként két padot és néhány kukát is kihelyeztek a közelben elhelyezkedő parkban. Mindenki döntse el magában, ez valóban 3,2 milliós értékekről van-e szó? És miért ide az EU-s pénz? Ott nincsenek közmunkások? Akik minimálbérért dolgoznak és árkokat ásnak, söprik az utcákat, mossák az intézményeket? Miért nem tudták ők rendezni a telepet az állam pénzén, ha már úgyis fizetik őket? Miért nevettettük ki magunkat a fél világ előtt? Nevetséges.













40 centiméteres minikilátó 40 milliós uniós támogatásból

Nos igen..nem a méret a lényeg ugyebár, hanem a technika! De erről sajnos nem hallottak még a bodrogkeresztúriak. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség persze reálisnak tartja a befektetést mind a mai napig is. És hogy mi szükség volt erre az óriási kilátóra? Az ideérkező turisták ugyanis, hogy teljes értékűen élvezhessék a kilátást, az ott levő vízmű dombjáról bámészkodtak, ami ugyebár magánterület és tilos! A kilátót egy neves építész tervezte, bár az a maga hatalmas 40 centiméterével meg sem közelíti a vízmű dombjának magasságát még így sem. Hogy mi is került 40 millió forintba a kilátón? 19-20 millió forint volt a tereprendezés, az ősfenyves rendberakása és a tisztítás, a másik nagy rész az infrastruktúra megépítése, a gyalogjárók, autóutak megépítése volt. Mindez csupán 40 millió...Több kérdés is felvetül bennem. Most lehet ez gonosz kijelentés, de akár hogyan is nézem a képet, én nem látok semmit. Egy pusztát látok. Alföldi gyerekként értékelem a pusztai szépséget, de nem értem mi lehet ebben annyira felemelő, hogy 40 cm-rel magasabbról nézem a semmit!

Szerintem ezt a projektet a bodrogkeresztúri Józsi bá'-nak is kiadhatták volna minimális költségbefektetéssel. Józsi bá' minden nap kiment vóna a falu határjába, oszt ottan ásott vóna, meg keverte vóna a betont, szórta vóna a sódert, oszt napi 5 ezer forintér meg 4 liter koccintósér meg egy szódáér cserébe összerittyentett vóna de nem ám egy negyvencentiset! Nem ááám! Egyenest egy ötvenessel dobta volna fel a hangulatot!

Hihetetlenül nevetséges ez az egész. Meg minek ide kilátó? Én 40 millió forintért minden arra járónak bakot tartottam volna! Vagy vettem volna egy létrát a TESCO-ból, tudjátok ilyen 3 lépcsőset 3.400 forintért és csókolom! Ott egy fa, ott egy másik-tetszik látni? Ha nem, tessék venni egy szemüveget!

Különben is..idejönnek a turisták, felmásznak erre a nem is tudom hány méteres dobra, és egyszerűen annyira nincs mit látni, hogy szerencsétlenek annyira meresztik a szemeiket-hátha-hogy megőrülnek, hogy nem magasabbak 40 centiméterrel-mert akkor minden sokkal jobb lenne és nem lenne elcseszve ez a k*rva kirándulás! Nézzed lentről akkor!

Nem hiszem el azt sem, hogy az uniótól kisírni képesek voltak 40 millió forintot, akkor azt miért nem lehetett, hogy magyarságból és testvériségből kérni a várgesztesi kollégáktól egy-egy tuskót nulla forintért?

Nem tudom, lehet ez csak engem háborít fel..de ez ostobaság! Pénzkidobás.
Nem hiszem el, hogy ennek a pénznek nem lett volna jobb helye egy óvodában, egy kórházban vagy bármilyen életmentő készülékre nem lehetett volna fordítani ezt az összeget..

Hiába a számlák és a papírok..mindannyian tudjuk, hogy működik ma minden. Kéz kezet mos. Az a lényeg, hogy legyenek megfelelő ismerőseid, és lesznek hivatalos papírjaid is. Ki beszél itt pénzmosásról vagy lopásról? Senki.

53 megjegyzés:

  1. Rohadt geci telibekúrt rühös zsidók meg szabadkőműves politikusok zsebeibe pihen a támogatás. Ennyire ostoba szerencsétlen szarnak néznek minket, ennyire hülyének hogy még a híradóban is le merték adni ezt a gecit és a Magyar birka paraszt akkor sem tüntetett, hanem vakargatta a fejit, hogy:

    -Há' jóvan!

    Aztán ment dolgozni röhögve és vállat rántva, ugyan úgy mint minden nap és fizette be vissza részletenként a saját fizetését az államnak csekkek formájában, baszná bele a vörhenyes farkát a kurva bibsibe az Isten!

    VálaszTörlés
  2. Káin:

    XDD
    Csak őszintén barátom, nehogy bent maradjon..:D:D

    Hát igen..de ha híradót nézel, kb arról szól ki kit ölt meg, ki mit hazudott, és ki kit lopott meg..ja és hogy született egy dög az állatkertben...

    VálaszTörlés
  3. Bassz...jellemző....ezért tart ott M.o. ahol tart.Én már hallottam ezekről.A hülye Unió is minden szarra adja a pénzt, csak arra nem amire igazán kéne...meg beleszól mindenbe, amihez semmi köze. :-s
    A kilátó 40 milliós költségébe gondolom a "neves tervező" munkadíja is jócskán beletartozik.
    A legegyszerűbb az lenne, ha felcserélnék a két dolgot: a tuskókra szépen fel lehet állni nézelődni, a biciklisek meg legalább normálisan letudnának ülni a "kilátóra", mert azon legalább van annyi hely.

    VálaszTörlés
  4. Abszurdisztán. Itt mindent lehet. Még pár év és tuti itt hagyom a picsába, nem fog hiányozni. :P

    VálaszTörlés
  5. Én is megyek, amikor és amilyen messzire csak tudok xD veszedelem, ami itt van :S
    Ez a hazám/otthonom, de valahogy mégsem érzek semmiféle szeretetet... tisztelem én a régi nagyokat, de ettől nem szeretem jobban Mo.-ot, a történelmet annál inkább, mert a jelenben nincsenek nagy emberek az ország élén :D *fogjaafejét*

    Amit a pénzzel művelnek az színtiszta átbaszás, és mindenki csak tűr. Nem lesz jobb a helyzet, egy 40 centis kilátótól meg főleg nem xD
    Geci, ilyen farönkök a mi udvarunkon is vannak. :D ingyen voltak...

    VálaszTörlés
  6. Nightmare

    Én nem megyek soha sehova.. itt fogok megdögleni
    Nem a magyarságtudat miatt..szerintem ma már az embereknek egyáltalán nem kellene nézniük a határaikat..én sem érzem..csakhogy vagyok. itt.
    Én szeretem Budapestet a maga mocskaival együtt. Szeretem ezt a várost. És lehet hogy szar fosok az emberek meg a politika meg a gazdaság..de elvagyok. néha majd éhen halok, de akkor is..mellesleg nem tudnék egy olyan országban élni, ahol más nyelvet beszélnek..mert én magyarul beszélek..magyarul gondolkodom..a fizetésem 50%át leadózom..a maradék legalább 25%-a elmegy a rezsire..alig marad pénzem pl ételre is sokszor...de leszarom..nem az én szavam dönt és nem is fog soha, méga véleményem sem érdekel senkit..és az emberek sem toleránsak..nap mint nap basztatnak akülsőm miatt..de az sem érdekel..

    Én iylen vagyok, és itt élek. Ilyen is maradok és itt is döglöm meg..:S

    Még itt sem találom a helyem, nemhogy szerte valahol a nagyvilágba...

    búú

    VálaszTörlés
  7. Neo:

    Nem igaz, hogy nem érdekel senkit a véleményed. Ne mondj ilyet! *hüppög* Egyenlőre egy senki vagyok, mégis érdekel, nap mint nap.

    És a te döntésed, ha itt akarsz maradni, itt akarsz "megdögleni". Én csak egyet kívánok neked szívemből: Ne egyedül dögölj meg! Legyen veled valaki, aki szeret!

    Én világot fogok látni, akkor is ha belepusztulok, éhen halok, magányos leszek. Nem törődöm bele abba, ami most itt van. Egyszerűen nem megy. Felemésztene.
    Egyedül akkor lennék képes változtatni a hozzáállásomon, ha itt találnék rá a szerelemre és a családra. Ez lenne az egyetlen tényező, ami maradásra bírna.

    VálaszTörlés
  8. Voltam olyan szerencsés, hogy az elmúlt néhány évben több európai nagyvárosban is jártam néhány napot, és mit ne mondjak, ég és föld. Persze, nem látok bele az ottani gazdasági helyzetbe meg politikába, lehet, hogy ugyanolyan szar, mint itt, de az emberek mentalitása egész más. Azért akarok kint élni, mert nem érzelmi nyomorékokat akarok magam körül tudni, hanem mosolygós, kedves, segítőkész embereket, akik nem a külsőm alapján ítélnek meg.
    Vannak jó és szép dolgok is itthon, de azt hiszem, bőven elég lesz az is, ha két hétre hazajövök nyaralni. Élni itt nem lehet.
    Ennek ellenére nem ítélek el senkit, aki itt akar maradni. Az az ő dolga, az enyém meg az, hogy nem maradok. ;)

    VálaszTörlés
  9. Én is el tudom képzelni, hogy majd egyszer ha lesz lehetőségem,elmegyek innen valahova, ahol talán jobb lesz.Csak bátorságom+ügyességem nem tom, hogy van-e hozzá.

    Neo:
    Csatlakozom Nightmare-hez, én is nap mint nap csüngök a szavaidon!
    És most gondolatban 5 cm vastagon megkentem a vajas kenyeredet házi-lekvárral, hogy finomabb legyen!!!!(fajta tetszés szerint választható)

    VálaszTörlés
  10. Nightmare

    Nemtom..engem nem nagyon érdekelnek más városok..
    ott is van szar meg fos..mindenkinek megvan a maga baja..

    Én szeretem ezt a várost..a Dunát..a szűk utcákat..
    még ha iylen fos is ez az ország..nem tudom magam az Elba vagy a Temze mentén üldögélve elképzelni magam..ide születtem..ha máshol lennék, azt szeretném

    BP egy kurvaszép város..csak nézőpont kérdése..
    Máshol is éhenhalnék..itt is

    VálaszTörlés
  11. Káin

    Remélem hallottad hogy az elmúlt évtizedek kivándorlói miatt az új parlament kurrrvára likvidálni szelektálni fog és nem nagyon fogják engedni a kitelepülőket..mert gecire elegük van az angoloknak hogy evvvveeeszik a munnkááááát!

    VálaszTörlés
  12. Charlotte

    Csííhááj egy újabb rajongó..jeeeszzzz!
    Majd dedikálok mellekre-popókra xDDD

    Aztakurva...Káin elkaptak a jányok..az egyik sütit meg fagyit tesz a hasamba a másik meg vajas-lekváros kenyérrel!! :O

    Huhha azt is nagyon szeretem..:D

    Nelegyen nagyon vastag..úgy nem finom..nagyon erős..de ha már házi..akkor van esetleg szilva???:O
    évek óta nem ettem házi szilvalekvááárt!!

    ~addig eszik míg kidurran és csorog már a kezén a lekvár és csupa ragacs a keze meg a szája~ xDDD

    ma vacsorára kakaós kalácsot ettem vajasan, meg ettem joghurtot is..:D:D meg áfonyás apentát hozzá..:D kemény a menü mi? :D mindig iylen durvaságokat eszem..:D mindegy..nekem ízlett! XD

    VálaszTörlés
  13. Neo:

    Oké.OKÉ.Felfogtam, na.

    *lehajtjaafejétéselsétálanaivkisálmaival*

    VálaszTörlés
  14. Nightmare

    :D

    Attól még nem kell elsétálni héhé..:P n_n

    Soha ne add fel az álmaid..a legtöbb nem fog teljesülni sajnos, de kívánom, hogy amik teljesülni fognak, azok a legjobbak legyenek..^^

    Ha úgy vesszük, nekem ez volt az álmom..ez a város.és itt élek már évek óta. Ebben a szakmában és itt dolgozzak. Az más kérdés, hogy ez mennyire pozitív már...a lényeg a türelem és hogy kis lépésekben haladj az álmaid felé. Akkor akár valóra is válhatnak az álmok!

    VálaszTörlés
  15. Neo:

    *visszasomfordál*

    Na így mindjárt kedvesebben hangzik a mondanivalód. :) Köszönöm a jókívánságot!*_* *cicaszemek*

    Szeretem az optimista gondolatokat. *mosolyog*

    Még nagyon fiatal vagy te is. Lehet, hogy ennél még sokkal jobb életed lesz. :) Már valóra vált néhány álmod. Ez jó kezdet.

    Amúgy erről egyszer beszélgettem már Melindával is. Erre lyukadtunk ki:
    "a vágyak nagy része nem azért van, hogy valóra váljon, hanem azért, hogy zakatolva továbbvigyen a végtelennek tűnő síneken ... "

    :)

    VálaszTörlés
  16. Nightmare

    Nem..sajnos én kifogytam az álmokból

    Vegetatív funkciókkal élek..dolgozom hogy legyen hol laknom meg ennem. Nem kívánok továbbtanulni sem. Nem akarok semmit sem. Élni nyugodtan még max vagy 5 évig, iszogatni, kreténkedni, baromkodni, elmélkedni. Nincsen már célom. Nem akarok családot. Még egy rühes kutyát sem akarok. Csak hogy hagyjanak békén. Legalább pár évig ne kelljen aggódnom amiatt hogy mi lesz holnap.
    Nem akarok külföldre menni, nem akarok egyetemre menni, nem akarok mások céltáblája lenni. Csak szálljon le mindenki rólam.
    Párkapcsolati téren is már annyi pofont kaptam...ha viszagondolok, egyik szarabb volt mint a másik. évek óta nem volt komoylabb kapcsolatom sem, az egyéjszakásnek meg nem vagyok a híve. Elegem van már mindenből. Elegem van a rinyából meg a hisztiből. Nem hiszem, hogy mostanában belemennék bármibe is.

    Kurvára nem akarok semmit se én már az élettől.
    Káin ánuszába maximum egy sünt felnyomni..:D:D
    Na jó nem..szeressük Káin! <3

    VálaszTörlés
  17. Neo:

    Na tessék, megint lelombozódtam. Mindegy. Meg kéne tanulnom nem foglalkozni mások életével, meg nem a szívemre venni minden rosszat. Úgysem tudok segíteni, akkor feleslegesen szomorkodom rajta. :(

    Jobb, ha most fogom magam és elindulok a suliba. *elkezdbepakolniatáskába*

    VálaszTörlés
  18. Nightmare

    jaja nekem meg indulnom kellene melóba..:D

    De jó valakinek csak most indul iskolába..:D


    Szerintem ne szomorkodj mások élete miatt..a tiéd a fontos úgyis.meg nem tudsz rajta változtatni, max apróságokban...

    De nem mondtam, hogy szomorú vagyok vagy ez nekem baj..én sodródtam bele ebbe az életvitelbe, akárhonnan is nézem..OK meg a családomnak is része volt benne, de nekem kellett minden lépést megtennem az utamon...

    Van amikor persze nincs választása az embernek..

    Én csak élem az életem..nem érdekel a jövő, mert nincs jövőm. De ez nem szomorú. Ez csupán egy tény, amivel mindig is együtt éltem. Nem mindenkinek vannak tervei a következő 60 évére..Én max egy hetet tervezek meg előre..vagy annyit sem.. a többi meg! nem érdekel..mert lehet már nem is lesz vagy ha lesz sem lesz másabb mint a most.

    Na mindegy. Ne szormorkodj Nightmare ennyit mert elfogy a méz a boltban! >.<

    VálaszTörlés
  19. Neo:
    Jajj szilva pont nincs asszem, de majd max. körbekérdezek a famíliában.De barack+meggy minden mennyiségben....
    Az én kedvenc párosításom a tejeskávé+dobostorta reggelire! (nyammmm)
    Én sem tervezek előre..nem is tudnék...mindig úgy vagyok vele, hogy a mát és a holnapot éljem túl.Meg legyen már hétvége.(nem mintha az jobb lenne)
    Talán annyi pozitívum van nálad, hogy valamennyire szabad vagy....vagy szabadabb. *átöleli*

    Jah és ha volnál olyan Drága, akkor légy oly kedves és ne még 5 évig, hanem minimum 10-20 (vagy több) évig élj!

    VálaszTörlés
  20. :| 40 cm?!?!?!?!
    bazdmeg.
    és már nemazér deeeeee most azért kellett a kilátó hogy kicsit messzebb lássanak a pusztán?O.o
    röhej...
    De mi legalább elmondhatjuk, hogy: Igen megcsináltuk!!! van egy 40cm-s kilátónk 40 millért, és egy cölöp pihenő helyünk 3,2 millért!! mi megcsináltuk!4 legyünk má' büszkék rá na:D
    melyik országnak van még ilyenje?:D



    Én is maradok itt:D
    nemszeretek más nyelven beszélni.
    Németül tanulok de már gecire unom/utálom.
    angolul meg akár mondok egy mondatot akkor is ha nem helyes nyelvtanilag...
    de akkor is na>.<
    jóezitt...

    VálaszTörlés
  21. Neo:

    Értelek én, meg nagyjából meg is értem, csak nem tudom felfogni hogyan képes valaki álmok nélkül élni. Nem fér az agyamba... mikor újra és újra elolvasom, akkor kb. megjelenik bennem az a bizonyos FATAL ERROR rendszerüzenet.

    Csak én vagyok annyira hülye, hogy elhiszem, hogy lehet az élet jobb is? Vagy hogy tehetünk többet, mint a mindennapi robotolás a megélhetésért? Csak én hiszem, hogy vannak még csodák? :'( Biztos majd kinövöm, ugye? Nem akarom.

    Nem fogok a lelkedre beszélni, úgysem érne semmit. Te már ilyen vagy. De nekem ne mond, hogy ez nem szomorú. Mert az. Számomra az.

    Van aki nem szarja le magasról a másikat, és nem csak magára gondol, és nem csak pofonokat ad. Van, aki nem érdekel senkit. Vagyok Én.
    Biztosan hibás génekkel születtem.

    Nah szóval téma lezárva, én leszállok rólad, nem rinyálok és nem hisztizek és nem foglak a baromságaimmal zaklatni.

    Meti:

    LoL, nézzük mindennek a jó oldalát. :) Magyarország, az EU bohóca, de MI MEGCSINÁLTUK!

    Charlotte:

    Te még változni fog. Ezt garantálom. :) Csak bírj engem elviselni, meg a sok élet/lélekdumámat. :)


    //Hát skacok, most teljesen úgy érzem magam, mintha én lennék az autós, aki rossz sávban megy, és nem érti mért jön mindenki szembe. Az a gáz, hogy bármennyire is szeretném, nem tudom elérni, hogy mindenki sávot váltson a kedvemért. Majd ha nem bírom, likvidálom a lelkemet valami jó erős gyomirtóval.//

    VálaszTörlés
  22. Nightmare

    búú
    fölöslegesen szomorítod magad.

    Amúgy az én fejemben minden Fatal error..XD

    Lehet jobb az élet persze..~most hazudott~

    Nightmare szívás felnőttnek lenni. A mindennapi gondok mellett örül az ember ha él, és oylan dolgok a csodásak, mint az olvasással töltött fél óra, a séta vagy a természetben csak egy kicsi idő..:( nekem sincs meló után sokmindenhez kedvem, vagy ha van akkor meg hullafáradt vagyok..


    "Nah szóval téma lezárva, én leszállok rólad, nem rinyálok és nem hisztizek és nem foglak a baromságaimmal zaklatni."- :O ezmiez?

    Engem nem zavarsz nem zargatsz kedves, le ne szálljál már rólam! :D n_n

    VálaszTörlés
  23. Charlotte

    meggylekvár?? :O jóvvanakkor legyen az..:D

    Én koffeinérzékeny vagyok, nem kell kávé :D

    ÚÚÚ most szakad az eső, kiszaladok cigizni :D:D

    VálaszTörlés
  24. ~fu de jó volt~

    Szeretem ezt az időt..persze csak ha a száraz oldalán állok..:D

    VálaszTörlés
  25. Neo:

    Hagyjuk.

    Én is szeretem, ha esik. De én elázni is nagyon szeretek. Ha épp utcán vagyok, mikor rákezd, mindig táncolok az esőben. :) Sosincs nálam esernyő vagy esőkabát.

    VálaszTörlés
  26. Nightmare

    XD

    De vigyázz, ne legyél beteg..

    Esőkabát..XD oylan szerzetet is rég láttam már!

    Vegyél fel esőkabátot mondjuk sárgát meg hozzá illő gumicsizmát!!! <3 ^^

    Nálam sincs sose semmi..:( Elázok..:( Ázott kutya szaga lesz a hajamnak..nagyon undorító XDDD Én max pocsolyákba lépek. :D

    VálaszTörlés
  27. Neo:

    Nem zavar, ha megfázok. Azért az érzésért megéri tüsszögni pár napig. :)

    Hüh, egy időben az volt a szokásom, hogy bevártam haveromat és két lábbal beleugrottam a pocsolyákba, mint a kisgyerekek. :D Én jobban élveztem, mint szegény srác. :D

    Nah, majd ha találok sárga esőkabátot, megveszem. Már sima kéket meg rózsaszínt sem látok a utcán, nemhogy sárgát. xD

    VálaszTörlés
  28. Nightmare

    Én az utánnam sétálókkal basztam ki :D
    Jöttek mögöttem én meg a fejem fölött visszanyúltam egy faágért (jómagas neo..:D) és fogtam az ágat ahogy mentem, amjd elengedtem..:D éa az összes víz a fáról a nyakukba hullott..XD

    sárggát ^^

    n_n kuriózum leszel! (nekem már most is az vagy!)

    :)

    VálaszTörlés
  29. Neo:

    Háh, kellemes kis zuhany. :D Biztos hálásak voltak érte. xD

    Ilyen leszek majd, csak nagyban (nah jó, nem sokkal nagyobban xD).
    http://m.blog.hu/au/autozz/image/sarga-esokabat.jpg
    Kíváncsi lennék az arcokra az utcán. :D Ezt egyszer ki kell próbálnom. X)

    Kuriózum? O_o én? :$

    :)

    VálaszTörlés
  30. Neoooo:

    Te még nálam is pesszimistább vagy..de most..najó ez közhely lesz de úgy kb fél éve én is úgy gondolkodtam mint te,aztán lett egy olyan állásom ami minden várakozásom felül múlta,szóval nem változtatta meg az életem,csak egy kiindulópontot adott,hogy esetleg talán egy távoli jövőben olyan munkám lesz amit boldogan csinálok.Ettől függetlenül nem szándékozom 40éves koromnál tovább élni,talán addig sem.

    Amugy fasza az új képed,úgy beletömködnék valamit a szádba :D

    VálaszTörlés
  31. Nightmare:
    Te tudod, hogy mi lenne velem Nélküled+a "lélekdumád" nélkül??Még pár hónap és mélyebben lennék mint Neo+Káin extra depressziós pillanataikban együttvéve. Imádlak!!!És köszönöm.:) (szejeti, szejeti, szejeti)

    Neo:
    Amúgy mennyi ideig tart amíg megszáradnak a rasztáid???Fogod őket és kicsavarod belük a vizet és lesz belőle egy nagy pocsolya?? :D

    Én de régen áztam meg úgy alaposan! Pedig úgy szeretnék kiállni és bőrig ázni!!Csak mindig félek, hogy lecsesznének érte.Jah és pici koromban én nekifutásból ugrottam pocsolyába mert úgy vizesebb. xD

    VálaszTörlés
  32. Ja meg még a városos-költözős dologgal kapcsolatban az jutott eszembe, hogy nekem sztem Pest is hatalmas újdonság lenne, mert ahol most élek nagyon pici és soha nem történik semmi.Asszem engem se lehetne "levakarni" a Duna-partról.

    VálaszTörlés
  33. Charlotte:

    A gyógyszert nem szabad megköszönni, tudod, akkor nem hat. :)

    Szívesen. Mindent szívesen. Én köszönöm, hogy segíthetek. :)

    Ha egyszer tényleg sikerül találkoznunk, és véletlen esni fog, akkor mindketten beleugrunk a lehető legnagyobb tócsába, amit találunk. Megbeszéltük? (Én a sárga esőkabátomban leszek :D)

    VálaszTörlés
  34. Nightmare

    ♥___♥

    Csudaklassz!


    Eszter
    én már nem várok semmit...pl egy jól fizető állás is dobna az életszínvonalamon..de nagyon sok mindent megjártam már..nagyon sokszor átbasztak már..:( úgyhogy kénytelen vagyok beérni a kevéssel..mert tudod az is jobb mint a semmi. Meghúzom magam, és örülök, hogy van egyáltalán mit ennem..nem egyszer voltam már munkanélküli..és nem kívánom azokat az állapotokat..:S


    Charlotte

    Állj be a zuhany alá ruhástól! :P

    Amúgy igen..kicsavarom a kb 5 liter vizet a hajamból..XD amúgy nagyon tud fájni ha vizes...:(
    Átlagosan 2 nap mire kiszárad a nagyja..úgy 3-4 nap alatt meg teljesen..Télen nem is mosok hajat xDDDDDDD idén még nem is mostam hajat :D legutóbb huhh még decemberben vagy novemberben..talán xDD
    Átlagosan évi 1-2 szer szoktam.. de volt már hogy 3 évig nem mostam egyáltalán..Igazából amióta festem a hajam, muszáj vagyok, mert ugye kiszívná a nap és kiszőkülnék :D alapból majdnem fekete a hajam, így nem is látszik nagyon ha lenő, nem gáz..de a végét és a közepét kiszívja a nap és ilyen fosbarnás szőkés lesz..úgyhogy muszáj vagyok néha az egészet befesteni...ez úgy néz ki, hogy legalább 2-3 óra és 5-6 doboz festék..XDDD

    VálaszTörlés
  35. Nightmare:
    Megbeszéltük!!!!Nekem is van vmi műanyag kínai esőkabátszerűm amit még anyám unszolására kellett venni fesztiválra, de nem volt rajtam és nem is akaródzom felvenni.xD
    *kézenfogva a két leányzó nekifut és PLACCSS!!! :-) *

    Neo:
    A raszták egyáltalán mosnak hajat???Nem öntisztulós??? (vagy elvagyok tévedve? )
    Azért azt nagyon megnézném miközben fested a hajad!(és most el képzeli)Teddy hengerrel vagy ilyen jó vastag mázoló ecsettel csinálod?? :) Amúgy nagy meló lehet... :)

    VálaszTörlés
  36. Charlotte:

    Mondom hogy én festem, azért szoktam és muszáj már néha!

    Amúgy jah...öntisztul minden haj 2 hónap után. Csak e rasztának egy idő múlva van szaga..főleg meg ha bemész valahova, órákig lehet érezni az illatokat a fejeden..beszívja a haj...pl műteremben olajfesték szag, kocsmászag, füstölőszag, olajszag..ilyeneket elhordoz egy ideig..ha sokat füstölőzöm, oylan a szagom mint egy ezotériának xDDDDD

    egyszerűen tenyérbe a festék, és így rámarkolok minden tincsre és végighúzom rajta többször a kezem lefelé haladva..ennyi a trükk..

    VálaszTörlés
  37. Neo:
    Értem én, hogy fested és azért kell.Csak én eddig (és úgy látszik rosszul) úgy tudtam, hogy nem szabad mosni,mert szétjön.
    Legalább, ha nem tudod merre jártál aznap, elég ha megszagolod a fejed és egyből tudod.:)

    *a francba már megint magamra haragítottalak*

    VálaszTörlés
  38. Wooow:D
    mostmár elegendő infóm van:D

    Ha következőleg látok egy magas , vörös raszta hajú szemüveges srácot budabesten(aminek kicsi az esélye) elordítom magam hogy: "Hééé NEO!!!! Én vagyok az Metiiiiii!!!!!" :D
    aztán vagy bejön vagy nem:D

    VálaszTörlés
  39. Meti

    Fekete a hajam..de sebaj! majd kiabájjááá'!

    Charlotte

    Hát igen..szétjönni nem jön szét, csak szöszös-szálkás lesz..nem szép szabályos kígyó meg hurka meg csáp..csak iylen szöszmöszfos...de egy hét alatt visszaáll meg visszatekerednek rá a levállt hajszálak is..:D

    VálaszTörlés
  40. Meti:

    Halihó. :) Képzeld, anyukád ma reggel odajött hozzám, és megdicsérte a képemet, amit neten látott, biztos a profilfotómat látta. O_O Majdnem leestem a padról xD aranyos volt nagyon :)

    Múltkor kaptam tőle cukrot is :D

    Neo:

    Neked még a fejed búbján is kígyód van? :D *jójóviccelnemrosszalkodik*

    Mindig úgy kell hajat mosnod, ha mész mondjuk randizni, hogy egy héttel előtte. X)

    VálaszTörlés
  41. Nightmare:

    nem nem.

    Egyrészt nem megyek randizni, másrészt meg..meg akkorse mosnám meg..>.<

    VálaszTörlés
  42. Neo:

    Naaa *rápislog* Tessék mosolyogni! :)

    Az én kedvemért sem mosnád meg? *.*
    Ha nem, akkor vigyázz, képzeletben olyan vízipisztolycsatát rendezek, hogy haj nem marad szárazon. ^^

    VálaszTörlés
  43. Neo:

    Attól függ, mit KÉRSZ cserébe. :P

    VálaszTörlés
  44. Nightmare

    titokgombóc! El nem árulom! :D
    Én mindig először meghallgatom a lehetőségeimet..xDD

    VálaszTörlés
  45. Neo:

    Lehetőségek? Erről az jutott eszembe, hogy van két lehetőséged: hajat mosol, vagy hajat mosol? *nevet*

    Neeeem, csak vicceltem. :)

    Szóval, ha hajat mosol...

    - egy hét teljes ellátás, főzök, mosok, takarítok, ingyen és bérmentve ölelek amikor csak szeretnéd + minden este kakaó és esti mese meg cuppanós jóéjtpuszi
    - kirabolok egy fagylaltos standot, s a szerzeményt mindenféle cukorral, csokiöntettel, rolettivel tálalom, ha nagyon szeretnéd talán kis mini cserkészruhában, vagy vegyvédelmi öltözetben
    - plusz egy bónuszkívánság, de csak óvatosan

    VálaszTörlés
  46. Nightmare:

    :OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

    O________________________O

    erre nem is tudom mit mondjak....

    http://www.slavetotheinternet.com/wp-content/uploads/2010/03/blue-screen-of-death-screensaver.png

    Neo kész..

    VálaszTörlés
  47. Neo:

    Nyomj egy Entert! *füligéraszája*

    VálaszTörlés
  48. Nightmare:






    Oké-most lenyomtam 5-öt is!

    VálaszTörlés
  49. Neo:

    Az 5 már elég határozott igennek tűnik. :D
    _____________________

    Mennem kell tanulni meg szunyókálni. :( Nem szívesen hagylak itt. :(

    Remélem ezek után ma szépeket fogsz álmodni! :)

    Jó éjszakát és Szépséges Álmokat kedves Neo!

    *jóéjt puszit nyom az arcára*

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: