2010. június 13., vasárnap

"kamupok": Ideje felébredni

Előszóként annyit írnék, hogy hiszek a szabad akarat létezésében. Ennek köszönhetően a emberek cselekszenek, de nem mindegy milyen cél vagy érdekek állnak a hátterében. Nos a dolgokat amik körül vesznek bennünket próbálom "nagyban" látni és kicsiben értelmezni. Az ember egy állat fajta, mi sem bizonyíthatná jobban, mint saját szükségleteink. Viszont fizikálisan is és spirituálisan is létezünk (bár időnként megkérdőjelezem, hogy minden embertársunkba születik egy lélek), már sikerült megvilágosítani a többieknek titeket valamelyest. De ne feledjük el, hogy mindezek ellenére alapvetően fizikailag létezünk, fizikailag lehet ránk a legjobban hatni. Egy kétfrontos háború közepébe csöppentünk bele és sajnos mindenki érintett lesz benne vagy elnyomott ként vagy elnyomó ként. Mind Spirituálisan, mind fizikálisan harcolnak ellenünk, hogy megtörjék a szabad akaratunkat és azt tegyük amit ők akarnak.



Rengeteg filmben szerepeltették jeleiket és szimbólumaikat. Olyan részeknél amiket TE magad sem veszel észre, de a tudat alattidba beépülnek a képek amiket látsz, így barátkoztatnak meg bennünket magukkal és a felségjeleikkel amiket az épületeken és a térképeken is lehet látni. Mindenütt ott vannak, sokáig elér a kezük és szinte bármit megtehetnek amit akarnak. Kik ők és mi a céljuk? A Kazár-birodalom uralkodó osztálya akik a VIII. század körül vették fel a zsidó vallást, ezzel is megszilárdítva függetlenségüket a görögkeleti kereszténységet képviselő Bizánci birodalommal és az Iszlámot képviselő arab kalifátusokkal szemben. Ők Izrael dühös népe, akik megalapították az ott élő Palesztinok kárára a zsidó államot (a nyugat-európai és kelet-európai zsidóság ellenzését figyelmen kívül hagyva). Mai napig földrabló gazdálkodást folytatnak és zsidó telepeket létesítenek a "világ" rosszallása ellenére. Miért nem lép fel ellenük senki, ha ennyire nem tetszik senkinek amit csinálnak? Azért mert minden kormányban és országban ott vannak. Bizony sajnos, ha a politikától várja valaki a megváltást akkor hibázik mivel mindenki vagy velük vagy a zsebükben van. Példa rá az U.S. ugyanis Stephen Wise rabbi szerint az 1900-as évek elején jelentős kivándorlást produkáltak az államok területére. Míg a németországi szefard zsidóság vándorlását korlátozták. Közel 1 millióan távoztak a tengeren túlra, ami jelentős politikai szavazó bázis. Jelenleg az U.S. 3%-a zsidó vallású (és ki tudja ezek közül mennyi tartozik közéjük?) és egyes írók állítása szerint az ország politikai elitjét lefedik. A világon ma élő zsidók 80-94%-a askenázi zsidó, akiknek valójában közük nincs a szemita népekhez. A valódi széfarád zsidókat pedig elnyomják, sőt a legnagyobb szemita népfaj csoport az arab. Itt legyen néhány forrás anyag felhozva ami alátámasztja állításaimat (persze nem sikerült beléjük pislantanom, de a címük magukért beszélnek):

-D.M.Dunlop: The history of the Jewish Khzars. Princeton, 1954 (újra kiadva, 1967)
-K.A. Brook: The Jews of Khazarian. Northvale: New Jersey - Jerusalem 1999 (az írója nem elismert szaktudója a témának).
-P.B. Golden: Khazaria and Judaism. AEMAe3 (1983) /ne is kérdezzétek milyen városokat vagy kódot jelenthetnek ezek a betűk/.
-Arthur Koestler: A tizenharmadik törzs, 1990. (alább ebből a könyvből találtam egy részletet is)

"... az európai zsidók, Kr.u. 600 és 1000 között, a török fajú kazárok a Káspi-tenger térségében, Oroszország déli részén lévő hatalmas birodalmából származnak. A zsidó kereskedők hatalmas gazdaságra és befolyásra tettek szert, 740-ben a kazár uralkodókat sikerült meggyőzniük, hogy vegyék fel a zsidó vallást. Egy évszázaddal később különböző vándor népek megtörték a kazárok uralmát, és a népet szétszórták Kelet- és Közép-Európa minden sarkába, ahol zsidóknak ismerték őket. Manapság, legtöbb zsidó kelet-közép-európai eredetű, úgynevezett "askenázi zsidó", akik a zsidó vallást felvett kazárok leszármazottai, tehát nem is lehetnek szemiták....

Nos tehát ha szembetalálod magad egy "zsidónak" látszó, héberül makogó személlyel és antiszemitázik jusson ez az idézet az eszedbe és javaslom nézzetek utána TI is.

Igazából ezt a cikket arra szántam először, hogy a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyveiről írjak, hogy valójában ez egy koholmány ami mai napig tartalmaz igazságokat amik körbe vesznek bennünket és én is bedőltem neki, mert tényleg a történelem alakulását festi le. Keletkezését tekintve 1895-ben készült és egy 1897-ben tartott titkos zsidó vezetők gyűléséről készült dokumentum, ami a világ feletti uralom átvételének tervéről számol be. Forrásom Dr. Drábik János válogatott írásai volt, az Uzsoracivilizáció III-ban találjátok meg az írását a témáról.(Mellékesen megjegyezném az úr közíró, a Szabad Európa Rádió nyugdíjas vezető programszerkesztője itt találhatjátok a hivatalos honlapját)

Röviden annyi volt a története a hamisításnak, hogy az orosz titkos ügynökök (Orghána) Francia országban egy Maurice Joly (1831-1878) nevű francia újságíró, párizsi ügyvéd, radikális demokrata és nem utolsó sorban Rózsakeresztes szabadkőműves (erről már Káin írt, zsidó társulás) könyvéből merítették az iromány nem egy sorját, amely a "Párbeszéd a pokolban Machiavelli és Montesquen között" címet viselte. Kicsit át kellett költeni, mivel párbeszédről írt. Lényeg, hogy a könyv III. Napóleon korában íródott és a kormányzása ellen ágált. Mivel ez lerítt a történetből hiába nyomtatta ki külföldön mikor hazaért Francia honba elfogták és bebörtönözték. A könyv pedig tiltó listára került és sosem került ki az országból.

(Itt bocsánat, de belefolyunk a szabadkőművességbe, mert közük volt hozzá) A dolog érdekessége, hogy Joly közeli barátja volt Victor Hugo-nak (1802-1885), aki szintén tagja volt a Rózsakeresztes Rendnek. Nem árt tudni róla, hogy az 1848-as felkeléseket követően az 1849-es szabadkőműves békekonferencián ő volt az aki először kimondta ezt az elnevezést, hogy "Európai Egyesült Államok" (érdekes, ma EU). 1844-től 1885-ben bekövetkezett haláláig Victor Hugo volt a Priory of Sion nagymestere. Maurice Joly közeli barátja volt a magasrangú szabdkőműves Adolphe Isaac Cremieux-nek (1796-1880). Cremieux egyike volt az 1848-as párizsi felkelés vezéreinek. 33-as fokozatú szabadkőművesként tagja volt az "Ősi és Primitív Rítusú Mizraim Szabadkőművesség" legfelsőbb tanácsának Párizsban. Ezt a Rózsakeresztes szabadkőműves páholyt az ugyancsak sionista és illuminátus Cagliosro alapította. A Mizraim Páholyban ugyancsak annak az ősi egyiptomi Isis Kultusznak a rituáléit gyakorolják, mint a Priory of Sion-ban.

1864-től 1870-ig Cremieux volt az elnöke az Alliance Israelite Uiverselle nevű zsidó szervezetnek, amelyet 1860-ban alapítottak, központja abban a sionista szabadkőműves páholyban volt ahol Cremieux a legfelső tanácsot irányította. Állítólag a szervezetet (AIU-t) azért hozták létre, hogy az országban erősödő cionizmus ellen felvegye a harcot.

(Itt álljunk meg meg egy picit. Zsidók a zsidók ellen? Miért is állt elő ez a helyzet? A világuralom megszerzésének érdekében más-más eszközöket akartak volna bevetni. Véleményem szerint csupán annyi állhatott az ellentétek hátterében, hogy a cionizmus képviselői a ma már nagy számban jelenlévő askenazi-k helyezkedtek szemben a széfard, valódi szemita származású zsidóival. Jogosan felléptek a beszivárgott kígyókkal szemben- ez csak az én véleményem, ne vegyétek készpénznek)

Cremieux miközben 33-as fokozatú magas rangú szabadkőművesként irányította a mizraim szabadkőművességet, egyidejűleg nagymestere volt az ezzel a szabadkőműves irányzattal rivalizáló templomos eredetű Grand Orient szabadkőművességnek is Párizsban. Ezekben az időkben a szabadkőműves páholyok folyamatosan kaptak okkult ismereteket tartalmazó dokumentumokat a Vatikán archívumából szerzett anyagokból, amelyeket Napóleon idejében tulajdonítottak el. A Grand Orient vezetői nem tudtak arról, hogy Cremieux kettős ügynök, mert nem ismerték el a mizraim páholy létezését, így sikerült ezoterikus információkhoz juttatnia a mizraim páholyt. Mellékesen a Grand Orient tömörítette Franciaország mértékadó politikusait, többek közt III. Napóleon is a tagja volt.



Szóval folytassuk Dr. Drábik János írásaiban a kutakodást. A Jegyzőkönyvekben találhatunk még utalásokat arra nézve, hogy saját államot akarnak létre hozni a a zsidók. Hiába, hogy koholmány a történet bejött. A II. Világháborút követően a cionista erők befolyást gyakoroltak Nagy-Britannia vezetőire és megalapíthatták Izrael államát. A történetben még szerepelnek sok minden más mellett a jelenkor pénzügyi helyzete is. A Jegyzőkönyvek 20. fejezetétől a 22-ig ezzel foglalkozik. Az ezelőtti fejezetek a különböző izmusokról, eszmékről és az emberek manipulációiról szólnak. A koholmány kidolgozásában részt vettek orosz hamisítók, francia értelmiségiek, orosz titkos ügynökök, valamint olyan beépített emberek akik a pénzvilág alakulását és mozgását belülről figyelték és részt vettek annak alakulásában. Feltárják a mai 20-21. századi helyzetet amelyben most élünk. A felügyeleti szerveket, hogy korlátlan hatalommal fognak bírni, a magán vagyon egy elit kezében fog összpontosulni amit a kormányoktól fognak átvenni, a kamat amelyet sosem lehet vissza fizetni és az országok gazdasága összeroppan, stb. Idéznék néhány sort Drábik úrtól, mármint amit ő is feltett és a saját törvénykönyvünkben is szerepelnek.

"Az 1982. évi 6. számú tvr. szerint a Nemzetközi Valutaalap Magyarországon már 1982. óta jogi személyiséggel rendelkezik, szerződéseket köt, ingatlan és ingó tulajdont szerez, és e fölött rendelkezik, valamint bírói eljárást kezdeményezhet. A tvr. 9. cikkelyének a 2. szakasza alapján az IMF Magyarországon korlátozás nélkül vásárolhat ingatlanokat, lakásokat, házakat, üzemeket, vagyis mindent, ami privatizálható és megvehető. Az említett törvény 9. cikkelyének 3. szakasza mentesíti a Nemzetközi Valutaalapot a bírói eljárás alól. Ugyanis az IMF, valamint követelései és bárhol meglévő és bárki birtokában lévő vagyona mentességet élvez a bírói eljárás minden formája alól. Magyarország területén az IMF semmilyen ügyletébe a magyar bíróság nem avatkozhat bele, sőt még az IMF tulajdonát bérlők esetében is teljes ez a jogvédelem. Az IMF bárkivel szemben kezdeményezhet bírói eljárást, de az IMF-el szemben ugyanez nem lehetséges. Az IMF például rendkívül olcsón, jóval az értékén alul jutott hozzá a világhírű gemenci vadrezervátumhoz. Ezt a teljesen méltánytalan ügyletet nem lehet bírói úton megtámadni. Hiába lenne bizonyítható, hogy számos törvény kijátszásra került.

A Nemzetközi Valutaalap egyéb hatósági intézkedés alól is mentesítve van. Az IMF vagyona és követelései bárhol és bárki birtokában is legyenek, mentesek a házkutatás, az igénybevétel, a foglalás, az elkobzás, a kisajátítás és a végrehajtás, vagy a törvényes zár alá vétel minden formája alól.

Lényegében arról van szó, hogy az IMF magyarországi vagyonát semmilyen magyar hatósági intézkedés nem érintheti, mert az IMF állam az államban. Az idézett tvr. 5. szakasza arról szól, hogy az IMF irattárai sérthetetlenek. Az IMF semmilyen adatszolgáltatásra sem kötelezhető Magyarországon. A tvr. 6. szakasza szerint a Valutaalap minden vagyona és követelése mentes a korlátozásoktól, rendszabályok, ellenőrzések és bármilyen természetű moratórium alól. A 8. szakasz szerint számos kiváltság és védelem illeti a Valutaalap alkalmazottait is. Valamennyi kormányzó, ügyvezető-igazgató, helyetteseik, a bizottsági tagok, illetve az ismertetett tvr. 12. cikkelyének 3. szakasza alapján kinevezett képviselők, tanácsadók, az IMF tisztviselői és alkalmazottai közé tartoznak. A felsoroltak hivatalos minőségben végzett tevékenységük tekintetében mentesek a jogi eljárás alól, kivéve, ha erről a Valutaalap lemond. Az 1982. évi 6. sz. tvr. 9. szakasza szerint a Nemzetközi Valutaalap vagyona, követelései, jövedelme és ügyletei teljes adó- és vámmentességet élveznek. A Valutaalap mentes bármilyen adó vagy illeték beszedéséért, vagy megfizetéséért való felelősség alól is. Nem vethető ki adó azon fizetésekre és illetményekre, amelyeket a Valutaalap az ügyvezető igazgatóknak, helyetteseknek, tisztviselőknek, vagy azon alkalmazottainak fizet, akik nem helybeli állampolgárok. Ezen túlmenően nem vethető ki semmilyen adó a Valutaalap által kibocsátott kötelezvényekre, vagy értékpapírokra, beleértve azok osztalékát és a kamatát is.

Ha valaki az 1982. évi 6. sz. tvr.-nek a szövegét összehasonlítja a Jegyzőkönyvek 20., 21., és 22. fejezeteiben körvonalazott elgondolásokkal, akkor megállapíthatja, hogy a Jegyzőkönyvekben csak vázolt elképzelések hogyan öltenek testet konkrét formában. Ugyancsak ezt tapasztalja akkor is, ha az úgynevezett "Washingtoni Konszenzus" programpontjait veti egybe a Jegyzőkönyvek pénzügyi célkitűzéseivel. Itt is a Jegyzőkönyvekben vázolt stratégia globális szinten történő alkalmazásával találkozhat.

Magyarországon világosan nyomon követhető a Jegyzőkönyvekben vázolt pénzuralmi stratégia megvalósulása. Már jeleztük, hogy 1973-tól 1989-ig az országba érkezett 1 milliárd forrásbevonásért 11 milliárd dollár kamatot kellett visszafizetni és mégis - az egyéb kölcsönfelvételek, valamint a kifejezetten kamatfizetés céljára felvett további kölcsönök folytán - az országra nehezedő adósság 20 milliárd dollárra növekedett 1989-ig. Azóta eladásra került a nemzeti vagyon több mint 90 %-a, a befolyt ellenérték 100 %-át adósságtörlesztésre és kamatfizetésre fordították és mégis a magyar nemzetgazdaságra nehezedő adósságteher (vagyis a nem-pénzügyi vállalatokat, a pénzügyi vállalatokat és az államháztartást terhelő külső és belső adósság együttvéve) 2003. március 31-én mintegy 50 milliárd euró, forintban 12.134 milliárd 400 millió forint volt.

A pénzügyi vállalatok - úgy mint a Központi Bank, az egyéb monetáris intézmények, az egyéb pénzügyi közvetítők, a pénzügyi kiegészítők, a biztosítók, nyugdíjpénztárak - vagyis a pénzügyi szektor egésze a 2002-es forint felértékelés eredményeként mintegy 250 milliárd forintra rúgó könyvelési veszteséget szenvedett el. Ugyanis a forint felértékelődése következtében a Jegybank devizatartalékainak forintban kifejezett értéke csökkent. Az így keletkezett átértékelési veszteséget az MNB törvény értelmében a költségvetés megtéríti. A magyar állam 2003. június végéig kifejezetten erre a célra külön nem vett fel hitelt, de a tartalék feltöltéshez szükséges összeget az Államadósság Kezelő Központ a rendes finanszírozási tervében szereplő állampapír-kibocsátásból megfizette.

Az MNB-ről szóló 2001. évi LVIII. tv. 17. §-a rendelkezik az árfolyamváltozásokkal kapcsolatos ilyen jellegű problémák rendezéséről. Ez előírja, hogy az MNB a külföldi pénznemben fennálló követeléseinek és kötelezettségeinek a tárgyév utolsó napján érvényes hivatalos árfolyamon történő értékeléséből származó árfolyam-nyereséget, illetve árfolyam- veszteséget a forint árfolyam kiegyenlítési tartalékába köteles helyezni. Ugyanezen paragrafus 3. bekezdése szerint a forint árfolyam kiegyenlítési tartalék és a deviza értékpapír kiegyenlítési tartalék az MNB saját tőkéjének része. Amennyiben ezek a tartalékok hiányt mutatnak, akkor a hiány mértékéig - a tárgyévet követő év március végéig - a költségvetés készpénzben térítést nyújt, amit a tárgyévi mérlegben el kell számolni. Ugyanezen paragrafus 5. bekezdése szerint pedig, amennyiben a kiegyenlítési tartalékok negatív egyenlegűek, akkor a központi költségvetés közvetlenül készpénzben térítést nyújt. Ha ez a térítés meghaladja a megállapított egyenleget, akkor a túlfizetést az MNB a központi költségvetésnek megtéríti a kiegyenlítési tartalék terhére.

Ebből a nehezen érthető jogi szövegből egyszerűbben megfogalmazva az a lényeg, hogy ha a pénzügyi szektornak és az azt irányító központi banknak árfolyamváltozásból vesztesége keletkezik, akkor azt a költségvetés teljes mértékben köteles megtéríteni számára a magyar adófizetők pénzéből. Ha viszont nyeresége keletkezik ilyen változásokból, azt lényegében megtarthatja magának. Ugyanis csak az árfolyam veszteséget meghaladó összegben átvett költségvetési térítést kell az MNB-nek visszafizetnie. Más szóval csak azt, amit az árfolyam veszteség mértékén felül kapott."

Az ügy kibogozása hosszú és terjedelmes, akit érdekel olvassa el. Más forrásokat is felhasználtak, mint Hermann Goedschenek "A Zsidó temető Prágában és Izrael 12 törzse képviselőjének a tanácsa" c. művét mely előfutára volt "A Jegyzőkönyveknek". Valamint "Biaritz" című művének első kötete foglalkozott egy átfogó zsidó összeesküvés feltárásával. Az úr nem mellékesen A Sir John Retclif írói álnév mögött rejtőzködő német diplomata volt és 1816-1878-ig élt és alkotott 35 kötetet. Nem csoda, hogy volt rálátása a politikai játszótérre. Regényeket írt a kutatásainak eredményeiből.


Miért is teszek be ilyen videókat? Kutatásaim arra engednek következtetni, hogy az Illuminátusnak nevezett 13 családot magába foglaló szervezettől eredeztethető 1776-ból a “Protocols of the Elders of Zion” egyik legrégibb formája, amely bepiszkítja a zsidóságot. 1776-ban alapította a Rendet egy bizonyos Adam Weishaupt (1748-1811), aki egy kikeresztelkedett zsidó családból származott, fiatal korában jezsuita szerzetesnek készült. Diákévei alatt keveredett a szabadkőművességbe, és 1776-ban május elsején hivatalosan is megalapította az Illuminátus Rendet. Valószínűsíthetően ekkor már régen létezett a rend, ez pedig csak egy mellékágnak tekintették. Látható, hogy a szabadkőművesség az egyházba a jezsuitákon keresztül szivárgott be, ha már nem a kezdetektől ott volt. Elképzelésem szerint az egyház hírének csorbításával akarták elérni egyik céljukat. A céljaik a következőek voltak:

  • 1. minden fennálló kormányzat megdöntése
  • 2. a magántulajdon eltörlése
  • 3. az öröklés megszüntetése
  • 4. a patriotizmus felszámolása
  • 5. a vallás megszüntetése
  • 6. a házasság eltörlése
  • 7. egy világkormány létrehozása
Nos, mint Káin előző tanmesét feldolgozó Father Tucker rajzfilmet most már érthetővé tehettem számotokra remélem, hogy mi szüksége volt az egyháznak a cölibátusra és van még mind a mai napig. Az emberek hitének megtörése a lényeg (szerintem). Visszasüllyedjenek az emberek, a saját akaratukból állati szintre és az erkölcs lerombolása. Mindezt az emberek saját akaratukból akarják. A szimbólumok és jelek fontosak számukra, mert valójában (és itt jön a lényeg) ők spirituális káoszt akarnak. Új világrendet. Az embereket szabad akaratukból akarják kiforgatni úgy, hogy az emberek akarják azt. A háttérben tehát a fizikai világ rombolása és degradálása csak mellékes egy eszköz a céljaik eléréséhez. Az Új Világrendet pedig egy elpusztított világból akarják újraépíteni. 13 család akikből a vezetőik kerülhetnek ki:

Astor, Bundy, Collins, DuPont, Freeman, Kennedy, Li, Onassis, Rockefeller, Rotschild, Russel, Van Duyn, Meroving



Ezek a családok bekebeleztek mindent és a fent látható videóban igazolást is kaptok arra, hogy Amerikát már markukban tartják régóta és saját képükre formálták. Lassan itt az általuk megálmodott "Új Világrend".

Mondhatnánk, hogy jaj, de jó ők egy biztos alapokon nyugvó világot teremtenek ahol mindenkinek megvan a helye, de ha megnéztétek a videókat rájöhettek belőlük, hogy ők a rossz fiúk akik a negatív oldallal cimborálnak. Még egy utolsó videó, hogy az emberek orra előtt történik minden és nem hiszik el. A nálunk is népszerűvé vált Monster energia ital hátoldal kissé más külföldön, mint nálunk.



Egyenlőre itt a vége. Mindenki gondoljon amit akar, de ezek érdekes összefüggések.

9 megjegyzés:

  1. Ezért vagyok paranoiás!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon összeszedett és szép munka volt! tetszett! Ki rakom oldalra!

    Figyu nem akarsz még egy második cikkben írni a pedofil hálózatukról és arról hogy hogyan akarják a fajokat összemosni a férfiakat elnőiesíteni stb stb? az emberi oldala is fontos lenne szerint és az még felháborítóbb mert közelebb áll hozzánk!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép, örülök, hogy van még ember aki nem zombiként akar élni.
    Türelmetlenül várom a folytatást...

    VálaszTörlés
  4. Rendben, a folytatásra is sort kerítek még ezen a héten. A pedo-hálózatról nem sok mindent tudok, de utánanézek. Vagy kedden vagy csütörtökön lesz folytatás.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon részletes és profi cikk lett köszi szépen még sok ilyet!

    Egyébként akárhányszor ezekről a férgekről olvasok elég rendesen felmegy bennem a pumpa ráadásul már csak azért is mert lófaszt nem tehetek ellenük-.-

    A paranoiáról meg ne is beszéljünk az már így is kísért engem mint állat XD

    Az új világrendről meg annyit hogy ez nem lesz olyan egyszerű mint ahogy azt ők gondolják;)
    Történhetnek még váratlan dolgok na meg a zsidók is sebezhetőek ugyebár:D

    VálaszTörlés
  6. Fúú!! Ettől a témától olyan szinten elkezdek szorongani, hogy legszívesebben azonnal menekülnék vissza a kis rózsaszín képzeletbeli világomba. :( Boldog ki tudatlan ugyebár.

    Luna

    VálaszTörlés
  7. Jó iromány, tényle. A többi megjegyzésre, nem kell ezektől a elátkozott emberktől félni és rosszul lenni, mert akkor ők nyernek. Nem szabad erőszakot alakamzi, csak tiszteséges embernek kell lenni, erősenk, hinni Istenben, Jézusban és magadban és szeretni! Akkor ezekenk a beteg szerencsétlenek esélyük sincsen. Szóval, HINNI Istenben és magadban és Szeretni, és a jövő fényes!:)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jó és elgondolkoztató cikk volt! Remélem, egyszer mindenkinek felnyitja majd a szemét.

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: