2010. május 22., szombat

Káin: Misu és Nightmare fanficje :)

Először is, minden kedves olvasónak figyelmébe ajánljuk, hogy a nagyra becsült és felülmúlhatatlan mű csakis elme zavarodottaknak, ép észt nélkülözőknek és szadista állatoknak ajánlatos. Amennyiben egyik sem igaz önre, súlyos idegrendszeri károsodások, esetleg elmetorzulás léphet fel, melyekért felelősséget nem vállalunk.

Amiről eme történet szólni fog nem más, mint két beteg fantáziájú lány agyszüleménye, nem pedig valóság. Ha viszont bármilyen hasonlóságot vélnek felfedezni a fikció szereplői és a Mortem Aeternus blog szerkesztői csapatának két tagja között, az már csöppet sem a véletlen műve…

Jó szórakozást, a kötél idegeket igénylő, szado­-mazo és Yaoi elemeket felvonultató, erősen BDSM beütésű (18-as karikás) szösszenethez!

by Misu és Nightmare


Bad Romance



Történt egyszer, egy borús, esős éjszakán, Neo Káinnál tartózkodott, mint legtöbbször. Némi beszélgetés után arra jutottak, hogy egy filmajánlóban bemutatják a Túl a Barátságon című filmet. Éppen ezt írogatta Neo, mikor Káin halk macskalépésekkel odasomfordált mögé, és csókot hintett a fiú nyakára, miközben egyik kezével óvatosan a pólója alá nyúlt.

– Hogy az a… - kapott a szívéhez ijedtében. - Káin! A frászt hozod rám!

– Olyan félelmetes lennék? - vigyorgott Káin.

– Ne éld bele magad, csak a hirtelen megjelenésedtől kaptam majdnem szívbajt.

– Kapsz majd mást is, csak mássz ki a gép elől – vetett felé egy kaján vigyort.

– De a cikk… – kezdett bele Neo, de Káin egy szenvedélyes csókkal megnémította. Most már mindkét kezével a másik pólója alatt matatott, és egyenesen a két bimbója felé közeledett. Neo vágyakozóan belenyögött a csókba.

– Csak nem élvezi őfelsége? – suttogta Káin, mire Neo megragadta a kezeit, kirántotta a pólója alól, és egy jól irányzott lökéssel az ágyra dobta. Felé mászott és hevesen csókolgatni kezdte. Megörülve kezdeti domináns helyzetének, pimaszul elmosolyodott, és letépte Káinról a Nightmare Before Christmas mintás pólót, amit egyébként nem kis pénzért hozott a fiúnak az anyukája. Csókolgatni kezdte a másik kulcscsontját, mellkasát, majd nyelvével a bimbóját izgatta, mire jutalmul jóleső sóhajokat kapott. Nagy meglepetésére két kar ragadta meg a derekát, és Káin könnyű szerrel maga alá gyűrte.

– Ugye nem gondoltad komolyan, hogy én leszek a passzív?

– Kezdtem reménykedni – mondta félénken Neo.

Káin egy tüzes csók kíséretében hozzá simult, majd észlelte, hogy Neo-n még túl sok ruha van, így megszabadította a testhezálló NEOnpink pólójától.

– Figyelmeztettelek, hogy ne ezt vedd fel, mert túl izgató vagy benne. Nem hallgattál rám... – Káin végigsimított barátja felsőtestén, ami szálkás volt, mint egy kárászraj, s amit immár semmi sem takart. Ezt a pillanatot kihasználva Neo felkapott egy párnát, és jó erősen fejbe vágta vele Káint, hogy maradjon már veszteg, míg újra fölé nem kerül. Helyet foglalt a lábai között, majd összeérintette izgalmát a másikéval.

– Oaahh – nyögte Káin.

Neo felbátorodva dörzsölte magát Káinhoz, akinek ugyan jólesett a testek súrlódásának eme formája, de ideje volt visszaszereznie a dominanciáját. Felkapott egy másik párnát, és azzal a lendülettel le is ütötte Neot.

– Na akkor most döntsük el, párna csatázunk, vagy szeretkezünk? – szólt Neo.

– Te kezdted…

Káin ismét letámadta a másik ajkait, majd nyakát erőszakosan harapdálni és szívogatni kezdte. Neo felnyögött, és hangjában az élvezet mellett egy kis fájdalom is csendült. Ezt Káin is hallotta, és még csak fokozta izgalmát. Lassan lejjebb haladt a harapásokkal, s a kezét közben Neo nadrágjába csúsztatta, egyáltalán nem zsebtolvajlási céllal. Végigsimított a „szerszámon”, majd gyengéd mégis határozott mozdulatokkal masszírozni kezdte. A kényeztetés egyre hevesebb iramot diktált. Közben másik kezével megszabadította a nadrágjától is, ami fél kézzel igen csak nehézkesen ment, de mégis sikerült neki, egyenesen feldobni a csillárra. Lassan lekerült a boxer is. Neo sem tétlenkedett, ahogy hozzáfért, ő is próbálkozott eltávolítani a felesleges ruhadarabokat szerkesztőtársáról.

Míg becses cselekedetét hajtotta végre, Káinnak eszébe jutott, hogy neki bizony van egy bilincse is. Anno egy osztálytársa hagyta nála egy szenvedéllyel teli éjszaka után, és mikor Káin felhívta, hogy itt hagyta, a becsületességéért cserébe meg is tarthatta. Egy pillanatra abbahagyta Neo kényeztetését, és lehajolt megkeresni az imádott tárgyat. Meg is lelte, valahol a szájpecek és az ostor között.

– És most letartóztatom, szexuális zaklatásért. Kezeket tarkóra!

– Höh... Bagoly mondja verébnek, hogy éjszakás.

Káin fogta a rózsaszín szőrmés bilincset meg Neo kezeit, és hátrabilincselte az ágy rácsához. Neo hagyta magát, tudván ’rosszfiú volt’. A kígyófia ettől kezdve érezte igazán a hatalmat. Tudta, hogy ebben a kiszolgáltatott helyzetben bármit megtehetne, Neo semmit sem tudna tenni ellene. Épp ezért nem is nagyon fogta vissza magát.

Neo szerszáma fölé ereszkedett, és szájába vette. Illetve előtte még végignyalt rajta, mire vágyakozó sóhaj tört elő társa ajkai közül.

Először játszott egy kicsit a makkjával, majd teljes hosszában benyelte és mélytorokkal kényeztetni kezdte. Neo szinte sikított a kéjtől, amit barátja okozott neki. Az ajakpiercing kellemesen dörzsölődött férfiasságához - ha lehetséges - még nagyobb örömöket okozva. Nem is kellett sok, hogy Neo egy hatalmas hörgéssel/sikítással elmenjen.

Káin felemelkedett, orrából-szájából csöpögött a fehér ’kéj-lé’, nyelt egyet, és megnyalta a száját, mintha csak azt akarta volna kinyögni „ez finom volt”.

Neo pihegett egy kicsit, majd megkérdezte:

– Most már elengedsz?

– Ugyan, még épphogy csak elkezdtük… – Azzal benyúlt az éjjeliszekrényébe és elővett egy tubusnyi síkosítót, meg egy óvszert.

A kondomot felhúzta, majd a síkosítóból kent egy kicsit a már kőkemény álló férfiasságára, a maradékot kézujjain mázolta szét. Levezette ujjait társa bejáratához, kicsit körözött velük, majd mutatóujját belemélyesztette, és mozgatni kezdte, tágítás céljából. Neo hangosakat nyögött, de nem csak az élvezettől. Káin lassan a második majd harmadik ujját is hozzátette az elsőhöz, végül ezeket a pénisze váltotta fel.

– Ááááhh – szakadt ki Neoból.

Az ében hajú egyenletes mozgásba kezdett és előrehajolt rasztahercegéhez. Csókolgatta a száját, majd a fülétől egészen a kulcscsontjáig vérző harapásokkal díszítette a testét. A mozgás egyre gyorsult, s sodorták egymást a gyönyör felé. Káin feketére festett hosszú körmeivel karmolta végig társa testét, akinek fehér bőrén csak úgy világított az ínycsiklandozó piros nedű. Neo sikított, nem szokta meg, hogy ilyen durván bánjanak vele, bár azért legbelül bevallotta magának, hogy nem is annyira rossz. Kéjjel teli nyögések hagyták el ajkait, ahogy vonaglott Káin alatt. Vékony csuklója ide-oda mozgott a bilincsben, majd nem sokkal később ki is szabadult. Társa ezt csak akkor vette észre mikor kéz karolta át a nyakát, majd markolt bele a hajába.

– Lehet, hogy jobb is, hogy kiszabadultál, ugyanis előbb jutott eszembe, hogy nem tudom hova tettem a kulcsot...

– Teehh idióhhtaaah! És hh hha nem sikerülhh kihhszaahh szahh szabadulnom?

– Vannak ötleteim, mit csináltam volna.. hh...

– Pehh Pehh Pherverz! – rántotta meg a haját Neo bosszúból, amiért ilyet mondott.

– Ahh, bántasz?

– Tehh behhhszéélsz?!

Káin szexin hátracsapta hollófekete haját, mind a méteres hosszúságát. Előrehajolt rasztás kis áldozatához, és rámart az ajkaira, közben mély sebeket ejtve körmével a mellkasán.

Az egykor hófehér selyemlepedő most hatalmas foltokban vérvörös volt.

Neo lábait társa körül összezárva szorította magához. Teste hullámzott, már nem sok volt hátra a gyönyörig. Káin nyakát és hátát ölelgette, s karmolgatta, hogy ugyan, ne csak ő vérezzen már. Mindkettőjükből kéjes nyögések törtek elő, majd egyszer csak...

– Kááííín! – Neo halálra rémülve befeszített, minek hatására Káin egy hatalmas hörgéssel elment. S mivel Neo se sokra volt már a menny kapujától, ezt megérezve követte.

– Ihhgeeen?

– Ohh..Ohh...Ohh..Ott egy kibaszott pók! – mutatott az ébenhajú feje fölé egy szűk 30 centire. Az felnézett a hatalmas szőrös jószágra (a pókra).

– Szia Feri! – kapta le a hosszú hálón csimpaszkodó nyolclábút. – Viszlát Feri! – pöckölte le a tenyeréből, el egyenesen a koporsó alakú ruhásszekrényéhez. Szegény Ferit itt érte a vég.

– Nem mondod, hogy nevet is adtál annak a dögnek?! – Pihegett Neo, majd kitört belőle a nevetés.

Szerkesztőtársa vele együtt nevetett, majd lágyan a nyakába csókolt.

Így feküdtek pár percig egymáshoz bújva.

~negyed óra múlva~

Neo még mindig az ágyon feküdt, kielégülve, gondolataiba mélyedve. A fürdőszobából vízcsobogás hallatszott plusz némi éneklés.

"Zuhanyozik. Úgy odamennék..." – gondolta.

"Hát menjél!" - szólalt meg egy hang a fejében.

"Te meg ki a rák vagy?" – lepődött meg.

"A józan eszed" – mondta a hang.

"Káin, a jó édes anyucidat… mit kevertél abba a koktélba, már hallucinálok!"

"Nem kevert az semmit, menjél már te fasz, mielőtt befejezi a fürdést!"

"De mit csináljak?"

"Az már nem az én dolgom. Találd ki te! Van neked fantáziád elég."

Neo nem habozott, Káinnal ellentétben, aki már egy fél üveg tusfürdőt elhasznált.

Odament a fürdőszoba ajtóhoz, halkan belopakodott, elhúzta a zuhanyzófülke ajtaját. Átkarolta társa derekát, majd szorosan hozzásimult. Az megfogta az ölelő karokat és végigsimított rajta egy párszor, végül megállt. A zuhanyrózsából ömlő víz lemosta a rasztásról a rászáradt vért, színezve ezzel a tálcán lévő állóvizet, ami lassan folydogált le a lefolyón. Így álltak egy kis ideig némán, majd Káin megtörte a csendet.

– Számítottam rá, hogy utánam jössz.

– Nocsak, ennyire kiszámítható vagyok?

– Azt nem mondtam, csak volt egy ilyen sejtésem...

– Női megérzés? – vigyorgott.

– Kapd be!

– Boldogan – harapott az ajkába. Megkerülte barátját, adott egy rövid csókot a szájára, nyakára, kulcscsontjára, mellkasára, bimbójára és egyre lejjebb, míg el nem érte a kívánt testrészt. Ott a nemes rész helyett a combokat gazdagította lágy puszikkal, le, s fel.

Egy örökkévalóságnak tűnt mire a szerszámhoz egyáltalán hozzáért. A makktól kiindulva felfelé haladva végignyalt rajta.

– Hhhhhh...

Csókolgatta, de még nem vette a szájába egy kis ideig.

– Hhhh…

A sóhajra az bekapta, de nem akart mélytorkozni, tekintve, hogy nem is tudott. Csak addig játszadozott vele, míg a lehető legkeményebb nem lett, majd felállt, s sétált volna ki, mire a vágytól ködös tekintetű Káin megszólalt:

– Mhoo... Mhost meghh hova mész? – Nem várta meg a választ, előrántott egy óvszert a szappantartóból, minek rendeltetésszerű tárgya leesett a helyéről.

– Ohohóó! Leesett a szappan! – Neo elővette a leges legperverzebb vigyorát, amin még Káin is elámult. – Valakinek le kell hajolni érte… – tépte ki a kezéből a kotont, majd hihetetlen gyorsasággal felhúzta magára.

– Van egy olyan érzésem, hogy én leszek az a valaki.., – Káin félénknek szánt játszi hangnemben.

– Milyen jók a megérzéseid! – mosolygott tovább a perverz kis rasztás, aki már nagyon kanos volt barátja meztelen és vizes látványától. Jó szorosan hozzásimult, simogatta a derekától a combjáig.

Körbenézett. A mosógép tetején meglátott egy tubus síkosítót.

– Fogadok, akárhova mennék ebben a házban, mindenhol akadna egy...

– A WC-ben és a padláson nincs.

– Valahogy reméltem, hogy ezeken a helyeken nem akarsz dugni.

Használatba vette, miközben Káin óvatosan lehajolt a szappanért.

– Hmm.. Mondtam már, milyen jó segged van? – simogatta egyik kezével, míg a másikkal épp a tágítási munkálatokat végezte.

– Áááhhhh! Mhoostmáár igheeeen... – Káin félig felegyenesedve, a csempének támaszkodva lehelte a szavakat.

Lassan kitágult majd Neo óvatosan behelyezte. Barátja hangosat nyögött.

Először csak lassan, majd egyre gyorsabban mozogtak. Káin teljesen a csempéhez simult, szétvetett lábakkal, kezeit a feje mellett tartva 'támaszkodott'. Támadója szorosan mögötte, a nyakát harapdálta, s közben azon gondolkozott, hogy hogyan tudna kárt tenni a másikban. "Ne csak én nézzek már ki zombinak!"

Ismét körülnézett a fürdőszobában. "Semmi."

"Használd a fantáziád Neo!" – Hallotta a kis hangot a fejében.

"Még mindig semmi."

"Nézz szét jobban!"

"Ott egy penge, a mosógépen." – Óvatosan odanyúlt, épp hogy elérte. Kibontotta a kis papírból.

Előrenyúlt a barátja hasához, majd felfelé végig simított izmos felsőtestén. A keze többször is hozzáért a testük melegétől immár nem hideg csempéhez. A markában lévő pengét csak ezután kezdte el használni. Óvatosan hozzáérintette Káin mellkasához, épp csak annyira hogy nyomot hagyjon, és egy icipicit vérezzen. Ez elég nehezen ment tekintve, hogy testük hullámzott, mint a tenger. A feketehajú démon halkan felszisszent a nyögések közepette, mire Neo egy kis szívecskét rajzolt a mellkasára, pont baloldalra. Hogy a fájdalomról elterelje a figyelmet, apró csókokat nyomott Káin füle tövére, nyakára és lapockájára.

Tovább folytatta a kínzást, ezúttal egy "Neo" feliratot próbált belevésni barátjába.

– Dhe..ahhh... deehh-dikálod a testem?

– Olyasmi – vigyorogta.

Egyre gyorsabban mozogtak, szaporodtak a nyögések, sóhajok, hörgések a gőztől terhes zuhanyfülkében. Testük együtt mozgott, s Neo közben rámarkolt szerkesztőtársa kemény dákójára, majd kényeztetni kezdte ott is. Káin egyik kezével hátranyúlt, s simítgatta Neo fenekét, combját, ahol érte. Közben újabb 'népi motívumok' kerültek fel testére, többek között három virág, még egy szívecske, egy tulipán, egy mosolygó smiley, egy kígyószerű valami, egy koponyának indult valami, amiből az égvilágon semmit nem lehet kinézni, majd egy kereszt is.

– Nahh menjhh ahhh...aahhh.. ahhh... piihcsáhhhbaaa!!!

– Mihhndjárt meglehhsz!

A penge a tálcán koppant-csobbant, Neo átkarolta Káin derekát, majd egyszerre mentek el, hatalmas nyögés kíséretében. Az ébenhajú megkapaszkodott a tusfürdő-tartó polcban, ami ennek következtében kiszakadt a helyéről és ezerféle színű és illatú tusfürdő-sampon-szappan áradattal öntötte el nyakukat.

– Áhh, csípi ahh shebeim! – sziszegte Neo.

– Nekem mondhod, azhh enyhémek mhéég frissebbhek ishh.

– Dhe valahogy csak hh megkénehh fürödnihh.

Így hát keserves kínok között megfürdették egymást, igazságosan elosztva a megmaradt tusfürdőt. A frissítő zuhany marta sebeiket, de kellemesen tisztogatta verejtéktől viaszos bőrüket.

~2 órával később~

– Fájnak a karmolásaid – szólt Neo.

– Adhatok rá valamit? Van többféle gyulladásgátló, -csökkentő, satöbbi. Fájdalomcsillapítót? Milyen erős kell? Advil Ultra? Cataflam? Van morfium is, szereztem végszükség esetére. Vagy esetleg fertőtlení…

– Cssss – csitította Neo. – Nyugi van Káin professzor.

– És gyógypuszit adhatok rá?

~gyógypuszi~

– Már nem is fáj annyira! – bújt hozzá szendén barátjához az ágyban.

– Egyébként szépen kidekoráltál – csókolta Káin hálótársa fülébe.



49 megjegyzés:

  1. ~fogja a fejét~

    Bazdmeg át kell néznem a szobámat, lehet tele van kamerázva O__o"

    Túl jól írjátok le az orális kényeztetéseket, ekkora királynők vagytok a témában???? ;DDDDDDDDDDDDDDDDDD

    VálaszTörlés
  2. Ezt meg lehet tekinteni videón is? :D

    Vagy élő adásban? XD

    :P

    VálaszTörlés
  3. Majd holnap jövök reagálni, meg röhögni :D

    Most pedig jó éjt és rém álmokat! ^^

    VálaszTörlés
  4. Szegény Neo, ha ezt végigolvassa.. xD egy életre megutál~ *előre is ad egy utolsó ölelést Neo-nak*

    Káin:
    A 'Káin és Neo' képregény alá írt kommentem csak hülyeség volt :) nem kameráztuk tele a szobádat. XD

    Az orális kényeztetést pedig még nem gyakoroltam és nem is valószínű hogy a közeljövőben fogom xD de örülök ha tetszett :)

    DyingRose:
    könyörögjük ki Káinéktól, hogy forgassák le!!! xDD

    VálaszTörlés
  5. Sorry az offért,de megint nincs Hozé blog :S

    Tudtok erről valamit?

    VálaszTörlés
  6. tyűha ez kemény X"D egyes részeknél azért felsírtam xD

    VálaszTörlés
  7. JÉÉÉÉÉÉÉZUSOM!!!
    ez most rohadtul feldobta a napom :D
    nem bírok leállni a röhögéssel :D:D
    ez kurvajó volt csajok :D
    legközelebb engem is vegyetek beee :D én is akarooooooooook :D
    vegyétek videóra skacok pls :D
    jujj, mit fogtok Neotól kapni, vazzee xD
    *puszi*
    (Letti voltam :D)

    VálaszTörlés
  8. Káin:

    Még a végén üldözési mániád lesz tőlünk. (Mi titokban a szcientológusok kémei vagyunk és figyelünk téged minden árnyékból. Sőt, én voltam Feri a pók, csak a gonosz Xenu átváltoztatott.)
    :D

    Túl jól?
    Misu, királynők vagyunk! xP

    Misu és DyingRose:

    Egyet értek, filmet akarunk! :D



    Előre is bocsi Neotól. Remélem nem fog haragudni. :$
    *egyiksarkárólamásikraáll*

    VálaszTörlés
  9. Letti:

    Köszi. :D

    Már beszéljük Misuval, hogy kéne írni valami baromkodást. Holnap neki is esünk szerintem. :D Utána majd meglátjuk mit kezdünk vele. :D

    Majd megkérdezünk mindenkit, hogy hozzájárul-e a szerepléshez. :D Meg stb.

    VálaszTörlés
  10. én hozzájárulok :D
    (Letti)

    VálaszTörlés
  11. -Mindenki:

    >_<"

    -Skinny:

    Nem tudom O__o"

    Üdv: Káin

    VálaszTörlés
  12. Hello kiscsibek!

    Az egeszen mar fel is izgultam addig, mig mar nem tunt tul fajdalmasnak a sok borotvas dolog... nah ez egy picit lelohasztott...
    De amugy lanyok... latok bennetek fantaziat!!!
    Meglatogathatnatok ... persze kamera nelkul...

    VálaszTörlés
  13. Melinda:

    *__* Köszönjük Melinda, megtiszteltetés. *meghajol*

    Hozzád penge nélkül megyünk, ígérem. ;) Azt csak Káin kapta/kapja (mert Ő durván szereti :D).

    VálaszTörlés
  14. Huhahah Nightmare ... mit szolnatok egy leszbikus ejszakahoz, de mondjuk nem csak mi ketten... meg beszerezhetnel egy par "kiegeszitot" ... khm...nem mintha nem lennek megelegedve veled...:)...csak a buli kedveert...:)
    ...
    Ha a buzis szex ilyen jol ment, osszekurhatnatok egy jo leszbishow-t is...
    Testem adomanykent felajanlom...
    ...
    Brrr....mar megint osszevissza jar a mocskos szam, de csak itt nallatok elem ki tragar nyelvemet...
    :D

    VálaszTörlés
  15. -Lányok:

    Na :DDDD alakul, alakul! :D

    ~hátradől~

    VálaszTörlés
  16. Felőlem a leszbi fic is jöhet xD :) írjak olyat is? XDDD*most nagyon meg van ihletve*

    VálaszTörlés
  17. Ahhh, hölgyeim térdre borulok!!!!!!!!!!!! xD Fiúk, ezt az életben nem mossátok le magatokról. :D

    "Helyet foglalt a lábai között, majd összeérintette izgalmát a másikéval."

    "Neo nem habozott, Káinnal ellentétben, aki már egy fél üveg tusfürdőt elhasznált."

    na ezeken majdnem meghaltam!!!!

    Kíváncsi vagyok, hogy a "kárásztestű" rasztaherceg, hogy fog reagálni! xD

    A folytatásba kéremszépen a padlásos és a WC-s részt is!!!

    VálaszTörlés
  18. Hát ez nagyon nagy lett :D
    Vizuális típus vagyok,úgyhogy tökéletesen magam elé tudtam képzelni az eseményeket.

    Legközelebb engem se hagyjatok ki a jóból.:D

    VálaszTörlés
  19. Holy Fuck, ebből gruppen lesz?????????

    VálaszTörlés
  20. Melinda:
    Már van xDDD ma egész nap vele romantikáztam :)

    Charlotte:
    Gruppent még nem írtam XD de egyszer azt is elkell kezdeni XD
    egyébként örülök ha tetszett és szereztünk egy pár vidám pillanatot ^^

    Eszter:
    Nightmare-t kérdezd :P én már nem emléxek. XD amugy nekem nincs bajom vele, jól hangzik :)

    VálaszTörlés
  21. Misu-chan:

    Még szép, hogy tetszett!!!Olyan kis "lágyanerotikusromantikus"-de rohadt perverz!!!!! Még egyszer gratulálok és várom a folytatást (legyen az leszbi, gruppen stb. )!!! xD

    VálaszTörlés
  22. Káin:

    Ne éld bele magad. Én szadista vagyok és nem fogom hagyni, hogy nézd. *gonoszvigyor*

    Melinda:

    Beindult a fantáziám. Ajjajj....
    Az eszközöket még lehet nem adják ki nekem a sexshop-ban. xD

    Charlotte:

    Köszönjük. :D Örülök, hogy ennyire tetszett. Látom nálad is vannak piszkos kis vizuális képességek. :D

    Eszter:

    Épp a Bad Romance c. számot hallgattam és mivel a fiúk a történetben eleve saját nemmel csinálják, ráadásul még szado-mazo módban is... gondoltam menne hozzá, kicsit ironikusan átértelmezve.


    Micsoda erkölcsi fertőt csinálunk itt. Huhh. Látszik hogy mindenki unja a jókislány-jókisfiú szerepet. (Y)

    De én nem vagyok ám rossz, csak ha az aktuális párom megkér rá... :D egyébként kis szende teremtés vagyok.

    VálaszTörlés
  23. Nightmare:
    Nekem kiadjak... marmint az eszkozoket...
    Oh, van aktualis parod?
    Jaj, osszetorted a szivem!
    Mostmar van belole egy egesz halommal...

    VálaszTörlés
  24. Melinda:

    Az aktuálisat úgy értettem, hogy ha éppen van aktuális. Most épp nincsen. :) Semmi pénzért sem törném össze a szívedet. ♥

    Akkor együtt megyünk vásárolni. :D

    VálaszTörlés
  25. Valakik túl sok yaoit olvasnak :D amúgy qrva jó lett -grat ;)- röhögtem :D

    VálaszTörlés
  26. Madame Curieuse:

    Van benne valami... :P Köszönjük. :)


    Aki "nem érdekes"-et nyomott az tuti vagy fiú vagy nincs fantáziája xD

    VálaszTörlés
  27. Nightmare:

    Bizony, bizony vannak piszkos vizuális képességek..és néha nem is olyan kicsik. xD
    Amúgy a Lady Gagás Bad Romance-t hallgattad???
    *szájátátószmájli*

    Misu-chan:

    Szerintem még nem sikerült Neonak net közelbe kerülnie, de nem hiszem, hogy ezt szó nélkül fogja hagyni. :)

    VálaszTörlés
  28. Misu:

    Egyet értek Charlotte-al, még nem tud írni, nincs otthon nete. De ezt még nagyon meg fogjuk bánni. xD

    Charlotte:

    Azt-azt. Néha hallgatok Lady Gagát xD régi szép emlékek fűznek a számaihoz, csak emiatt. :)

    VálaszTörlés
  29. Nightmare:

    :)
    Nekem most viszont viszket a tenyerem, hogy belinkeljem xD Lady Gaga kicsit másképp:

    http://www.youtube.com/watch?v=Bm_NtxeSME4

    őrült németek..énkérekelnézést

    *alig várja, hogy tudja Neo mit szól*

    VálaszTörlés
  30. Charlotte:

    Az énekes pasi nem rossz. xP de a cover, katasztrófa xD
    Én ezt a verziót hallgattam közben: http://www.youtube.com/watch?v=euw56MvpMyU

    VálaszTörlés
  31. Azért nem ír mert csak a munkahelyén van net -.-

    :D

    VálaszTörlés
  32. Charlotte:
    Nekem nem akarja behozni a jótyúk, de annyira nemis bánom xD Gagának csak egy hallgatható száma van: Dance in the dark (vagy valami ilyesmi címe van)

    Káin:
    oké oké felfogtam. csak már nagyon kíváncsi vagyok a véleményére. :P

    VálaszTörlés
  33. "Neo nem habozott, Káinnal ellentétben, aki már egy fél üveg tusfürdőt elhasznált." -ez kész xxDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
    grat : DDDD

    VálaszTörlés
  34. Lady Gagáról csak ennyi jutott most eszembe:

    http://www.youtube.com/watch?v=M8PAuvxCZuM

    fészbúúkon láttam egy linket. én visítottam xD amúgy rohadt jó hangjuk van és egyszerűen zzeniális a vokálozás is allatta. xD

    VálaszTörlés
  35. Charlotte:
    bakker XD megnyitotta a videót XDD hát nagyon nagy XD a két csajszin legeltettem a szemem egy darabig *o*

    VálaszTörlés
  36. Mindenki:

    1.én abszolúte nem hallgatok Lady Gagát mert az nekem egyenlő egy szimpla idegrohammal

    2.a két csaj sztem is rohadt jó xD

    VálaszTörlés
  37. HÖLGYEEEEEEIM!

    :D

    Nem kicsit élénk a kis perverz fantáziátok..:d

    ~vigyororg~

    Nem haragszom egyáltalán..:D próbálom fikcióként felfogni és vigasztal hogy Káin előbb szopott le :D és még jól ki is verte nekem :D:D XD

    A legjobb rész, amikor Káin letépi a tusfürdőtartót vagy mit a falból :D:D :P

    Az életben soha nem turkálnék Káin seggében és remélem ő sem az enyémben..:D Úgyhogy megpróbáltam nem vizualizálni nagyon--de nem sikerült xDDDDDDD

    Szálkás a testem mint egy halrajnak :D:D
    A 3 nap alatt elkezdtem zsonglőrködni és állati sokat voltam levegőn és sokat mozogtam izomláz 1000rel és nagyon jól esett egyébként és máris jönnek ki a régi izmaim :D:D úgyhogy jöhetnek a halszálkák :D

    Ügyesek vagytok csajszikák, de khhhmmm valljátok be hogy nem ez volt az első kis novellátok :D:D én várom a leszbishowt is :D

    Misu ez vérpori volt..vagy túl sok Yaoit olvasol??:D:D:D

    Nightmare Nightmare nagyon rossz kislány vagy :D ^^ ~megölelgeti, megszorongatja~ (L)

    Szétcincáltattátok a hátamat vadmacskák..ez nem volt szép tőletek :D grrr...körömmel..az nagyon tud fájni...^^

    ^__^

    ~elsemhiszi mit művelnek vele ezek a lánykák~



    Káin
    NE FOGAZZ!!!!! >.< :D

    VálaszTörlés
  38. Misu
    *vérprofi* lenne a vérpori-csak majom vagyok :D

    VálaszTörlés
  39. Neo:

    *.* de jó, hogy nem haragszol *hallani ahogy leszakad egy szikla a szívéről*

    Nem vagyunk kezdők, de én alapvetően hetero műfajban irkálok inkább :D persze a Yaoi-t sem vetem meg :P ezek után lehet váltok is :D

    *megölelgeti a halszálkás Neot*

    Rossz vagyok... :$ de nem bánom :D

    *megpuszilgatja Neo karmolásos sebeit*

    Köszönjük (L)

    VálaszTörlés
  40. Jaj Neo!! *nyakába ugrik, majd mentőt hív, és kiderül hogy Neo gerincsérvet kapott*


    Élénk? miazhogy :D

    Úgy örülök hogy nem haraxol. *.* *még jó hogy visszafogta magát*

    "Az életben soha nem turkálnék Káin seggében és remélem ő sem az enyémben..:D"
    most ha nagyon bunkó akarnék lenni Káinnal, olyat írnék ide~

    hátöm.. én valóban írtam már pár ficet xD de egyik se lett ilyen jó mint ez [valszeg azért mert abban Nightmare nem segédkezett xD]

    És egyébként nem olvasok túl sok yaoi-t, főleg nem mostanában :P lehet ezért nem sikerült olyan nagyon nagyon perverzre... xD

    *kiskutyaszemekkel bocsánatot kér és ad valami kimondhatatlan nevű kenőcsöt a sebekre*

    ^_^

    VálaszTörlés
  41. Szép:D
    sztem csak Én vagyok még itt Fiú Káinon és Neo-n kívül>.<
    ja és ha lesz lezbishow ott meg csak fiúk lesznek szal :D
    többbiehz Én nemszólok semmit:D

    Jó lett:D
    Gratu Nightmare és Misu:D

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: