2010. május 4., kedd

Darkness: Reinkarnáció

A reinkarnáció az ismétlődő születés és halál folyamata, mely során a lélek életeken át egyik testből a másikba vándorol. A lélek örök, a fizikai test pedig csak átmeneti. Amikor valaki meghal, akkor a fizikai teste hal meg, a lélek másik testbe költözik, a léleknek megfelelő karma szerint.

A reinkarnáció olyan hit, mely megtalálható a világ nagy vallásaiban:

buddhizmus,dzsainizmus, szikh, kabbala. Sőt, valaha a keresztény iratok is tartalmaztak a reinkarnációra és a karmára vonatkozó utalásokat. Aztán 553-ban, a második konstantinápolyi zsinaton ezeket a nyomokat ki nem törölték a bibliából. Meg még ki tudja, hogy miket szedtek ki belőle.

Azonban 1945-ben fedezték fel, az úgynevezett gnosztikus evangéliumokat, melyek feltehetőleg Krisztus halála után 100 évvel keletkeztek, találtak utalásokat a reinkarnáció és a karma szerepéről.

Az újjászületés mozgatóereje a vágy. Amit nem fejeztél be az előző életedben, az megoldásra, jóvátételre vár. Amit pedig nem tudunk megvalósítani, azt tovább visszük és egy új lélekben, egy új testben kell megvalósítani. A karmánk elől nem lehet menekülni. Az újjászületés során lehetünk nők, férfiak, szegények, gazdagok és bárhova, bármelyik földrészre, országba születhetünk. Ennek a célja, hogy a lélek mindig változatos életsorokon menjen keresztül. Így fejlődik szellemileg is.

A két élet között

A buddhisták szerint a lélek a bardo-ba kerül. Ez a köztes lét. Számomra a legérdekesebb dolog, hogy ekkor a lélek megválasztja magának, hogy mit szeretne ebben az életben, ebben a testben. Vazz, akkor ezt én választottam?? Ekkora vadbarmot.XD Földre érve a tudat elhomályosul.

A tudatalatti emlékszik mindenre, amit már megéltél. De nem véletlenül nem emlékszünk rájuk. Ha összes előző életünk traumáját, gyötrelmét ismernénk, képtelenek lennénk feldolgozni. Ekkor több élet fájdalma zúdulna ránk...

A halál után

A halál után a lélek visszanézi az életét. Ekkor megtudja, hogy mit kellett volna még teljesítenie. Meg tudja azt is, hogy mit is vállalt a születés előtt. És, hogy azt milyen mértékben teljesítette. Senki sem mond ítéletet, csak a lélek maga.

A lélek, a segítők közreműködésével megalkotják a következő inkarnációjának vázlatát, hogy hova, mikor,milyen körülmények közé szülessen. Megbeszélik a főbb sorspontokat, milyen személyek vegyék körül s azokkal milyen legyen a kapcsolata. Ezután a lélek megvárja a megfelelő időpontot, majd leszületik a Földre a megfelelő családba, a megfelelő helyen.

A szabad akarat

"Minden ember szabad akarattal születik, maga választja meg a születése körülményeit és az életét meghatározó legfőbb eseményeket. Minden ember a maga szerencséjének a kovácsa. Mindenki maga alakítja a sorsát és magára mér csapásokat, nem pedig a Jó Isten.

Szabad akarattal tesszük azt, amit teszünk és ennek a következményei hatnak ránk, s itt jutottunk vissza a karma fogalmáig, vagyis az ok-okozati törvényig. Ha szabad akaratunkkal mások szabad akaratát nem sértjük, akkor jól éltünk vele és pozitív karmákat szerzünk, ellenkező esetben
újabb negatív karmamagokat szórunk el."

Tibet

Vannak bizonyítékok(?) is, melyek igazolják(?) a reinkarnáció létezését.A leghíresebb a dalai lámák származásai: minden dalai láma a megelőző reinkarnációja. Pl.: amikor a 14.dalai lámát megtalálták, kisgyermek volt, egy kis faluban élt. A szerzetesek álruhában megérkeztek, a kisgyerek felismerte az egyiket és Ihászai dialektusban szólította meg. Majd beazonosította az egyik álruhás szolgáját. Ezután még megnevezett néhány tárgyat, ami a 13. dalai lámáé volt, sőt leírta a külsejét annak a doboznak, amiben a műfogsorát tartotta.


India

Indiában több olyan dokumentált eset is van, amikor a kisgyerekek kijelentik, hogy ők nem a valódi családjukkal élnek, hanem idegenek között. Olyan részleteket tudnak, ismernek, melyeket az előző családjukon kívül más nem ismerhet. Néha kitűnően beszélik a nyelvet, ahol előző életüket töltötték el. Ezeket az eseteket azzal magyarázzák, hogy a haláluk után, hamar születtek újjá.

Sok reinkarnációs esetet jegyzett fel Ian Stevenson, a reinkarnációs kutatások úttörője.


„Itt van ez a mécses. Hajnalig dolgoztam a fényénél. Reggel eloltom. Este újra meggyújtom. Az edény ugyanaz, az olaj ugyanaz, a kanóc ugyanaz, de ugyanaz-e a láng, ami felgyullad a következő éjszakán?”

(Buddha)

23 megjegyzés:

  1. Jaaaaaj ez tök jóó lehet :D És milyen jó annak, aki ha még véletlenül is de emlékszik valami jó dologra az életéből, vagy álmodik a múltjából valamit :D xD Tök mókás dolog lehet megtervezni a saját életünket :D így lélek formájában, vagy mi xD Basszus, de egy nagy marha voltam, mikor megterveztem a sajátomat, mert ide ni születtem egy hülye generációbaa, meg stbstb..és még sorolhatnám az okokat, miért nem választanám mégegyszer ezt az életet :D
    Jó cikk volt, bár lehetett volna picikét hosszabb :D

    VálaszTörlés
  2. Jó cikk lett :) és újat is mondtál vele...azt nem tudtam, h a körülöttünk lévő embereket mi választottuk meg -bár ez elég abszurd :D mégis-
    hozzám ez áll a legközelebb. Újabb kérdések vetődtek fel^^

    VálaszTörlés
  3. jaj énmost nagyon megörültem ennek. :D Bármár bennevagyok annyira a témában, hogy semmi új nemvolt benne, de akkoris. :)
    Egyébként már jóideje dolgozom azon, hogy találjak vkit, aki be tud ajánlani vagy maga csinál regressziós hipnózist. Mondjuk jelenleg szünetel a dolog, deazért ha adódik bármilyen lehetőség akkor lecsapok rá. :)

    VálaszTörlés
  4. Huh, én is örülök annak, hogy írtál erről, ráadásul ilyen érthető formában, mert mostanában nagyon sokat hallottam a reinkarnációról, de eddig nem sokat tudtam róla.
    Az is érdekes, hogy elég sokan vannak (köztük magam is), akik nem értik, hogy előzőleg miért ezt az életet választottuk....talán egyszer majd ezt is megértjük.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon érdekes cikk lett,mostanában utána is akartam nézni ennek a témának,szal jól jött:D.

    Mik történhettek velem előző életemben,hogy azután ezt válasszam..xD

    VálaszTörlés
  6. Kár hogy nem volt hosszabb a cikk! Nekem tetszett!

    Szerintem ne akarjatok emlékezni.

    VálaszTörlés
  7. Én azért kíváncsi vagyok :D sztem elbírnám viselni, meg az érzéseket is -kiv, ha vmien kínzás áldozata lettem :P na arra nem szívesen..-

    VálaszTörlés
  8. -Madame Curieuse:

    Hát nekem van hogy feljönnek emlékek és érzések és nem kívánom senkinek hogy megtörténjen. Olyan fájdalom hogy szétreped a lelked és legszívesebben ordítanál a kínoktól és zokogsz hogy miért nem tudsz legalább megőrülni végre ... stb stb

    VálaszTörlés
  9. O.o au
    Am csk úgy magától v álom formájában?

    VálaszTörlés
  10. 'hogyan óvhatjuk meg a vízcseppet a kiszáradástól?'

    VálaszTörlés
  11. Ez a téma már elég régóta foglalkoztat, ezért is született meg ez a poszt. És hiszek is benne. A lényeget írtam le, nem akartam mindenféle hülyeségbe belemenni, mert olvastam órákig erről a dologról, de némelyik olyan bonyolultan írta le.

    Ha valóban én magam (a lelkem) választotta ezt az életet, meg a testet akkor jó idióta egy lelkem van.XD Mondjuk a családomat jól eltalálta, örülök nekik. Persze családon belül is van pár kivétel.

    Nekem fura álmaim vannak. Nem tudom, hogy ez az előző életemből, de akkor is fura dolgok. Reggel mikor felkelek szinte rég elfelejtett emlékként élem meg ezeket.

    Érdekes egyébként még, hogy a kereszténység kitörölte a bibliából a reinkarnációs részeket.XD Mi ez, ha nem agymosás??? Viszont készülök még hasonló témákkal. Most találtam rá valamire amitől padlót fogtam. De ez legyen meglepi.:D

    VálaszTörlés
  12. -Darkness:

    Nem csak azt... a mágiát is.... :P

    Várom a cikket nagyon! ~kíváncsi~

    VálaszTörlés
  13. Az igazat megvallva eddig én sem tudtam sokat erről az egészről max annyit hogy meghalunk majd valahol máshol újjászületünk...
    Viszont ez a cikk nagyon részletes lett és precíz úgyhogy gratulálok ;)
    Élvezet idejárni erre a blogra^^

    Apropó jut eszembe vannak bizonyos különleges képességű emberek akik képesek bárkinek megmondani hogy mi volt előző életében. Sőt nem csak az előzőt,de még az azok előttit is meg tudják mondani! Engem ez kurvára érdekel és el szeretnék jutni egy ilyenhez,de nem tudom hogy milyen nyomon induljak el.
    Tehát kéne némi segítség ha tudtok persze :)

    VálaszTörlés
  14. Én rengeteget beszélgettem, olvastam és elmélkedtem erről a témáról. Sok meglátásom van, sok gondolatom ezzel kapcsolatban, de amíg meg nem halok, nem tudhatom, hogy igaz-e egyáltalán az egész.

    Jobban hiszek ebben, mint bármely más teóriában. Számomra gyönyörű és tökéletes az a körforgás, amit a reinkarnáció jelent. A lelkünk kiteljesedik a hosszú utazás során, tökéletessé válik és mindent megtapasztal. Jót s rosszat minden mennyiségben. Olyan lesz, mint egy tökéletes gyémánt, lecsiszolódik és ragyogni fog. :)

    Ebben az életben biztosan rengeteget fogok tanulni, eddig is sok tapasztalatot kaptam már. :)

    Az egyik kedvenc könyvem egy olyan iromány, mely történeteket gyújt össze "emlékező" gyermekekről. :) Nagy részük 3 éves koráig emlékezett előző életére. Mindent pontosan meg tudtak mondani, a régi nevüket, a foglalkozásukat, az érzéseiket. Nagyon érdekes.

    VálaszTörlés
  15. Skinny Sixx:
    -Köszönöm.:) Igyekeztem jól utánna járni a dolognak. Gyűjtögetés közben én is sok mindent megtudtam a reinkarnációról, amit eddig még nem.
    Az a baj ezekkel a jósokkal, (vagy nem tudom minek nevezzem őket) hogy lehet kitalálnak valamit pl. előző életedben hős katona voltál, vagy egy szajha a vadnyugaton. Kifizeted ezért az x összeget és odalök neked valami hülyeséget. A halál után úgyis kiderül, hogy mi voltál, ki voltál. Én is szeretném tudni ezeket, de hogy hol lehet ennek utánna járni...

    Nightmare:
    -Mi a címe ennek a könyvnek? Ez érdekelne.

    VálaszTörlés
  16. Darkness:

    Azért én halálom előtt szeretném még tudni hogy mi vagy ki voltam:DDD
    A kuruzslóktól én is tartok mert manapság sok ilyen kamu emberke van akiket a pénz mozgat...

    VálaszTörlés
  17. Darkness:

    Huhú, már nem emlékszek a címére. De ígérem, utánanézek neked.
    Egyik kedves ismerőstől kaptam kölcsön, biztos szívesen ideadja még egyszer. :)

    VálaszTörlés
  18. Nightmare:

    Azt a könyvet én is elolvasnám:O.Ha megtudod a címét akkor mondd el:).

    VálaszTörlés
  19. wáó. nos akkor az én lelkem egy rohadék :D imád az érzéseimmel játszadozni, és érzésekből mostanában sajna túl sok van. :S nem tudok csak monoton lenni, nem, nekem mindenről véleményt kell nyilvánítani. nem maradhatok soha svájc, mert megbánom. ha viszont meg megteszem, akkor azt bánom meg... így volt ez tegnap is :( szerintem előző életemben indiában élhettem, mert rohadtul vonzanak az indiai szokások :D de ez csak egy tipp :) tetszett a cikk :)

    VálaszTörlés
  20. Darkness, Galaxya:

    A könyv, amit említettem: Élet a születés előtt
    Írók: Peter és Mary Harrison

    És ajánlott még egy könyvet: Cayce a reinkarnációról - Üzenetek a szellemvilágból
    Író: Noel Langley

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: