2010. június 16., szerda

Darkness: Piercingek

Ha már tetkós képek vannak, akkor szerintem jöhetnek a piercingek is. Én egyébként bolondulok mindkettőért. Jövő hónapra tervezem az első piercingemet (a szemöldökömbe), de már tervbe van az első tetkóm is. A bal kezem ujjaira szeretném felvarratni, hogy HATE. A másikra meg Nikki Sixx mintára a születési évemet (1988).







Egy másik posztban majd szeretnék foglalkozni azzal, hogy mire kell vigyázni és hogyan tisztítsuk meg hasonlók. Most nagyon érdekel ez a téma, úgyhogy közben én is tanulok.:D Vannak azért elég csúnyán elszúrt piercingek is. Nézni is elég fájdalmas nemhogy átélni.

Na, azért ez már sok! Ilyennel nem közlekednék az utcán. Mondjuk a buszon már tudnék mibe kapaszkodni.XD

Ilyet szeretnék, mint Jonathan Davis-nek (KoRn énekese) van. Ilyen karikákat. Kettő elég is.:D

21 megjegyzés:

  1. Tetszett. :)
    Egy ideje én is kacérkodom a gondolattal... Industrialt szeretnék, csak kicsit elállnak a füleim, és parázok, hogy az csak még jobban felhívná rá a figyelmet. :S *hülye hiú picsa* xD

    VálaszTörlés
  2. *nyálcsorgatás*
    Épp ma próbáltam rávenni anyámat arra, hogy ne tépje ki a nyelvemből a piercinget, ha egy szép nap hazaállítanék vele. xD

    VálaszTörlés
  3. Jó ötlet a sorozat támogatom, amúgy a srác akinek az orrában van az photoshop a másik meg, akár milyen vicces meg stb:

    PINÁT TÖBBET MEG NE LÁSSAK A BLOGBAN!

    Köszönöm előre is!

    VálaszTörlés
  4. Én is gondolkozok egy ajak piercingen,de nem hinném,hogy megengednék itthon..O.O

    VálaszTörlés
  5. én az ajkamba szeretnék vmi olyasmit mint a 9. képen van, csak nekem nincs olyan Angelina Jolie-féle szájszerkezetem :D és remélem anyámék nem tépik ki a helyéről ugyanis még a nyáron megcsináltatom XD de az is lehet hogy oldalt lesz egy. még nem döntöttem el. :P

    VálaszTörlés
  6. Hehe, látom a legtöbb kép Zagyvaitól van:)
    Amúgy én csak annyit fűznék hozzá,hogy mostanában sajnos egyre többen szúrkálnak otthon. Én is így tettem ( fül 16, száj 5, mell, stb...) de nagyon nagyon veszélyes!!!
    ~ d.

    VálaszTörlés
  7. -Mindenki:

    Állítsatok vele haza, én is úgy csimáltam anno :D

    -D:

    Na ebben van valami, mondjuk a füleimet mindig otthon csináltam , de a többit másra bíztam. A mellet tuti nem szúrtam volna magamnak O__O

    VálaszTörlés
  8. én most azon töprengek, hogy megcsináltassam piercingesnél, vagy a barátnőm csinálja meg, aki szintén rengeteg embernek csinálta már és senki sem panaszkodott rá :P

    Káin: mennyi idős voltál? :'D

    VálaszTörlés
  9. -MIsu:

    Elsőnél 15-16 körül. Ha barátnődnek szépek a munkái, nem rohadnak és másznak ki akkor inkább vele, mert nekem kicsit túlzás az ár amit kérni szoktak...

    VálaszTörlés
  10. Káin:
    Szépek a munkái, magának is ő szúrta, meg egy csomó ismerősének, és senkinek sem rohadt el semmije. steril tűvel kell azt csinálni, és nem nagyanyó hímzőtűjével xD

    VálaszTörlés
  11. -MIsu:

    Na akkor nyomassátok :D De cici és pin esetében szakember!

    VálaszTörlés
  12. most így elképzeltem magam ahogy beterpesztek bnőmnek (aki mellesleg bisex xD).. xDDDD
    puncipiercinget nem tervezek xD cickót is csak 18 felett. *reménykedik hogy addig csökken a mérete*

    VálaszTörlés
  13. Mostanság én is eltöprengtem ezen a piercing témán,de ha én egyszer nekiállok akkor onnantól nem lesz megállás és kb úgy fogok kinézni mint egy bennszülött törzsfőnök XD

    Egyébként elsőnek a számba rakatnék egy karikát meg a fülembe néhány extrémebb piercinget.

    VálaszTörlés
  14. -Misu:

    Ha fogysz akkor csökken!

    -Skinny:

    ez tényleg ilyen! elkezded és nincs megállás. Én a tetkókkal vagyok így XD

    VálaszTörlés
  15. Én is így voltam, elkezdtem, és nincs megállás. Félek, a tetkókkal is így lesz. Eddig egy van, de már a kövi 2-t is tudom, hogy hol lesz és mi. Jelenleg 20-on feletti a testemen lévő peircingek száma, és 3 éve kezdtem egy plusz fülpiercinggel-.-'' nagy kontrol kell biz ám ehhez...
    ~ dit.

    VálaszTörlés
  16. Most nyáron nekem is meg lesz csinálva!!! ^^hehe

    VálaszTörlés
  17. Majd karikát szeretnék, ajak, oldalra :))

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: