2011. szeptember 12., hétfő

"kamupók": Gyökérkezelés

Régóta nem jelentkeztem, elnézést kérek Káintól... Még élek, de nem virulok. Mostani aktuális tevékenységeim egyik, hogy kapkodom be a drogokat (egyre megy nekem, hogy legális egy szer vagy sem, ami tompít, tudatot módosít) és várom mikor múlik el az előző hatása. Történt ugyanis, hogy a napokban (nem tudom pontosan meghatározni pénteken vagy szombaton kezdődött), de nagyon elkezdett fájni az egyik tömött fogam, gondoltam egy kis íny probléma lehet az oka, az meg mindig megoldható szájöblítő szerekkel... tévedtem. Mivel szombaton még segített egy algopirin, de estére már kellett még egy vasárnap reggelre pedig már hasztalan volt, ezért az ügyeleten kötöttem ki párommal. A fájdalom elviselhetetlen, főleg mert hozzáférni sem tudsz a forrásához. Kiindul a fogból, le az állkapocs csontomig, onnét pedig terjed amerre jónak látja, az elülső fogaimig, vagy a másik irányba a jobb fülemig és onnét egészen a halántékomig. (Csak nekem tűnt fel vagy tényleg elmúlik a fájdalom amint az orvoshoz közeledünk?)



Jó hely volt az ügyelet, időben érkeztünk csak utánunk jött a tömeg és még ilyenkor is belebotlik az ember néhány csinos hölgybe, többek között a fogorvosba is, akit inkább képzeltem volna el kosárlabdázóként, mint fogorvosként. A főnöke is ott volt, ő pillantott rám először, egy fáradt, kiégett, csöppet sem türelmesnek tűnő 40 körüli alak, akinek nem volt kedve velem babrálni és szöszmötölni, így rögtön lepasszolt volna a szöszinek, aki kapva kapott az alkalmon, egy rögtönzött gyökérkezeléshez. Sajnos én marha visszautasítottam ezt a "remek" ajánlatot, majd hétfőn a fogorvos akihez járok (tavaly voltam utoljára) mondtam - én balga, most így utólag. Ugyanis csak kedden délután lesz, mivel szabadságra ment amiről nem tudtam. Amit meg kaptam, hogy húzzam ki vele valami Caflam-V, még az első segített tompítani az agyam fájdalom érző küszöbét, de nem tudom, hogy holnapig ki fogom-e még húzni vele és ha nem fogad, akkor még inkább bajban leszek. Ugyanis valami oknál fogva a hatóideje egyre gyengül. Pedig nem élek gyógyszereken, antibiotikum amit beszedek az is "csak" Neocitran, ha megfáztam, de próbálom tisztán tartani az ilyen anyagoktól a testemet.

Akkor most a tárgyra térek.

Több orvosi honlapot is megvizslatva a következőkre jutottam. A fájdalmat a gyulladás okozza, amit a szuvasodásból származó baktériumpenetráció okoz. Ilyenkor baktérium kerül a gyökércsatornába és annak falába. A fogszuvasodás tehető leginkább felelőssé, hogy eljutnak a baktériumok a fog gyökeréig (vicces, de amikor tömte a fogamat tavaly a doki azt mondta, hogy csupán a fogzománc érzékenysége miatt fáj... tévedett, én meg későn mentem el betömetni 1-1 /döntetlen/), amit fogtöméssel le lehet zárni...

A másik lehetőség a pulpa fertőződésének az úgynevezett parodontális út. Ebben az esetben a fogágyon keresztül, hosszú ideig fennálló ínygyulladást követően, illetve rendellenes helyzetű, tisztítatlan felszínű fogak (főleg bölcsességfogak) mellett válik szabaddá az út a baktériumok számára és a fogmeder felől fertőzik a pulpát. A fogak sérülése, megütése, elesés, baleset steril gyulladást okozhat, ami szintén pulpitiszt, majd fogbélelhalást eredményez. A megoldás gyökérkezelés és gyökértömés.

A gyökér kezelés során a fogbélüreg (pulpa) tartalmát eltávolítják, sterillé teszik és olyan anyaggal tömik be, amely tartós zárást biztosít. A legtöbben úgy tudják, hogy ez a fog "idege", ez azonban tévhit. Valójában találhatóak itt idegek is, de a pulpát ezen felül kötőszövet, nyirokerek artériák és vénák alkotják. Igazán nagy szerepük a fogak fejlődése során van, később csak az érzékelésben (hőérzékelés) játszanak szerepet. Az egy-egy fogra jutó érzékelésünk minimális, ezért az eltávolítás után nem fog hiányérzetet kelteni.


Több oldalon is írták, hogy nem kell feltétlenül fájdalmasnak lennie, megfelelő érzéstelenítés mellett, sajnos az orvostársadalom nem osztja ezt a véleményt.

A képen látható a kezelés menete:

Fúróval a fogkoronán készített nyílásból a fogorvos először a koronai pulpát, majd különböző vastagságú és felületi kiképzésű gyökérkezelő tűkkel a gyökérpulpát, illetve a gyökércsatorna elhalt, sokszor bűzös tartalmát eltávolítja. A gyökércsatornák maradéktalan kitisztítása, fertőtlenítése, kireszelése után a pulpa helyét gyökértömő anyaggal tölti fel.

Indokolt esetben a gyökércsatornát néhány napra nyitva hagyják, hogy a kóros folyadékképződmények maradéktalanul eltávozhassanak. A hosszú ideig nyitva tartott gyökércsatornák viszont már lehetőséget kínálnak arra, hogy szájüregi baktériumflóra a gyökér körüli térbe jusson, ott nem kívánt utó-, illetve felülfertőzést okozva.

Az első metsző fogaknak általában egy csatornájuk van, a szemfogaknak és kis őrlőknek 1-2, míg a nagy őrlőknek 3-5 vagy még több (pechem van...). Röntgen felvétel készítése ajánlott a célterületről, de nem kötelező, a kezelt terület felderítése céljából. Így könnyen előre vetíthető, hogy felléphetnek-e komplikációk avagy minden a papír forma szerint fog haladni. Ha a néhány napig nyitva tartott fogbél üregrendszere gyökértömés után is jelentős panaszokat okoz, a gyökérkezelést műtéti megoldással, gyökércsúcs-rezekcióval kell befejezni (gyökércsúcs amputáció, aminek nem szeretnék részletesebben utána nézni...).

Az elülső fogak esetében egy-egy ilyen beavatkozás fél órákat vehet igénybe, míg egy hátrébb lévő nagy őrlőfog esetében maximum 2 órát (pech, pech, pech...)

Lényegében a fogat olyan anyagokkal töltik fel amik stabilizálják, erősebbé teszik ugyanis a kezelésnek köszönhetően meggyengül, törékennyé válik, lévén kibelezik.

Tanulsága a dolognak. Ne rendszertelenül mossatok fogat, használjatok szájöblítőt is a fogínyen megmaradt kórokozók ellen (nem egyszer bevált amikor fájt a fogínyem és rendbe is hozta már 2. alkalom után - Herbária, Cserszömörcés szájvíz).

A másik amit természetesen nem hagyhatok ki, az nem tudományok felől közelíti meg a problémát. A dolog szimbolikája az őrlődés, lévén őrlő fog problémáról van szó. Jobb oldal a jövőt jelenti, bal oldal a múltat. Mivel eléggé kétséges a fent maradásunk ezért sokat őrlődtem a rám váró jövőkép miatt is - ebben a hónapban léptem ki munkahelyemről, mert nem bírtam tovább, tehát mivel most munkanélküli vagyok ez adhatta a végső döfést nekem.

De ugyan így mély harapásom van, amit még akkor állapítottak meg amikor 19 évesen a Zrínyire jelentkeztem. Ennek csupán annyi jelentősége lehet, hogy nagyon ragaszkodó típus vagyok, nehezen engedek el "dolgokat". Javasolták, hogy használjak éjszakai fogszabályozót, de mivel lelombozott az "alkalmatlanságom" (akkoriban alvászavaraim voltak, az pedig D-típusú alkalmatlansági tényező) elment az egésztől a kedvem és teljesen lelombozódtam, valamint elgondolkodtam akkor vajon mi keresni valóm volt ott... mind1. Régi emlék. Azóta sincs fogszabályozóm.

13 megjegyzés:

  1. Ha valami gebasz van, egy dolgot nem szabad: neten utánaolvasni. Abból csak para van.

    A gyökérkezelés meg tré... izé, tréfás dolog, nekem is volt, de mire orvoshoz mentem, az érzőidegek nagy része már kihalt az adott fogban, szóval lazaság volt, meg keménynek is éreztem magam a csini asszisztensjány előtt, amikor az orvos mondta neki, hogy nem kell a srácnak érzéstelenítő :D (néha azért elkerekedett a szemem kezelés közben, de akkor már késő volt)

    Szóval nem olyan gáz.

    VálaszTörlés
  2. próbáltad jegelni az arcod? vagy hűteni valahogy? amúgy tényleg a fogfájás az egyik legszarabb dolog a világon..
    nem akarok itt csúnyákat írni, de anyu mesélte mindig, hogy mikor megcsináltatta a koronákat milyen volt az érzéstelenítés..(idegelés)

    VálaszTörlés
  3. Megyek dokihoz ma. Jegeltem is. A tegnap este meg éjszaka volt az egyik legszarabb. Kiment a vér a kezeimből meg a lábaimból és hidegrázás lett úrrá rajtam. Miután mozgatni kezdtem magamat alig telt el fél óra és elkezdtem belázasodni, 38.8 -ra felkúszott a hőmérő, szóval hűtő fürdőzés ;) meg lázcsillapító, meg egyéb vajákosságok. Ma reggelre csillapodott minden és remélem nem is fog folytatódni, aztán remélem, hogy a doki helyre teszi ami "javításra" szorul.

    VálaszTörlés
  4. Ja, és a legfontosabb: amíg nem mész el dokihoz, pálinkával gurgulázz. Komolyan. Én utálom a pálinkát, és úgy alapból a rövideket, de tényleg segített!

    VálaszTörlés
  5. Voltam dokinál!
    Készült felvétel is, meg lecsekkolta az érzékenységemet valami cuccal amit a tömött fogamra tett rá. Eredmény = zero . nem volt érzékeny a fogam és a röntgen képen sem lehetett látni, hogy elhalt idegek lettek volna a fogamban, de még az elején említette, hogy előfordulhat, hogy a mély tömések alatt elhalhatnak az idegek (és nekem elég mély a fogtömésem). Ugye mondtam neki, hogy be is lázasodtam hétfőn, erre azt mondta, hogy az vírusos fertőzéstől lehetett, mivel ha valaki a foga miatt lázasodik be annak feldagad az arca, nekem ez a rész kimaradt. Öcsém barátnője fekszik otthon betegen, de múlt héten volt nálunk szóval ez is közre játszhatott. Kérdezte a doki, hogy szoktam-e csikorgatni a fogamat, amire nem tudtam válaszolni, emiatt is lehet most érzékeny a fog idegem. Mivel a körülmények olyanok most amilyenek ezért antibiotikumos kezelést írt elő. A vicc az egészben. Ugye remélem tudjátok, hogy milyen az az érzés amikor egy olyan helyen viszket amihez nem tudsz hozzá férni (ilyen például a gyulladásban lévő fogíny, amit valamilyen szájvízzel kezelsz és érzed, hogy viszket, de tudod, hogy gyógyul, stb.). Most pont ugyan ezt érzem a fogamon belül :D
    És már rájöttem, hogy mi lehetett a gond is...
    Egy olyan gyakorlatot végeztem amikor a fogakat kell csattogtatni, ezért fáj az ideg is és a rágó ízületem is... Szóval vannak olyan gyakorlatok amiket nem érdemes folytatnom...
    (egyébként ez egy Taoista gyakorlat... csak nem olyan tropa emberekre tervezték, mint én...)
    Szóval egyenlőre megmenekültem a beavatkozástól, arra a fogamra nézve legalábbis, de lesz még jelenésem az idén a doktornőnél...

    VálaszTörlés
  6. Nekem egyszer egy dokinő tett valami szert az idegig kifúrt fogamba ami kiöli az ideget, másnap kellett visszamenni -vagy lehet h.2 nap múlva...?- addigra el/kihalt az ideg s emiatt az idegelést nem is éreztem....EGYÁLTALÁN NEM!(én NAGYON rémesen parás vagyok ,még hozzá se értek a fogamhoz s én már orditok, rúgok, de ez tényleg nem fájt!)
    Más doki nem használta ezt a szert sajna igy fogdokihoz se megyek csak ha már semmi sem használ a fogfájásra...

    VálaszTörlés
  7. Ajjaj, ez nagyon csúnyán hangzik! O_O Esetleg az is lehet,hogy valami más gyulladás van a szervezetedben és az indította be a fogadat. Bár a stressz is elég indok. :-S
    Ennyi felkészültséggel,akár te is kezelhetnéd lassan a saját fogaidat. :)
    Jobbulást kívánok!

    VálaszTörlés
  8. Köszönet nektek is Zoe és Charlotte. Már nincs sok probléma a fogammal. Zoé, hogy sikerült a kiállításod a szomszéd sógoréknál?
    Páromék kerületében találni néhány kiállító termet, de még egyszer sem láttam embert bemenni oda, csak a bent ücsörgő, felügyeléssel megbízott személyzetet.

    VálaszTörlés
  9. Én fogszaszás lettem:) 2 hónapja van fönn,azóta fogkrém,fogselyem,szájvíz-kombó minden nap és rámentem brutál a témára...most még csak a fölső fogakon van,de lesz alul is és 1-2 év múlva,ha kész,akkor fehérítem is...jobban lehet ráhatni az emberekre szép szabályos,fehér fogakkal! :)))
    Egyáltalán nem fáj a szabályzás,mindenkinek ajánlom...bár a fájdalom lehet,hogy egyénfüggő...

    VálaszTörlés
  10. A fogszasza = fogszabályozós?
    Nekem mákom volt :D Mivel a fogaim gyönyörű szép, szabályos sorrendben, sorakoznak egymás mögött. Szeretek bennük gyönyörködni és áldom azt a napot amikor ilyen adottságokat választottam magamnak (leszámítva a mély harapásomat, mert attól kikopnak az első metsző fogaim :/).
    A fájdalom tűrés küszöb meg egyén függő. Lehet fejleszteni, de aki eleve nem bírja annak állandó edzésben kell tartania magát, különben elpuhul... bár részben az idegek ellenálló képességétől is függ a dolog, tehát azt a cikkemnek a gyakorlatát érdemes végezniük azoknak akik gyenge idegekkel rendelkeznek aminek a címe Plexus Solaris... én is elkezdem a gyakorlatot, még ma...

    VálaszTörlés
  11. Janezz:

    :D xD "fogszasza" :D Háhá nekem már 3 éve van, pedig szépek a fogaim, csak nehezen mozognak. Fájni egyébként egyre kevésbé fog, csak a húzás utáni pár napban+mikor a drót beleáll a szádba és kisebesedik. :-s

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szépen mozognak és igazodnak az ívhez...:)
    nincs sebesedés,nudli fájdalom...

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: