2010. június 20., vasárnap

Káin: Father Tucker the child fucker az-az Pedofil papok II.

Nos tegnap beszélgettem pár olvasóval és kérték írjak komolyabb témákról mint régen. Eleget gondolkodtam az éjjel a dolgon. Úgy voltam vele (az Istenes cikk után) hogy nem fogok sőt megvárom Neot és lehet kilépek, az utóbbit még mindig fontolgatom mert fölöslegesnek érzem a munkámat, főleg hogy pár olvasó direkt nem ír megjegyzést a cikkeim alá (észrevettem mert nem vagyok vak, hú de kibasztatok velem vázze' :D) és ez is csak azt bizonyítja hogy kb a fele olvasó azt sem értette miről van szó és mit magyarázok itt lassan több mint negyed éve. Viszont a blog arculata kissé megcsömörlött, valóban nem olyan mint régen, ezért amíg vagyok próbálok úgy tenni mintha nem történt volna semmi és próbálok olyan témákat hozni mint régen, bár nehezemre esik. Neo amúgy már intézi a netet (tudják az albérletben ahol lakik csinált a csávó 100.000-res elmaradást és ez nem a nevet hanem a lakást terheli így próbálják elérni hogy fizesse ki mert addig nem tudnak netezni >_<). Most a mai cikkben folytatom a pedofil papos cikksorozatot, ami végül is különböző ügyeket göngyölít majd fel a témában. Rengeteg cikket néztem végig és sokat is keresgéltem, azt hiszem 4-5 részere is kinőheti magát a dolog, mert sajnos annyi ilyen történettel találkoztam hogy ihaj. :-s Ismét elismételem mint az első cikk elején: ez nem támadás a keresztényekre hanem tények közlése, nem "fikázok,, egy vallást sem csak leírok megtörtént eseményeket és levonom a konklúziót. Aki pedig értelmes ember tudni fogja hitnek és Istennek nincs köze nincs a pedofil papokhoz, tehát a felháborodást amit kiváltok az valószínűleg egy kevésbé okos ember reakciója lehet csak. Na nem is húzom tovább az időt, el is kezdem...
A pedofília vizsgálata

Már volt róla szó, hogy mitől lehet, de úgy gondoltam alaposabban is utána nézek, hátha kiderül valami fontos ezzel kapcsolatban. az tény hogy a világon mindennek köze van a pedofíliához,a schoolgirl fetish a modell lányok akik gyermekalkatúak,a vékony és törékeny lányok szeretete, a sok fiatal lányos pornó mind arra utal hogy az emberekben alapjáraton van hajlam a pedofíliára. Muzulmánoknál gyakran adnak férjhez 12-13 éves kislányokat amit helyesnek látnak és csak az utóbbi években kezdet a kislányok elszökni és bírósághoz fordulni a jogikért, így még rengeteg helyen nincs szabályozva a korhatár és anno írtam cikket a Holland pedofil pártról is, azt meg tudjátok nézni ha érdekel titeket a téma.

Érdekes hogy az utóbbi években egyre csak nő a bűncselekmények száma és igen a pedofília pszichiátriai betegség!Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a pedofília pszichiátriai kórképnek tekinthető. A pedofília szó szerinti fordításban gyermekszeretetet jelent, a szakorvosok a szexuális preferencia zavarai közé sorolják, egyéb perverzióknak nevezett szexuális viselkedési zavarokkal együtt, mint például a fetisizmus, a kukkolás vagy az exhibicionizmus. Az Elmezavarok Diagnosztikai Kézikönyve ez alapján a pedofilt olyan felnőttnek tekinti, aki nemileg éretlen gyermekek iránt szexuálisan vonzódik vagy azokkal ilyen jellegű kapcsolatot létesít. A pedofil életkorát a orvosok minimálisan 16 évben, míg a megrontott gyermek életkorától számított korkülönbséget legalább 5 évben határozzák meg.

Most nem éppen a pedofil papokat érinti de nem csak férfiak szenvednek ettől az aberrációtól hanem nagy számban nők is. Pedofilok gyakorlatilag mindenfajta környezetben és bármilyen foglalkozásúak között akadhatnak, előszeretettel vállalva olyan munkaköröket, ahol gyermekekkel foglalkozhatnak. Az ebben a betegségben szenvedő páciens éppúgy lehet egyedül élő, mint családos, sőt akadnak, akiknek e kóros szexuális cselekedetei csak a saját gyermekeire korlátozódnak. Mások viszont főleg rokon, ismerős gyermekek, esetleg idegenek körében keresnek szexuális partnereket maguknak. A kizárólagos pedofilok csak gyermekekkel folytatnak nemi viszonyt, vannak azonban olyanok is, akik felnőttekkel is élnek szexuális életet, s csupán alkalmanként keresnek gyermekpartnert. Sőt van aki látens pedofil: alkohol és drog hatására jön elő a hajlam és a slussz poén: aki ilyen közeledést élt át nagy eséllyel lesz szintén "beteg,,.

-A betegségről:

Kényszeres szenvedélybetegség hiszen szexuális inger kizárólag prepubertáskorban lévő gyermekek iránt ébred bennük A kockázati tényező leggyakrabban a családban keresendő, ugyanis a sérelmeket 90%-ban családon belül szenvedik el a gyerekek. A pedofilokat általában szexuális fejlődésük során éri trauma, ennek hatására nem fejlődik ki a normális szexuális viselkedésük. Mivel éretlenek, a felnőttekre jellemző szexuális teljesítményre többnyire képtelenek lesznek, így állandóan csalódnak felnőtt kapcsolataikban. A nemileg éretlen személyekkel létesített viszonyban azonban nem lehet "leégni", ezért vonzódnak a gyermekekhez... A pedofília genetikailag nem öröklődő betegség, de a társadalmi és kulturális hatásoknak komoly szerepük van a kórkép kialakulásában és megnyilvánulásában, emellett az egyre erősödő médiahatás miatt a kórkép lassan "divattá" is válik. " A társadalom ugyanis túlszexualizált, a szex ömlik mindenhonnan, amivel párhuzamosan viszont az egyén egyre passzívabb a saját szexuális életében. Felmérések, kutatások bizonyítják, hogy az embereknek egyre kevesebb örömöt jelent a "megszokott" szexuális kapcsolat, ezért egyre inkább kialakul az a jelenség, amit szexuális unalomnak, a szexuális élet kiüresedésének nevezhetünk. A pedofília pedig itt jöhet a képbe, ugyanis egyesek a hajszolt újdonság keresése közben találhatnak rá erre a perverzióra. Bár szerintem a szado-mazochizmus és más egyéb is ezen okból fakad. anno egy kivillanó boka elég volt hogy zavarba ejtse a férfiakat ma meg a napilapokon csöcsök és pinák virítanak, egy csettintéssel lehet megkapni fiatalabbnál fiatalabb lányokat, nincs mi ami visszatartsa az embereket. Na meg menjünk fel myvipre ahol 13 éves kis kacatok és gorgók mutogatják a rózsaszín kis pinájukat. Érdekes még, hogy kis Balkáni hazánkban csak a fővárosban mintegy 9000 bűncselekményt derítettek fel tavaly, ami csaknem háromszorosa az egy évvel korábbinak.

A pedofilok zárkózott személyek, akik vágyaikkal nem léphetnek a nyilvánosság elé, így bűnös tevékenységüket titokban, az internetes csevegőszobákban és oldalakon űzik. Zárt levelezőlistákat, jelszóval védett honlapokat működtetnek, melyeken keresztül kapcsolatot tarthatnak, illetve képeket, videókat küldhetnek egymásnak. A pedofilok sajnos hatványozottan kihasználják a látszólagos névtelenséget, és így ismerkednek az interneten a gyerekekkel, akik tapasztalatlanságuk folytán elhiszik azt, amit nekik mondanak, írnak. Az érintett kiskorú ugyanis nem gondol arra, hogy a legtöbb pedofil tudatosan, előre felépített taktika alapján alakít ki magában egy virtuális személyiséget, ami eltakarja valódi énjét, és ezzel a virtuális személyiségével igyekszik kihasználni a gyermeki naivitást. A pedofil így először csak bizalmat ébreszt maga iránt, majd egyre jobban igyekszik a gyermeket vagy a fiatalt irányítani saját vágyai kiélése érdekében. Az internetes beszélgetések után pedig jön a személyes találkozó, amelynek során a fiatalkorú már sokszor megrontás sértettjévé is válhat. Ha lenne testvérem vagy gyerekem én pár közösségi oldalt pl tiltanék a gépén: chat.hu-n és myvipen hemzsegnek a pedofilok.

A gyermek szellemileg éretlen, nemisége formálódó, szexualitása kialakulatlan, ezért nem képes helyesen értékelni a szexualitást. Az ekkor történő pedofil ráhatás (erőszak, késztetés) a gyermekek testi és szellemi fejlődését ezért negatívan befolyásolhatja. Ezenfelül a gyermekkori rossz élmény hatására a szexuális életről való felfogásuk, szexuális viselkedésük is jelentősen módosul. A pedofil által szexuálisan bántalmazott gyerek ugyanis sajnos túl korán, fájdalmasan és torzan találkozik a testi szerelemmel, ezért a saját testéhez és szexualitáshoz való viszonya is eltorzul. A testi és érzelmi biztonság minden ember számára alapvető fontosságú, de a pedofil által megrontott gyerekeknél ez is komoly veszélybe kerül.

-A pedofília kezelése:

A betegség terápiás kezelése azért is nagyon nehéz, mert semmilyen aberrációval, így a pedofíliával sem fordulnak pszichiáterhez a betegek. Ráadásul a komplex pszichoterápiás módszerekkel kezelt páciensek közül is nagyon sok a visszaeső, aki a kórház elhagyása után újra "elkezdi" a pedofil magatartást. Egyre több jel utal azonban arra, hogy az agy egyes területeinek eltérései valóban jelentős mértékben hozzájárulnak a gyerekek iránti szexuális vonzalom kialakulásához. A Yale Egyetem kutatócsoportjának fMRI-vizsgálatsorozata elsőként adott közvetlen bizonyítékot arra, hogy a pedofília a páciensek gondolati sémáinak különbözőségéből adódik (a funkcionális mágneses rezonancia vizsgálat az agyi véráramlás ábrázolása alapján képes kimuatatni egy adott agyterület aktivitásának mértékét.) A szakemberek kimutatták ugyanis, hogy a pedofil hajlamokkal bíró betegek agyában a hormonkibocsátásért is felelős hipotalamusz (vagyis a köztiagy talamusz alatti részén található mirigy) kevésbé volt aktív a felnőttekről készült pornográf tartalmak - fényépek, újságok, videófilmek - láttán, mint a kísérletben résztvevő más önkénteseknél. Az is kiderült, hogy minél markánsabban volt jelen a pedofil magatartás, annál kisebb aktivitás volt kimutatható az agy elülső agykérgi részében. A kutatás vezetője, Dr. Georg Northoff úgy véli, eredményeik a pedofília neurobiológiájának, idegrendszeri felépítésének és működésének megállapításához vezető első lépcsőt jelentik, ami nagyban hozzájárulhat a rendellenesség megszüntetését célzó új és hatékony gyógyszeres terápiák kifejlesztéséhez.

Cölibátus és pedofília

Én úgy véltem már az első részben is, hogy a pedofília egyik oka a cölibátus is lehet de mivel pszichiátriai betegség nem tudhatjuk biztosan. Ha azt a teóriát vesszük hogy nem felelnek meg egy felnőtt nőnek és a gyerekek felé fordulnak mert azok az elérhetőek akkor logikusan működik a dolog, de ha a kutatásokat vesszük akkor a papunk már eleve pedofil volt. Érdekes, hogy a protestáns lelkészek nagy része házas, mégis jóval gyakoribb náluk a pedofília, mint a katolikusoknál.

A Vatikán botrányoktól hangos. Az elmúlt években napvilágra kerültek korábbi pedofil-ügyek Írországban, Németországban, Svájcban és Ausztriában is. A sajtó újra tele azzal a véleménnyel, hogy az ilyen szexuális bűncselekmények valódi okai a cölibátus és más „idejétmúlt” intézmények. Az egyháznak meg kellene újulnia, nyitnia kéne a világ felé – vélik sokan. Az elmúlt években több átfogó vizsgálat is napvilágot látott a papok által elkövetett szexuális bűncselekményekről. Az egyik legjelentősebbet az Egyesült Államokba végezték az amerikai püspökök megrendelésére, egy másikat nemrég pedig az ír kormány megbízásából csináltak. Ezek szerint a sajtó és a valóságnak köze sincs egymáshoz (mivel a sajtó szerint a cölibátus az oka).

Érdemes összevetni az eredményeket a protestáns adatokkal is. Jól látható ugyanis, hogy a katolikus egyházban jelentősen kisebb arányban fordult elő a pedofília, mint a protestánsoknál. A protestáns lelkészek nagy része pedig házas! De az összehasonlító kutatások arra is rámutatnak, hogy a pedofília korántsem egyházi kérdés: minden olyan közösségben jelen van legalább ilyen arányban, ahol gyerekekkel foglalkoznak.A pedofília oka tehát nem a cölibátus... HANEM A GYEREKEK! XD A pápa szerint a mostanában fellépett tolerancia és túlzottan elnéző magatartás az oka. Úgy gondolják, ha több tiltás lenne akkor nem lenne pedofília sem. Én nem hinném, hogy ez lenne a megoldás . Minden esetre a cikkfolytatása következik, valamikor....

41 megjegyzés:

  1. Ez érdekes cikk lett és tetszik hogy most nem kizárólag a papokról volt szó hanem mindenről aminek köze van a pedofíliához.
    Amúgy ha ez a téma szóba kerül akkor mindig a férfiakra gondolnak pedig bizony nők között is előfordulnak a torz lelkűek elég szép számmal XD

    Az egyház meg nem hinném hogy valaha is megújulna mivel eléggé konzervatív felfogásúak és agyilag beszűkültek...
    Talán majd pár száz év múlva jön egy kis apró változás XD

    Egyébként én nem bojkottálom a cikkeidet,de ha esetleg nem írtam volna az azért van mert egy lusta dög vagyok kérem szépen :DDD

    VálaszTörlés
  2. Szép munka! :) Nekem is tetszett, h több szempontból lett vizsgálva a téma. Terápiás kezelés?...cöh, nem hiszem, h valaha is érnek el vele sikert.
    A tortilla-s kép meg üt :D

    VálaszTörlés
  3. Nem hiszem el, hogy pszichológiai tesztekkel ne lehetne valahogy szűrni, hogy milyen emberek foglalkozzanak a gyerekekkel. Óvónők, tanítóbácsik, orvosok - minden hasonlóan szociális foglalkozást komoly személyiségteszthez kellene kötni. A gond, hogy akkor is megmaradnak még a perverz apukák, anyukák, nagybácsik, nagynénik. Szomorú dolog ez, hogy pont azok használják ki a gyerekeket, akikben megbíznak. :( De a szülőket se értem... Ha lenne gyerekem, bizonyos korhatár alatt tuti nem engedném felügyelet nélkül netezni. Saját gépet akar meg webcamet? Fenét, kap helyette könyveket meg társast, amivel én is szívesen játszom. :D

    VálaszTörlés
  4. -Skinny Sixx :

    Ja úgy gondoltam írok róla alapból, hogy tudjuk kb mik a tényezői.

    Az egyház amúgy az újulást úgy gondolta hogy még konzervatívabbnak kéne lennie és akkor nem lenne pedofília amit nehezen tudok elképzelni. Mert szerintem a tiltás még inkább meghozná jobban a kedvet...

    Tudom és nem is rád gondoltam! :D

    - Madame Curieuse:

    Én sem hinném amúgy.

    -Misantrophe Mandy :

    De lehet, az agyuk kémiája más. :-s

    Ja kb 18 éves korától net vagy 16... nekem tönkre tette az életemet a cyber világ eléggé...

    VálaszTörlés
  5. Káin:

    "Mert szerintem a tiltás még inkább meghozná jobban a kedvet..."


    Bizony ahogy mondod hazudni tanít aki tiltással nevel! Az egyházat sem értem és soha nem is fogom hogy mi alapján hoznak meg szarabbnál szarabb döntéseket:S
    A cyber térben is sok a pedo ez tény,de olvastam nemrég egy cikket amiben azt írták hogy valami titkos szolgálathoz hasonló szervezet állítólag azt is nézi hogy az emberek a neten milyen szavakra keresnek rá és hogy milyen betűket nyomnak le a billentyűn!!! Tehát így faszán ki lehet azokat szúrni akik mondjuk napi 300 alkalommal a gyerekpornó szót gépelik be:DDD

    VálaszTörlés
  6. :D
    kár, h itt nem lehet like-olni a commenteket :P

    VálaszTörlés
  7. -Skinny:

    Egyet értek az idézettel nagyon is.

    Igen figyelik, elég durva. A telefonokat is lehallgatják meg mindent.

    -Madame:

    Hogy értve? XD

    VálaszTörlés
  8. az első mondataidhoz szeretnék hozzászólni most:
    Káin szerintem nem azokkal kellene foglalkoznod, akik nem írnak kommentet már az oldalon a cikkekhez, hanem azokkal, akik még itt vannak, és akik erre tévednek és itt maradnak.
    sőt amiatt, mert vannak, akik nem értik azt, amit írsz, nem kellene kilépned! én spec. nagyon szeretem a komolyabb cikkeid, a káin szavait pl. az egy más dolog, hogy nem tudok hozzászólni, mert nincs olyan tapasztalatom, vagy mert egyszerűen nincs hozzáfűznivalóm. ettől függetlenül felfogom, értem és élvezem olvasni.
    többek között én is ritkán írok kommentet, de ha lenne időm, megtenném, és követném a hozzászólásokat. csak sajna annyira le vagyok foglalva mindenféle dologgal, hogy nem tudom követni a rengeteg dolgot. :(

    szóval Káin ne búslakodj! jó cikkeid vannak! és ki nelépj, mert, mert búúúú! :( hiányoznál a csapatból! nah..:D:D

    VálaszTörlés
  9. Káin:...ezekszerint nincs facebook.od mi? :D

    VálaszTörlés
  10. A pedofíliával szerencsére még nem találkoztam, de szexuális torzulással annál inkább. vagy csak szerintem nem normális dolog ha a hímnemű osztálytársaim (háháá már csak VOLT osztálytársak) egymás seggét fogdossák, meg nadrágon keresztül ujjazzák egymást? arról nem is beszélve hogy dugást imitálnak folyton, de olyan intenzíven hogy a farkuk feláll rá (saját két szememmel láttam) XD a legrosszabb hogy mindezt menőnek gondolják :S de ha tényleg melegek lennének, akkor meg nem kéne az orrunk alá dörgölni (mondjuk én személy szerint annyira túlzottan nem bánnám dehát a fanfic után gondolom tudjátok milyen elvetemült vagyok XD).
    am nemcsak az osztály ilyen, hanem a tavalyi nyolcadikosok is ilyenek voltak, meg most a hetedikesek is csinálják. hozzáteszem a város legelitebb sulijába járok XD
    de lehet én beszélek megint hülyeségeket, de sztem ez nem normális dolog :S

    SunnyGirl:
    egyetértek :)

    Káin:
    Légyszi ne lépj ki.*könyörgő kiskutyaszemek* tudom sok hülyeséget írkálok a kommentekbe, meg minden, meg lehet hogy egy csomó mindent nem értek meg a gyermeki agyammal, de hidd el, törekszek rá. tudom nem elég de amit tudok megteszek hogy megértsem.
    és búúú. hiányoznál :( nélküled nem lenne teljes az oldal. te vagy az alapja, mint a kártyavárnak az egyik tartódarabja. kivennénk téged ebből a kártyavárból, összedőlne az egész. lesz jobb is az oldal hangulata, csak most ilyen ingadozás van. :/
    légyszi maradj *-*
    (tudom pont én beszélek, aki az ostobaságával elkezdte ezt az egész kalamajkát..)

    na már megint szófostam~

    VálaszTörlés
  11. Misu:

    Hidd el itt nem veled van a probléma és még csak nem is azokkal akik ezt művelik hanem a médiával! Manapság ők szugerálják a fiatal korosztályt lásd emo nevezetű járvány...
    Emlékszem amikor én voltam nyolcadikos 2004-ben akkor mi még a lányokat hajkurásztuk és velük csináltunk hasonló dolgokat nem pedig az azonos neműekkel:DDD

    VálaszTörlés
  12. Misu: gáz, nem gáz, ha kikerülnek a suliból ezek a srácok úgyis rájönnek, h nem normálisak :D -és itt arra gondolok h mások előtt teszik az agyukat-

    VálaszTörlés
  13. Íhh, ez meglepett! Mármint, hogy a házas-protestáns lelkészek között több a pedofil.Az a baj, hogy nem lehet mindenkit ellenőrizni...aki papnak megy, arról feltételezik, hogy "jámbor lelkű" és nem fog senkit sem bántani, főleg nem gyermekeket.Azaz érdekes a dologban, hogy ilyen pedofil ügyekről csak most lehet hallani, mintha régen nem lett volna ennyi;(vagy csak nem derült ki).A média+ az internet tuti, hogy benne van a dologban...Nem tudom, hogy hogyan lehetne a pedofíliát kivédeni.:-s Azzal nem megyünk sokra, hogy ujjal mutogatunk a pedofilokra és jelen esetben az egyházra.Bár ha valaki az én gyerekemhez érne hozzá,nem tudom mit csinálnék vele. (de pontosan tudom...)

    Mondanom se kell ugyebár, hogy igen jó cikk lett! Látod pont EZ hiányzott!!

    És már egymilliószor elmondtam én is, meg mások is,de annyiszor fogom ismételgetni amíg bele nem ég a retinádba: NE HAGYD ABBA!!!
    Mégha néhányan nem is írnak azok közül, akik régen írtak, nagyon sokan itt vagyunk, akik olvasnak és kommentelnek. Az is lehet, hogy majd ők újra írni fognak ha látják, hogy hiányolva vannak. :)

    De komolyan Káin én tényleg félek, hogy eltűnsz és nem leszel többé...;(
    *ne hagyj itt....minket.....*

    VálaszTörlés
  14. Énkérekelnézést megint regényt írtam.

    VálaszTörlés
  15. Káin

    fasza lett! ^^

    Mellesleg ezt mondtam is neked, hogy ne azokhoz az emberekhez mérd magad....-.-

    Nehogymáá a nyuszi vigye a puskát! :D
    szarjad le.

    és tényleg azokkal foglalkozz, akik itt vannak minden nap neked, ne azokkal akik nincsenek..kutyád macskád nem az úgyhogy szard le! :D

    Láwollak pöcsös!

    Jahh és ma jön Zsóti, holnap írok hogy mi lett :D

    VálaszTörlés
  16. Én is örülök ennek a cikknek és ,hogy nem csak papokról hanem mindenről szó eset ami ezt kiváltja.

    Persze , hogy nem csak papok pedofilok csak náluk robbant ki ez az egész ügy. De félek bele gondolni mennyi torz emberke nevelkedett fel miattuk. (és ez mekkora hülyeség már , hogy a gyerekek tehetnek róla pfff)

    Még annyit , hogy én örülnék egy normál szexuális kapcsolathoz , mert már nincs egy ideje...XD

    Cölibátusról meg annyit , hogy néha nem árt , nem életed végéig , de pl én is ebbe vagyok , mert elszaladt velem a ló és kitűztem egy időt amit rem be is tok tartani még 3 hónap... Kb így lesz fél év. És hát ha megismerkedek ez idő alatt valakivel aki nem csak szexet akar :) az jó volna.

    Köszönjük a cikket :)

    VálaszTörlés
  17. Nagyon jó cikk lett!
    Külön köszönet azért, hogy körüljártad a cölibátus kérdéskörét is :)
    Nagyon korrekt lett, minden elismerésem.
    Egyébként meg már hogyne lenne érdemes írnod, hogy lenne fölösleges, nézd meg most is százan kérlelnek hogy maradj!

    VálaszTörlés
  18. -Mindenki:

    Hú ha hazajöttem ide majd reagálok csak már nincs időm!!!!

    VálaszTörlés
  19. Én azon akadtam fenn, hogy a pedofilok hogy képesek családtagok/ismerősök gyerekeit molesztálni. o_O
    Na meg a myvippes kislányok akik önszántukból pózoltak egy szál tangában, meg chates találkákra járnak 12 évesen... a szüleit lőném agyon mindnek. ^^

    VálaszTörlés
  20. Szerintem azok valószínűleg nem tudják a gyerekükről...

    VálaszTörlés
  21. Azon gondolkodtam, h elsősorban a szülő a hibás, mert ha vennék a fáradságot és elmagyaráznák a drága gyerekeiknek h ez meg ez van, figyelj erre meg arra, máris kevesebb pedofil bűncselekmény lenne. (Persze most nem azokra gondolok akik családon belül szenvedik el, hanem akik interneten beszélgetnek, netalántán még találkoznak is velük).
    Szerintem egy 12-13 éves gyerek már felfogja/felfogná.

    Csatlakozom, a tiltás nem old meg semmit, sőt...az elmének nem lehet tiltani, nem úgy van programozva:)

    Charlottehoz csatlakozva én is tovább égetem a retinád eme üzenettel:P : NE HAGYD ABBA!! ^^

    És ismét egy nagyon "fincsi" kis cikket hoztál össze. :)

    VálaszTörlés
  22. Káin:
    Látod milyen aktív lettem >.< csak a Te kedvedért :D :P még a lustaságom is legyűröm

    VálaszTörlés
  23. "A pedofíliával szerencsére még nem találkoztam[...] "

    Olá. O_O ezt alaposan elkiabáltam >_<"
    ma meg volt az első ilyen élményem (2 bnőmnek is). na nem kell mindjárt dugásra gondolni. annyi volt hogy egy 60 év körüli fószer elcsórta a cipőmet miközben én csocsóztam (levettem mert törte a lábamat>.<), és vagy 10 percig próbáltam visszakönyörögni, és a végén egy ölelésért cserébe visszakaptam. A SAJÁT CIPŐMET BAZDMEG!!! >_<""" az a fasz meg úgy megszorította a seggemet. meg az egyik bnőmét is. a másikat meg megpróbálta lesmárolni!!! abból annyi lett hogy szájrapuszi, mivel bnőm összeszorította a száját. meg ölelgetett minket, mi meg a sokktól sikítani nem tudtunk se semmit.
    olyan szar volt. bocsi ezt muszáj volt kiírnom magamból >_<""

    VálaszTörlés
  24. Meg kellett volna rugdosni a vén kéjencet. >.<

    VálaszTörlés
  25. így utólag én is azt tettem volna de akkor le voltam sokkolva, és csak kapaszkodni tudtam bnőmbe. O_O

    VálaszTörlés
  26. Misu-chan:

    Uhhh:( Basszus. :-s Ez nagyon durva...És nem volt veletek/körülöttetek senki sem,úgy értem idősebb vki, aki elküldte volna a hapsit jó messzire???Tényleg meg kellett volna rugdosni.

    Remélem hamar megnyugszol.

    VálaszTörlés
  27. hát, a pasas elég zsíros (milliomos), és asszem vmi köze van a kocsmához, úgyhogy nemnagyon akartunk szólni senkinek. leöblítettük pár sörrel, elmentünk és oldottuk a feszültséget.
    nagyjából már megnyugodtam, de a kocsmát egy időre sztem elkerülöm.

    VálaszTörlés
  28. -Sunnygirl:

    búúúú nagyon kedves vagy! (L)

    -Madame Curieuse :

    Nincs Facebookom XD

    -Misu:

    Búúúúúú

    De ez a dörgölés bazdmeg O__o" Én ilyennel nem találkoztam a suliban ....

    Mikor volt ez az öregemberes dolog? O__O

    -Charlotte :

    Én is kinyírnám hidd el. Erre a témára nagyon harapok. Örülök, ha tetszett a cikk! ^^

    Búúú ne megyek el, na! ~ígér~

    -Neo:

    Jó érted, csak szar egy kicsit. Má jó lenne ha lenne neted, főleg azért mert 10 napra eltűnök lehet a következő hónapban!

    -Black Butterfly.

    Igen szerettem volna általánosságban is írni róla, hogy legyen egy alapja az egésznek.

    Miért, mi történt? O__o"

    -Kaedrin:

    Igyekeztem! Örülök, ha tetszett! ^_^ és köszi!

    -ketszi:

    Én is így érzek.

    -Ms.Rat :

    Ezzel egyetértek. Én tuti teletömném a gyerek fejét és nem azzal, hogy idegenekkel ne állj szóba.... pfff. Jó rémtörténeteket mesélnék megcsonkított megerőszakolt gyerekekről :D

    Örülök, hogy aktív vagy XD

    VálaszTörlés
  29. Misu: Basszus...kellemetlen helyzet, ha ő a tulaj, de ez mindenen túlmegy!! :( *ölel

    Káin: Ha 1 cikk tetszik itt is lehet jelölni, h: tetszik, na facebook-on meg a commenteket is lehet jelölni, mint: like :)

    VálaszTörlés
  30. Káin:
    Hát az történt , hogy megműtöttek ( ezt régebben már kiveséztük) és azóta valahogy nem vágyom futó kalandra... És kíváncsi vagyok meddig bírom.
    Meg még folyamatban van a HPV elleni védőoltásom és addig nem is szeretnék.(még van 2 oltás) Csak ennyi történt XD

    VálaszTörlés
  31. -Black Butterfly:

    Hát igen az ember csakis a saját hibáiból tanul....

    VálaszTörlés
  32. Káin:

    Jujjdejóóóó.(hogy maradsz) =) <3

    Misu-chan:

    Vissza ne menjetek oda!!!Max. valami izompacsirta legényekkel!

    VálaszTörlés
  33. Káin:
    Köszönjük!!(megérte az a sok győzködés^^)<3

    Misu:
    :S Jézusom! Tudom milyen szar érzés :(
    Nemrég mikor vártam a metrót, egy fasz odasomfordált mellém és elég fura mód végignézett rajtam és, habár ez csak utólag jutott el a tudatomig de a seggemet eléggé megszorongatta :S...és köpni nyelni se tudtam basszameg...utána meg magamra voltam mérges h miért nem...?
    Remélem többet így nem jársz senkivel:S

    VálaszTörlés
  34. Huhh jó cikk lett.
    Nekem a pedofíliával való találkozásom annyi volt, hogy egy nyári táborban beállt a kerítés elé egy mutogatósfaszi..jó undi volt, azóta utálom a taxisokat, főleg piros kocsival.

    Az első részhez: azért, mert valaki nem ír az nem azt jelenti, hogy nem olvas..
    de engem speciel elkapott valami nyári depresszió és semmi se tud érdekelni rendesen, napok telnek úgy el, hogy fekszek az ágyamban és nem emlékszem, hogy csináltam-e bármi érdemlegeset..mintha üres lennék..

    VálaszTörlés
  35. -Eszter:

    Mivel én írok és várom a visszajelzést ami nincs úgy érzem nincs értelme írnom. Ezért fontos hogy még ha apróság is a hozzászólás lássak oda írva valamit mert veszem a fáradtságot hogy írjak akkor reakciót is várok mert nem magamnak írok hanem nektek!

    Érdekes a depresszió általában télen szokott.

    Taxis mutogatott? O__O"

    VálaszTörlés
  36. Én buszon találkoztam mutogatós bácsival. Hosszú fekete kabát, aktatáska és vmi felvillant...bnőm is aktatáskás hapival futott össze, szintén buszon, szóval felhívnám a figyelmet :D

    Madame C.

    VálaszTörlés
  37. -Madame C:

    Miért jó ez nekik? O___o" ?!

    VálaszTörlés
  38. Azt mondják betegség...számunkra gáz, h nekik ez nyújt örömet, izgalmat, adja az adrenalin löketet :S De, ha csk ekkor áll föl...kell a torna nehogy lesorvadjon :)

    Madame C.

    VálaszTörlés
  39. -Madame C:

    áh nekem erre nem állna fel >_<

    VálaszTörlés
  40. Hát mit mondjak :) speciális eset vagy.

    Madame C.

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: