2010. június 28., hétfő

Nyarlathotep: Csodás álmok jönnek...

A mai nap hajnalán oly mérhetetlen hülyeséget álmodtam és annyira megtetszett, hogy megosztom veletek. Nem részletezem túl, mert nem is tudnám... :D

Szóval maga a történet beillett volna egy B kategóriás házas horror történetnek, csak épp itt nem volt semmiféle rejtély, a málladozó falak között rémek éltek és erről mindenki tudott. Volt osztályommal ennek ellenére valamiért a házban "nyaraltunk". A lakók túlnyomó része így festett(a vázlat az én művem):

A kompánia másik részét pedig baltával vagy láncfűrésszel hadonászó zombik alkották. Szokásos események, az osztálytársak elkezdtek eltűnni, egy lány és jómagam végül az épület egyik emeletén kötöttünk ki egy szobába zárva. Végül valahogy kiderült, közöm van ezekhez a lényekhez és ha meghalok, ezek is eltűnnek. Sürgetett az idő(meg az ajtót szétverni készülő zombi), hát nem voltam rest, és bátran, gondolkodás nélkül ugrottam ki nagyjából a tizedikről az ablakon keresztül. Leérkezve a betonra, emlékszem meghaltam... Majd felálltam, konstatáltam, hogy rémséges barátaim valóban eltűntek, s ezzel magam mögött hagytam a házat.

Ébredés után egyvalami fogalmazódott meg bennem: EZ meg mi volt? O_o"

15 megjegyzés:

  1. Filmeztél előtte v csk úgy minden előzetes nélkül álmodtál erről? :D Érzésekre emlékszel? -pl zuhanásnál. Én is álmodtam, de a legjobb rész előtt -természetesen- sikerült fölébredni ://

    VálaszTörlés
  2. Madame: Semmit nem néztem előtte, ezért nem értettem, honnan jött ez :D

    Olyan volt így az egész hangulatra, mintha egy 600x előadott színdarab szereplői lennénk. Minden cselekedett unott volt, még esés közben sem éreztem nagyon semmit. Csak azt hogy monoton.

    :/ Bakker, az nagyon rossz tud lenni.

    VálaszTörlés
  3. Na ez tetszett! :D beteg :D Jó lett a rajz is!

    VálaszTörlés
  4. Káin: Köszönöm, tudtam hogy neked tetszeni fog :D

    VálaszTörlés
  5. Én imádok rémálmodni! O_O Így ez is nagyon tetszett. :) Bár én azt élvezem nagyon, ha rettegek az álom közben, de így is jó lehetett. :D

    VálaszTörlés
  6. -Nyarlathotep:

    Ha álmodsz még leírhatnád! Én mostanában nem álmodok annyira brutálisakat :-/

    VálaszTörlés
  7. Én általában azzal álmodom, ami foglalkoztat v aznap történt velem...álomelemzem :/ bár ez egyfajta visszaigazolást is ad, nem tudok hazudni magamnak :D

    VálaszTörlés
  8. Káin: Rendben, ha egyáltalán álmodok és olyan, akkor kitezsem. ^^

    Nightmare: Köszönöm, örülök hogy tetszett. Én mindig felébresztettem magam, amikor már kezdett nagyon elvadulni a dolog. :/

    Madame: Előre szoktál álmodni?

    VálaszTörlés
  9. Hmmm...lehet megtörtént, de nem emlékszem rá. Olyan viszont előfordult már egy párszor, hogy olyasvalakitől kaptam (válasz)üzenetet, akivel álmodtam előző este. Bár hozzájuk érzelmi szálak is fűztek.

    VálaszTörlés
  10. Nyarlathotep:
    te is tudsz ám hülyeségeket álmodni :DD de tetszett nagyon ^^ a rajz is nagyon jóó *-*

    búúú én 2 napja olyan erotikusakat álmodok hogy ihaj O_O *Mai tudna erről mesélni, de remélem nem teszi meg, mert eléggé zavarban lennék xD*
    na kellett nekem 3x megnéznem az Interjú a Vámpírral c. filmet XDDD
    rémálmom elég rég volt, sőt van pár visszatérő is O_O
    na nem pofázok már ennyi hülyeséget össze. xD

    Misu-chan voltam :P

    VálaszTörlés
  11. Misu: LOL :D
    Szerintem nem hülyeség. Engem érdekelnek az álmok. Mait is majd megkérdezzük :D
    Milyen a visszatérő rémálmod?

    VálaszTörlés
  12. Mai: Köszönöm. :) Hát Interjú a Vámpírral-tól nekem max. lidrécnyomásom lenne x_O Elnézést minden Rizs Anna rajongótól. Nekem a vámpír, ha filmről/animációról van szó, Alucardnál kezdődik és ér véget. :D Najó, meg a Trinity Blood vérszívói.

    VálaszTörlés
  13. Nyarlathotep:

    Hát ez nem semmi. Így olvasva mosolyra húzódik a szám, de álmodni nem biztos, hogy olyan kellemes lenne.

    Én imádok álmodni, főleg amikor érzésekről álmodok. Meg mikor zuhanok...

    VálaszTörlés
  14. engem erre emlékeztet a rajzod..a nappalim falán van, sok sok társával...z.beksinski

    http://1.bp.blogspot.com/_gPDL7DDD-LA/S5FfLjorRqI/AAAAAAAAAOk/Sv7cHsEUopA/s1600-h/zdzislaw_beksinski_021.jpg

    :) egyből ez jutott eszembe-az egyik kedvenc képem tőle!
    de rég álmodtam már valami futurisztikusat.....:(

    VálaszTörlés
  15. neo: örvendek hogy tetszik. :) egyébként a kép zseniális, görcsös, de mégis könnyed egyszerre. láttam már a festő más munkáit is, olyan szép/szomorú mind.

    nyarlat

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: