2010. június 16., szerda

Káin: Káin és Neo kalandjai I.

Nos nehéz lesz az egészbe belekezdenem mert tegnap óta alig aludtam 3 órát és úgy melóztam (most van 23:45) . Hát végül is vegyük úgy, hogy kedden szabad napom volt mert túl sokan voltunk bent és értelmetlen lett volna bemennem így azt mondta a főnök, hogy aznap ne menjek és mivel minden hétvégém foglalt azt gondoltam kapok az alkalmon és találkozok Neoval. Megbombáztam őt vagy 3x visszahívó sms-el és az lett a vége hogy találkoztunk. :D

Első körben beültünk kínait enni egy Mester utcai 500 forintos putriba, ahol kértünk krumplit rántott sajttal, erre kaptunk ANANÁSZOS HÚST! XD Innen kezdett már érdekes lenni az egész ugyanis beállított egy 3 fős cigány putri akik:

-Ván-é szécsuáni?!

Dialektussal érdeklődtek a konyhai felhozatal felől. Az eladó semmit sem tudott magyarul és a kigyúrt kopasz cigánynak is kb 2x szedett mert sosem jött rá mit akartak enni azok az emberek. :D Innen már éreztem hogy zsivány lesz a napunk.

Ez után elindultunk metrózni, azt tudni kell fóbiám van a metrón így Neoba kapaszkodtam miközben attól rettegtem hogy rám ugrik üvöltve valami halálos vírus (sokan meregették a szemüket, két neccruhás összedörgölőző halovány férfitest elég bizarr látvány lehet délután a metrón XD) . Lassan de biztosan megérkeztünk hozzájuk, ami alatt a neccruha szétszúrta a bőrömet és a cipő lenyúzta a lábamról a bőrt. Melegem volt és hisztizni kezdtem. Már éppen léptünk be a kapun, amikor egy lány szaladt hozzánk aki Neo jó ismerőse és feljött velünk. Pezsgő+bomba és vízipipa következett (mandarinos cuccal) :D. Tök jó volt mert több órán át beszélgettünk amikor arra gondoltam, hogy Neonál fogok aludni és onnan megyek munkába majd, hiszen tök jól éreztem magamat :D. A lánynak volt barátja, nevezetesen egy informatikus akiről kiderült hogy óriás és nem utolsó sorban zsonglőr, itt már kezdtem érezni az este előszelét :D. Elindultunk hozzájuk és bevásároltunk egy halom piát, ahol a pénztáros elkérte a személyimet, kisebb anyázás és idegrohamok közt basztam oda a nőnek aki megpróbált kioktatni a helyes viselkedés kultúrájáról , de kb. kiröhögtem. Észrevettem, hogy a társaságban én voltam az aki mindig morgott, felbaszta magát és idegeskedett :D. Neo amúgy majdnem úgy néz ki mint egy lány, a rasztája derékig ér és sminkeli magát. XD Na de vissza térve bementünk egy lakótelepre ahol felelevenedett a régi lakótelepi feeling és volt minden ami kell:

-szocreál fodrászszalon
-bokorban hugyozó cigánygyerek

-és a tipikus várakozás valakire tömegesen :D (tudjátok amikor 4-en 1 valakire vártok a ház aljában...wááááá)


Ezek után egy irodában ültünk és beszélgettünk majd pár óra után vissza indultunk. Idő közben Neo lakótársa is hozzánk csapódott aki agrármérnök és hivatásos vadász ezek mellett csupán 20 éves. Itt már jött az a plusz hozzá hogy erős tájszólással beszélt (direkt) és úgy nézett ik mint az Open stage énekese :D

Open Stage (aki nem ismerné)



Nem elég hogy úgy nézett ki de utánozta is. Flip-flopban mászkált és virágos gatyában, nagyon vad volt mellettünk. Vissza mentünk a lakásba és orvul letusoltam, loptam Neotól alsógatyát és "otthonkát,, is :D. Majd elkezdtünk vacsorázni, inni vízipipázni minek a vége az lett hogy lementünk a rakpartra inni (ilyen magas beton izén ültünk ami keskeny volt és kb majdnem mindig leestünk) majd az üveg újabb pezsgő és Martini után rizzsel teletömött zoknikkal zsonglőrködtünk az esőben. Ez annyira durva hogy ÉN aki senki sem megy sehova, antiszociális furkó egy nap alatt megismer 4 embert és rizses zoknival játszik, hogy ihaj. Voltak egész mély beszélgetések de sok faszság is. PL a srác mesélte, hogy zsebpénzt böllérkedésből szerez és másnaposan egyszer tele hányt egy disznót amikor felnyitotta :D !!!!!! De ahogy elmesélte azon a hangon és kiejtéssel egyszerűen zseniális volt (nem utolsó sorban egy szüret alatt belefostak a taposós szőlőbe meg ilyenek XD) . Mivel a szúnyog sziget közelében voltunk kitaláltuk menjünk már fel a hídra, minek a vége az lett, hogy a szigeten botorkáltunk, elsüllyedtünk a mocsárban, hallucináltunk mindenféle szellemeket amik az életünkre törtek (nevezetesen egy házban égett alak meg egy kutya) és kiderült az is miért kapta a sziget ezt a fasza kis nevet. Amint a lábamat a szigetre tettem úgy éreztem marcangolják a dögök, de én annyira nem jártam rosszul mert a többieket jobban szerették. Engem egy normális szúnyog kb kikerül (igen már többször is láttam :D) tehát fél órás káromkodós csapkodós sötétben való botorka után hazamentünk, de nem ment könnyen mert nekünk jött egy kóbor kutya XD. Végül fent ittunk úgy, hogy a srác 5-kor kellett hogy keljen így nem feküdt le és úgy ment dolgozni egy 24 órázás és 2 óra délutáni pihenő után :D. Mi Neoval egy ágyban aludtunk. Nem volt hajlandó lemosni a festéket a pofájáról pedig rimánkodtam neki sőt még horkolt is. Én nem tudtam aludni mert túl sok volt a fény és a hang (otthon redőny és füldugót használok) így a tetemes mennyiségű pezsgő+bomba kombináció elfogyasztása után fosással ütöttem el az időt (jobb híján XD). Aludtam 2 órát összesen majd keltünk és bementem dolgozni. Az egészben a poén az volt hogy reggel valami nyílászárós keltett minket és a szerencsétlen állat két fémezetlen fiút látott az egyiket kisminkelve szétkenődött fejjel, tuti meglehetett a véleménye. Neo párszor megfogdosta a kezemet meg ilyenek, de nem vettem magamra XD. Mikor már ettünk egy újabb srác csöngetett így a megismert emberek száma 5-re nőtt, elkísértek Neoval dolgozni, ahol az egész napot végigémelyegtem és fostam mert sikerült még egy energia italt benyomnom és romlott kaját ettem :D.

Estére már a túléléssel küszködtem amikor kiléptem és Neoék ott voltak az ajtóban!!! :D Kurva jól esett elkísértek az utam 90%-ig. Ez a másfél nap nagyon jó volt, mert rengeteg új embert ismertem meg akik más stílusúak de tök jó arcok pedig lehet amúgy az életben simán elmennék mellettük. Sohasem tudhatjuk ki milyen ember a kinézete ellenére ezt tutira állíthatom nektek. Nagyon úgy néz ki hogy pénteken is Neonál alszok amiről majd beszámolok, ha ez tetszett bár az cifrább lesz mert szombat este előreláthatóan másnaposan színházba megyek XD. Jut eszembe: Tönkre tettünk egy dorombot, amikor a Dallast és a szupermáriót játszottuk el rajta és majdnem kivertem a fogamat vele. XD

Neo tök jó vendéglátó, önzetlen és aranyos, tuti majd sokszor meglátogatom őt, na meg majd hozzám is átugrik valamikor! (akkor remélem már Ő ír beszámolót XD)

38 megjegyzés:

  1. Jó lehetett :D
    Amúgy mit fogsz a színházban nézni?

    VálaszTörlés
  2. :D ááááá..
    de jó volt valakiknek, én alig tudtam vmi értelmeset csinálni tegnap T.T
    Másik beszámoló is jöhet, ezen röhögtem^^

    VálaszTörlés
  3. =) Jaj,de édes! Örülök Nektek!!!

    VálaszTörlés
  4. ez tök jó lehetett :D
    de ez a fogalmazásmód XDDDD néhány helyen olyat felvisítottam.. :'DDDDD

    majd a pénteki beszámoló is jöhet (bár max vasárnap este tudom majd elolvasni a ballagás+esti bulizás+iszonyatos másnaposság miatt XD).

    VálaszTörlés
  5. -Fekete Retek:

    Vámpírok bálját :D

    -Madame curieuse:

    Na jól van! :D és csomó mindent ki kellett hagynom sajna, pedig voltak durva dolgok :(

    -Charlotte és Misu:

    igyekezni fogok :D

    VálaszTörlés
  6. *kereszt*
    "Ugyan már! Rám ez nem hat! Én zsidó vámpír vagyok! :D"
    énis meg akarom nézni egyszer xD

    VálaszTörlés
  7. Örülök hogy kezdtek összemelegedni :D
    és hogy oldódott az antiszociális éned :) pussz

    VálaszTörlés
  8. -Misu:

    Majd írok róla milyen volt!

    -Ms.Rat:

    Hehe, köszi X'D

    VálaszTörlés
  9. Mert erre az oldalra nem kerülhetnek fel durva dolgok :D de gondolom másfajta ok miatt..

    VálaszTörlés
  10. nekem a durva dolgokról olyan nem kislányhoz illő gondolatok jutnak eszembe :( :'D

    VálaszTörlés
  11. -Misu és Madame:

    Komolyabb személyesebb beszélgetéseket értettem alatta ;)

    VálaszTörlés
  12. Basszus elfelejtettem mondani 14.-én , hogy Boldog Negyedik Hónapot! :)

    u.i.:
    Várom a következő beszámolót! =)

    VálaszTörlés
  13. Káin

    xD

    jó volt :D

    egyébként programozó akit infósnak írtál és nem erdőmérnök vagy mi a fasz amit írtál a lakótársamra, hanem biztonsági és vagyonőr és hivatásos vadász..teccikérteni?? :D

    sorry-néha horkolok állítólag :D

    és van vagy 80 csípés a lábamon..

    tegnap is faszás volt, kacsáztunk a híd alatt :D mármint kavicsokkal :D:D

    jah és a kínais sztoriból kihagytad, hogy bejött a feka ubuntu csávó, és neki meg jó kaját adott elsőre pedig egy büdös szót sem beszéltek :D:D

    jó kis este volt, n sem gondoltam, hogy ennyi faszságot csinálunk, mert ugye az volt hogy 2-en leszünk :D:D azt hittem feszélyezve leszel ennyi ember között mert én az lettem volna..OK a következőről majd én írok, de kurvajót röhögtem ahogy leírtad :D "fosással ütöttem el az időt" ez mekkora :D:D

    (L)

    jó volt elázni is tegyük hozzá :D

    a rizses szar, azt meg gyakorló poinak hívják :D:D

    XD

    VálaszTörlés
  14. és és kihagytad, hogy mindenhová kézen fogva mentünk XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

    majdnem úgy nézek ki mint egy lány :D:D:D te farok x"D

    VálaszTörlés
  15. jahh és smink..nem is tudom ki kérte kölcsön a fekete tust :D:D és ki felejtette nálunk a hajlakkját..


    te buzi

    XD

    VálaszTörlés
  16. -Neo:

    JÓVAMMÁ BAZDMEG JÓVANMÁ' XDDDDD

    VálaszTörlés
  17. Káin, Neo:

    xD :D =)

    VálaszTörlés
  18. LOLLL és ILMAO XDD
    hogy mik nem derülnek ki...

    VálaszTörlés
  19. wáá x"D ezek azért fontos információk Káin, nem kellett volna elhallgatni XD

    Neo:
    "és és kihagytad, hogy mindenhová kézen fogva mentünk"
    ez komooly?? *-* decukik lehettetek ._. ♥

    VálaszTörlés
  20. Neo kellett neked pletykálkodnod XDDDD ~süllyed~

    AKKOR MÁR SOKAT ITTAM! ÉS NEO SIMOGATTA A TENYEREMET ÉS JÁTSZOTT AZ UJJAIMMAL! >_<

    VálaszTörlés
  21. Bazz.. :D mér van az, h mindig ha ide tévedek szakadok?? XDD
    És még te ittál sokat? :)

    VálaszTörlés
  22. Káin

    :D

    ^^

    fasza kis nap volt..:F

    Azt is kihagytad, hogy tőlem kértél fésűt...XDDD
    ..meg hogy kiborítottam a 2. üveg pezsgőt mert szarul nyitottam ki :D
    Másnap meg pudingot zabáltunk kakaóskaláccsal reggelire :D MEG ÁÁÁÁÁÁÁÁ a játszósruhád amit ketten dobtunk neked össze a partra XD xDDDDDD hey yamman! Tomi gatyájának az egyik lábszárába belefért a kígyófi gyíktested :D:D:D

    (L)

    VálaszTörlés
  23. Káin:
    nem kell süllyedned, én ballagás után este smároltam a legjobb bnőmmel :D xD ő volt a 3. lány akivel smároltam eddigi életembe. a fiúk nagyon le vannak maradva :'D

    de baszus itt vigyorgok egy fél órája :D megyek Bp-re paparazzónak XD ♥

    VálaszTörlés
  24. Gyerekek, édesek vagytok ♥ XD egyszer nem akartok bevenni a buliba? xDDD
    Neo, amugy eszméletlenül jó az új képed is ^^ <3

    VálaszTörlés
  25. -Neo:

    Na mi van már a nettel?????

    Hallod írd meg a Te verziódat! :D Én csomó mindent kihagytam T_T

    -Mai és Misu:

    LOL na majd még találkozunk hogy leírhassuk nektek, hogy mi volt :D

    -

    VálaszTörlés
  26. Wááá, kérekszépen még ilyen kis elhallgatott, kulcsfontosságú részleteket!!!8-)
    "játszósruha" :D
    "simogatta a tenyeremet és játszott az ujjaimmal" xD De édes!

    VálaszTörlés
  27. Biztos h csk 1.5 napot töltöttetek 1ütt?? :DD
    Több szempontú történeteket meg loveolom ;) jöhet!! bár így commentekből is összejön :D

    VálaszTörlés
  28. bakker XD elküldtem bnőmnek a linket a kommentekkel :D szerinte ha valaki a másik ujjaival játszik, az le akar feküdni vele. :D nem hiszek benne de jót röhögtem :'DDDD

    VálaszTörlés
  29. :D:D

    Csak jól esett simogatni a kezed te pöcs.

    hát...nagyjából leírtál majdnem mindent..mondjuk én lelkizősebben írtam volna le akkor..:D:D hogy pl Káin lágyan hunyorított amikor a szemébe tűzött a nap, vagy hangosan kacagott ahogyan a híd lábánál ülve iszogattunk, lábait felhúzta és török ülésben nevetett tovább..:D mert én buzi vagyok és buzisan írnám :D meg amúgy is megkaptam milyen csöndes vagyok..én inkább figyeltem rád ^_^

    VálaszTörlés
  30. -Neo:

    Mégsem velem jöttél össze hanem egy jánnyal :DDDDD

    VálaszTörlés
  31. x'DDDDDD basszus én ezt miért csak most vettem észre >.<" nyehheee

    VálaszTörlés
  32. Káin te a barátom vagy és az mindennél többet jelent hogy basszalak szájba :P

    Láwolom a fosódat chillis-borsos flip-flop papuccsal :D:D

    ^^ (L)

    VálaszTörlés
  33. -Neo:

    ~tartja neki~

    Na mi van már a nettel???? TT_TT

    VálaszTörlés
  34. Káin

    Anettel?? :D:D
    ( ő amúgy egy nagyon régi barátnőm, mármint nem úgy hanem jóbarátom barátnőm..na mindegy csak ezt mindig ellövöm..:P)

    Nemtom Zsóti bazdmeg egy hete nem jön a pénzéért...-.- olyan kókler, hogy még a saját pénze sem érdekli hogy csessze szájba..nekünk meg nem kéne elbaszni az arra elrakott pénzt...-.- csak így fos, legalább venné el vinné el..én hívogattam, azt mondta majd hív a héten de már csüt. van...-.-

    VálaszTörlés
  35. -Neo:

    apám micsoda humorérzék! ~megy és felvágja az ereit ~

    XD

    A kurva anyját már Zsótinak bazdmeg most már tényleg >_<

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: