2010. június 26., szombat

"kamupók": Személyes életcél

Szóval ahogy ígértem még írok pár sort miről is beszélgettünk a spiritisztával.

Tehát ahogy írtam már apámat nem tudtam megsiratni csak később és akkor sem éreztem még át eléggé a helyzetet, mert a szív csakrámat elzártam. Az oka egyszerű volt. Édesapám igen érzékeny ember volt belül, de ezt kívülről sosem mutatta. Magának való, zárkózott, tiszteletre méltó és egyben félelmetes ember látszatát keltette (és valami különös oknál fogva a nők megőrültek érte.../nem mindegyik persze, de a többségük igen/).

Az egész gyermekkorommal kezdődött vagyis már fogantatásom pillanatától. Még csak kicsiny embrió voltam, de már akkor édesanyám legbizalmasabb "barátja" voltam. Minden bánatát amit apám okozott neki nekem mesélte el (mondjuk anyám nem vetette meg az alkoholt és a cigarettát sem amíg benne cseperedtem...), miután megszülettem már ténylegesen volt hallgatósága is aki figyelt rá (még mindig remek hallgatóság vagyok). Apám mivel érzékenységét nem tudta kezelni, ezért az alkoholhoz fordult. Az ő gyermek kora sem volt túlzottan idillikus. Szóval sok volt itthon a veszekedés, verés, tányér vagy bármi más hajigálása/törése. A gyermek persze ugyan mit tud tenni ilyen helyzetben, nem sokat. Édesanyám szeretett, de átvenni/átérezni ezt az érzést nem sikerül mert bezárkóztam. Ezzel szemben az agresszió, harag, gyűlölet, félelem, erőszak, terror érzését képes voltam felfogni és olyankor csöndben maradni. Mélyen magamba zárkóztam.


Édesapám nem foglalkozott velünk csak ha kellett neki a "betevő falatja" vagy amikor már eléggé ittas állapotba került ahhoz, hogy "apának" érezze magát. A gyermek nevelése kudarcot vallott. Nem tanított semmire csak arra, hogyan kell félni a másik embertől. Kishitűség, önbizalom hiány, alacsony termetem miatt pedig kisebbségi érzés kelt életre bennem. Ha nem lett volna a sport nem is tudom hogyan éltem volna túl a gyermekkoromat...

Szóval mivel nem lettem megtanítva semmi használhatóra ezért amikor arra került volna sor, hogy végre lányokkal (vagyis konkrétan egyetlen lánnyal) megismerkedtem volna -14 évesen- közelebbről sajnos közbelépett a belső védelmi rendszerem és átváltottam a befelé fordulásra. A leányzó az iskola legjobb tanulója volt és az osztálytársnőm. Nagyon csinos volt és utánam érdeklődött (édesanyám elmondása szerint már évek óta). Ő volt az első lány akitől ilyen visszajelzést kaptam és teljesen belehabarodtam a helyzetbe (FIGYELEM! erről a dologról én is tanultam már életem későbbi szakaszában és éreztem is, hogy valami ilyesmi helyzet állhatott elő akkor is, de akkor még nem tudtam). Mivel sosem voltunk gazdagok a többiek bántottak miatta, piszkálásoknak voltam kitéve (gondolom ti is...). Tehát állandóan a kifogásokat kerestem pedig nagyon szerettem volna több lenni mint egy arctalan osztálytárs. Nem voltam jó képű sem, kisugárzásom sem volt, ezzel szemben én voltam az eminens, a jó fiú, tanárok kedvence. Pedig nem is tanultam jól csak szerencsém volt meg jó volt a memóriám, édesanyám megtanított a jó modorra és az etikára ezért az órákon nem csicseregtem mint a többiek. Nem értettem miért engem választott ezért összezavarodtam. Kerestem a kifogásokat, nem is tudtam hogyan foghatnék hozzá ezért inkább hagytam (a szívem szakadt meg, de lemondtam róla). Sokat ábrándoztam róla, majd tíz év elmúltával az érzés is eltűnt véglegesen.

Természetesen megutált, vagy megharagudott rám nem tudom sosem mertem megkérdezni tőle. Sosem éreztem magam egyenrangúnak vele. Hercegnőként tekintettem rá (rajongtam a középkorért és a lovagokért, a hős mondákért).

Viszont, hogy nem jöttem vele össze, mert sosem éreztem magamat egyenlőnek másokkal (főleg vele) ezért a történelmi és irodalmi tanítások közepette bukkantam rá az Anarchiára. Persze utópisztikusan hangzik, de elvégre az elgondolásomban nem a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség jelszavak szerepelnek, hanem Igazságos-egyenlőség és Testvériség (a szabadság kiesett, mert az ember fizikailag korlátolt, ennek felismerésekor szabad materialista értelemben sosem lehet, mert mindig függni fog a környezetétől...). Az elgondolásom feltételezi, hogy az emberek értelmesek, intelligensek, toleránsak és készakarva nem okoznak egymásnak fájdalmat, gondot. Oda figyelnek környezetükre és együtt tudnak működni. Igaz ugyan, hogy az emberek különbözőek és más-más területen jeleskednek az életben, valaki jobb valaki rosszabb, de képesek túl lépni a kicsinyes és egoisztikus gondolkodásukon és elfogadni értelmesen a másik embert olyannak amilyen, nem pedig bántani a különbözősége miatt. Nincs verseny a munkában, nincs olyasmi ami korlátozna ennél is jobban (gondolok itt az életem egyik megkeserítőjére a pénzre), nincsenek fölösleges munkák (adminisztratív minimális, házalós ügynökös, bankár, tőzsdeügynök, politikus és a többi amit magukkal hoztak...). Szoros, összetartó közösségek kialakítása, fejlett technológiák mindenkinek a rendelkezésére állnának, hogy megkönnyítsék a mindennapi betevő megszerzéséhez a munkát. Mivel nincsenek fölösleges munka körök az emberek több időt fordíthatnának személyes spirituális fejlődésükre, de egyenlőre az egész még csak egy álomkép...

Ezek megvalósítására mindig a rögös utat kell járni, sok munka lesz benne, de gondolom megéri majd a következő generációk arathatják majd le a gyümölcseit ennek a rendszernek ha megvalósul.

Nos ez volna az oka annak, hogy összeesküvésekkel tömöm a fejeteket, de még mindig jobb mint a Twilight-os marhaságok és a hozzáhasonló szenny könyvek olvasása és filmek megtekintése amik az emberi értékek eltorzítására épülnek és a fiatal generációk degenerálódására...

Szóval jelenleg csak egyet szajkózhatok egyenlőre:

(sajnos a saját képemet nem találom a gépen, lehet letöröltem)

14 megjegyzés:

  1. nekem is be volt zárva nagyon sokáig a szívcsakrám, valószínüleg nekem is a gyermekkori történések és emlékek miatt. én is folyton befeléfordultam, nem tudtam magam szeretni.
    elvileg az utóbbi időben sikerült kinyitnom (egy kis segítséggel). még nem igazán érzem a hatását, de talán egy kicsit merek mások felé fordulni, és ami a legfontosabb, magam felé is. szóval lehet benne valami.

    a jómúltkor azt mondták nekem, hogy a harmadik szemem van lezárva. hát belegondolva... megeshet, mert eléggé spiritiszta körökben mozgok és nagyon nem tudom tolerálni az elmondottakat. vagyis nem mindent, de vannak olyan dolgok, amiktől feláll a szőr a hátamon. elvileg nyitottabbnak kellene lennem a világra. hát most ezzel fogok majd ügyködni.

    egyébként nagyon tetszik, hogy ilyen személyes élményeket is megosztasz. köszönöm, mert jó olvasni.:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszett az írásod, bár valóra lehetne váltani amit a végén ecsetelsz, de attól tartok, hogy nem .

    VálaszTörlés
  3. Nekem az jutott eszembe még a cikk olvasása közben hogy mi bizony valamilyen szinten rokonlelkek vagyunk. Az én életem is hasonlóan alakult kivéve néhány dolgot,de például a suliba én is csak a saját árnyékomként közlekedtem persze volt mikor jól éreztem magamat,de mindig is a kívülállók közé tartoztam és valószínű életem végéig megtartom ezt a szokásomat! Igaz nekem nem volt ilyen ajánlatom mint neked hogy a suli legjobb csaja sóvárgott utánam,de azt teljesen megértem hogy miért lökted el magadtól...
    Ja és nem győzöm mondani hogy tetszenek ezek a magánéleti bensőséges cikkek:)

    VálaszTörlés
  4. Érdekes amit írtál, de egy csöppet kiábrándító volt a végén hogy az Alkonyatot a szenny könyvek közé soroltad.Szerintem igenis az a könyv ad meg tanít, az odaadásról és a szeretetről, és én most nem azért irom ezt mert elfogult vagyok meg nem is zaért mert rajongok pattinsonért(mert amugy nem, szerintem egyáltalán nem helyes)hanem mert tényleg ad.. és sajnálattal látom hogy már ez is egy divat hogy "utáljuk az Alkonyatot mert milyen szar.. mindenki szereti" dolog. Egyáltalán elolvastad? Beleolvastál?Lehet talán a hozzád hasonló emberek az elfogultak..

    A helyesírási hibákért bocsi, de siettem, ja és nem egy vitatkozást szeretnék nyitni ezzel a megjegyzésemmel. Ez egy vélemény.

    VálaszTörlés
  5. -Névtelen:

    Szia!

    Számomra például ez nem divatból jött én agyon szeretem a vámpíros regényeket és Anne Rice gyöngyszemei után lehangoló volt ilyet olvasni/látni (a film I. részét is megnéztem).

    Én anno erről egy 4-5 részes cikksorozatot írtam a vámpírok->cím alapján ami okkultan is filmiparilag, történelmileg és irodalmilag is feldolgozza a történetüket és kultuszukat, ajánlom mert lehet érdekel.

    Nekem azért nem tetszett mert most jött egy hullám hogy divat lett vámpírokról írni és kb. lerombolják a kultuszát. De ez sem bántás sem pedig vita hanem vélemény. Ha neked adott valamit ami tetszett akkor már megérte megírni, de erősen ajánlom pl: Anne Rice könyveit és leginkább a: Memnoch a Sátán című darabot (bár akkor kell előtte a Lestat a vámpír és az Interjú a vámpírral mint olvasmány mert összefüggenek a részek) mert akkor az is nagyon fog tetszeni, sőt talán jobban.

    VálaszTörlés
  6. Elhiszem hogy lehangoló, meg totál nem a vámpirokat tükrözi, és más képpel mutatja be, de ez egy drámai, romantikus "sorozat" aminek végülis semmi köze nincs a normális ideális vámpiros sztorikhoz..és nem is az a lényege, szerintem, mert sokan azért gyülölköznek mert hogy vámpirokrol szol de mégis szar semmi nincs benne.. meg nem vérengzős, de tovább nem látnak, nem néznek utána és ugy "nyilatkoznak" közbe nem is ezt szeretné a könyv képviselni, ez egy romantikus "sorozat".. és hát ennyi. Köszi a "könyvajánlást":)
    Utánuk olvasok:)

    VálaszTörlés
  7. -Névtelen:

    A vámpíros cikkekben rengeteget ajánlok, ott sem a vérengzés a lényeg. A Mamnoch-ban pl a Sátán bukását mesélik el egy vámpírnak és kicsit Dante pokla jellegű, csak nem politikai a hangvétele. Az szerintem a legkiemelkedőbb írása!

    Egyébként értem amit mondasz, de engem zavar hogy a vámpír nem az aminek kéne igazából lennie. De lehet én vagyok túl rigolyás meg ilyenek. Na meg az is arcon csapott, hogy a mostanában megjelent könyvek 70% vámpíros, vámpírakadémia és még sorolhatnám és amikor bemegyek egy könyvesboltba úgy jövök ki kb., hogy:

    -Ó..... hagyjuk már.... -.-

    VálaszTörlés
  8. Kamupók:

    Hmm, megint nagyon elgondolkodtattál...én is sokszor úgy érzem,hogy bezártam magamat és csak a bántás és a harag ér el hozzám, a szeretet nem.:( Sosem foglalkoztam még a csakrákkal, de ha ez segít lehet, hogy érdemes lenne.
    Köszönöm az írást és az őszinteségedet!

    Káin, Névtelen:

    Sajnos(nem sajnos), most tényleg mindent elárasztottak a vámpíros könyvek, filmek, sorozatok.Nem olvastam a Twilightot, de az első részt láttam. Jó oké, bevallom nem volt rossz... De szerintem beszívja az embert és én ezt felismerve, inkább hagytam az egészet és nem vagyok hajlandó se elolvasni, se megnézni. Tényleg lehet belőle, tanulni sokmindent, sok olyat ami fontos lenne a mai világban. De amikor azt látom, hogy az amúgy vámpírokra fújoló emberek,meg tizenéves viháncolók tömkelege (tisztelet a kivételnek) most hirtelen odavan a témáért, csak azért mert most ez a divat, felfordul a gyomrom. Bennem majdhogynem rombolta a vámpírokról kialakult képet...

    Wáá, az Anne Rice meg nem volt bent a könyvtárban...namajd legközelebb.:)

    VálaszTörlés
  9. -Charlotte:

    Na Anne könyvei visszaépítik a képet. Olyan rohadék, dekadens, fasz vámpírokat amiket ő alkotott ritkán olvasni :D

    VálaszTörlés
  10. Káin:

    :D Előre várom. Nem kell, hogy rohadék fasz legyen, csak ne legyen már ennyire csöpögős, über-romantikus stb.
    Najó a vér csöpöghet. xD

    VálaszTörlés
  11. -Charlotte:

    Ő inkább úgy mutatja be őket, hogy megcsömörlöttek mert sosem lesznek szerelmesek nem élhetnek a testi örömöknek, gyilkolás miatt képesek fennmaradni és nem bíznak egymásban és még sorolhatnám.

    A karakterei meg rettenetesen egocentrikusak és az összes lelki sérült. Kedvencem Lestat :D

    VálaszTörlés
  12. Káin:

    8) Nna remélem hamar visszaviszik a könyvtárba! Még van itthon 2 el nem olvasott könyvem, azokat gyorsan elolvasom, aztán fogom a kis listámat és újfent megrohamozom a polcokat! =)

    VálaszTörlés
  13. Névtelennek:
    Csupán annyi, hogy tényleg nem sikerült elolvasnom a Twilight-ot, de nem is kellett. Öcsém megtette helyettem és belezúgott. Ha már romantikus történeteknél tartunk akkor maradt volna az író a megszokott ember-ember kapcsolatnál. Anno amikor még szakközépben elkezdtem foglalkozni a The Vampire szerepjátékkal, szinte senki a haveri körömön kivül nem foglalkozott a témával inkább értetlenül álltak elötte. Erre előrukkolnak a "fiatalságnak" a témával és édes-mézes mázzal kenik be a témát közben a vámpír lét nem a romantikáról szól, hanem a bűnhődésről. Nem vár semmi a már halott hús börtönéből kiszakadó lélekre, nincs feloldozás és tovább élni is csupán bűnök árán képes és mégis tovább élnek, pedig tudják számukra nincs megbocsájtás...
    Szóval ez csak egy újabb reklám fogás, meg amerikában nagy divatja van a vámpíroknak és a többi onnan érkező ilyen témaköröket boncolgató irományoknak amik nem értik a valódi lelkiségét/értelmét ezeknek az eredeti irományoknak (Anne Rice, de még a Vampire kiadott regényei is beletartoznak), ez egy feltevés arra mi lenne ha a lelkemet adnám az örökéletért, csak nem olvasták el az apróbetűs részt a szerződésben amit az ördöggel kötöttek.
    Vita pedig nincs csak eltérő vélemények az eltérő tapasztalatok és eltérő gondolkodás és információ feldolgozás miatt.

    Sunnygirl:
    Megértelek miért nem tudod feldolgozni a spirituális körökben hallottakat. Nekem sem sikerül még csupán azért mert nem látjuk az ilyen történéseket. Erős a materiális világhoz való ragszkodásunk.

    Skinny Sixx:
    Köszönöm együtt érzésedet. Rajtunk kivülis vannak még sokan akik nem tudták megemészteni teljesen a velük történteket csak nem merik vállalni sem mások sem pedig maguk elött és lám felcseperedik nem egy olyan lelkisérült generáció akik tovább adják a következőknek mindazt a negatívumot amit ők is elszenvedtek.

    Charlotte:
    Örülök ha tapasztalatommal másokon is tudok segíteni, elvégre erre találták fel a kommunikációt. Átadni egymásnak a tapasztalatokat.

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: