2010. május 3., hétfő

Káin: Sorozatgyilkosok IX.

Üdv itt! Már igen rég volt ilyen cikk, ezért úgy vélem ismét előrukkolok egy újabb kedves állattal.Mostani megállónk Belgium lesz. Kis keresgélés után érdekes emberről . Wikipédián az információ igen sovány, összesen csak ennyit ír:

Pedofil és gyermekgyilkos. 6 fiatal lányt rabolt el, majd megkínozta őket (4 közülük meghalt). Na de én találtam többet, mert úgy éreztem ez még érdekes lehet! Jöjjön hát:

Marc Dutroux

Ez a férfi 1989-ben öt 11 és 19 év közötti lányt rabolt el és erőszakolt meg. Emiatt csak 13 évet kapott összesen és ebből csupán 3-at kellett letöltenie.. :D ~felforr a vérem bazdmeg~ Nem sokkal rá 1995 nyarán eltűnt (olvasd és mond) a 8 éves Julie és Melissa, két hónapra rá a 17 éves Marchal majd a 19 éves Eefje. 1996 májusában a 12 éves Sabine-nak is nyoma veszett , utána egy 14 éves kislány is így járt. Néhány nappal később – Dutroux vallomása alapján – a nyomozók életben találták Laetitiát és Sabinét. Augusztus végén és szeptember elején a nyomozók rábukkantak a négy holttestre.

A férfinak egyébként három bűntársa volt, mindegyik lányt megerőszakolták. Dutroux vallomása szerint az erőszakolásról és elrablásról nem Ő, hanem a Belga maffia tehet :D... Az egyik bűntársának politikai kapcsolatai voltak.

„A szemébe akarok nézni, hogy lássa: nem őrültem bele abba, amit velem művelt” – nyilatkozta az ügy koronatanúja, a most húszéves Sabine Dardenne. A lány 12 éves volt, mikor a fent említett fasz elrabolta. A lányt 79 napig tartotta egy veremben , aki a is füzetében jelölgette azokat a napokat amik megerőszakolták. A rendőrségen beszámolt arról is, hogy Dutroux leveleket íratott vele a szüleinek, de sohasem adta fel őket. Ehelyett azt mondogatta neki: látod, nem válaszolnak, elfelejtettek, nem akarnak téged.A 6 lányból 4 az éhezésbe és verésbe halt bele. A bűntársak mind a felső tízezerrel ápoltak jó viszonyt, üzletemberek voltak. Szerintük csak Dutroux viszi el a balhét, de nem Ő volt az értelmi szerző. A férfi a lányokat gyógyszerrel kábította el rendszerint. 1998 áprilisában Dutroux megszökött, noha a rendőrök gyorsan elkapták, a belgiumi rendőrfőnök, az igazságügyi és a belügyminiszter azonnal lemondott. Érdekes még , hogy az igazságszolgáltatás sokkal inkább volt cinkos, mint tehetetlen. Az igazságügyi szakértők szerint a többszöri kínzások és megerőszakolások után a lányokat otthagyta a pincében épített zárkákban. Először megvakultak, majd megsüketültek, végül pedig éhen és szomjan haltak. A vádlott felesége engedelmes bűntárs volt, a szervezetben elkövetett gyilkosságokban és rablásokban volt benne. Ant és Eefjét egyéb iránt gyógyszerekkel kábította el, majd élve eltemette őket.

Hogy mi a legnagyobb poén az egészben? Az áldozatok ügyvédjét szintén őrizetbe vették pedofília vádjával!!!! A férfi a pedofil-ellenes mozgalom szóvivője volt de előkerült a neve egy nemzetközi pedofil hálózat utáni nyomozás közben. A házkutatásnál gyermek pornográf képeket, filmeket találtak a komputerén. Állítólag már vallomást tett az ügyvéd. 2004-ben Dutroux-t és volt feleségét harminc-harminc évre, lényegében életfogytiglanra ítélték, míg két segítőtársa 25 és 5 évet kapott. Ebben a perben szerzett tekintélyt és kivételes népszerűséget a most lebukott ügyvéd, Victor Hissel.


16 megjegyzés:

  1. Komolyan ilyeneknek a gerincét törném.
    Mert valaki 14 évesen először lefekszik valakivel , nem feltétlen tudja mit csinál , de ő akarta(magamról tudom utána 3 évig semmi...). De ez...huuu ettől aztán kiborulok. Basszus még gyerek! Meg mikor 7 éveseket vagy fiatalabbakat bántanak. Na azt már tényleg nem értem mire jó, hisz még csak gyerekek. És az a legszomorúbb ,ha ezt nem tudják feldolgozni nagy valószínűséggel ők is szexuális bűnözök lesznek...
    Ezeket nagyon durván büntetném. Mondjuk rajtuk kísérleteznék , mint ahogy az állatokon szoktak. Na kíváncsi lennék arra mit reagálnának.
    És a lányoknak vajon milyen érzés lehetett ,hogy aki elméletileg védte őket maga is gyermekeket bántalmazott... Jesszus inkább bele se gondolok!
    De a lényeg ,ha már erőszakolnak valakit... Na azokat nagyon csúnyán megbüntetném!!!
    (bocsi ez megint kijött)

    VálaszTörlés
  2. -Black Butterfly:

    Én ezeket halálra ítélném.

    VálaszTörlés
  3. Káin

    Akit nem sunáznál, azt mind halálra ítélnéd...XDDD

    VálaszTörlés
  4. Fuck.Mi az hogy a 13-ból csak 3 évet kell letöltenie?!Öt lány után?!És miért nem figyel valaki az ilyenekre azután, hogy kiengedik őket?!Előre lehet tudni, hogy onnan fogja folytatni, ahol abbahagyta. :-S

    VálaszTörlés
  5. -Charlotte:

    Mert valószínűleg politikusok is basztak ott gyereket... Ezért.

    VálaszTörlés
  6. Rohadt szemétládaaa!!!

    Meg az "igazság szolgáltatás" is, no comment.

    Vissza a halálbüntetést! Nem minden elmebeteget tart vissza, mert kényszeresek, de szerintem sokaknak visszatartó erő lenne.

    VálaszTörlés
  7. Káin:
    :-s + *undorodottfejetvágószmájli* . Ennyit a mai világról. Kikaparnám a szemét, ha az én gyerekemhez érne...

    VálaszTörlés
  8. Tépném le a pofájáról az összes bőrt a saját kezemmel *ideges* Még azt megértem, hogy vannak ilyen elvetemült állatok, de hogy a kormány nagy részei is ilyenekből áll, és le sem szarják az ilyesfajta bűnözést és gyilkosokat... felháborító és undorítóan emberi *blőőőőááá*

    Ilyenkor egyet értek azzal, hogy halálbüntetést nekik!

    Nem elég, hogy megerőszakolták, még kínozták is a lányokat, élve eltemetés O_o , rettenetes dolgokat élhettek meg.

    Nagyon jó cikk lett, köszi érte :)

    VálaszTörlés
  9. Mindenki:

    Nincs mit. Általában a felsőbb vezetők a legdurvábbak ilyen téren. Szerintem több mint az 50% pedofil vagy valami nagyon durva korcsosulást művel...

    VálaszTörlés
  10. Ha már pedofilok, és múltkor megihletett egy itt olvasott pedofilos írás, reklámozom kicsit magam, remélem, hogy tetszeni fog. :)

    http://kallistocellini.blogspot.com/2010/05/ismet-elfogta-az-mostanaban-gyakori.html

    VálaszTörlés
  11. -Kallisto:

    Király lett! Örülünk, ha valakiket megihletünk! ^^

    VálaszTörlés
  12. Szép...
    De ez amúúúúúúúúgy mmmmmmmmmmmmmmmérrr jóóóóóóóóóóó?????????:/O.o


    Jócikk:D

    VálaszTörlés
  13. Ez kemény... Belém fagyott a szó, ahogy ezt elolvastam... szörnyű, hogy mik léteznek.

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: