2010. június 27., vasárnap

Káin: Káin szavai IV.

Régen írtam Káin szava cikket, ami nem csoda az elmúlt balhé óta, viszont egyre nagyobb bennem a feszültség mert folyamatosan bele ütközöm egy komoly problémába ami nem más mint az:

ELŐÍTÉLETEK:

Amerre megyek egyre inkább érzem hogy elharapódzik és a legérdekesebb az, hogy a mai fiatalok a legelőítéletesebbek. Mert míg egy öregasszony megkérdez inkább addig egy fiatal szó szerint nekem ront, ami nem gáz csak rohadt felháborító mert már én sem vagyok 16 éves és rendes munkám is van, mi több pár cuccom amit leszólnak az az esetleges szüleinek a minimálbérük felébe is kerülhetett volna. Amit észrevettem az az hogy rengeteget nyom a latban a mai fikaoldalak szava is, ami leginkább a 16-18 évesek körében elterjedt (idősebb ismerőseim nem is vágják meg nézik ezeket, tehát innen tudom) . Ezek az oldalak azért érdekesek mert azt vallják, hogy fel akarják nyitnia társadalom szemét a közjó érdekében. Segíteni akarnak csak, de eközben hatalmas károkat okoznak fiataloknak és magánszemélyeknek is. Szemeket pedig nem nyitnak fel hanem előítéleteket keltenek, pont szemeket zárnak le (nem egy normális ismerősöm került ki aki csak simán extrém volt, de ezek mellett dolgozott és sosem ártott senkinek stb) és a hozzászólásokból sajnos az is látszik, hogy alul iskolázott, buta cigány és alsó-közép réteg gyermekit nevelik ki idióta állattá. De nem csak ez az oka a gyűlölködésnek, hanem rengeteg más tényező is, ezekről még írni fogok lentebb.

Sokan úgy akarnak önigazolást nyerni egy társaságban, hogy másokat cikiznek ki akik ezen kívül esnek. Nem tudom tapasztaltátok-e, de ha egyedül vannak az emberek érdekes módon nagyon ritka az hogy beszóljanak és leginkább odajönnek megkérdezni, hogy mi ez a stílus és stb. Viszont mikor csoportban vannak a beszólások és a szekálások száma megnő. Ez azon alapul, hogy ezzel akar valaki erősnek látszani a társaik előtt, esetlegesen jó fejnek tűnni. De gondolkozzunk el azon milyen felszínes lehet az a réteg /baráti társaság , ha az számít menőnek hogy másokat megbántunk és megalázunk?!

Mikor belém kötöttek ilyen csapatban akkor egyszerűen halál nyugodtan megkérdeztem tőlük ismerjük-e egymást, bántottam őket valaha és hogy szeretnének megkérdezni bármit is velem kapcsolatban minden flegmázás nélkül. Ekkor a döbbent csendet és az alpári hangnemet 90%-ban egy óvatosabb kérdezősködés váltotta át, aminek a vége az lett hogy jól kijöttünk és egy normális beszélgetés alakult ki a felek közt. Ahhoz hogy ez működjön fel kell mérnünk az értelmi szintet és idegesség és támadás jelét nem szabad mutatni mert azt várják, hogy balhézhassanak. Cigányoknál sajnos ez nagyon ritkán működik, de pl más stílusú fiataloknál még bejön.

Az előítélet ha zene, ízlés és kinézet alapján történik az az ítélkező butaságát igazolja. Nem azért kell elítélni valakit mert nem az almát szereti hanem a narancsot, hanem akkor ha bánt titeket vagy árt nektek, vagy megkínoz egy állatot és még sorolhatnám. És ha valakit személyesen nem ismerünk szimplán a külsejéből nem következtethetünk arra milyen ember, hacsak nem vagytok parafenoménok . Ahogy cigányok közt akad normális cigány minden más alternatív vagy diszkós arc között is vannak normális emberek. Az értelmet és az észt nem stílus és kinézet alapján döntsük el, hanem az alapján ha megismertük az embert és ha úgy is furkó akkor már van ok ítélkezni.

Ezek a társaságok és fikablogok nem tanítanak jóra senkit, csak eszetlen gyűlölködésre sarkallják a könnyen befolyásolható fiatal réteget, akiknek példakép kell és mennek mások vélemény után. Jó szerével idővel rájönnek hogy hibásak de mivel a szülők egyre inkább elfordulnak gyermekeiktől normális és építő információ nem formálja a magatartásukat, ezért veszélyes ilyen téren az internet és egy-két baráti kör.

Mi van esetleg ha a fikablogok a média kezében vannak? A médiában punkot vagy gothot hogy látunk?! Hírekben kb. hogy temetőben szexeltek, lejárató műsorban ami párhuzamot von a vámpírok és az alternatívok meg sátánisták közt (így nevettetve ki a szubkultúrát) naná hogy senki sem szereti majd őket és veszik komolyan, ha meglátják az utcán . Én pl egy szubkultúráról sem láttam normális műsort, a média direkt nem akarja megismertetni az embereket azzal hogy a stílus nem minden s még torzít is (cionista hozzáállás: mivel a más másképp gondolkozik el kell mosni mindazt ami kitűnik tömegből). Az alternatív stílus képviselői nagy százalékban foglalkoznak okkultizmussal és többet agyalnak is tehát potenciális veszélyforrás arra nézve hogy könnyedén butítsák le a népet, ezért a média eszközeivel csinálnak előítéleteket), hogy ezeket a lelkeket ne hagyják érvényesülni. Jól tudják, hogy a számkivetettség idővel önromboló magatartást szül, ezért nincs más dolguk mint elhinteni az előítélet magvait majd hátra dőlve pödörni a begöndörített barkót . Létezik szerintetek bármilyen film amiben az alternatív fiatalok jó színben tűnnek fel? Szerintem nem. Mindenhol csak huligánok és kb. biciklivel vernek szét öregasszonyokat, ami nem fedi a valóságot egyáltalán. Így pedig ne csodálkozzunk hogy társadalom nem elfogadó mert a kétkezű és gyári munkás ami MO 80% hazamegy este és első az hogy bekapcsolja a tv-t, megnézi az agymosást és a minimálbéres széjjel szopatott fejével igenis be fog szólni , ítélkezni fog és a gyerekét is erre fogja nevelni. A média pedig tudjuk hogy a fikablogokat nézni, különben a napiszar nem buktatott volna le egy temetői dugást (ami valóban undorító volt és gusztustalan, én tisztelemem a holtakat így ez a lépésük részemről korrekt volt) de a közvetlen kapcsolat és a cikkek közt elhelyezett reklámok arra utalnak hogy kapocs van a hírszerző szolgálattal és a médiával, sőt ők szerintem akár bele is szólhatnak abba hogy mik legyenek terítéken, így befolyásolva a fiatalokat és tanítva meg arra hogyan gyűlöljenek , így segítve az agymosásos egységesített elbutítást.

Sajnos az oldalak ellen tenni még mindig nem lehet. Csak nem értem hogy egy marék ember akik ugyan olyat szarnak és ugyan olyan bűnösek mint mások, hogy mernek név nélkül Istent játszani!? És ez illik azokra is akik más emberek felett törnek pálcát mikor ránéznek egy idegenre és gyűlölettől fröcsögő, eltorzult arccal sziszegik a fogaik közt, hogy :

-Hogy nézel ki?

Én általában :

-Így bazdmeg! Hát nem látod?
-Mi a fasz közöd van hozzá?

-val szoktam reagálni amitől kissé ledöbbennek. Ugyanis az emberek azt sem szokták meg hogy mások megvédik magukat. És igazából amíg én napi 2-3 órát készülődök és a cuccaim márkásak és külföldről vannak és kimegyek és beszól egy zsíros hajú paraszt az egyszerűen felháborít. Ugyanis nekem lenne jogom lenézni őt, mert nem foglalkozik magával, elhanyagolta magát és buta tájékozatlan szar...mégsem szólok be minden 2. embernek aki szembejön velem az utcán, mert a zöme ebből áll!!!!!

A kedvencem az amikor az öregasszony keresztet vet rám mikor meglát. Ilyenkor megkérdezem mindig, hogy hithű keresztény-e, a válasz nagy százalékban: Igen. Ekkor elég annyit mondani, hogy ne ítélj hogy ne ítéltess és hápogáson kívül más választ nem nagyon fogtok kapni. Mert ha valaki valóban keresztény akkor nem lehetnek előítéletei mert tudja nem a külső alapján kell másokat megítélni. De sajnos ez a mai napig nem igaz mert az egyházban is benne van a propaganda és senkinek sincs annyi esze hogy rájöjjön , hogy a kinézet a reklámoknak a médiának köszönhető ahogy az is, hogy ő elítél. A kettő meg ugyan az, tehát az előítéleteknek el kéne veszniük az éterben. És miért nem megy? Mert az ember természete undorító. Irigy, mindenre ami neki nincs, és fél az ismeretlentől és ez remek táptalaja az értelmetlen bántásoknak és ellentéteknek.

Senki sem játszhat 16 vagy akár 45 évesen a 4-es 6-oson Istent. Senki sem ítélheti meg a másikat a stílusa alapján, hacsak nem döglött macskát vagy gyereket húzott a faszára és azzal mászkált. Miért bántunk másokat akit nem is ismerünk?! Ezzel nem egy napot teszünk tönkre, nem egy szorongást váltunk és és kúrjuk el mások kedvét. Ezen kéne elgondolkodni mikor tömegesen röhögtök valakin akinek nem olyan a ruhája vagy a haja mint amilyen nektek tetszik. Mert kik vagytok ti, vagy ki vagyok én, hogy ítélkezek egy másik élet felett? Hát megsúgom: senkik és semmik sem vagyunk. Egy ember élete egy kalap szar, úgy szűnik meg ahogy kb. megformálódott és amíg ez az egyenlőség megvan, amíg a Halál számára mindenki egyenlő, addig egy ember sem ítélkezhetne a másik felett, kizárólag egy megfelelő ítélkezés van ezen a földön egymás számára az pedig a : Szemet szemért!

Én bevallom előítéletes lettem az előítéletektől. Viszont mikor valaki megjegyzést tesz rám mindig nagyon nyugodt hangnemben megkérdezem hogy miért tette ezt és hogy ettől neki jobb lesz-e hogy egy idegen embert becsmérel és bánt meg. Az okosabbik ilyenkor vagy elhallgat vagy elnézést kér és utána fogja be a pofáját. Már annyira elterjedt az hogy másokat ismeretlenül eltapossunk hogy valami hihetetlen és a melegágya úgy vélem lassan ezek a blogok és média. Ha nem lehet feljelenti megszüntetni akkor meg mit tehetünk, Nem nézzük. És ha leesett a nézettség, akkor zárnak be mert nincs kit bántani, mert nincs kinek azzal villantani hogy másokat megnyomorítunk és akkor meghal az egész. Csak így lehet ellene tenni. Úgy lehet ellene tenni, hogy ti mikor ilyen atrcoitás ér vbenneteket akkor nyugodton rákérdeztek miért bánt titeket ok nélkül és elmagyarázátok mit képviseltek. Mert ha erőszakosak lesztek (ergo kurvaanyázás) az erőszakot szül és mélyítitek az előítéleteket. Nem feltétlenül kell az elején ugatni, hanem békítően kell hozzáállni, ugye több legyet lehet fogni mézzel és még sorolhatnám a közhelyeket. És még úgy tehettek ellene, hogy nem csináljátok.

Ne nevess hanem kérdezz és ha valami neked rosszul esik akkor mással ne tedd ugyan azt ami téged bánt. Senki sem szereti ha kinevetik, összesúgnak a háta mögött, ujjal mutogatnak rá és becsmérlik ismeretlenül , akár milyen keménynek is néz ki az illető . És aki ilyet tesz azt kívánom élje meg ugyan ezt nap mint nap és úgy nyomorítsa meg a lelkét hogy sose tudjon ebből felállni mert egy ismerősömet ezek készítettek ki és kb fél éve nem tud kimászni a károk miatt amit okoztak neki, közben egy teljesen normális ember aki tanul, dolgozik csak éppen máshogy néz ki mint a többiek.

Gondoljunk bele abba is, hogy Magyarországon a kommunizmus nagyon sokáig élt és azok az emberek ma is élnek akik akkor éltek, a gyermekeiket ilyen szellemben nevelték akik szintén így nevelik a gyermeküket (kb. 20-17 éves korosztály az ami ebbe tartozik ma) . Ahhoz, hogy itt legyen egy vérfrissítés 2-3 generációnak kéne levonulnia. A kommunizmusban azt is bevitték a rendőrségre akinek hosszú haja volt, csak 20-30 fajta ruhából lehetett válogatni, minden az egységesítésre ment rá és valóban vannak olyanok akik ma is élnek még azokból az időkből és igen:

VISSZASÍRJÁK AZT A KORSZAKOT!

És ezzel egy időben japánban volt már manga , Londoban randalíroztak a punkok és Amerikában ment a rockabilly stílus. Ha Bécsbe kimegyünk azt látjuk fiúk szoknyában rohangálnak 40 színű hajjal és a hátukon sulitáska van és az öregek meg se fordulnak utánuk és senki sem szól be nekik amiatt, hogy hogy néznek ki. Sőt mondok jobbat:

Londonban nem stíluson belül vannak verekedések hanem fajon belül. fehér fehéret, nigger niggert ver és még folytathatnám, mindaz azért mert ha egy fehér megver egy niggert akkor faji erőszakot követett el amiért iszonyat sok év börtönbüntetést lehet kapni, tehát ha ott egy cigány egy fehért megkésel akkor egy időre bedobják a böribe rohadni. Ott nem szól be senki a kinézet miatt, a bankban dolgozó emberek tele vannak varrva és piercingezve, itt Magyarországon a fülbevalót is vagy eldugod vagy kiveszed vagy leragasztod. Mindez undorító. Ott nincs olyan hogy azért vernek el mert máshogy nézel ki, van egy rendes városnegyed ahol extrém emberek élnek, tele ilyen boltokkal és piacokkal itt Magyarországon meg mi van: Ecseri meg Négy tigris. Gratulálok! Mesélte az ismerősöm aki kint élt, hogy beszélgetett egy ottani emberrel, aki mesélte hogy volt koncerten kelet Európában és ki volt akadva hogy ott a verekedtek egymással az alternatív stílusú emberek mert ott ez nem szokás, sőt verekedni sem nagyon. És mikor haverom kiütött egy embert és kijöttek a rendőrök, az volt az első hogy megkérdezték honnan jött, Ő mondta Magyarország és kb a fejükhöz kaptak, hogy "Ó akkor már értik,,. Ez mind minket jellemez, mi vagyunk ennyire primitív még mindig kommunista szardarabok.

Amit nem értek az az hogy alternatív fiatalok is ítélkeznek más alternatív fiatal felett. Láttam egy nagyon igényes csajt a villamoson, akin Iron fist cipő volt meg Skelanimals-es ruha, amit itt nem lehet kapni az országban és őt egy szintén stílusbeli, vagy legalábbis alternatív lányok beszéltek ki gusztustalan módon.Le merem fogadni hogy a legvadabb álmaikban mertek ilyen cuccokról ábrándozni és nem az volt hogy megkérdezzék tőle hol vette hanem fröcsögés és még sorolhatnám mik. Remélem hogy ez az írás mindenkihez eljut majd egyszer akik ehhez hasonló problémákkal küzdenek és az a réteg is elolvassa aki általában ítélkezik. Mert sosem az alapján kell ítélni ahogy valaki kinéz hanem ahogy bánik másokkal. És erre ránézésből sosem jöhetünk rá!


52 megjegyzés:

  1. Minden tiszteletem a tiéd szép megfogalmazás lett!!! Megszámolni nem tudom hányszor estem ennek kötözködésnek áldozatául csak azért mert nem úgy néztem ki mint az átlag.
    És ami vicces hogy sosem voltam az a tipikus extrém arc mint pl a Zoé vagy a külföldön élő goth arcok! Emlékszem középsulis voltam és elsős egy szakmunkásképző iskolában ahol azért cikiztek és szálltak rám a zsíros hajú legalja parasztok és cigányok mert akkoriban kezdtem megnöveszteni a hajamat!!!!!
    Nem volt befestve piercingem sem volt csak egy növésben lévő haj ami miatt basztattak-.-
    Egyébként ez nem csak egy ilyen iskolában van így ó de nem ám ha bemennék a városba tűzpiros égnek álló tarajjal és extrém szerelésben tuti nem tudnék úgy végigmenni egy parkon/utcán hogy ki ne dumálnának a hátam mögött:@@@@
    Na ez az ami kurvára bosszantó holott a fejlettebb EU-s országokban nem lenézik hanem megcsodálják ezeket az embereket vagy max megállítják az illetőt és beszélgetnek vele egy jót.
    Az ilyen előítéletekre én is nagyon be tudok pöccenni mert jól tudom hogy milyen is az.:
    Sajnos itthon nem mi nézzük le az alja népet hanem pont fordítva:S
    Érdekes humorérzéke van az univerzumnak!

    VálaszTörlés
  2. Hogy ez milyen igaz.Meglehetősen undorító dolog valakit a külseje miatt elítélni.Ha mindenki egyforma lenne az több lenne mint unalmas.
    Amúgy a kedvencem nekem is az, amikor egy pánk leszól egy darkot, hogy sátánistabuzi vagy amikor egy dark szól le egy imót...pedig elvileg mind az előítéletek ellen vannak..
    De egyébként valamilyen szinten javul a dolog..főleg mert néhány szubkultúrából divatirányzatot csináltak..de a vicc az amikor be akarnak kategorizálni..hogy te akkor most mi is lehetsz..
    A beszólogatás meg mindig ugyanaz..mással nem tud kitűnni és ezzel kompenzálja.

    Amúgy újabban én is gondolkodtam azon, hogy ha elmennék innen akkor a dolgozhatnék-e úgy, hogy önmagam vagyok és nem kényelmetlenkedek olyan cuccba ami nem én vagyok.Így is elkönyveltek 'rokkerlánynak' mert általában van rajtam valami fekete..

    VálaszTörlés
  3. Az a baj, tudod, hogy ez is tipikusan egy olyan cikk, amit azok olvasnak és értenek, akiknek nem kell elgondolkozni rajta... :( Sajnos a nagy átlag biztos, hogy nem érti meg, nem gondolkozik el, pedig nagyon is igaz dolgokat írsz. Nem csak azért nem helyes előítéletesnek lenni, mert nem gondolunk bele közben a másik helyzetébe, hanem azért is, mert saját magunkat is megnyomorítjuk vele. Ha vki egész életében csak másra irigykedik és nem tesz magáért, akkor megkeseríti a saját életét. Erre kéne rájönnie mindenkinek, hogy tenni kell magunkért, nem irigykedni, nem beszólogatni... :-/

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép megfogalmazás, és igaz is..

    VálaszTörlés
  5. -Skinny Sixx :

    Köszönöm, ha tetszett a cikk,a megfogalmazás annyira nem szép mert sokszor eldobta az agyam a szíjat és bazdmegoltam :D.

    Az utolsó mondat az teljesen jellemezte az esetet. Már aki jobb körülmények közt él és stílusosabbak a ruhái beszólnak neki, legyen az diszkós, rocker vagy goth vagy bármi más....

    -Eszter :

    Igen, ez is durva hogy az alternatívosok is egymást basztatják, számomra érthetetlen és hihetetlen.

    Igen az külön jó, mert rám pl semmilyen stílus sem illik, csak hogy én vagyok a Sátán.

    -Mandy:

    Hát igen... :-s.... Remélem azért páran megértik majd.

    VálaszTörlés
  6. -Névtelen:

    Köszönöm szépen, bár annyira nem fogalmaztam szépen :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szépen megfogalamaztad én többek között ezért akarok kimenni külföldre és ott élni most voltam kint 1 hetet bécsbe és amit ott tapasztaltam sokkal jobb volt minden szempontból (L) a munkalehetőség is jobb 100 szor

    ui:imádom ezt a blogot jobb minden nap olvasom (L)(K)

    VálaszTörlés
  8. Káin:

    A Sátán XD ezjó, amúgy sharkban láttam már skelanimalst de olyan áron, hogy rendelve olcsóbb :D

    VálaszTörlés
  9. -Névtelen:

    Áááá köszönöm!

    Én is Londonba fogok élni 1-2 év és sikerül!!!! ~reménykedik ~ Remélem neked is fog!

    -Eszter:

    Mennyi volt kb? Mondjuk egy felső?

    Na meg az a durva, ha bejön ide valami külföldi márka, kb 2-3x drágábban adják mint kint. Undorító...

    VálaszTörlés
  10. Hát most azt hiszem le van akciózva az 3000 talán..de az is denevéres más nem is nagyon van..plüssjáték meg gondolom nem érdekel :D

    Amúgy az nem kiszúrásból kerül ennyibe, csak import cucc és drága az ideszállítás úgy, hogy haszon is legyen, Bécsben is ennyi, sőt, ott amit néztem, egy őzikés felső, 7000 volt átszámolva..

    VálaszTörlés
  11. Nem Káin, tényleg szép volt a megfogalmazás!

    Most, hogy így olvastam, amit írtál rájöttem, hogy igen, nekem is vannak előítéleteim bőven...pontosabban én már a külső alapján kategorizálom az embereket.Pedig nemkéne, mert szerintem belőlem se nézik ki, hogy hová is tartozom...Bár így elgondolva ebben is benne vannak az "előítéletek" mind a szülői, mind pedig a külvilági==>hogy hiába próbálkozol, kevesebb eséllyel indulsz a világban, ha teszem azt, tetoválásod van, piercinged vagy egyszerűen másképp gondolkodsz, mint amit elvárnak. Egyszerűen undorodom, attól a hangsúlytól, ahogy a felnőtt ismerőseim mondják, hogy "Fújj, piercingje van".
    Máskérdés, hogy sohase szólnék be senkinek se azért, ahogy kinéz.Szíve joga, ha ő úgy érzi jól magát. Igaza van Mandynek magunkért kéne tenni, nem pedig másokra irigykedni és másokat lenézni.

    VálaszTörlés
  12. Nem olvastam teljesen végig a cikket, mert megakadt a szemem a temető-szex résznél, és muszáj írnom erről valamit.

    Sajnos sok fiatal, vagy inkább neveletlen kölök, aki jó bulinak tartja és egy kalap alá veszi a fekete ruhát és a sátánizmust, és a temetőkbe járnak b...szni, vandálkodni, na, ezek miatt nem tud egy úgyszint "feketeruhás", negyven év alatti ember, mint pl. én, anélkül bemenni a sírkertbe, hogy sétálgasson, olvasgasson, fotózzon vagy éppen gondolkodjon, mert egyből ott liheg a biztonsági őr a nyakába, és azt kérdezgeti, hogy ugye nem sírrongálni jött-e? Az ilyen kis senkiháziak miatt születnek az előítéletek, és szintén az ilyenek miatt gyanús az, ha manapság, mint említettem volt, valaki fekete ruhában bátorkodik bemenni egy temetőbe és/vagy egy templomba...

    VálaszTörlés
  13. -Eszter:

    Van nekik plüss? Az viszont érdekel. Amúgy a 3000 nem sok annyira. azt hittem 6-8 ezrekért lehet venni. :-s

    Az durva O_O akkor tényleg megéri rendelni. Bár egyik lányismerősömnek +9000 volt a vám....

    -Charlotte :

    Igen én is úgy írtam ezt hogy azért én is szoktam röhögni, bár akkor ha valaki kövér és felvesz haskidobós ruhát, meg ehhez hasonlókon, de ez nem hiszem hogy előítélet :-s....

    -von Birken :

    Igen, tudom hogy egyrészt a temetőben pózoló hülye gyerekek is tehetnek erről, akik lejáratják a szubkultúrát. Ez eléggé komoly és hosszú téma. De most kb mondjuk meg egy 14 évesnek, hogy mit csináljanak. annál inkább nem fogják a helyes utat járni :-/ És bevallom 15-16 évesen én is ilyen voltam, bár temetőben nem dugtam és nem is pózoltam...

    A múltkor pl a buszsofőr szólt rám, hogy ne firkáljam össze hátul a buszt, természetesen jól lebasztam érte, de nagyon szarul esett. Ja majd munka után én 22 évesen összefirkálom a buszt. Erre vágytam titkon.

    -.-

    VálaszTörlés
  14. Korrekt cikk lett.
    Engem sose szóltak még meg, csk megdobtak 1 bottal X'D
    Előítéleteim azt hiszem nincsenek, csk 'leolvasok' 1-2 dolgot az emberekről öltözködésük alapján. Az meg hogy kategorizálnak vkit, nem értem mért zavarja a többséget...ha azt mondod, h punk, akkor megtudod milyen zenét hallgat, kb hogy öltözködik és milyen társaságba, partykba jár :/ számomra nem skatulya, de ezek szerint akik nyavajognak azok szerint igen-gondolom azért mert a többi 'stílusbeli' vel azonosítják a viselkedésüket/modorukat. Vagy mert nem találják el jól a besorolást. Röhögjétek ki! :D
    "csak hogy én vagyok a Sátán." lol XD

    Madame C.

    VálaszTörlés
  15. Káin:

    Nem is feltétlenül a hurka-kivillantósokra gondoltam.xD Hanem arra, hogy gyakran a külsejük alapján berakom az embereket egy "kasztba"...tuccer, alter, hülye p*csa stb. És az ilyenekről kevésbé vagyok jó véleménnyel, mint azokról, akiken netán több a fekete ruha. Általában bejön, de nem mindig ebből kéne kiindulnom. :-s

    VálaszTörlés
  16. -Madame C:

    Köszi szépen!

    Há én vagyok biza' ! XD

    -Charlotte:

    Hát valóban nem. Nekem van egy csaj ismerősöm aki Barbie baba meg minden, azt gondolnád köcsög, szopja a faszt és még sorolhatnám, közben keresztény, egy barátját sem csalta meg és 20 évesen eddig 3 kapcsolata volt. Nem egy ilyen példát tudnék felhozni , hogy a kinézet nem minden. belőlem drogos, sátánista buta Mansonita hülye gyerek jöhet le, mégsem vagyok egyik sem :D

    VálaszTörlés
  17. Ámen. :D
    London. *-* Osztálytársam költözött oda, és remélem, hogy mihamarabb meglátogathatom. Ott legalább nem kell a késelős, fosztogatós cigánytól félni, és itteni középfizu jár még a kenyérszállítónak is.
    Ettől a hülye gondolkodásmódtól meg a falnak megyek. El kéne törölni az ostoba tahókat a föld színéről. >.<
    Nagyanyámnak amúgy volt minap egy beszólása, amikor azt mondtam neki, hogy szeretnék mégegy piercinget. Így nagyon meglepődött, és azt kiabálta, hogy "mi vagy teeee, lezbikuuus?". xDDDDDDDDDDDD Természetesen nem ismerte az utóbbi szó jelentését, de hirtelen ez jutott eszébe. Szóval előítéletek XD

    VálaszTörlés
  18. -Ketszi:

    Ott kb attól kell óvakodni hogy a niggerek fejbe ne dobjanak csirkecsontokkal :D

    LOL ..." lezbikus,, :'DDDDDD

    VálaszTörlés
  19. Ketszi: lol XD
    Londonról csk annyit, h magasan űzik az ipart bűnözés terén, külföldi 'elveszik a munkát' típusú bevándorlók előnyben. A fizu meg magas(abb), de a számlák is. Remélem nem szegtem senki kedvét :)

    Madame C.

    VálaszTörlés
  20. -Madame C:

    Hát nekem még mindig sokkal vonzóbb mint ez a Balkán, buta , putris, kutyaszaros szar. :-s

    VálaszTörlés
  21. Madame C:
    Az igaz, hogy az árak is nagyobbak, de a minőség is jobb. :D

    VálaszTörlés
  22. Lehet, de sehol nem fogjátok magatok Mo.n kívül igazán otthon érezni és mások sem fogják ezt éreztetni veletek.

    Madame C.

    VálaszTörlés
  23. -Madame C:

    Én sosem éreztem magamat idevalónak, tehát a hiányát sem érezném meg. 2 hetes nyaralásból a számítógépem hiányzott kb. nem a környezetem és az emberek :D

    VálaszTörlés
  24. Ti tudjátok :)

    Madame C.

    VálaszTörlés
  25. Nagyon jó cikk volt, örülök, hogy ilyenek is vannak itt :)
    Amikor olvastam a fika blogokról, elkezdtem gondolkodni, hogy miért is van ez, és ilyen mennyiségben, és eszembe jutott pár dolog.
    A külsőségek lettek nagyon fontosak manapság. A körülöttünk lévő világ, a média azt sugallja, hogy az vagy, amit belőled látnak. Ebből szerintem az következik, hogy ha mondjuk azt látják, hogy te emo vagy, akkor ez a szubkultúra lesz a te identitásod - vagyis ha támadnak, akkor mondjuk nem Kiss Mariskát támadják, hanem a szubkultúrát, és mivel egy nagyobb közösséghez tartozol, ezért nagyobb biztonságban érzed magad.
    Viszont egy nagyobb csapathoz tartozás esetleg együtt járhat azzal, hogy különböző elvárásoknak kell megfelelni, és ez egy folyamatos bizonytalanságot okoz, és aki bizonytalan, annak mások önbizalmából kell sajátot építeni, ergó nekiáll azt nézni, hogy ki az, aki "rosszabb" nála (vagyis nem olyan, mint ő), és fikázik.
    Szóval szerintem nem a taplóság a legnagyobb baj, hanem hogy rengetegen vannak, akik a kevés önbizalmukat azzal próbálják pótolni, hogy másokat fikáznak.
    És az, hogy a média csak a szélsőségekre ugrik, azon nincs mit csodálkozni - igazából ez szerintem olyan, hogy a híradóban mindig a rossz hírek vannak túlsúlyban, azért, mert ez érdekli az embereket. A médiának nem célja az, hogy okos, és nyitott szemmel járó embereket neveljenek, mert a kevésbé okos embereket könnyebben lehet befolyásolni. (és ez nem egy egyetemes összeesküvés-elmélet részemről, egyszerűen csak a befolyásolható emberek veszik meg a reklámozott termékeket...)

    Azt hiszem nagy részben csak a cikkedet ismételtem, de tetszett, tényleg, és jó volt, mert ismételten elgondolkoztam erről a dologról.

    VálaszTörlés
  26. -Fekete Retek:

    Nagyon szép véleményt írtál, nem tudok hozzá szólni mert igazad van!

    És örülök, ha tetszett a cikk! ^_^

    VálaszTörlés
  27. Egyetértek.

    Madame C.

    VálaszTörlés
  28. Nos aki azt hiszi hogy majd aztán Londonban hűdejó élete lesz azt kicsit had ábrándítsam ki oké? Először is ott a bűnözési ráta nagyon magas és a késes emberkéktől ott is kell félni mert míg itt Pesten kb 30% esélyed van belefutni egy ilyenbe addig ott 99% is van! Egyik ismerősöm kiment dolgozni és kapott egy térképet amin bizonyos kerületek,utcák stb vannak megjelölve és mellettük egy kis piros kés ikon van feltüntetve!!! Tehát aki azt hiszi majd hogy Angliában biztonságban lesz az óriásit téved...
    Nem beszélve a diszkriminációt ami ott is megtalálható hiszen az angolok is csak emberből vannak ugyebár.
    Ami még hozzáfűznék hogy ha mindenáron külföldre akartok menni a legkézenfekvőbb hely az szerintem Svédország vagy Finnország;)
    Ott tényleg egész frappáns az emberek viselkedése és nem kell attól félni hogy egy afrikai bevándorló majd jól leüt séta közben.
    Egyébként pár éve történt Angliában egy eset amikor egy goth szerelmespár sétálgatott a temető környékén és most figyeljetek megtámadták őket és a csajt úgy fejbe rúgták hogy az a helyszínen meghalt rögtön:S
    Az elkövetők meg férfiak voltak vagyis izé fiatal srácok...
    Szóval erről ennyit!

    VálaszTörlés
  29. Hát sajnos ez így van.
    Én nem öltözök nagyon extrémen , de van egy szagatott gatyám és ha azt felveszem nyáron akkor mindig furcsán néznek. Nem egy szál tangába mentem ki az utcára...
    Azért ez szomorú... Magyarország gusztustalan és sajnos még jó darabig az is marad...
    Jó én is volt , hogy néztem nagyokat valaki , hogy volt felöltözve , de nm azért ,mert elítélem hanem , mert nem láttam még olyat... Ennyi.
    Csak én nem vagyok az a fajta megkérdezzem , hol vette ,se az aki lefikázza.
    Én már tanultam ebből a saját bőrömön.Nem feltétlen ruha miatt, hanem hallottak rólam valamit és akkor mikor megismertek azt mondják hát nem olyan vagy mint gondoltam... Meglepő nem?

    VálaszTörlés
  30. -Skinny:

    Oké, de nekem is élt ott kint ismerősöm aki 17 évesen ment ki és el tudta magát tartani, egy heti munkájából már laptopot vett magának, punk volt és nigger környéken lakott és csak annyi atrocitás érte hogy pár beszívott nigger oda ment hozzá és röhögve lerappalte. Nem leszurkálta a cigány,verték össze a fejét , fosztották ki és még sorolhatnám.

    Bűnözés valóban van de fajokon belül, mert elég azt mondanod azért szurkált le mert utálja hogy fehér voltam és 10 évekre a börtönbe rakják pihenni.

    Tehát London még mindig jobb mint ez a szar mert itt a cigány azért neked támad ha van rajtad sapka vagy nincs rajtad sapka. Mintha itt nem lenne bűnözés O__O

    És talán azért nagy a bűnözési ráta mert kb egész London akkora mint Magyarország negyede/fele.

    -Balck Butterfly:

    Hát igen a előítéletek...

    VálaszTörlés
  31. Nagyon jó cikk lett!!! az msn-kiírásomba belinkeltem ha nembaj, hátha valaki elolvassa és tanul belőle. ;)
    nekem nem szokásom előítélkezni, ha meg mégis előfordul akkor okom is van rá O_O
    engem is értek már hasonló esetek, fúú de még mennyi O_O

    meg ez nem régi történet, amikor csabán sétáltam 2 bnőmmel (1ik goth, a másik rocker), és összefutottam Metivel. pár szó után mentem tovább és hogy kezdték a beszélgetést?
    -Na most nagyot csalódtunk benned...
    -Miért?O_O *ötméteres szemek*
    -Ilyenekkel barátkozol..???
    most kérjek elnézést bazdmeg?! megmondtam nekik hogy Meti igenis jófej, legalábbis amennyire ismerem :) utána kerekperec megmondtam nekik hogy ÉN csalódtam BENNÜK. ekkor kezdek védekezni hogy csak poénkodtak. hát... remélem tanultak az esetből, és nem lesz több ilyen, mert ez őket minősíti :S

    búú Káin, azért csajt ne angliába keress XDDD nem sok jót hallottam xD több rokonom is kintvolt már.
    én Németországba készülök (or Ausztria, or Finnország, de leginkább Németország xD). és ez nemcsak egy terv látatlanba, hanem erre áldozom majd az elkövetkező 5 évemet, a megye legelitebb német nyelvű iskolájában ^_^

    VálaszTörlés
  32. "rengetegen vannak, akik a kevés önbizalmukat azzal próbálják pótolni, hogy másokat fikáznak" - Fekete Retek, mennyire igazad van. Sokszor vettem észre ugyanezt magamon ilyen depressziósabb időszakokban, aztán elgondolkodtam, hogy kell ez nekem? Aztán arra jutottam, hogy nem és elkezdtem sportolni meg többet foglalkozni magammal, hogy okom se legyen mások fikázására. :$

    Külföddel kapcs. meg annyit, hogy amikor Párizsban jártam, annyira örültem neki, hogy végre nem hallok magyar szót... Mindenki kedves volt, segítőkész, nem akart senki átverni. (Csak a bevándorlók voltak kicsit idegesítőek, akik orrba-szájba tukmálták az egy eurós szarjaikat az Eiffel toronynál, de azt is láttuk, ahogy ráncba szedte őket a rendőrség!!!)
    Ha meglesz a lehetőségem arra, hogy válasszak (márpedig dolgozom rajta), akkor biztos a külföldet választom. Anyámék nem értik, hogy miért, mert ott is ugyanannyit kell gürizni (az én szakmámmal + az ember szakmájával is), és én ezt elismerem, de nem mindegy, hogy szarért-húgyért dolgozol, és egy éven belül megutáltatják veled a munkádat vagy ellenkezőleg... Nagyon régóta nem érzem magam otthon itthon és nagyon régóta el akarok menni. És ez valahol nagyon szomorú, mert hazaszeretet meg minden, de ez az ország, ezek az emberek rászolgáltak, hogy itthagyjam őket tovább rohadni a saját szarukban.

    VálaszTörlés
  33. búú

    engem mennyit baszlatnak...napi rendszerességgel...volt hogy üdítőt basztak rám dobozostól a kocsiból, sőt sokmindennel megdobáltak már..:S nem is beszélve a cigányokról, még mikor VII.kerben laktam..-.-utálom hogy mindig bámulnak meg susmognak meg beszólnak..faszér nem lehet békén hagyni az embert..-.- sok buzi tapló gyökér..:(

    Amúgy külföldiek mindig le akarnak fotózni XD

    kb 2 hete volt az a vicces meséltem Káin, kimentem cigizni itt melóba, és megállt a pirosnál egy minifurgon tele japánokkal XD azok meg előkapták a gépeiket és elkezdtek fotózni xD én meg gondoltam hogy pózolok de csak röhögni tudtam XD xD

    és tényleg fura a mai fiatalok mentalitása..mondhatni undorító, és ez napról napra hétről hétre csak rosszabb lesz..:(

    én vagyok aki vagyok, és itt élek és nem megyek sehová akármilyen fos is ez az ország.
    Itt élek és itt is fogok, leszophat az összes köcsög. :D a fikázók meg vegyenek inkább könyvet a kezükbe mert oylan ostobák hogy felfordul a gyomrom tőlük..................................
    egyébként Londonban is megvannak a kertvárosi meg a városi prolik ugyanúgy..a séma-emberek, akik meló aztán haza. Ez globális probléma Ká...-.- mindenki elbutult és ostoba.

    VálaszTörlés
  34. "egyébként Londonban is megvannak a kertvárosi meg a városi prolik ugyanúgy..a séma-emberek, akik meló aztán haza. Ez globális probléma Ká...-.- mindenki elbutult és ostoba. "


    Na ez meg a másik! Főleg az angoloknál ahol amúgy is sok az IQ bajnok XD
    Gondolok itt a focihuligánokra és a késes szemetekre...
    Számomra ezen a földön kevés az olyan hely ahol el tudnék képzelni magamnak egy aránylag nyugis életet mert manapság nincs olyan ország ahol ne lennének gyilkosok,kötekedő balfaszok stb,de mégis van remény mert az utópia nincs is olyan messze csak északra kell menni pontosabban a skandináv országokba;)
    Bár Norvégia elég durva úgy hogy inkább a finneket vagy svédeket ajánlanám:)
    Aztán ezen kívül én más külföldi országban nem szívesen élnék...

    VálaszTörlés
  35. A finnekhez megéri kimenni, mert egyrészt lehet csokit kapni a gyógyszertárakban, másrészt szeretik a magyarokat, harmadrészt meg olyan a közbiztonság és a mentalitás, hogy nem zárják kulcsra az ajtókat, mert minek. :D

    VálaszTörlés
  36. Káin:
    -Csak most tudtam elolvasni a cikket. És szeretném megköszönni. Ez tényleg nagyon faszán megfogalmazott "cucc", rendesen erőt adott. Velem igazából nem történt még olyan, hogy az utcán szóltak meg azért mert ilyen a ruhám, a hajam vagy ilyesmi. Vagy lehet nem vettem észre?:D Engem inkább a rokonaim basztatnak. De olyan dolgokkal, hogy kész... A keresztanyám és az anyai nagyanyám viszi a prímet. Régebben volt egy Depressziós pulcsim amin a Sokkold a rendszert felirat díszelgett. Keresztanyámnak persze lövése sem volt, hogy mi is az, és kiakadt, hogy nekem milyen szar életem van, csak meg kéne verni meg hasonlók. Na és persze a legjobb, hogy rámragasztotta, hogy én bizony öngyilkos leszek...XD "Na kössz bazdmeg." Akármilyen szar lesz az életem (azért remélem nem)azért sem fogom megtenni. Persze én már csak azért sem fogok öltönybe járni.XD Meg mit kapok folyamatosan a hajam miatt... A kedvencem: "ez itt nem illik." Mondom: "hol nem illik? az őskorban?"Nagy keresztények, ugyhogy a következő ilyen baszogatásuknál megvan mit kérdezek majd.XD

    VálaszTörlés
  37. -Misu-chan

    Köszönöm szépen semmi baj, örülök, ha terjeszkedünk!

    Igen ez valóban őket járatja le.

    Jaj tudom, hogy kutyafejűek. :D Na remélem sikerül neked!

    -Misantrophe Mandy :

    Érdekes én csak akkor fikázok ha valami nagyon gázt látok. Ha valami tényleg gáz.

    Teljesen egyetértek! Megkérdezhetem mi a szakmád?

    -neo.Crysis és Skinny ( a tartalom miatt neked is szól) :

    Jaja engem is! Ma egy Kubai nővel fotózkodtam és meg volt lepve hogy Magyarország milyen laza!!!!!!!!!!!!! XD Aztán felvilágosítottam , hogy nem, csak én. :D

    Hát figyelj a haverom 17 éves punként, láthatóan bevándorló fejjel élt egy külvárosi nigger környéken és egyetlen egy támadás sem pedig atrocitás nem érte. Az öreg nénik még megkínálták sütivel meg teával (postás volt).

    Nem utolsó sorban munka nem 5-6-kor van hanem reggel 7-8-tól és nem 12 órás hanem kevesebb. Az emberek nem begyöpösödött depressziós parasztok.

    Skinny nincs semmi késes szemét O__o... Nekem a haverom élt ott egy szar környéken mégis jobban érezte magát ott mint itt. Vágjátok ő bizonyítja mert élt ott. Ti nem.

    Ahol élnék: Bécs, London, Olaszország. Lehet Európa de egy köpés innen és teljesen más az életfelfogás és a kultúra.

    -Darkness:

    Örülök, ha erőt adott neked, azért is írtam! ^_^

    Engem a rokonaim mondjuk 100%-ig elfogadnak, bruszt csak 15-16 éves koromig volt. Remélem be fog válni amit javasoltam XD

    VálaszTörlés
  38. Köszi a cikket Káin, az egyik kedvenc témámat boncolgattad. Sajnos én is nagyon sokat vagyok kitéve ezeknek az előítéleteknek, az egész osztályom ezzel indított tavaly amikor megismerkedtem velük, van akinek azóta sem változott a véleménye és szimplán azt mondja hogy "emó kurva" vagyok, közben közöm nincs az emóhoz. Más oda jött hozzám, és közölte, hogy ők sose gondolták volna, hogy ennyire jófej vagyok, és előtte direkt nem akartak velem barátkozni. Nem tudtam először eldönteni hogy rosszul essen vagy se amit mondott, de örültem hogy először is őszinte volt velem, aztán pedig belátta hogy nem volt igaza. Azóta is nagyon jó barátnők vagyunk. Persze ez nem mindenkire igaz, az utcán eleget megkapom a magamét, vagy hangosan ,vagy elég csak az emberek arcára néztem és tudom mit gondolnak *ez az egyik oka hogy mostanság napszemüvegben rohangál kint*
    A rokonaim meg hát.. nem szoktak problémát csinálni a dolgaimból, sőt, van akinek különösen tetszik, de az azért elég durva volt, amikor apám leültetett hogy neki bevallhatom hogy én most depressziós vagyok-e amiatt hogy ők elváltak. Igazából csak lehetetlenül hülyén tudtam erre ránézni, mire közölte hogy hát amilyen zenéket hallgatok, meg a horror könyvek filmek, és hogy ő attól fél hogy depressziós lettem D: azért vicces volt ezt hallani.

    Amúgy lehet hogy tévedek, de én úgy érzem, hogy ez valahogy csak magyarországra jellemző ekkora mértékben. Most tegyük fel Japánba kimegyek, senkinek se tűnök fel az én külsőmmel, max annyit látnak hogy europid vagyok. Vagy átmegyek a fentebb említett Finnországban, ott még imádni is fognak, mert az országuk összes metál együttesét ismerem és hallgatom.

    Na jó, lényegében csak a cikket akartam megköszönni, csak közben belemagyaráztam xD Tényleg nagyon jó lett Káin, örülök hogy valaki ezt ennyire nyíltan leírta :) Csak az a baj, hogy szerintem azok nem fogják olvasni, akiknek kellene...

    VálaszTörlés
  39. Ez nagyon aktuális téma, és valóban nagyon jól megfogalmaztad. Gratula és tetszett a cikk. ;)

    Egyet értek abban, hogy a fiatalabb rétegek az előítéletesebbek. Dédmamám és papám már jócskán 90 fölött járnak, és soha egyetlen megjegyzést sem tettek sem a hajamra, sem a sminkemre, de még csak a piercingekre és a tetoválásra sem. Sőt, sokszor meg is dicsérik őket. :)
    Bezzeg a szomszéd fiatal lány, meg az osztálytársak, és az utcai járókelők... :S
    Mindenki tudna mit mesélni erről, én is.

    De nem szaporítom itt a szót. :) Tényleg szép és hasznos cikk. Tanultam belőle, mert én általában mindig csak csendben tűrök, ha a kinézetemet szekálják.

    VálaszTörlés
  40. Ömm, még a London témához akartam hozzászólni. :) A mostani párom volt kint nem olyan rég, és nagyon pozitív tapasztalatokkal tért haza. Ugyanarról számolt be, mint te. Mindenhol tetkós-piercinges-színes hajú emberek mászkálnak, bolti eladók, bankpénztárosok (és nem ám csak a fiatalabbak, minden korosztályban) és még sorolhatnám, és senki sem szólja meg őket. :) Mindenképp kevesebb az előítélet (erről egy manchesteri fiúval is beszélgettem, egyet értett velem).

    VálaszTörlés
  41. -Mai:

    Örülök, ha tetszett neked amiket írtam. Sajnos az összes amit leírtál, apud viselkedése is a tájékozatlanságból fakad (nem le butázom meg ilyenek de ha valaki szereti a horrort az még nem jelenti, hogy depressziós O__O)

    Remélem marad elég erőd ahhoz hogy megvalósítsad önmagadat és nem állsz be a sorba csak azért, hogy pár bigott keresztény és rohadt kommunista féreg, meg 1-2 napiszaros hulladék jól érezze magát

    VálaszTörlés
  42. -Nightmare:

    Örülök , hogy tetszett a cikk, nem szabad csendben tűrni, vessed a szemükre azt amit tesznek, nyugodt hangnemben és a végén az ő pofájuk fog égni!

    Örülök, hogy alátámasztod amit írok, mert London ilyen szempontból valóban tökéletes hely.

    VálaszTörlés
  43. Ha már a félremagyarázásoknál tartunk, kamaszkoromban rengeteget aludtam, erre apám azt mondta, hogy drogos vagyok... xD

    Káin: ha minden jól megy, két év, és magyartanár leszek. :) (Szóval kicsit félreérthetően fogalmaztam, mert jelen pillanatban még nincs konkrét szakmám.) Ha pedig minden nagyon jól megy, akkor pedig valamelyik külföldi magyar intézetben fogok magyar kultúrtörténetet tanítani.

    VálaszTörlés
  44. - Káin :
    Apu nem egy begyöpösödött alak, van fogalma a világi dolgokról, csak nem tudom, mit gondolt amikor ezt mondta xD
    És nyugodj meg, nem fogok be állni a sorba. Elég kicsi korom óta meghatározott fogalmam és elképzelésem van arról a világról amiben akarok élni és saját magamról is, és senkinek sem adok esélyt arra hogy beleavatkozzon. Ha én eldöntöm hogy idióta leszek, akkor önszántamból leszek az. Nem pedig valaki befolyásolására.

    - Mandy:
    Neked sok sikert a tanárnői pályához, remélem élvezni fogod majd. És jól teszed hogy mész külföldre :)

    VálaszTörlés
  45. -Mai:

    Lol... néha megesik az ilyen :'D

    Na ezt jó látni!

    VálaszTörlés
  46. A fikablogok nagy részének szerintem nagyonis igaza van! Nem normális dolog saját hányásodban fetrengeni, vagy kínos képeket közösségi oldalakra kitenni. A szomorú az hogy még ezek az emberek háborodnak fel, ha fikázzák őket. És legtöbbször nem azért fikáznak ki valakit mert bizonyos stílust képvisel, hanem mert viselkedésével okot ad. Pl napiszaron néztem egy emos csaj képét, és nem értettem mi a baj vele.. aztán rájöttem hogy nem a kép a lényeg hanem a "bazdmegjó?" felirat ami fölötte van.. És nem egy embertől hallottam hogy az emosok szólogatnak be neki, kiprovokálják a verést.

    VálaszTörlés
  47. -Névtelen:

    Nincs igaza. Senki sem lehet önkényesen Isten, egyszer mindenki fetreng a hányásában és más országokban is vannak ilyen képek, csak ott: NINCSENEK FIKABLOGOK.

    Ez magyar találmány, tükrözi a kommunizmus maradványait , a csóróságot, irigységet és még sorolhatnám miket. Ráadásul rengetegen nem arra használják amire való. Pl szerintem az excsajok.hu kimondottan undorító mert a fele csávót a csaj dobta ki és kicsinyes bosszújával a csaj képeit felrakja oda, ahol az arctalan tömeg kifikázza,a szerencsétlen barom meg ennek örül. Szerinted ha ez helyes akkor téged minősít.

    Sajnos azért fikáznak ki valakit mert ilyen olyan stílust képvisel, mert X sminkje van és x ruhája, ne szépítsük a dolgokat nem egy kép volt fent aminek normális címe volt csak az ember volt extrém rajta és jól szétoltották. Sőt napiszarra már külföldi képek is kerültek ki amit nem értek itt a Balkán seggéről hogy mernek oltani (úgy hogy tisztában sincsenek a stílussal kb hogy micsoda) , amikor kb pénzük sincs rá amit oltanak a képen, ergo így élik ki a saját nyomorúságukat, irigységet hogy nekik sosem lehet olyan, hogy a szülő nem engedte befestetni a haját, nincs pénze olyan ruhákra ect. és ezért így éli ki a az elfojtott bosszúvágyát, mert igen a korosztály ami ott van kb. 20 alatti rétegeget fogja meg. Vannak normális commentelők is, akik idősebbek de azok vélemény általában nem ordenáré mint a többinek, így ara nem is tudok semmi támadót írni.

    De egyébként nem is arról beszéltem amit te írtál, tehát szóba nem jöttek a hányásos és meztelen képek, ebben az írásban azt hoztam fel hogy mi van akkor ha valakit a kinézete miatt bántanak. Nem tudom értetted-e amit írtam, mert félő hogy nem és nem is a fikablogok voltak a központban hanem az emberi alaptermészet.

    Én nem támogatom valóban hogy valaki temetőben meg állat hullával pózol, igen ezt ki kell rakni mert szerintem is gáz. Ha valaki az iwiwen mutogatja pináját az is elég undorító. De amikor civilek kerülnek ki mert testi fogyatékkal élnek (nem 1x raktak ki ilyet) , mert csúnyák vagy egyszerűen csórók, vagy extrémek szerintem nem helyes.

    Látom semmi sem fogott meg az írásomból, vagy csak direkt nem értetted meg, de nem baj. Majd meg tudod ha te is kikerültél hogy mennyire undorító és gusztustalan dolog. 8Tudom most jön a "én nem csinálok olyan képeket,, oké ne fussuk ezeket a szánalmas köröket, megelőztelek egy válasszal pár leütéssel levesebb dolgod lesz)

    Az meg hogy valaki 16 évesen emoként bazdmeg című képet tesz fel szerintem nem bűn, fiatalon mindenki hülye és aki ezért kirakja meg elítéli álszent. Mindenki fosik, baszik hányik ha ezt neten rossz oldalon teszi közzé az az ő baja de attól nem lesz rossz ember, tudod a rossz ember akkor kezdődik ha mások szánt szándékkal bánt, ő meg csak bénán akart jó pofa meg menő lenni. Nem ezek a blogok fogják "megnevelni,, az embereket. ezek gyűlölködésre buzdítanak mindenkit. Az meg hogy az erkölcsi vezető aki titeket jóra akar tanítani nap mint nap tesz ki szaros szétbaszott segglyukakat meg férfi létére faszokat... hát akkor inkább fetrengek a hányásomban mint hogy ilyenre hallgassak (ha magas lenne ez cinikus megnyilvánulás volt, nem szoktam a hányásomban fetrengeni ;D )

    Az emosok akkor szólnak be ha basztatják őket mert gyávák (ergo maguktól nem arcoskodnak) és azért verik meg őket mert a primitív bunkó magyar paraszt ha nem tudja már az igazát bizonyítani az első lépése az hogy jól összever és megrugdos a földön.

    VálaszTörlés
  48. Egyáltalán nem gondolom hogy "erkölcsi vezető"nek kellene tekinteni bárkit. Saját magunknak kellene bírni némi önkritikával és fegyelemmel. Régi mondás, de igaz: aki fűvel fával kúr, ne csodálkozzon ha mások kurvának hívják. A másik dolog amit az előző kommentből kifelejtettem, hogy kissé visszásan hatott számomra ez a félmondat: "...pár cuccom amit leszólnak az az esetleges szüleinek a minimálbérük felébe is kerülhetett volna." Szerintem épeszű embert nem az érdekel, hogy kin mennyibe kerül a ruha. Sarkalatos példa, de ha valakinek eladnak egy darab vászonzsákot 200ezerért, és magára húzza akkor lehet nagy arca hogy hú 200ezer a ruhám, a paraszt vászonzsákot fog látni és neki lesz igaza. Szerintem ez a "öltözzünk drágán" dolog az alter kultúra "divattá" válását jelenti, régen nem hiszem hogy egy punkot érdekelt volna mennyit ér a ruhája....

    VálaszTörlés
  49. -Névtelen:

    Esetleg reagálnál arra is amit írtam? Mert megint nem a témához szólsz hozzá, hanem mondod a magadét továbbra is és hozol fel olyan dolgokat amiről szó sem esett. Hidd el nem én vagyok az összes behugyozó beszaró részeg emo, rocker ,cigány és még sorolhatnám mi ami felkerült oda ;).

    Olyan a hangnemed mintha én olyan lennék, aki mutogatja inetrneten a nemi szervét vagy magát összehányós képeket rakott volna ki, nos mindez nem történt meg tehát ne nekem szánjad ezeket a "kombókat,, hanem annak aki csinálja.

    A minimálbéres dologgal azt érzékeltettem hogy állandóan azzal jönnek így igénytelen és úgy igénytelen, ezt ezzel próbáltam megértetni másokkal hogy nem igaz. Látom neked nem sikerült leszűrni a lényeget, még szerencse hogy a többi 120-nak igen.

    Általában minden alternatív el van könyvelve igénytelennek. Ha meg épeszű embert nem érdekel hogy mennyi volt a ruhája ne vonjon le olyan következtetést hogy igénytelen-e vagy sem, ezzel most magadat sikerült ütni. (Hidd el elég ilyet olvastam el, hogy tudjam miket oltanak be ott.)

    Egyéb iránt egy ismerősömnek sem nagy az arca pedig hord Skelanimals-t, ironfistet és Hellbunnyt is , az idióta vadparaszt azt se tudja micsoda és lepukkanva mackóba megjegyzéseket tesz rájuk a villamoson, és szerintem ez vérlázító. Kb mintha egy csöves kezdené fikázni a külsődet, vagy becsmérelni a higiéniai állapotodat ami ugye elég abszurd.

    "Szerintem ez a "öltözzünk drágán" dolog az alter kultúra "divattá" válását jelenti, régen nem hiszem hogy egy punkot érdekelt volna mennyit ér a ruhája.... ,,

    Jön a cáfolás:

    Képzeld Londonban mindig is voltak extrém ruha boltok akár milyen hihetetlen és a punok onnan öltözködtek. Nem vált divattá ettől semmilyen szubkultúra arról nem tehetek, hogy nem ismered a külföldi viszonylatokat és beszűkült vagy, mert itt csak kínai H and M és C and A van. -.-"

    Nem az érdekelte mennyit ért a ruhája, de a minősége és kinézete viszont igen, csak Mo-n volt az hogy a punok egyenlőek voltak a csövesekkel és még sorolhatnám a többi stílust is . Az elfajzott deformálódásokat a szubkultúrák terén a kommunizmus okozta mert ide semmilyen cuccot nem engedtek be külföldről még a nejlonharisnyát is belopták meg a farmergatyákat. Mivel itt sosem voltak olyan boltok a kommunizmus miatt nem is tudták mik ezek és home made csinálták azt amit lehetett, az meg hogy így maradt kizárólag Mo hibája.

    Bocs de nem fogok veled egyet érteni bármit is írsz, ennek tetejébe folyamatosa eltérsz a tárgytól, így nem lehet vitatkozni. Részben még egyet is értettem veled de ezt is leszartad. Menj akkor kommentelj napiszaron, ott tuti te leszel a király. Ja és ha nem vennéd észre mindenki arccal és névvel van itt, így a gesztust te is megtehetnéd. Tudod ez még mindig nem napiszar ^_^

    VálaszTörlés
  50. Teljesen igaz minden amit írtál(sajnos.)
    Elkeserítő hogy az emberek jobban és jobbnak érzik magukat attól hogy másokat fikáznak.
    Nekem van egy haverom aki metál arc, fekete bőr, szegecses karkötő stb.. és a barátnőim beszóltak nekem hogy hogy képzelem azt hogy én vele beszélgetek mert olyan undorítón néz ki. -.- És? Általában nem azért beszélgetnek az emberek valakivel mert menő ruhái vannak és pont úgy néz ki ami nekik tetszik...

    Amúgy ez első kommentem szóval szeretném a blogot is megdicsérni, már régóta olvasom és nagyon jó. A fika blogok helyett meg több ilyen kéne mint ez. :)

    MSE

    VálaszTörlés
  51. -MSE:

    Örülök, ha megértetted amit írtam és még inkább, hogy egyetértesz velem!

    Remélem ők majd kinövik!

    Köszönjük szépen, remélem kommentelsz nekünk máskor is! mi szeretettel várjuk! (L)És egyet értek az utolsó mondatoddal... :-s

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: