2010. május 15., szombat

"kamupók": A századik majom esete


Bizonyára már Te is hallottál a századik majom esetéről. Egy több mint harminc évig folyó tudományos kísérletben a tudósok egy Japánban élő majomfajt, a Macaca fuscat-t tanulmányozták.

"A Kosima szigeten természetes környezetben élő majmoknak a kutatók édes krumplit (batatát) adtak, de nem a kezükbe, hanem a homokra dobva. A majmok szerették a batatát, de nem tetszett nekik a krumplin lévő homok. Az egyik 18 hónapos nőstény, akit Imo-nak hívtak, rájött, hogyan lehetne megoldani ezt a problémát. Meg kell mosni a batatát! Megtanította erre a trükkre az anyját is és azokat a majmokat is, akikkel együtt játszott, majd ezek a majmok szintén megtanították a módszert a saját anyjuknak. Hamarosan minden fiatal nőstény elsajátította ezt a tudást, a felnőttek közül azonban csak azok az anyák, akik utánozták a gyerekeiket.

A tudósok ezt az eseményt 1952 és 1958 között jegyezték le. Aztán hirtelen, 1958 őszén azon nőstények száma, akik mosták a batatát a Kosima szigeten, elért egy kritikus számot, amit Dr. Watson 100-nak határozott meg. Ettől kezdve szinte minden majom mosta a krumplit a szigeten mindenféle külső ok nélkül. Ha mindez csak azon az egy szigeten történt volna, akkor a tudósok a majmok közötti közvetlen kapcsolattal magyarázták volna ezt. De a majmok az összes közeli szigeten egyidejűleg kezdték mosni a krumplit. Még Japán legnagyobb szigetén, Takasakijáme-n is mosták a majmok a krumplit. Ezeknek a majmoknak nem volt semmiféle lehetősége arra, hogy a Kosima szigeten élő majmokkal fizikailag érintkezzenek.

A tudósok feltételezték, hogy léteznie kell egy bizonyos morfogenetikus struktúrának vagy mezőnek, ami az összes szigetet átöleli és ennek segítségével tudnak a majmok nem fizikailag is érintkezni.

Sok ember töprengett a századik majom esetén, majd néhány évvel később angliai és ausztrál kutatók egy csoportja azt próbálta kideríteni, hogy létezik-e hasonló kristályszerkezet az embereknél.

Készítettek egy fényképet, amelyen sok száz ember volt látható, de első ránézésre csak 5-6 arcot lehetett tisztán kivenni. Ahhoz, hogy a többi arc is felismerhetővé váljon, gyakorlásra volt szükség, először azonban valakinek meg kellett mutatni, hol találhatók ezek az arcok. Ezt a fényképet átvitték Ausztráliába és ott kezdték a kutatást. A lakosság különböző rétegeiből adott számú embert kiválasztottak, akiknek szintén fel kellett ismerniük ezeket az arcokat. Mikor a megkérdezettek száma elérte a néhány százat, akkor a kutatók közül néhányan elutaztak Angliába, a Föld másik felére, ahol a BBC egy, csak Angliában sugárzó zárt kábeltévé láncában bemutatták a fényképet és gondosan megmutatták a TV nézőknek a fényképen található összes arcot. Ezt követően az adás után mindössze néhány perccel az ausztráliai kutatók megismételték a kísérletet ugyanúgy, ahogy azt korábban is végezték, csak más személyekkel.

Az emberek meglepő módon könnyen megtalálták a képen látható arcok többségét! A kísérletet követően a kutatók teljes bizonyossággal tudták, hogy az emberiség rendelkezik olyan "mezővel", amin keresztül az emberek nem fizikálisan is információt cserélnek egymással!"

6 megjegyzés:

  1. búú ez nagyon fasza kis cikk lett!

    Érdekes ez a majmos kísérlet..sokkal kifejezőbb, mint az emberi oldalról való megközelítés..

    hmm és valahol ijesztő is hogy a fajok között ilyen szintű kapocs és kötés van..ezt csak akkor lehetne túlszárnyalni, ha hasonló fajokat vizsgálnának..pl különböző de hasonló létszükségletű rágcsálók, vagy emlősök között..na az odabaszna. pl hasonló igényű és testfelépítésű ragadozók viselkedését és tanulását esetleg növényevőéket..

    fasza

    VálaszTörlés
  2. Érdekes és egyben rémisztő is ez a dolog...
    Meglátjátok egy nap majd a majmok fognak uralkodni ezen a földön XD

    VálaszTörlés
  3. Skinny


    Pontosan! Majd keressétek Zirát és Corneliust! Vigyázzatok Zaiusszal mert kiszedi a golyóitokat!! :D

    Imádtam az első részt az eredetit! Zseniális!
    sőt sokkal több! :O

    VálaszTörlés
  4. .........de tanulságos is most ebben a tekintetben..most csak banán..de később majd kapjuk mi is az arcunkba a "vedd le rólam a koszos mancsod, te rohadt embert!"-t...a fejlődés talán ezen szakasza megfigyelt..de mi lesz ha gyökeresen megváltozik és felgyorsul? az állatok szervezete reagál a kölcsönhatásokra és a változásokhoz alkalmazkodva generációs fejlődéseken megy át..az ember erre nem képes, csak a technikájával takarózik...az emberek teste és agyi szintje stagnál már egy ideje..az állatok fejlődnek-és itt van a felmelegedés és a rengetek pusztító vegyszer és kórokozó...míg az állatok egy része megtanul ezekkel élni, mi beledöglünk..ezzel párhuzamosan akár az intelligenciájuk is fejlődhet-lassacskán de biztosan, míg az emberiség szépen elbutul...

    VálaszTörlés
  5. Újabb példa a kollektív tudatosságra. Nagyon jó cikk volt!

    VálaszTörlés
  6. Na erről még nem is hallottam. Jó cikk lett, grat.:)

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: